Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-07-10 / 27-28. szám
Jascsenko Galina Nyikityicsna — a gyár igazgatója jfb a tU fÁ e*** A hosszú, magas épületeket széles beton utcák választják el egymástól. A műhely-csarnokokat nyírfaligetek, díszfasorok övezik. A műhelyek előtt üde zöld pázsit, virágágyások, pompázó rózsák. Akaratlanul is arra gondolok: Igen, ez Kijev. Csakhogy most nem a városban járok, hanem messze a városon túl, a Lenin Érdemrenddel kitüntetett Műszálfeldolgozó Kombinát tiszta, rendezett udvarán. Hétezer ember fordul meg itt naponta, de a földön egyetlen eldobott szemetet nem látni. A tisztaságszeretet is jellemző vonása a város lakóinak. Kolléganőm, Ludmila Grigorjevna Zujeva, a Radjanszka Zsinka ukrán nőlap szerkesztője észre sem veszi, hogy elhallgattam... Nézegetek szerteszét, és közben rápillantok. Látom az arcán, és szavak nélkül is kitalálom, hogy büszke a gyárra, az ottani emberekre, akik a társadalmi vagyon megbecsüléséről adnak tanúságot. Fiatal nő közli velünk, hogy az igazgatót minden pillanatban várják, s addig is rendelkezésünkre áll a vállalat főmérnöke. — Sztyepanov Szergej Dmitrijevics vagyok Nagyon örülök, hogy megismerkedhettünk ... A főmérnök a szovjet emberek hagyományos vendégszeretetével tessékel be az igazgató szobájába: — Talán azzal kezdeném a tájékoztatást, hogy a második világháború előtt itt lenfeldolgozó üzem működött. A gyár teljesen elpusztult a háborúban. A lebombázott üzem helyén 1947-ben adták át ezt az óriási műszálfeldolgozó gyárat. A termeléshez szükséges nyersanyagot a szbmszédos vegyi gyártól kapjuk. Vállalatunk évente hatvanmillió méter ruhaanyagot készít. A nők körében a legkedveltebb gyártmányaink a „Leszja“, a „Periina“, és néhány más, műszálból készült könnyű nyári ruhaanyag. Ezek nagy választékban kerülnek a piacra. Nem gyúródnék, mosás után nem kell vasalni őket, megtartják eredeti színüket. Gyárunk nyolcszáz-féle árut termel hárdmezer fajta színárnyalatban. A főmérnök mosolyogva mondja: — közvéleménykutatásért nem kell messzire mennünk. Elég. ha meghallgatjuk a gyár dolgozóinak véleményét. A termelés oroszlánrészét ők végzik: ötezerhatszáz asszony és lány dolgozik az üzemben. A munkahelyeken mindenütt megláthatják az asszonyok keze nyomát, akik sokat tesznek azért, hogy szép. tiszta környezetben dolgozzanak... — fejezi be Szergej Dmitrijevics. Közben kinyílt az ajtó. Jascsenko Galina Nyikityicsna igazgatónő lépett be a szobába. Bemutatkozás után 6 folytatta a tájékoztatást. — Nemcsak női ruhaanyagokat gyártunk, hanem sokféle más textilanyagot is. Kiváló minőségű nyakkendő-selymeket készítünk, továbbá bútorszövetet, plüst, műszőrmét, amelyből nemcsak kabátokat készítenek, hanem a cipőgyártásban is felhasználják. Nagy választékban gyártunk selyembrokátokat, múszálas függönyanyagokat. Tervezőink nagy gondot fordítanak a menyasszonyi ruhák és más alkalmi ruhaanyagoknak a tervezésére. Ezek is nagy választékban kerülnek az üzletekbe. A gyártás előkészítésének legfontosabb helye a tervezési központ, ahol sok iparművész dolgozik a színek összeválogatásában, a minták megrajzolásá■ A bioszféra védelme Jogok és kötelességek Még mindig sokan akadnak, akik „környezetvédelem“ alatt egyszerűen csak Á.tengerek, tavak, folyók és levegő szennyezésének megakadályozását vagy elhárítását értik. Ha valóban csupán eh^l lenne szó, a megoldás a természettudományok és a technika mai állásaN^alamint várható fejlődése mellett aránylag könnyű fe'adat lenne. Ma már tizonban sokkal több forog kockán: az\mberi életet biztosító egész bioszférák, egyensúlyának megóvása. Maga a „környezetvédelem“ kifejezés sem egészen szerencsés; a „környezet“ a magyár nyelvben bizonyos röghöz kötöttségre, közeli szűk körre utal, holott a védelemnek voltaképpen a földi tér/ mészeti források összességére, növényzetre, állatvilágra, légkörre, sőK bizonyos vonatkozásokban még alvilágűrre és a Nap fényére is kj/kell