Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-19 / 23-24. szám
bizonyossága a múltnak és a maradandóságnak „Élni annyit jelent, mint túlélni.“ — A népművészet pedig él, mert túlélte a huszadik század első felének rettenetes próbatételeit és él a naiv, az ösztönös művészet is, mert gyökerei oda nyúlnak vissza, abba a termékeny humuszba, abba az ős-örök ihletőbe, a népi kultúra talajába. Honnan ered a naiv művészet, milyen mélyen gyökerezik a népművészetben és milyen társadalmi és kulturális közeg szüli a kortárs alkotókat — ezekre a kérdésekre keresett választ Moldován Domokos, fiatal néprajzkutató filmje. A tízrészes portrésorozat, — a Magyar naiv művészek, — révén öt héten, öt szombaton keresztül lehettünk tanúi múltbeli és élő őstehetségek bizonyságtételének, mert a Magyar Televízió bemutatta a filmet. Olvasóink közül is bizonyára többen látták és szívesen megismerkednek közelebbről írójával és rendezőjével, Moldován Domokossal, aki így vall alkotásáról: „Ezt a tízrészes, színes filmsorozatot kétféle gondolat hívta életre: bemutatni képzőművészeti életünknek ezt a kissé mostohán kezelt hajtását, a naiv művészetet, de ami talán még ennél is fontosabb, az alkotás mögött az embert. A naiv művészek falun élő parasztok, városi munkások, vagy tisztviselők, rajzolni, festeni, mintázni nem tanultak. Műveikben elsősorban környezetüket, munkájukat, ünnepeiket — s a szárnyalóbb fantáziával rendelkezők álmaikat, vágyaikat örökítették meg.“ Mielőtt a sorozatról beszélnénk, jó volna visszatérni a múltba, a kiinduló ponthoz és a megtett úthoz, ami a film elkészítéséhez vezetett. „Már a gimnáziumi éveim alatt minden nyáron a Néprajzi Múzeumban dolgoztam, mint kisegítő. Célom az volt, hogy megismerjem Magyarország, — s talán Európa — legnagyobb néprajzi gyűjteményét. Az itt szerzett ismeretek és benyomások adták az erőt, hogy később, amikor választanom kellett: az egyetemen művészettörténetet vagy néprajzot hallgassak-e, a sokkal emberközpontúbb, tehát vonzóbb néprajz mellett döntöttem. 1964-ben került sor első gyűjtőutamra Ipolytölgyesen. Ekkor láttam, mennyivel izgatóbb emberekkel, szokásformáikkal, élő hagyományaikkal, életsorsukkal ismerkedni, kapcsolatot teremteni — a múzeumok raktárában végzett passzív munkánál.“ Mikor készítette első filmjét és hogyan született a többi? „1965-ben forgattam első amatőrfílmemet egy tápéi lakodalomról. Még ebben az évben megismerkedtem Vankóné Dudás Julival, akiről „Jeles napok jeles rajzolója“ címmel második filmemet készítettem. Munkásságáról és művészetéről azóta már több színes és fekete-fehér film készült, amelyekkel hazai és külföldi fesztiválokon díjat nyertem. Ekkor sejlett fel bennem annak reménye, hogy Dudás Julin kívül bizonyára élnek, dolgoznak hazánkban más paraszt-naiv művészek is. Országjárásra indultam, amelynek eredményeként 1966—68 között elkészült a „Magyar parasztfestők nyomában“ c. többrészes sorozat. Ezután kezdtem gyűjteni a „Halálnak halálával halsz“ c. filmem anyagát, amelynek három tétele három falu (Szegvár, Csököly és Vargaszeg) népének a halálhoz fűződő, lassan kivesző szokásait mutatja be. A szegény tiszatáji nép gyékényből, fűzfavesszőből fonta koporsóját — ezt eleveníti fel az első tétel, a Koporsófonás. A második tétel, a Fehér gyász, egy hazánkban is fellelhető népvándorláskori szokást, a fehér gyászban való virrasztás és halottsiratás szokását idézi. A harmadik tétel pedig, a Halotti tánc egy népi játékká transzformálódott, ősi, pogánykort idéző népszokást jelenít meg.