Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-10-02 / 39-40. szám
becsülöm. Végre о kanyarulatban feltűnik a ház. amelyet keresek. Kicsit csalódom, mert képzeletem a malmokat másmilyennek rajzolto meg. Tiszta udvarra érek. Dolgos kéz teremtette tisztaságot áraszt az öreg ház. A falakon körös-körül dús fürtű szőlő mereszti vékony karjait. Bekopogok a pitvarajtón, majd választ nem várva, belépek. Virágok között találom Molnár Jónosnét. Teri nénit. A kedves üdvözlő szavak utón betessékel a konyhába, s leülünk a nagy asztalhoz. Miután elmondom jövetelem célját, kicsit megilletődve mondja: — Ha úgy gondolja, hogy érdemes rólam írni, hót írjon. Az én életem is olyan, mint a többi falusi asszonyé. A múlt érdekli? Apóm molnár volt. Ö vette ezt a házat, amelyhez akkor még malom is tartozott. A malmot elvitte a II. világháború vihara. Lerombolták, s mi már nem építettük újjá. Apóm nem tartozott a leggondoskodóbb emberek közé, szerette az italt. Kilenc testvéremmel és anyámmal sokat nélkülöztünk. Fiatal lányként éltem át az első világháborút. Nemsokára azután meghalt az apóm. Tizenhét évesen, bátyámmal dolgoztunk a mezőn. Tavasszal szántottunk, vetettünk, nyáron arattunk, ősszel begyűjtöttük a verejtékesen megtermelt terményt. Már akkoriban felfigyeltem a környéken gyakran előforduló munkás megmozdulásokra. Akkor még férfidolognak tartottam a politikát. Sikerült átvészelnünk a II. világháborút. Közben férjhez mentem. — A felszabadulás után hogyan indult meg az élet a faluban? Akkor kezdődtek azok о változások, amelyek a mai falu szocialista arculatát kialakították. Teri néni — akkor már mint asszony — milyen szerepet vállalt ebben? — Az első volt, hogy a falu életét átalakituk. 1948-ban alapítottam meg asszonytársaimmal a Zivena helyi szervezetét Ebben a munkában Takács Zoltánná, Halász Jánosné, Csík Istvánná és Kulik Zsuzsanna voltak a segítőtársaim. Jelentős támogatást kaptunk a nemzeti bizottságtól és akkori elnökétől, Jánosdeák Lászlótól. — Milyen volt az új szervezet tevékenysége? — Akkor még nem alakult meg a szövetkezet. Mogóngazdálkodók voltak. Kellett a városoknak a kenyér, a tojás, a hús, a tej. A beadások teljesítésében nekünk is részünk volt. Agitáltunk, meggyőztünk, néha még veszekedtünk “is, de a beadást teljesítettük. Annak idején a szövetkezet megalakításában is részt vettem. Szövetkezetünk egyike volt az elsőnek a járásban. 1952-től 1973-ig mezei munkásként dolgoztam a kertészetben. De ha kellett, elmentünk istállót építeni, habarcsot keverni, téglát hordani. Közben q szervezetünk is gyarapodott. Ketten-hórman jártunk meggyőzni a falu asszonyait, lányait, hogy jöjjenek közénk, töltsük együtt a szabad időnket, dolgozzunk közösen. Szervezetünknek már о kezdettől fogva 40—50 tagja volt. Kirándultunk, szórakoztunk és dolgoztunk. Egyenrangúan a férfiokkal. Meg is becsülték a munkánkat. Ennek eredményeként voltam 22 évig tanácstag. Elcsuklik a hangja. Szemében megjelennek az emlékezés könnyei. Lopva kitörli a szeméből, s feláll. Egy kartondobozt vesz elő. Előkerülnek belőle a kitüntetések: A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának ezüst plakettje, az Igazságügyi Minisztérium emlékérme a 25 éves népbírói tevékenységért, a szövetkezetek fennállásának 20. évfordulója alkalmából kiadott emlékérem mind-mind egy dolgos élet megbecsülésének a jelképei. Jelképek, mert a legnagyobb megbecsülés eredménye az ember magatartásán tükröződik. Erről így beszélt Teri néni: — Elégedetten és boldogan tapasztalom, hogy a fiotalok aktívak, tettrekészek. Helyi szervezetünknek most Szecsányi Márta az elnöknője. akinek vezetésével sok sikeres akciót szerveztünk idén is. Csak néhányat említsek: A bojnicei kirándulás, a hagyományos