Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-19 / 23-24. szám
női, de azért a király jobbján mégiscsak a juhász ült. Kínálgatta is erősen: Ne kéresd magad. Gergő fiam, mondom, huncut, aki a levesét meg nem eszi. — Az ám, uram király, de nekem nem adtak kanalat — felelte a juhász. Nem ám, mert meg volt parancsolva az inasoknak, hogy felejtsenek el Gergőnek kanalat adni. Kíváncsi volt rá a király, hogy vágja ki magát a juhász a csávából. Hanem azért mégis úgy tett, mintha nagyon haragudnék. — Ejnye, jeges teringette! — fordult a cselédnéphez. — Mindjárt hozzatok egy ezüstkanalat az én vendégemnek, vagy hátraköttetem a sarkatokat! Kifordult az öreg főinas, aki előre be volt tanítva, de csak sebten visszajött: — Fölséges királyom, a királyné asszony elvitte az asztalfia kulcsát, nem lehet kanalat kivenni. — Sose búsulj, uram király — legyintett Gergő jhász a kezével —, nem maradok én azért éhen. Avval szép csendesen lekanyarított egy pillét a kakastejes cipóból, kiszedte és megette a belét, az üresen maradt héjával pedig olyan szépen kikanalazta a levest, hogy egy csepp sem maradt a tányérban. Az urak összenéztek, mikor egyszerre csak megszólal ám a juhász nagy hidegvérrel: — Hanem oszt most már huncut ám, aki a kanalát meg nem eszi, mint én az enyémet! JÁTSSZUNK EGYÜTT! Vendégünk: HÁRY JÁNOS A nagyotmondó hőst nem kell bemutatni. Ha többen vagyunk, játsszunk úgy, hogy Háry megszemélyesítője beöltözik, úgy mondja el lóditásait, amelyeket a játékosoknak fel kell ismerniük, játszhatjuk úgy, hogy az egész közösség tüsszent, tapsol vagy ceruzával koppint, ha lóditás hangzik el. Az alábbi játék sémájára a legkülönfélébb kultúrtörténeti, földrajzi, irodalmi, történelmi, művészettörténeti tárgyú játék állítható össze. Három falatban lenyelte a cipóhajat, amellyel a levest bekanalazta. Lett erre olyan nevetség, hogy kihallatszott Budavárából. Mátyásnak annyira megtetszett a Gergő juhász maga föltalálása, hogy egy tarisznya arannyal eresztette útnak ebéd után. Azt hazavitte Gergő Kecskemétre. Azazhogy nem az egészet, mert eqy aranyat odahajított az ajtónállónak, amiért a Gurujj kutyának gondját viselte. Úr lett Gergő juhász a sok pénzből. Ezután piros csizmában őrizte a juhokat, és mézeskalácson tartotta Gurujj kutyát. Meg is maradt az emlékezete. Mifelénk még most is azt mondják az olyan emberre, aki sebesen elvégzi az ebédet, vacsorát. — Bekapta, mint Gergő juhász a kanalát! „Szép jó estét kedves mindnyájuknak! Nem tudom, ismernek-e? Háry János vónék. Itt a szomszédban születtem, Nagyabonyban, ahol csak két torony látszik. Felcseperedtem, aztán jöttek a toborzók, fejembe nyomták a huszárcsákót, és máris katona vótam. Aztán gyött az őrmester úr, s azt mondja: Viiigyázz! Mondom neki: mire? Nagyot üvöltött, és menten vittek az áristomba. Ott aztán gondolkozhattam. Nem mondom, jólesett volna egy meszely bor, de nem adtak. Jó szerencse, hogy nálam volt dugiban egy kis kecskeméti barackpálinka, meghúztam hát az üveget. Megtömtem a pipámat dohánnyal és eregettem a füstöt. Hát egyszeresük jön a porkoláb. Azt mondja: Hallja kee, ne pipázzon! — Mondom: Aztán miért ne? — Azt mondja: — Mert nem szabad! Ha megtudja az őrmester úr, magát menten kurtavasra verik. Hű a nemjóját, ennek fele se tréfa, — gondoltam, de csak azt feleltem hányavetin: — Tudja jóember, unatkozom itt a patkányok között. Erre aztán eltűnt, s kis idő múlva egy ösztövér könyvecskével tért vissza. — Olvasta ezt kee... ha ugyan ösmeri a betűt. Egy Petőfi Sándor nevezetű ifjú úr írá őket. Én mondom magának, egykoron büszke lesz még a haza rája. — Azzal aztán béadá a könyvet, s mutyiban adott hozzá egy zseblámpát is, mivelhogy igen setét vala a kóterben. így aztán olvastam. S egy szép reggelen kiszabadultam. Attól kezdve tudtam ám, hogy mi az a regula, s nem tellett bele sok idő, én lettem a mintahuszár. El is vittek hamarosan Taliánországba. Hű, de csinos vászoncselédek jártak arrafelé! Aztán amikor az ember beléjük csípett, hát csak visongtak, hogy mamma mia ... mamma mia Mondom, nem mi a, hanem ki a?... Hót én vónék, Háry, érted galambom? Vótak egy páran, akik menten megértették. Hiába no, jó híre vót arrafelé a huszárnak. És tudják mi tetszett még Milánóban? Az