terjednie. / A tudományos-techmkai forradalom jelenlegi fokán/ jlméletben már léteznek tervek a* óceánok mélyének kiaknázására, él tenger sótalanítására, az időjárás befolyásolására, a sarki jégmezők teljes vagy részleges olvasztására s ezáltal a nagy vizek szintjpríek emelésére. Ezek a példák is jeíég szemléletesen érzékeltetik, begy a szennyezések elhárítása mellett sokkal nehezebb és komplexebb feladatokkal is szembekerültünk, és megoldásuktól nagymértékben >függ az emberiség jövője. Nem teszifckönynyebbé, sőt jelentősen nejjdzítik a megoldást az egyes országok közti fejlettségi szintkülönbségek is. A növényzet irtása, az urbanizáció vagy iparosítás más-máj/natásokat válthatnak ki. Ezenfelüliszámításba kell még venni a folyamatban levő demográfiai robbanást, az emberiség összlétszámának/visszatarthatatlan szaporodását ós így nyilvánvalóvá fog válni, hogy/а tudományok továbbfej lesztésénék megtiltása vagy megakadályozása, a „vissza a természethez“ Rousseau-tól származtatott eszméje ma maí\rendkívül kockázatos út lenne. A bioWéra veszélyeztetését tehát éppen nem\kevesebb, hanem lényegesen több, jobb\és merészebben előremutató tudományos kutatással, továbbá nemzetközi együttműködéssel lehet csupán elhárítani4/ Ha csupán azt aXegyetlen adatot tartjuk szem előtt, hogy a dél-amerikai Amazonas menti őserdők a földi levegő oxigéntartalmának igen jelentős (egyes tudósok szeriht húszhuszonöt) százalékát szolgáltatják, akkor világos, hogy az Amazonas menti őserdők esetleges kiirtása: tekintettel annak következményeire, nem leheti sem egy, sem két állam kizárólagos belügye. Nemzetközi összefogásra van szükség azért is, mert a Föld bioszférája végeredményben egységes egészet alkot eksem a veszélyek, sem az ártalmak nem állnak meg az államhatároknál. Félmerül a kérdés, hogyan tudja szolgába ezt a feltétlenül szükséges összefogást a nemzetközi jog? A régebbi, úgynevezett klasszikus nemzetközi jognak ^csupán egyetlen olyan szokásjogi szabálya volt, melyet ebben az összefüggésben említeni lehet. Ez a szabály is csgk tilalmi jellegű és azt mondta ki, hogy egyetlen állam sem folytathat olyan tevékenységet, mely károkat okoz egy másik állam területén. A későbbi fejlődés során két olyan nemzetközi egyezmény született, mely már speciális tilalmakat tartalmazott. Az 1958. évi genfi tengerjogi egyezmény határozottan megtiltotta a tengernek nukleáris Anyagokkal való szennyezését, az SÍ967. évi világűregyezmény pedig a Föld környezetének Földön kívüli anyagok beviteléből eredő ártalmas megváltoztatását. Természetesen senki sem állíthatja, bügy e nagyon korlátozott hatályú 'szabályok elegendők lehettek a bioszféra általános védelmét célzó nemzetközi együttműködés keretének meg-' teremtésére. Tény, hogy az államol — minthogy joghatóságuk csak saját területükre terjed ki — külön-külön nem képesek sikeresen megoldani a bioszféra védelmét, de másfelől az is tény, hogy az államok rendkívül féltékenyek arra a /joghatósági körre, mely saját területükre vonatkozik. Ahhoz tehát, /hogy az államok nagy többsége által elfogadható legyen, olyan megoldást kellett találni, mely mindkét szempontot kielégíti. Ez azonban még nem minden, hiszen léteznek/ olyan térségek is — mint például a nyílt tenger, az Antarktisz, a világűr —, melyek nem tartoznak egyetlen állam joghatósági körébe •sem, de sorsukban minden állam érdekelt és éppen a bioszféra megóvása szempontjából fokozott szerepüket aligha lehet vitatni. A nemzetközi együttműködés elvi alapjait végül4 is az ENSZ által öszszehívott stockholmi környezetvédelmi konferencia rakja le 1972 júniusában. Ez a konferencia mindenekelőtt drámai hangú deklarációban emelte ki az emberi jogok közül legelsőként az ember jogát magához 4gz élethez és nagy nyomatékkai mutatott rá: a történelem olyan pillanatához érkeztünk, amikor minden cselekedetünk megtétele előtt az egész világon egyv formán kell gondolnunk cselekedeteinknek a környezetre gyakorolt
