Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-02 / 39-40. szám

Magam is érdeklődéssel olvasom a leveleket, amelyek Molnárék címére érkeznek, a hozzászólásokat a nagyon gyakori és lényeges kérdéshez, vajon a fiatalabb család együtt lakjon-e a szülőkkel. A kérdéskörből persze ki kell zárnunk azt a helyzetet, amikor egész egyszerűen együtt kell lakniuk, mivel nincs más megoldás: vagy a fiataloknak nincs még lakásuk, vagy a szülők betegek, magatehetetlenek, rá vannak utalva a gondozásra.

Van azonban olyan helyzet is, hogy lakás is van, betegség sincs, hanem valamelyik szülő megözvegyül és nagyon elhagyatottnak érezné magát egyedül. Ez történt a mi esetünkben is. Az egyik nagypapa hozzánk költözött. Mondtuk neki, hogy csak egy .kis helyiség állhat nálunk rendelkezésére, de ő meg-Molnárek

ürügyén

elégedett vele, hiszen csak akkor tartózkodik benne, ha pihen, egyébként részt vesz a család életében. Főleg a gyerekekkel tudott mindig jól elszórakozni, este pedig ott van a valamenynyiük rendelkezésére álló közös nappaliban a tévé.

A nagypapa nyugodt, derűs ember, semmi fennakadást nem okoz, sőt, mindig kitalál valamit, hogyan legyen a család hasznára. Problémát csak a nagyszülők hagyományos, régi bútora jelentett, a nagyméretű helyiségre szabott komplett hálószoba, nem is beszélve egyéb tartozékairól. Nagyapa belátta, hogy ezeket nem hozhatja hozzánk az említett kis méretű szobába. így azután komoly elhatározással túladott a kétágyas,

éjjeliszekrényes, két ruhásszekrényes hálószobán és nálunk a keskeny, hosszú szobában, az ő általa kiválasztott színűre kifestett falak közt egyszemélyes heverőn, kombinált szekrénnyel, kényelmes jó fotellal rendezkedett be. A szobája könnyen takarítható és ő ezt a munkát a porszívó, vagy a mechanikus seprő segítségével szívesen elvégzi. Így, ha néha meglátogatják régi barátai vagy volt kollégái, büszkén vezeti be őket nyugodt, kellemes környezetébe és maga viszi be nekik az illatos kávét, amit a lányom vagy én készítünk számukra, tálcára valami frissítővel és aprósüteménynyel együtt.

Mondhatom, nagyapa derűt hozott az otthonunkba és azt a bizonyosságot, hogy egy 70 év körüli ember is lehet megértő, és megbecsüléssel a fiatalabbak iránt, persze akkor, ha kellő tapintattal és megértéssel találkozik az ő részükről is.

De el kell büszkélkednem valamivel, amit nagyapa hozott a közös háztartásba: ez egy gyönyörű, régi meisseni étkészlet, meg egy csodálatosan szép tölcséres gramofon, amelynek rengeteg bámulája akad, főleg a fiatalok között. Nagyapa viszont a tévé-készüléket részesíti előnyben . . .