operaház. A Metropoiitóáón. Csupa csillogás ott bent. És talijánul gajdoltak. Valami V/erdi úr operáját gajdolták, ahol egy szerecsen fojtogatott egy szép szőke asszonyt. Kétszer is rákiáltottam, hagyja már abba, de csak erőlködött. — De a mindenségit, — csaptam a kardomra, óltalvetettem magam a zenekari árkon, ki a kardot és neki a szerecsennek. Az látta, hogy a fele se tréfa, mentem lekaszabolom, hát illa berek, nádak erek, elszelelt. Az a kis szőke meg kinyitotta a szemit és csodálkozott. Mondom: ne félj, szentem, megmentettelek. S közelebb toltam az orcámat, hogy megcsókolhassa megmentőjét, úgy mint az illik. Hát nem képen törölt? Ez aztán a kardos menyecske — gondoltam —, aztán rájöttem miér volt ilyen szemérmetes. Mert sokan láttak bennünket... De most látom csak, hogy elszaladt az idő! Pedig én még azt sem mondtam el, hogy jártam azzal a hórihorgas, égimeszelő császárral, a Napóleonnal. Majd máskor. Lejárt az eltávozás, aztán az őrmester megint elhúzza a nótámat, ha nem ér bent a takarodó. No, minden jót, ha akad egy meszely boruk, legközelebb újra jövök!" (A megfejtést, illetve a lódításokat elolvashatják lapunk következő számában.) MAjOMSZOKÁSOK Bingo és Lucilla, a bratislavai ZOO csimpánzai minden évszakban csakis azon törik a fejüket (ezt sűrű fejvakargatással is bizonyítják), hogy milyen turpisságot eszeljenek ki, mit vizsgáljanak meg, mit próbáljanak ki. És így gondozóiknak rengeteg a munkájuk. Pedig hát ők ketten, mármint Bingo és Lucilla, mindig készek segíteni, s különösen szenvedélyesek, ha mosásról van szó. Például megesett már az is, hogy miután Anastázia elkészítette a teájukat, Bingo a munkavágytól fűtve, azonnal kiöblítette benne a mosogatórongyot. Ha pedig készül az ebéd, ők mossák meg a zöldséget, a csirkét, s meg kell hagyni, hibátlanul. Ha készek, akkor — hurrá! — rohannak megetetni a — baglyokat. Hát ilyen dolgok történnek ... Meg is kérdeztük Anasztázia Gibalovát, hogy miért választotta ezt a foglalkozást. — Kétségtelenül azért, mert nagyon szeretem az állatokat. Már tíz éve dolgozom velük. Először a tevéket gondoztam, aztán a szarvasokat, a majmoknál öt éve vagyok. Bingo és Lucilla kedves és intelligens csimpánzok. Nem veszélyesek, csak akkor, ha az emberek ingerlik őket. Sőt, Bingo nagyon gyöngéd... egy kínai kacsát adtunk neki, úgy játszadozik vele, mint a babával, s amikor egyszer patkányok közelítették meg a kis kacsát, Bingo, a bátor védelmező, a karjaiba kapta a kacsát és elzavarta a patkányokat egy egyszerű, de minden bizonnyal sokatmondó HŰŰ-val. Az emberekhez néha rossz, de az állatokat szereti. Lucillával együtt borzasztóan szeretnek mindent utánozni. Felsöprik, felmossák a folyosót is, és „szorgalmukban“ egyszer még a kimosott s éjszakára száradni kiakasztott kezeslábasomat is újramosták, persze az ivóvizükben, de olyan alaposan, hogy reggel moshattam újra. Ebben Lucilla volt inkább a ludas. — Egy szép napsütéses napon pedig kitörték ketrecük egyik rácsát, s usgyi neki, elindultak felfedező útra az állatkertben. Szerencsére, hamar észrevettem, s rohantam utánuk. Bingo éppen kényelmesen üldögélt a tigris ketrecében a rácshoz támaszkodva. A tigris má-már ugrott. Nagyott kiáltottam. Bingo megijedt és felpattant. Éppen jókor, mert ugyanabban a pillanatban a tigris is ugrott, de már csak az orrát verte bele a rácsba. Bingo ekkor rémült csak meg istenigazában, a karomba ugrott és egész kis testében remegett. — Lucilla ugyan nagyon szereti pajtását, de a szive inkább a vállasabb és szakállas urakhoz húzza, és szívesen összecsókolózik azzal, akit rokonszenvesnek talál. Lucilla már „kislánykorában“ is hízelgő volt: egyszer, mikor rossz fát tett a tűzre, az éppen megrágott körtét kivette a pofácskájából és odaadta nekem, engesztelésül. — Különben ketten gondoskodunk a majmokról. Kolléganőm, Dana Slabá eredetileg főiskolára akart menni, de amikor nem vették fel, visszajött hozzánk. Jó vele együtt dolgozni, de... mit tagadjam. Bingo az ő kedvence, s így neki inkább szót fogad, mint nekem. A, dehogy, nem féltékenykedünk, csak úgy mondom ... Mikor elbúcsúztam, Bingo és Lucilla kedves, okos tekintete, kisért. Ügy látszik, összebarátkoztunk ... írta és fényképezte: Helena Juhásová 21
