Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-19 / 23-24. szám
< z X у— < O' < O' LU Ш 5 _J со D со о о UMagyar szöveg: Szécsi Pál gon - dől I. Ve - le Hal-kan sül - log - lam. Ne-vél Mi - íven al - szom el. Ve -1 szép CAROLINA l«)ál mod ve-lem. tam. sut - log - lam Ca- го il - mod - tam Ca-ro - li - na! Ca-ro - li - na! Ca-ro - li - na! Kookie TIAN zenéje és szövege éi éj jel. Hal-kan sin - log - lam. Ne-vél sül - log - lam:- mod dek. lam. Ró-la Ró- la Ca ro - li - na ál - mod - tam Ca-ro - li - na! jel. vi - Iá - gon. mint Ca ro - li na. Mindig kis - lány Nincs a Gyere G/O Ca ro-li na. hoz - zám. Gyere ro-li - na. ► coda ro-li - na. hoz - zám. És ro-li - na. jöjj Ca ro - li - na. Úgy Úgy vár-lak! vár-lak! Ar-ra Ve-le Hogyha I- íven 2. Ve - le so-ha töb-bé ne hagyj el! MÓRA FERENC 6ER6ŰJUHÁSZ kanala Mátyás királynak egyszer hírül vitték a hírvivői, hogy valahol a kecskeméti pusztákon él egy olyan juhász, akin még nem fogott ki senki emberfia. Több esze van, mint a budai bírónak, pedig az már csak okos ember, mert még a hajdúkkal is deákul beszél. Gergő juhásznak hívták ezt a furfangos pusztai embert. Nosza, szalajtotta a király kengyelfutóját a kecskeméti buckák közé: mondja meg Gergő juhásznak, hogy tekintsen be Budavárába, szeretne vele megismerkedni a magyarok királya. Gergő juhász semmit se szólt, azt is lassan mondta, csak magára kapta az ünneplő ruháját, füttyentett egyet a Gurujj kutyának, aztán megindult Budavár felé. Negyednap föl is érkezett, de a palota kapuján nem akarta beereszteni az alabárdos vitéz a Gurujj kutyát, merthogy azt nem hívta a király. Azt mondta, majd vigyáz 6 rá, mig a gazdája visszajön. Gergő juhász belenyugodott. Hanem a királlyal annál tisztességtudóbban beszélgetett a juhász. Olyan parolát adott neki, hogy csak úgy csattant, mind összeszaladtak rá az udvari cselédek. De a király is nagyon szíves volt hozzá, maga vezetgette körül a kincsesházban.- No, juhász, mire becsülöd ezt a sok drágaságot? — kérdezte tőle nagy nyájassággal. — Alássan megkövetem, uram királyom, szép ez nagyon, majd belevakul az ember, de azért egy kis háromnapos csendes tavaszi eső mégiscsak többet ér. A király elnevette magát, hogy így meg tudotl felelni a juhász. Mert csakugyan, ha nincs eső a tavaszi vetésre, nem terem búza, nem lesz kenyér, s nincs mit enni. Mert mégiscsak a kenyér a legdrágább kincs. No, abban az esztendőben nyilván nem voltak szűkében az esőben, meri délebédnél az asztal csak úgy görnyedt a sok drági étel alatt. Mindenkinek a tányérja mellé oda volt készítve a kakastejes fehér cipó. Piros a haja, mint a rózsa, lágy a bele, mint a selyem. Hozták a szakácsok az első fogást: aranyszínű tyúkhúslevest. Ahogy betalálták, azt mondja a király: Lássunk hozzá, urak, huncut, aki meg nem eszi a levesét! Mert majd el is felejtettem mondani, hogy a bá rák, grófok, hercegek mind ott ültek a király asztalá-
