Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-19 / 23-24. szám
Századik születésnapja alkalmából emlékezünk Thomas Mannra, a 20. század legnagyobb német írójára, akit Johannes R. Becher joggal nevezett „Németország becsületének és tisztességének“. Demokratikus és humanista elvei tükröződtek nemcsak regényeiben és novelláiban, de publicisztikájában és esszé-műveiben is. Nagyszerűen ábrázolta a polgári társadalom ellentmondásait Tristan, Tonio Kroger, a Halál Velencében című és más elbeszéléseiben, a Mario, a varázsló c. regényében pedig határozottan, egyértelműen a fasizmus ellen szól. Világhírét az 1901- ben kiadott Buddenbrook ház c. regényével alapozta meg, amelyért 1929-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az előretörő fasizmus elől emigrációba vonult, ott írta meg Lotte Weimarban című történelmi regényét Goethe életéről. A nagy lélegzetű műből az NDK DEFA filmvállalata Egon Günther forgatókönyve alapján és rendezésében filmet készített, amelyet az idei májusi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon már be is mutattak. A dolog érdekessége, hogy a főszerepet, a Kestner udvari tanácsosáévá lett egykori kis Charlotte Buffot, akiről Goethe Werther Lottejának alakját mintázta — Lilli Palmer, a külföldön élő volt német filmszínésznő játssza. Amikor ugyanis Lilli Palmer hírül vette, hogy film készül Lőttéről, azonnal táviratozott az NDK-ba: „Érdeklődöm a szerep iránt“. Azóta Lilli Palmer a sajtónak is nyilatkozott arról, hogy már fiatalon szenvedélyes Goethe-rajongó volt. Nagyon szerette Werther romantikus, szomorú alakját; Thomas Mann könyve pedig egyike legkedvesebb regényeinek. Többször elolvasta és mindig újra és újra megragadta Lotte személyisége, akinek egész életét beragyogta Goethével való fiatalkori kapcsolata. Ezért akarja élete vége felé ismét látni a költőt, ezért találkozik vele negyvennégy év múltán. Lilli Palmer — Lotte Weimarban AZ ÚJJÁSZÜLETETT & 16 A 60 éves Lotte felveszi a lánykori rózsaszín szalagos ruháját ... „LOTTE CANNES-BAN“ Nem érdektelen a film Cannes-i bemutatójával kapcsolatban idézni Rényi Péternek, a Népszabadság kiküldött tudósítójának személyes élménybeszámolójából: „ ... a film Goethét idézi, aki arról szól, hogy az a nacionalizmus, amely itt csírájában kibontakozik, és még nemes érzelmekkel vegyül, olyasvalamivé is fejlődhet, amitől megborzad majd a világ. Azt a Goethét, aki — bármilyen alázat és hódolat vette is körül mint költöfejedelmet — a maga olimpuszán, egymagában és sokszor elszigetelten védte a haladás ügyét, aki tudta, hogy Napoleon bukásával, a Szentszövetség létrejöttével a nagyobbik rossz kerekedett felül... Goethe mondta ezt 1816-ban Weimarban és Thomas Mann is mondta 120 évvel később, 1936-ban — Budapesten. Igen, igen, Budapesten, nem tévedésből írom le, magam is ott voltam, amikor a Lotte Weimarban első fejezetét felolvasta, a világpremieren a rendőrség által körülvett magyai színházban, és József Attila kis aktatáskát szorongatva a hóna alat\ izgatottan téblábolt az előcsarnokban, benne a verssel, a Thomas Mann üdvözlésével, az antifasisztc magyar költészet remekével. „Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig, még megkérlel, hogy „Ne menj el, mesélj“ (tgy nem szökik rá hirtelen az éj) s míg kis szíve nagyot szorongva dobban, (tán ő se tudja, mit is kíván jobban), a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: így kérünk: Ülj le közénk és mesélj.“ És ő leült és mesélt. Nem beszélhetett politikáról, nem beszélhetett a szörnyállamokról, amelyeknek iszonyata, mint a rák, az emberiséget rágja, nem kérdezhette borzadva, mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék — nem beszélt, mert nem beszélhetett, akárcsak József Attila, aki nem olvashatta fel költeményét, a náci követség riasztotta a horthysta hatóságokat, vigyázni kellett ... Egyszerűn csak annyit mondott, hogy egy most készülő regényének első részét olvassa fel, a címe Lotte Weimarban ... ... Lilli Palmernél jobb Lőttét aligha lehetett volna találni. Néhány évvel ezelőtt, amikor Darvas Lili még élt, nem ezt írtam volna: ő tudta volna még, de csakis ő, ilyen tökéllyel eljátszani ezt a szerepet: az öregasszony szemérmes báját, amely mögül felcsillan a fiatal lányé, a tisztes polgárasszonyé, aki mindeddig szigorúan őrizte az elhunyt férjhez való hűség látszatát is, de aki a Goethével való kései találkozás előtt most mégis olyan izgatott, mint egy első randevújára készülő bakfis. Végezetül húzzuk alá a tudósítóval együtt azt a tényt, hogy a film az NDK produkciójában szerepel a Cannes-i fesztiválon, annak az államnak a képviseletében, amely átmentette és megőrzi a goethei és Thomas Mann-i humanizmus hagyományát. Feldolgozta: L. Góly.Olga
