Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-02 / 39-40. szám

Időben visszatérve, a sors értő élettársat adott neki tanítványa, Ziegler Márta személyében, akit feleségül vett. Rajongó, megértő társa volt Bar­tóknak, aki több művét neki ajánlotta, köztük a Kékszakállú herceg várát. Tőle született Béla fia. önként félreállt, mikor 13 év után úgy lát­ta, hogy Pásztory Ditta a fiatal, tehetséges ta­nítvány a kívánt légkört meg tudja teremteni ahhoz, hogy Bartók alkothasson. Ö volt legna­gyobb szerelme, ő lett hűséges társa Bartók éle­te végéig. Ebből a második házasságból született Péter fiuk. A fasizmus fenyegetése, a második világhábo­rú előszele. Bartók a 30-as évek közepétől nem lépte át a német határt, a műveiért járó tan­­tiémeket is veszni hagyta. Bartók és az erőszak, a háború, — ellentétes pólusok! „El kell menni innét.“ Búcsúhangverseny a Zeneakadémián 1942. Azt mondják, akik ott voltak, akkor fiatal, lelkes ra­jongói, szinte nem tudtak elszakadni tőle. A szá­zad egyik zsenije búcsúzott — akkor még nem gondolta, hogy örökre — a hazájától, amelynek egyszerű népét annyira szerette, és amelynek hangadó körei annyira nem értették meg nagy­ságát. Amerikai emigráció. Üjabb művek születése ... néhány jóbarát... a hírnév... és a súlyosbodó betegség. Elhangzik a „Szeretnék hazamenni, de végleg“. De ezt már nem éri meg. 1945-öt mu­tat a naptár, szeptember 26-t. amikor fizikai léte megszűnik. De Bartók haláláról írni paradoxon. Szinte naponta találkozhatunk vele. Csodálatos monda­valója van a műveivel számunkra. A tiszta jellemű, halk szavú, magába zárkózott, pontos­ságot szerető szigorú alkotózseni nem megnyug­tató módon közvetíti velünk azt, amit a benső­jéből elárul. Nyugtalanít, felráz, igen, felzaklat, az értelem és érzelem halálos komolyságára, va­lódiságára apellálva, korunk zaklatott életérzé­sét tükrözve, máskor lágyabb dallamokban kö­zeledve, kivételes lényéből eredően magához föl­emelve, rezonálásra késztet. A selejtes, a hazug megszűnik szellemének közelségében. BARTÓKI Az Unesco felhívására az egész világ megemlékezik Bartók Béla halálának 30. évfordulójáról Bartók a miénk és mindenkié. van a kapun. Föl a motorra, berúgja. Irány Schillerék. — Már vártuk a doktor urat — mondja kezét törölgetve a háziasz­­szony. Világosban jobban szemügyre veheti: kövér, formátlan, ráncos, fog­híjas. Pedig egyáltalán nem öreg. — Elfogad egy kis ebédet a doktor úr? Van sült hús ... — Köszönöm, egy percre se tudok leülni — mondja. Nincs gusztusa az evésre mosogatóié, bélpucolás, véres húsok között. — Akkor tessék — az asszony át­nyújt egy papírba göngyölt, előre el­készített húscsomagot. — Betegyük nylonba? — Ne fáradjanak — mondja, s ki­gombolja a bőrkabátját. Két számmal nagyobb a kabát, mint amire „szük­sége van“, de ez így nem stimmel, mert éppen a két számmal nagyobb kabátra van szüksége. Zsebéből szaty­rot húz elő, belecsúsztatja a csomagot. Kihajtja a bőrkabát bal szárnyát, és az odavarrt kampóra beakasztja a szatyrot. — Itt ennek a helye — teszi hoz­zá, s elköszön. Friss hús tömény illata, sülő zsír szaga, bélmosás bűze a következő por­tán, Hódosiéknál. Benéz a konyhába. Elvégzi a vizsgálatokat, majd udva­riasan érdeklődik a szalonna vastag­sága felől, meghallgat egy rövid vic­cet. s mert az evést itt is visszauta­sítja, kezébe nyomják az elkészített csomagot. — A fáradságáért — teszi hozzá az ember. Zsebéből szatyrot húz elő, be­lecsúsztatja a csomagot. Kinyitja a bőrkabát jobb szárnyát, s az odaerő­sített kampóra akasztja. Mozgó hús­bolt. A köd felszállt, gyöngén süt a nap. nem fúj