“ A filmnek nemzetközi visszhangja volt. Először külföldön 1971-ben, majd egy évvel később, a Velencei Biennálé etnológiai és szociológiai filmszemléjén került bemutatásra. S Orvietóból is Velencéből is értékes díjjal tért haza. De minden nemzetközi elismerésnél és díjnál többet .mond számomra Juhász Ferenc,. s az a megfogalmazhatatlan élmény, amely a film képeiből és a költő soraiból ötvöződik kérdőjellé és döbbenetté: „Népünk ős-sírása ez a fehér halál, mindent elviselő fehér hallgatása, a halhatatlanság fehér ős-tüze, a végső fehér virágzás tisztasága, a kifehéredett csontok szárazsága, a kifehéredett csontok mindenttudása... Mit 12 tudhatott ez a pusztai kicsi nép, mit tudhatott ez a nagy, füves térségek, gubancos rengeteg erdők, rénszarvasősök hajdani népe, én kicsi vándor népem: mit tudhatott a sorsról és időről, hogy gyásza fehér lett, fehér virágzás, fehér kegyelem.“ (Juhász Ferenc: A fehér halál.) Ez a döbbenet éled újjá a Magyar naiv művészek portréfilm-sorozatának képei nyomán, önkéntelenül adódnak a kérdések is: kik rejtőznek a nevek álarcai mögött? Kik ezek az emberek, akik ceruzát, ecsetet, vésőt fogtak, hogy bennsőjüket anyagba öntve odatárják a világ elé, hogy Musset szavaival: megörökítsenek egy álmot? Kik ők és hányán vannak még azok, akiket meg kell találni, akiknek nevét meg kell tanulnunk, mint ezét a kilencét itt. „Az első film, a bevezető, a XVII-ik századig nyúl vissza, hogy kiragadjon egy-egy nevet a paraszt-naiv művészet kora hajnalából. Ebből a részből — szlovákiai vonatkozásai miatt — a garamszentbenedeki kulcsárt, Rózsa Imrét említeném, aki az 1659-es számadókönyv címlapját önarcképével díszítette. A jobbágyszolgáltatásokat felsoroló oldalak üresen maradt felére az uradalmi cséplőmunkást is odarajzolta, cséphadaróval a vállán.“ A bevezetőt követő kilenc portré már kortársaké: Benedek Péter Úszódon született 1889-ben. Gyermekkorában kezdett el rajzolni, 28-ban Móricz Zsigmondnál járt és jól sikerült rajzot készített az íróról. Később Ceglédre kerül, nagygazdáknál tehénőrzést, répakapálást vállal, alkalmi munkából él, de pénzt nem kap, Э7 5» 99 l'oo Benedek Péter: Önarckép kalapban (1925) Lru te m. 13 O' C 1 \s* & kosztért dolgozik. Nehéz és terméketlen évek voltak ezek. Első kiállítása 1923-ban volt Budapesten. Mokry Mészáros Dezső, a sajócsegei tanító fia a templom falára rajzolja első képeit vasalószénnel. Később minden megpróbáltatást és nyomorúságot vállalva világgá megy és hat éven keresztül vándorol. Volt Nápolyban, Capri szigetén, Párizsban, Tuniszban, Egyiptomban. 32 évesen, tékozló fiúként visszatért, élettársat választott és 1960-ig alkotott. Gyovai Pál 80 évesen faragta első szobrát, egy kicsike Madonnát — addig hordozta, érlelte magában az első világháború Itáliába vetődött katonája az olasz földön látott szobrok nyugtalanságot ébresztő élményét — alkotássá. Később parasztot, kubikust, családot faragott kőbe. Má kilencvenéves. Gajdos János, foglalkozása szerint cipészmester, 1950-ben halt meg, harmincnyolc éves korában. Sok képet festett, olajjal dolgozott. 1936-ban Budapesten, egy évvel később Hollandiában volt kiállítása. Balázs János Salgótarján perifériáján él, cigány. Azok között maradt, Rózsa Imre számadókönyvének rajzai Mokry Mészáros Dezső: A holtak szigete G«. лчс & n < akikhez a szó, a betű csak nagyritkán ver hidat, őhozzá eljutott. Bár iskolába sosem járt, mégis könyvtárra valót olvasott már és olyan világot teremtett magának gondolatokból, színekből és ecsetvonásokból, amely előtt szavát vesztve áll meg az ember. Győri Elek Tiszaladányban született, később debreceni kovácssegéd. Az első ihletet Káplár Miklós hortobágyi parasztfestő képeitől kapta. 31 tavaszán felmegy Budapestre kovácslegénynek. Az év telét egy bútorszállító kocsiban húzza ki a műhely udvarán. Három évvel később kerül sor első kiállítására. 35 éves vólt, amikor beiratkozott a Képzőművészeti
