Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-10-16 / 41-42. szám
A Csehszlovák Rádió Magyar Adásának és a Nö szerkesztőségének közös riportja Rögtön láttuk, hogy nem jöttünk hiába, amikor az igazgatónő szélesre tárt karral, mosolyogva fogadott: — Mégis csak van telepátia! Meg kellett érezniük, hogy írni akartam, jöjjenek, mert van már óvodánk! Ha nem is új, de akkora, hogy most már minden gyerek belefér ... Modern bútorral berendezett minihelyiség ajtaját nyitja ki előttünk. — Emlékeznek még arra a teremre, ami e'bédlő, háló, játszó és igazgatói rezidencia is volt „egy helyiségben“ ? Most meg már ott tartunk, hogy saját kis irodám van! A szoba egyik sarkát a mennyezettől a padlóig érő selyemfüggöny választja el. Félrelebbentem, óriási melegvíz tároló hengert takar. Tehát már vízvezetéke és meleg vize is van az óvodának. Kimegyek a folyosóra. A nyitott ajtón át látom, tízóraijukat fogyasztják a kicsinyek és a széles ablakokon tódul be a fény, elárasztja a szobát a szeptemberi napfény melege és ragyogása. Bizonyára emlékeznek még rá olvasóink, hogy a fenti címmel, 1972 novemberében egy panaszlevél nyomán készült helyszíni riportot közöltünk Tvrdosovcéről (Tardoskeddről). A levelet a helyi magyar óvoda szülői munkaközössége írta. Arra kértek, segítsünk a tardoskeddi dolgozó édesanyák óvodagondjaira megoldást keresni. A panasz jogos volt, a helyszínen is meggyőződtünk róla, hogy a szülőknek és velük együtt az óvoda vezetőségének, a nevelőknek okuk van az elkeseredésre. Ami volt, az csupán szükség-óvoda volt. Nem felelt meg sem az egészségügyi, sem a pedagógiai követelményeknek. És az édesanyák mégis attól rettegtek, hogy a járási higiénikusok betiltják a működését, mert mi lesz akkor ... ? Rágondolni is rossz volt. Kevés háznál van olyan nagymama, aki vállalni tudja az unoka gondozását. Sok helyütt nem lett volna más lehetőség, más kiút, mint megszakítani az édesanya munkaviszonyát. Szlovákia legnagyobb községében — hihetetlen, de az óvodaépítés kimaradt a választási programból. Nem volt anyagi fedezet az óvodaépítésre, pedig nagy szükség volt rá. Tisztában voltak ezzel a község vezetői és a járási szervek dolgozói is. De nem történt semmi. Ottjártunkkor Bogyó Géza, a hnb elnöke arról biztosított, ha másfél millió korona anyagi támogatást kap, a falu lakossága öntevékenyen felépíti az óvodát. Gabriel Benko, a jnb oktatásügyi osztályának vezetője a legreálisabbnak a helyi szövetkezet, a hnb és a lakosság összefogását látta. Vagyis, mivel az óvodás gyermekek hetven százalékának az édesanyja a szövetkezet dolgozója, lehetne olyan „gavallér“ a szövetkezet, hogy az anyagiakat részben fedezi. Csányi Gyulának, az efsz elnökének azonban más tervei voltak. — Mi, a szövetkezetben egy olyan komplexum felépítésével kívánjuk megoldani a dolgot, amelyben egy 50—60 férőhelyes bölcsőde és egy 100—120 férőhelyes óvoda is lesz az üzemi konyha és a klubhelyiségek mellett. Az anyagi fedezet ötven százaléka már a rendelkezésünkre áll, a többit a jövő évi termésből kívánjuk fedezni — mondta akkor a szövetkezet elnöke és elképzelését azzal támasztotta alá, hogy az óvoda nyitvatartási idejét a szövetkezet szükségletei szerint kell módosítani És megkérdeztük a szülőket is. ök 10 csak a jelre vártak, hogy megfoghassák az ásót, a malteros lapátot, a gyalut, meszelőt vagy a súrolókefét... Azok is hajlandók voltak segíteni, akiknek már felnőttek a gyerekeik. Mert sajnálták a rászorulókat, meg talán szégyellték is, hogy Tardoskeddnek, ennek a hatezer lakosú községnek nincs rendes óvodája. A riport megjelenése után re-
