Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-05 / 21-22. szám
A NŐVÉ ZÄMKY-i (érsekújvári) járási könyvtár mellett három évvel ezelőtt nyílt meg a politikai szakirodalom külön részlege. Vezetésével Szilágyi Gábornét bízták meg. A fiatalasszony hat éve dolgozik könyvtárosként. Amikor a munkája felől érdeklődtem, elmondta, hogy jelenleg két vetélkedő anyagának előkészítésével foglalkozik. — Mivel a könyvtárosi szakmát választotta, úgy gondolom, hogy szenvedélyes olvasó? — Igen. Gyermekkorom óta a könyvek, az irodalom szerelmese vagyok. Pályaválasztásommal tehát régi vágyam teljesült. Most itt ülhetek és a könyvek világában dolgozhatok. Gyakran gondolok arra, milyen kár, hogy sok ember még nem olvas rendszeresen. S talán el sem tudják képzelni, hogy ezáltal mennyi izgalmas és szép élménnyel rövidítik meg önmagukat. A könyv nemcsak jó barát, hanem a legjobb tanító, utazótárs is, amely elvisz messze földrészekre, bepillantást ad különböző tájak, emberek életébe. Ügy tanít, oktat, bővíti a látókörünket, hogy szinte észre sem veszi az ember. Ami az én részlegemet illeti, nálunk minden hazánkban kiadott, vagy behozott könyv, kiadvány, tanulmány megtalálható. Ami pedig a magyarországi könyveket illeti, azt részben Budapestről, részben a Prágai Magyar Kultúrától kapjuk. A magyar nyelven kiadott könyvek az összkiadványok 40 százalékát képezik. Az elmúlt esztendőben csaknem ezer állandó olvasónk volt, ami 265-tel több a tervezettnél. Örömmel mondhatom, hogy idén még emelkedőbb tendencia észlelhető. Nagyon örülünk annak, hogy egyre többen keresik fel a mi könyvrészlegünket. Munkánk fő célja a könyvkölcsönzés, és emelett természetesen a könyv propagálása is. Egyformán szívesen látjuk, azokat is, akik korszerű, szép olvasótermünkben tanulmányoznak valamit, vagy kiírnak egy-egy idézetet, esetleg előadásukhoz keresnek fontos adatokat. Ilyenek is egyre többen vannak. Megtudtam azt is, hogy jól működik, az információs szolgálat. Ezt főleg a diákok, előadók vagy a továbbtanuló „idősebb diákok“ veszik igénybe. Szilágyi Már.ta és Lehotkai Márta gondoskodnak arról, hogy senki ne távozzon csalódottan, üres kézzel. Szilágyi Gáborné búcsúzóul elmondta azt is, hogy a férje — aki pedagógus — szintén nagy könyvbarát. Annak ellenére, hogy fiatal házasok, otthonukban ötszázkötetes könyvtáruk van. Gazdag emberek ... B. L. A KÖNYVEK SZERELMESE 9 ANYÁM Hideg, kíméletlen szél fúj. Az égboltot ónszínű hófelhők borítják. Sietős emberek előznek meg. Szaporázom lépteimet. Kellemes érzés fut át rajtam, nemsokára otthon leszek. A lakásban csend fogad. Kellemes meleg ölel körül. Egyedül vagyok. Régi képeket forgatok. Kedves, mosolygó, fiatal lány, szeme nevet, ajka körül kedves huncutság bujkál. A másik képen arcán rebbenő mosoly, egy hófehér fodros párnát tart a kezében. A párna közepén egy pici arcocska, csodálkozó szemekkel, — ez én vagyok, — derül fel az arcom. Puha játékbaba, a valóságban síró, nyafogó, nyűgös kis zsarnok. Megjelenik előttem édesanyám arca, amint ágyam mellett ül, fölém hajol, hűvös kezét homlokomra teszi. Ugye, nem hagysz itt? — kérdem félve. Nem, nemsokára jövök! — szeme szomorú, aggódva kémleli arcomat, tekintete az órára rebben. Megyek az iskolába, sietek vissza hozzád. Jó légy, idd meg a teád, ne kelj fel! — sorolja végtelen szeretettel. Hányszor ismétlődnek ezek az évek során!' Érzem meleg, megránduló kezét, amit erősen szorítok, amikor injekciót kaptam. Rájöttem, hogy ha őt erősen nézem és azt kiáltom: anya, nem is fáj annyira. A szeméből végtelen szeretet sugárzott felém. Ne félj, kicsikém, melletted vagyok, nem hagylak el! Érzem ölelő karját, amint felém tárul, de jó is volt hozzábújni, nála védelmet találni. Elmosolyodom, mert eszembe jutott, hogy összeszorul a szívem, amikor először hallottam őt az iskolában mesét olvasni kedves, dallamos hangján. Nem akartam, hogy mások is vele repüljenek — a képzelet szárnyán — Meseországba. — De jó, hogy ilyen vagy, hogy szereted a gyerekeket, az embereket! Hogy bízol bennük, s hogy bízol bennem! Az íróasztal mellett a szék most üres, füzetek, tollak várnak, ha munkádból hazatérsz. Sötétszőke hajad megcsillan majd a villanyfényben, amint elmerülve olvasod tanítványaid dolgozatait. Szemöldököd összevonod, ha rossz munkát találsz, s mosolyra derül arcod, ha szép, hibátlan dolgozatra lelsz. Várlak, siess, ha majd nem is szólsz semmit, jó ha itt leszel! A képek mesélnek tovább. Országokról, tájakról, városokról, ahol együtt jártunk, csodálattal nézve a műemlékeket, érdekességeket. Nagyon szeretek veled utazni, féltő karodból a világba pillantani. Kacagva futni a tengerparti homokban, elmerülni a lágy hullámokban, pajkosan elbújni egy-egy hullám mögé, érezve, hogy féltesz. Szeretem hallgatni színes elbeszéléseidet emberekről, országokról, hősökről, akik életüket adták boldogságunkért, szebb jövőnkért. Mindig szomorúan nézem a filmeket, amelyek a háborúról, áldozatokról beszélnek. Lesz még háború? — kérdeztem tőled egyszer. Ha minden édesanya összefog, aki szereti gyermekét, óvja a széltől, melegtől, betegségtől, akkor nem lesz többé — válaszoltad ... Ha minden édesanya olyan volna, mint az én anyám, soha-soha nem lenne háború, nem pusztulnának el ártatlan emberek, gyermekek, nem éheznének, nélkülöznének sehol sem, boldogság és öröm lenne az egész világon. „Szeretlek és kell, hogy szeresselek, Mi bennem érték, mind Te nevelted. Mindaz, mit tettem, s vágyok tenni, Téged szeretett, s téged fog szeretni.“ (J. R. Becher: Dal-részlet) Irta: Bódi Judit, a fitakovói (füleki) Kilencéves Alapiskola 9. b osztályos tanulója. Ezzel az írásával Bódi- Judit „Az én anyám“ című irodalmi versenyben a bíráló bizottság 3. különdíját nyerte.
