Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-18 / 37-38. szám
Most, amikor hazánk dolgozó népe az ötödik ötéves terv sikeres teljesítésén fáradozik, amikor országos számvetést készítünk arról, hogyan teljesítettük a CSKP XIV. kongesszusának határozatait — a XV. pártkongresszus előtti sajtónapon kötelességünk, hogy mi is számba vegyük, hogyan dolgoztunk, hogyan teljesítettük küldetésünket, feladatainkat. Hogyan is írtunk erről a XIV. kongresszus után? „A CSKP marxista-leninista nemzetiségi politikája tette lehetővé, hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiségű nők saját lapot kapjanak. A CSKP tűzte ki szocialista országépítésünk feladatait, körvonalazta jólétünk további útját a CSKP XIV. kongresszuán. Ezért a gyermekeink jövője iránt érzett felelősség kell, hogy kötelezzen minden édesanyát, — és kötelezi lapunkat, szerkesztőségünket — hűségre pártunk iránt, a kongresszusi határozatokból ránk váró feladatok teljesítésére. Célunk, hogy olvasóinkkal megismertessük ezeket a feladatokat éppúgy, mint a már elért eredményeket, hogy azokról írjunk dicsérőleg, akikre büszkék vagyunk és bíráljuk a hibákat, amelyek az emberek szocialista öntudatának kialakulását gátolják, amelyek fékezik az ötödik ötéves terv feladatainak és a kongresszus határozatainak teljesitését... A kongresszus kedvező feltételeket teremtett a nőszövetség munkája számára és hangsúlyozta, hogy a nők élet- és munkafeltételeinek javítása az egész társadalom ügye.“ Hangsúlyoztuk, hogy szeretnénk tovább népszerűsíteni a „Jó ötlet aranyat ér“ mozgalmat, kértük olvasóinkat, szóljanak hozzá a közérdekű kérdésekhez, hogy kapcsolódjanak be tevékenyen a nőszövetség szakköri tevékenységébe, munkájába. Feladatul tűztük magunk elé, hogy kiépítjük, megszilárdítjuk kapcsolatainkat a szocialista országok nőlapjainak szerkesztőségeivel, hogy olyan írásokat közlünk majd, amelyek megszilárdítják olvasóink szocialista hazafiságát, proletár internacionalizmusát. Hogyan teljesítettük, amit vállaltunk? És vajon megértették-e olvasóink, miért éppen így, miért éppen erről akarunk írni? Saftdnnpl 'Шт&ёа Egy tudósítónk — Dániel Erzsébet — nemrég r.rról írt levelében, hogy az embereket,, újságot olvasni is tanítani kell. Mert vannak, akik csak rz elképesztő, hátborzongató, vagy könnyzacskókra ható sztorikat szeretik — keresik a lapokban. Színésznők botrányait, véres gyilkosságok történetét várják az újságtól. „Tudatosítania kellene minden embernek — aki szocialista társadalmunk jólétének körülményeit élvezi — hogy a mi társadalmunk sajtója nemcsak tájékoztat — hanem elsősorban — nevel. Tanít, irányít.“ Tulajdonképpen erről van szó. És ha a lapunkon felnőtt fiatal munkatársunk így a lényegre tapintott, akkor ez azt jelenti, nemcsak hogy megértette, hanem helyesnek is találta, el is fogadta célunkat. Hiszen azt vállaltuk, hogy nevelni és mozgósítani fogjuk hazánk magyar nemzetiségű asszonyait, olvasóinkat, társadalmunk építésére. Nem különféle botrányos históriák tálalása által népszerű, hanem igaz, megbízható, szavahihető mondanivalója révén megbecsült lapot szerkeszteni — ezt akartuk. És úgy érezzük, sikerült. A kommunista sajtó hagyományai, az elődünknek vallott Nőmunkás példája is erre kötelez. A dolgozó népet, a dolgozó nép társadalmát csak akkor szolgálhatja sajtója is igazán, ha az 6 életét éli, sikereit, gondjait, terveit, eredményeit tükrözi. öntudatban önmagáig kellett emelni újságolvasásban is az embert, a munkást, a szövetkezeti dolgozót, hogy megértse vállalja — a munkásosztály vezető szerepe nem csak történelmileg adott feladat, igazság, hanem a szocialista erkölcsöt, tudatot formáló erő is. Hogy a dolgozó nő, az édesanya, a háziasszony élet- és munkakörülményei, érzelmi világa, ezernyi apró gondja-baja, öröme számunkra fontosabb, mint a világsztárok mondvacsinált életelvei. És hogy az olvasó számára is fontosabb kell hogy legyen, ha azt akarja, hogy látóköre, érzelmi élete, gondolatvilága gazdagodjon, akkor erről kell olvasnia, ezt kell tanulnia, elsajátítania. „Nem mindig lehet a legfontosabb dolgokról a legérdekesebben írni“ mondtuk négy évvel ezelőtt. Termelésről riportot készíteni, a dolgozó embert megszólaltatni a legnehezebb újságírói munka. Hiszen a munkásember Keveset beszél, nem a választékos fogalmazás a dolga, hanem a két keze munkája... És kit érdekel a termelési riport? Éveken keresztül erre kerestük a feleletet, önmagunkban, toliunk erejében, olvasóink érdeklődésében, társadalmunk igényeiben. És az olvasó válasza megegyezett az újságíró tapasztalatával, a társadalom elvárásaival: Mindenről lehet szépen és jól írni, hä avatott kézzel, tehetséggel, az igazság igényevei, elkötelezetten írják. Csak az igaz szó lehet szép, hiteles, csak a meggyőződés erejétől áthatott írás győzhet meg, ragadhat magával Olvasóink levelei, találkozókon elhangzott véleménye, a tény, hogy minden felhívásunk, ötletünk, javaslatunk termő talajba hullott, lelkes visszhangot váltott ki, követőkre talált — bizonyítja, hogy célunkat elértük. Vitáinkban mindig a legidőszerűbb társadalmi kérdésekkel foglalkoztunk, vetélkedőnkben megismerték hazánkat, a szocialista országokban élő nők életét olvasóink. Szívesen látogattak el velünk olyan családok körébe, amelyek méltán lehetnek a szocialista család modelljei: Sok-sok dolgozó nő jellemvonásaiból megkíséreltük felvázolni korunk asszonyának arcát, egyengettük az édesanyák, olvasóink útját az igazság, a tudományos világnézet felé ... Szorosabbra fűztük kapcsolatunkat a szocialista nőlapokkal, hazánk nőlapjaival. Fórumot adtunk olvasóink véleményének, nézeteinek a kispolgári szokások, a különféle, társadalmunk számára idegen jelenségek bírálatához, ... és így sorolhatnánk tovább, egészen odáig, hogy segíteni akartunk — és segítünk — a korszerű háztartás vezetésében, a dolgozó nők otthoni munkájának megkönnyítésében is. A Szlovákiai Nőszövetség lapjaként — terjedelméhez mérten tükrözte, serkentette lapunk a nőszervezetek munkáját is. Részt vállaltunk minden feladatból, amelynek teljesítését a nőszövetség tőlünk elvárta. A két kongresszus közötti időszak igényes, politikai-nevelő munkában rendkívül gazdag volt. A következő esztendőben, а XV. pártkongresszus időszakában — a hatodik ötéves terv első esztendejében (lapunk megjelenésének 25. évében) még igényesebb feladatok várnak ránk éppúgy, mint hazánk egész dolgozó népére. De ez lelkesítő, jólétünket biztosító, országunkat építő, gazdagító munka lesz. Teljesítésére becsülettel felkészülünk. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET 3