a szél. Az országút üres. Tem­pósan, hetvennel megy. A két csomag engedelmesen lapul a testéhez. A bal oldali kampón puha a hús. akkor ez comb. Pedig Schillerék. úgy mondták, smucigok. A jobb oldaliban egy hosz­­szú csontvonulatot érez. Karaj? Tar­ja? Nem mertek azok tarját adni! Mintha erősebben húzná a kampót. Schillerék adtak kevesebbet. Az iste­nit. Üj és régi házak rövid sora. Átro­bog az első falun. Az utcán csak öre­gek járnak. Kiér a faluból, még né­hány kilométer, és újra előbukkan egy utcasor, egy másik falu. Egyenest a főtérre hajt. Három üzlet egymás mellett, ez már világváros! Csendes nosztalgia táplál­ja kaján mosolyát, hiszen a városi életnek örökre búcsút mondott, ami­kor átvette a diplomáját. Befelé fi­gyel a húsboltba, csak a vezetőt látja ott. Benyit. — Már azt hittem, nem jön a dok­tor úr — mondja a boltos, köszönés után. — Lusták lettek a parasztok, dél­ben vágnak. A márványpult mögött üresek a kampók, a fal fehér. A kirakatban egy sor zöldborsókonzerv, étolaj. Vásárolja ezt valaki? A. csak dekoráció. Kigombolja a bőrkabátot, leemeli a csomagokat. A boltos mérlegre dobja, s máris a pult alá rejti. Három és fél kiló. — Jól saccoltam — mondja elége­detten. Hadd nézzem már meg. Karaj és comb. Hogy szívhatták a fogukat, ekkorát lekanyarítani a son­kából! Úgy egyeztek meg. hogy a húsrész­től függetlenül 35 forintot kap kiló­jáért. Kétéves egyezség, bevált. Zseb­re teszi a pénzt, s elrobog. Megint be­fúj a szél a kabátja alá. — Még sehogy se állunk, és már öt óra — idegeskedik a felesége a fürdő­szobában. — Azt ígértem Zsuzsának, hatra ott leszünk. Még a gyerekeket is el kell látnom. Siethetnél. — örülj, szívem, hogy egyáltalán elmegyek. Legszívesebben lefeküdnék. — Főzök egy kávét, attól felfris­sülsz. Tudod, milyen ideges Zsuzsa, ha késünk. A tanítónők általában idegesek. A zsörtölődést a megszokás alakí­totta ki. nincs jelentősége. — Tőlem akár máris indulhatunk — mondja hamarosan. Csizma helyett cipőt hú­zott, a bőr helyébe szövetkabátot, ez feszesen áll rajta. — Szegény Zsuzsa, jövő ilyenkor betölti a harmincat — kiáltja a hátsó ülésről a felesége. Nem kap választ. Atrobognak az első falun, pár kilomé­terre utána ott a következő. Besötéte­dett alaposan, figyelni kell a kátyús útra. A főtéren a boltok, a húsbolt is zárva. Máma már jártam erre, akarja mondani, de arcába vág a szél. — Sokan leszünk? — kérdi a kapu­ban. miközben leállítja a motort. öt családot hívott meg Zsuzsa. A barátnők azonnal egymásra ta­lálnak. ű is keres magának partnert, szerencsére, nemcsak pedagógusok vannak itt. A nagy szobában kelle­mes meleg, az asztal terítve. Levest hoznak — hétköznap este! s még cso­dálkoznak. mitől lettek falusiak —. utána rántott szelet következik. Köz­ben bort töltögetnek, sört nyitnak, csöndes csámcsogás. A tortánál meg­nyugszik a háziasszony: — Ügy izgultam egész nap — me­séli a feleségének —, képzeld a hen­tes megígérte, hogy príma húst szerez, de nem érkezett meg délelőtt, az osz­tályból félóránként átszalajtottam hozzá egy gyereket, és csak két óra körül jött a hírrel, hogy átmehetek, akkor derült ki, kétféléből tudja adni, úgy hogy a fele karaj, a másik fele comb. de így is nagyon jó. panírozva ki látja... — észreveszi a figyelő szemet, áthajol. — A doktor úr még nem kóstolta meg a tortát, talán fél. hogy elhízik. — Tudja, Zsuzsika, én nem vagyok oda az édességért. Inkább egy szelet karajt ennék még. ha lehet... Lehet, hogyne, máris hozom. Csillapíthatatlan étvággyal eszi a második, aztán a harmadik szele­tet. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom