Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-09 / 2. szám
munkaerőtartalék felszabadítása éppen a bölcsődék és óvodák hiányán múlik. Ezen kivül a szocialista nevelés, az egyéni szükségletek kielégítése nemcsak az állam érdeke, de minden üzem, intézmény konkrét feladata is. A dolgozó nők munkájának megkönnyítése érdekében az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a szolgáltatások fejlesztésére is. A kommunális üzemek által nyújtott szolgáltatások nem felelnek meg a szükségleteknek. Lassan növekedik a mosodák száma, kevés a fehérneműbegyűjtő, nem megfelelő a minőség, hosszú a leadási határidő. Szükség lenne a takarító szolgálat kibővítésére, a konyhai gépek és berendezések javításának és karbantartásának meggyorsítására, a szőnyegtisztításra és így tovább. Ha ezek szóba kerülnek, az illetékesek gyakran azzal védekeznek, hogy nincs rá pénz. Pedig amint azt „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom példája is bizonyítja, gyakran nem is a pénzen múlik ez, hanem inkább a jóakarattól, ötletességtől függ. Például az utolsó év folyamán a mozgalom keretében 389 üzemhelyiséget nyitottak; a régi házak tatarozásával tették üzemképessé. További 385 helyiségben lehetővé tették a tészta és hús félkész áru eladását, 264 üzletben bevezették a táska-szolgálatot. 1. Elena Litvajová elvtársnő szívélyesen üdvözölte a munkásnemzedékek legidősebb tagjait 2. Minden korosztály képviselve volt... Az idősebbek ... 3. Az 6 gondjaikról, örömeikről volt itt szó 4. és a fiatalok is Sok a panasz még az élelmiszerek és félkész áruk választékának hiányára is. Amint az a vitában felszólaló huszonöt asszony szájából is elhangzott, vannak még gondok, melyek megnehezítik a dolgozó nők munkáját. De éppen ők azok, akik következetesen küzdenek a jobb közellátásért, szolgáltatásokért. Szem előtt tartják a novemberi plénum határozatait, s ennek alapján fontosnak tartják, hogy a nemzeti bizottságok, a helyi gazdaságok és a szolgáltatási üzemek az eddiginél még körültekintőbben és jobb minőségben segítsék a dolgozó nőket. Így több idejük, erejük lesz a hasznos termelő, alkotó munkára, tanulásra, gyermekeink nevelésére. Elena Litvajová elvtársnő az SZNSZ KB elnöke találóan jellemezte beszámolójában e kor dolgozó asszonyát, amikor azt mondta: „Szocialista hazánk asszonya soha nem félt a munkától. Ígéret ez arra, hogy a jövőben is úgy fogunk dolgozni, hogy ezt a hagyományt továbbra is megőrizzük és tudatosítsuk azt, hogy magunkért, családunkért és gyermekeink szebb és boldogabb jövőéért dolgozunk.“ H. ZSEBIK SAROLTA ASSZONYOK Volentyina Nyikolájeva Tyereskova beszámolójáböl IV. rész A keleti, illetve a közép-ázsiai köztársaságok asszonyainak felszabadításában ugyancsak óriási szerepet játszottak a nőbizottságok. Kezdetben itt is a női küldött-gyűlések formáját választották, amely az ország más részeiben oly eredményesnek bizonyult. Azonban csakhamar rájöttek, hogy a keleti asszonyok tömegeivel másképpen kell dolgozni, más munkaformát választani, olyat, amely alkalmazkodik az egyes országokban, sót a kisebb területi egységeken uralkodó életformához, szokásokhoz. Ez a kezdeti munkaforma a leggyakrabban személyes beszélgetés volt a nőkkel a vándorkaraván kocsijában, a jurtákban, a nők udvarában. A gyűléseket megtartották akkor is, ha csupán öt-hat ember volt jelen. A nők érdeklődéssel hallgatták meg az aktivistákat, de hinni a hallottakban — ahhoz nem volt még elég bátorságuk. Tekintettel arra, hogy a Szovjet- Kelet köztársaságainak asszonyai számára a családi élet zártsága volt a természetes, megszokott életforma, a felsőbb szervek úgy döntöttek, hogy a nők körében végzett tömegmunka egyik formájaként különleges nőklubokat kell alapítani. Ezeknek a női kluboknak az egész légköre — különben is ebben a szervezésben csakis nők vettek részt — megnyerte a muzulmán nők bizalmát. Ilyen női-klub a Szovjet-Keleten nem éppen a legszokványosabb jellegzetes népművelési létesítmény. Egy ilyen klub tevékenysége sokrétű. Itt zajlottak le az írástudatlanságot felszámoló iskoláztatások, továbbá a különféle tanfolyamok, itt volt a könyvtár, itt tartották meg a népművészeti köröket, itt volt az orvosi és a jogi tanácsadó, az óvoda és a bölcsőde, sőt a hirtelenjében megalakult termelőszövetkezetek műhelyei is itt kaptak helyet. Ezekben a klubokban nemcsak előadásokat és beszélgetéseket tartottak egészségügyi, higiéniai, jogi, politikai és más témákról, hanem gyakorlati segítséget is nyújtottak. A nők klubjába minden nő betérhetett, anélkül, hogy férfival találkozott volna, levehette a fátylát, és fedetlen, nyílt arccal kérhetett tanácsot az orvosnőtől, a jogásznőtől, munkát vállalhatott a varróműhelyben, miközben gyermekét nyugodtan rábízhatta a klub mellett működő óvoda gondozónőjére. Ezek mellett a klubok mellett végezte munkáját rendszerint a nőküldöttek gyűlése is. A Szovjet-Kelet asszonyai számára is ezek a női-klubok valóban az életre, a munkára való felkészülést jelentették. Innen kerültek ki idővel azok a dolgozó nők, akik az iparban vagy a szovjet hivatalokban helyezkedtek el, innen kerültek ki az óvodák nevelőnői és a technikumok „diáklányai". A legaktívabbak és a legöntudatosabbak később beléptek a párttagok sorába. A nők öntudatának a fejlődésében (és fejlesztésében) nagy jelentőségűek voltak a tömeggyűlések, a nők konferenciái, kongresszusai, amelyek a területi köztársaságokban az 1920— 1921-es években zajlottak le. Felébresztették a nőkben az emberi méltóság érzését, a hitet egy új és boldogabb életben. Ezeken a konferenciákon és kongresszusokon a nők küldötteket választottak a Keleti Nők összoroszországi Kongresszusára. Noha ezt a kongresszust elnapolták, tekintettel az egész országot érintő élelmezési nehézségekre, vagy száz üzbég, türkmén, tadzsik, kirgiz nőküldöttet a Központi Bizottság meghívott Moszkvába, ahol a legnagyobb szívélyességgel fogadták a vendégeket a moszkvai gyári munkásnők. A Szovjet- Kelet asszonyküldöttei részt vettek a Kommunista Nők II. Nemzetközi Konferenciájának munkájában. Ebben az időben találkoztak Vlagyimir lljics Leninnel. Lenin akkor azt mondta róluk: „Felemelkedett a legalsóbb réteg, most már országunkban biztos a szocializmus győzelme." A Szovjet-Kelet asszonyainak felszabadításáért indított mozgalmát egész Szovjet-Oroszország és megannyi kimagasló politikusa és közéleti személyisége támogatta. Nagy visszhangot keltett Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkának, Lenin hűséges bajtársának és feleségének a középázsiai parasztasszonyokhoz intézett levele. Krupszká ebben a levélben kimondta, hogy az, aki nem segít a nők felszabadításában, aki rabszolgaságban tartja a testvérét, feleségét, leányát, nem méltó arra, hogy kommunistának, vagy komszomolistának nevezze magát. Az 1927-es év vége felé már határozottan észrevehetők a Szovjetunióban az iparosítás eredményei. Ennek a folyamatnak egyik kísérő jelensége volt a nők további bevonása az iparba. A párt és a kormány igen nagy igyekezetét fordított az ázsiai köztársaságok asszonyainak művelődésére és szakképzettségük növelésére, sőt, egész sor előnyt is biztosított számukra. A dolgozó nők előnyben részesültek, minden termelési