nőnapi ünnepség, s az egész járásban elismerést keltett népművészeti és néprajzi kiállítás. — A közéleti tevékenység mellett mikor jutott idő a családra? — A férjem mindig megértéssel volt irántam. Józanul éltünk. Az ő érdeme volt, hogy 1960-ban beléptem a kommunista pártba. Lányom is párttag. Amióta nem dolgozom a szövetkezetben, többször utazom a lányomhoz és két unokámhoz. Legnagyobb boldogság, ha velük lehetek. Teri néni hetvenegy éves. Dolgos évek után megérdemelt pihenését élvezi, ám a közéleti munkától ma sem riad vissza. Segítséget, tanácsot mindig szívesen ad, ha a fiatalok igénylik, kérik azt. Egy asszony a malomból, az élet malmából. Ö és a többi hozzá hasonló asszony élete őrletett mindennapjaink táplálékává. dalmi ellenőrként is tevékenykedett. Nagyon sok türelmet, tapintatot és hozzáértést igényelt ez a munka akkoriban, mert a kicsi és korszerűtlen üzlethelyiségekben nem volt könnyű rendet tartani. 1948-tól 12 éven ót volt elnöke a helyi lőszervezetnek. Négy és fél évig működött az AB bizottságban. Mint magánember is mindig nyitott szemmel járt a világban, felkereste a segítségre szorulókat és figyelmeztette az illetékeseket a magányosan élő emberekre, vagy az elhanyagolt gyermekekre. A Vöröskeresztben fáradhototlanul agitált, mert volt idő, amikor erre még nagy szükség volt, például meg kellett győzni a szülőket о védőoltás szükségességéről stb. Stark Lászlóné felismerte, hogy érdemes dolgozni a szebb és jobb jövőért, még akkor is, ha ez az út göröngyös. Eredményes munkáját számos emlékérem tanúsítja. A hála és a köszönet apró szavai meggyőzik, hogy az élete nem telt el haszontalanul és még mindig szükség van a munkájára. Erejéhez mérten még jelenleg is vállal társadalmi feladatokat. A családban is nélkülözhetetlen nagymama. Mindig annál о gyermekénél van, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ha visszapillantunk Stark Lászlóné 70 évére, elmondhatjuk, hogy mindent megtett, ami erejéből tellett, a családjáért és a társadalomért. Kis házába, ahol most egyedül él, gyakran kopogtatnak be a gyermekei, unokái. S ha egyedül von, akkor sem érzi a magányt. Az eredmények, az emlékek állandó társai és azok is maradnak — reméljük még sokáig GYŐRI SAROLTA DUSZA fSTVAN KIFOGYHATATLAN ERŐVEL Vincze Anna nénit a délelőtti órákban kerestem fel stúrovói (párkányi) otthonában. Megkértem, beszéljen a múltról, azokról a nehéz időkről, amikor a nőszervezetet megalakította. És ö örömmel beszélt. A második világháború után mint kereskedő-boltvezető dolgozott Nóna községben. 1948-ban belépett a pártba. Egy évvel később összehívta a falu asszonyait, alokitsák meg a helyi nőszervezetet. Fáradozása nem volt hiábavaló, mert már induláskor 190 tagja lett a szervezetnek. Amikor megkezdődött a szövetkezetesítés, Vincze néni az elsők között írta aló a belépési nyilatkozatot. Együtt járta a falvakat a vezetőkkel, hogy meggyőzze a földműveseket a közös gazdálkodás előnyeiről. Ekkor már a városi tanács elnökhelyettese volt, és о járási nőszövetség tagja. 1950-ben megalakította a Vöröskereszt helyi szervezetét, majd később bekerült az országos választmányba. Csordás nénire nem volt nehéz rátalálni, mert Safárikovón (Tornaiján) mindenki ismeri őt. Hetvenéves, de a kézimunkát még most sem teszi le a kezéből. Még mindig szép, divatos holmikat készít. Szétteregeti őket, és büszkén néz végig rajtuk, örömét leli bennük. Amikor a nőszövetség munkájáról, harminc év előtti megalakulásáról kezdünk beszélni, leteszi kezéből a horgolótűt és fényképet szed elő. Harminc év előtti fényképeket, amelyeken a nőszervezet tagjaiként villával, gereblyével a kezükben, indulnak a mezőgazdosági brigádmunkára. Voltunk vagy ötvenen. Mindenki szívesen jött. Nekünk, akkori