Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-07-24 / 29-30. szám
A sok fáradságot kárpótolja a szép környezet is, ahol a versenyeket rendezik Édesanyámtól hallottam először Dukláról mesélni, tőle tudtam meg, mi történt ott ezerkilencszáznegyvennégy őszén. Mindezt még kicsi koromban, a hosszú téli estéket betöltő mesék világában. Azóta is mindig emlékezetemben maradt ez a név, melyhez oly sok szenvedés, borzalom, halál fűződik A Duklai szorosról távolról is képet tudtam alkotni s a világ legszörnyűbb helyének képzeltem el. Ennek ellenére mindig vágyódtam oda. Saját szememmel akartam látni azt a helyet, melyet ma joggal nevezünk a szabadság kapujának. Amikor két éve először jártam Duklán, nem olyan kép fogadott, mint amilyenre számítottam. Érdekes, amint kiléptem az egykor forró duklai földre, mindent szépnek, barátságosnak találtam. Talán azért, mert egy szép táj ölelt körül, melyet erdők, rétek tarkítanak, ahol semmi nyoma a háborúnak, talán csak a betonlapon némán álló fegy-Versenyünket nem kisérik úgy figyelemmel a nézők, mint a labdarúgókét, akadály viszont annál több akad — gondolja Edita Oleksáková, vagy: Bennünket nem biztatnak úgy, mint a labdarúgókat, de az akadályokkal igy is megbirkózunk. Ziháló tüdővel is lehet pontosan lőni. Ezt nem egyszer igazolta már Margita Resetericová, akinek erőssége a céllövés. A gránáytrjojigs is része a versenynek. KDSfl KLÁ EMLÉKÉNEK 20