központban szakmai iskoláztatásokban részesültek, s a lakásosztásnál is előnyben voltak. A nemzetiségi testületek asszonyainak szakmai kiképzését megnehezítette az, hogy ezekben a köztársaságokban nem voltak meg ehhez a kellő feltételek. A káderképzésben az orosz nép nagy segítséget nyújtott a testvéri szovjet szocialista köztársaságoknak, így például a türkmén nőket egy Moszkvától nem messze eső szövőgyárban képezték ki textilipari szakmunkásokká. A párt központi bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának utasítására 1930-ban kidolgozták a nők termelésbe történő bekapcsolásának különleges ötéves tervét. Feltehetően 1 millió 600 ezer nődolgozót kapcsoltak volna be az ipari termelésbe, de ezt a tervet túlszárnyalták. 1929-től 1936-ig a munkásnők és a hivatalnoknők száma a népgazdaság valamennyi ágazatában több mint 5 millióval emelkedett. Lassan és nagyon körülményesen folyt a vidéki asszonyok felszabadítása a rabszolgaságból. A parasztasszonyok rabszolgaságának tényleges felszámolása, s bevonásuk, egyenrangú polgárokként a gazdasági, kulturális, politikai és közéletbe, csak a mezőgazdaság kollektivizálásával vált lehetségessé. A kolhoz-rendszer változást idézett elő az ország ázsiai köztársaságainak életében, s a nők legelmaradottabb és a legelnyomottabb tömegeit is fokozatosan bevonta a társadalmi termelésbe. Hála a kolhoz-rendszernek, a parasztasszony felszabadult, gazdaságilag független lett, látóköre kitágult, ő is építője lett az új társadalomnak. A Szovjetunió 1936 decemberében elfogadott Alkotmánya rögzítette a szovjet államnak a nők helyzetével kapcsolatban elért kimagasló sikereit is. Az Alkotmány 122. cikkelye kimondja, hogy a nők a férfiakéval egyenlő jogokat élveznek a gazdasági, a kulturális és a politikai élet minden területén. Ugyanez a cikkely foglalja magába tényleges gyakorlásának biztosítékait is: éppen úgy, mint a férfinak, a nőnek is joga van a munkához s az elvégzett munka jutalmazásához, joga van a művelődéshez, továbbá, hogy az anya és a gyermek az állam védelme alatt áll, amelyet még az is alátámaszt, hogy a nőnek szülési szabadsága alatt joga van a fizetésére. Kiépült a szülőotthonok, a bölcsődék és az óvodák széles hálózata. A Szovjetunió nemzeteinek nagy családja a fejlődés új szakaszába lépett — a szocialista építés befejezésének, illetve a szocializmusból a kommunizmusba való átmenetének az időszakába. A szovjet nép jelenleg nagy feladatok teljesítésén fáradozik, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártjának programja, valamint a kommunizmus anyagi és műszaki alapjának megteteremtésével és a polgárok sokoldalú személyiségfejlesztésével foglalkozó legutóbbi pártkongresszusok tűztek ki. Nincs olyan köztársaság, ahol nők ne töltenének be miniszteri tárcát, ne lennének ipari és mezőgazdasági üzemek igazgatói, kolhozelnökök, tudományos kutatóintézetek vezetői, iskolaigazgatók, főiskolai tanárok. A szocialista termelés évei alatt új munkaterületek alakultak ki a nők számára. A nők kitűnően érvényesülnek ezekben az ágazatokban és más területeken is, főleg ott, ahol a munkakörülmények a leginkább megfelelnek a női szervezetnek. Az ipari ágazatokban a nőket elsősorban a nagybani és a sorozatgyártásnál alkalmazzák, ahol nagyfokú a gyártási folyamatok automatizálása, gépesítése, s ahol a termelés megszervezésének formái a legprogresszívebbek. Rendszerint úgy van, hogy mennél jobban automatizált egy üzem munkája, annál több nődolgozója van. Ilyenek például a műszergyárak és elektronikai üzemek, amelyekben az alkalmazottak 45—47 százaléka nő. (Folytatjuk)