proletárasszonyoknak az volt a feladatunk, hogy társadalmi munkával segítsük a kommunista párt célkitűzéseit. Akkor a nőszervezeti munkának más volt a jelentősége, mint most. Harcolni kellett a nők egyenjogúságáért, meg kellett mutatni, hogy ránk is lehet számítani. Részt vettünk az agitációs munkákban, különböző műsoros estéket rendeztünk, színdarabot mutattunk be. Még most is emlékszem az első színdarabra, amit a szervezet tagjai mutattak be. A „Kulak“ volt a címe. Tagságunk élén akkor Olsavszky elv-A KEZDETTŐL OTT VOLT társnő állt, aki mint párttag aktívan kapcsolódott be a szervezői munkókbo. Ö alapító tag volt a nőszervezetben is. Akkoriban nagy volt az összetartás az asszonyok, nők között. Nemcsak о kulturális tevékenységben, de a társadalmi munkában is. A legaktívabb tagok voltak: Ivón Lajosné, Lukács Margit, Dénes Béláné, Maszlanyák néni és még sokan mások, okiknek a neve most nem jut eszembe. Nem vártunk elismerést a munkánkért, de jólesett látnunk, hogy munkánk gyümölcsözik — mondja Csordás néni. — Ma mór mások a körülmények, mások a feltételek. A kezdet mindig nehéz. Jelenleg a szervezetben kevesebb о kulturális és a társadalmi munka, mint kezdetben. Kevesebbet járunk össze és néha úgy tűnik, mintha kiveszett volno az a forradalmi szellem a nőszervezetből, annak munkájából, ami kezdetben megvolt. Meggyőződésem azonban, hogy a forradalmi lendületet vissza lehet hozni, ha fokozódik a politikainevelő munka — fejti ki még véleményét Csordás néni. Mikor befejeztük a beszélgetést, önkéntelenül arra gondoltam, milyen kór, hogy megöregszik az ember. SUSANYI ISTVÁN Magánéletében sok nehézséggel kellett megküzdenie. Az első világháború idején férjének a frontra kellett mennie. Egyedül nevelte négy gyermekét, és gondoskodott beteg, özvegy édesanyjáról is. Később hazatérő beteg férje helyett ő volt a családfenntartó. Az emberek iránt mindig bizalommal volt, mert érezte, hogy neki is szüksége von erre és együttérzésükre. A második világháborúban otthonuk porrá lett. Elölről kellett kezdeni mindent. Arra a kérdésemre, hogy mi vezette őt abban a nehéz időben a pártba, így válaszolt: — A dolgozó nép szeretete, az igazság keresése, amelyet a párt politikájában ismertem meg. Még alig gyógyultak be a háborús sebek, még nem múltak el a szomorú emlékek, amikor 1954-ben Vincze néni özvegy lett. Egyedül maradt négy gyermekével és a gondjaival. Ekkor mór Stúrovóban dolgozott, mint elárusitónő. Munkáját becsülettel végezte. Kollektívája 1960-ban — Stúrovón elsőként — elnyerte a Szocialista munkabrigád címet. Amikor elérkezett a nyugdijbavonulás ideje, nem fejezte be a munkát. Hetvenéves koráig kitartóan dolgozott. Életkedve, aktivitása nem csökkent. Még hetvenéves korában is szerepet vállalt a CSEMADOK által rendezett színdarabokban. Azóta tíz év telt el. Vincze néni idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból a városi nőszervezet és a nyugdíjasok klubja kedves kis ünnepséget rendezett a tiszteletére. Még mindig tagja a nőszervezetnek, elnöke a 200 tagú Vöröskereszt-szervezetnek, tagja a városi- tűzoltó szervezetnek, alelnöke a Rokkantak Szövetségének. S hogy mindezt lelkesedéssel végzi, azt kiérezni a szavából, amikor arra a kérdésemre ad választ, hogy nem fórasztó-e idős korban ennyi szervezetben tevékenykedni? — A korral járó fáradságot néha érzem, de ha hívnak és rám bíznak valamit, elfelejtem, hogy hány éves vagyok és boldogan teszek eleget minden kérésnek. Olyan asszony ő, aki helyt állt mint párttag, mint munkásnő, mint funkcionárius, és mint édesanya is. Egy a sok közül, aki ott volt a szocializmus alapköveinek lerakásánál. Köszönjük ezt neki, és kívánunk továbbra is jó egészséget, békés, boldog öregséget. DANIEL ERZSÉBET 5
