Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-20 / 8. szám
Harminc év fejlődésének útját követni az egészségügy területén nem ígérkezik csekély feladatnak. A hatalmat gyakorló nép megbízásából kiépült az az óriási új gépezet, amely új módszerekkel — a szocialista humanizmus szilárd alapján állva — hivatott gondoskodni a dolgozók egészségvédelméről. Három évtized statisztikája csábító lehetőségeket kínál az elemzésre, de a számadatok hűvös tényszerűsége megcáfolhatatlan, ám mégis meztelen valósága, úgy érzem, hogy mégsem adna alkalmat annak a rengeteg mindennapi apró munkának, egyéni hozzáállásnak, meg-megújuló küzdelmeknek bemutatására, amelyet a haladásért, a mindig jobbért, tökéletesebbért, mai s holnapi egész és részeredményekért az egyes emberek vívnak. Egy-egy konkrét intézmény egy-egy ember munkája, törődése talán mégis a szemléltetőbb tükör. S itt már önként adódik, hogy e prizma első síkján egy kórház szülészeti osztályának képe legyen. Már csak azért is, mert végeredményben minden ott kezdődik, ahol az ember születik. éAU/l Ш > <LU О го >О <LU СО N со •uu CD Ш < J— со < со < A rozftavai (rozsnyói) kórház nőgyógyászati osztálya, amelyhez természetesen a szülészet is tartozik, egy több mint százéves épület első emeletén van: 1848-ban építették ezt a kolostort, ahol annak idején apácák istápolták a betegeket. Ján Voléko doktor, az osztály főorvosa széles mozdulattal mutat a méteres falakra, s mosolyogva jegyzi meg: — Nem találja kissé „romantikus“ paradoxonnak? Valaha meddőségre ítélt nők otthona volt ez a ház, ahol a felszabadulás óta tízezernyi asszony vajúdott és vajúdik, és sírnák-rínak az újszülöttek. Különben itt Kelet-Szlovákiában volt talán a legnehezebb kiépíteni az egészségügyi hálózatot, hiszen hazánk egyik legelmaradottabb vidéke volt. — A rozsnyói kórházban nőgyógyászati osztály csak a felszabadulás után nyílt meg, 1945. december 1-én — csupán 12 ággyal és egyetlen ginekológussal. A következő évben az osztály 8 ággyal bővült, s az év végéig mintegy 600 nőgyógyászati vizsgálatot hajtottak végre. A szülészetet illetően még nem is készült statisztika, de az akkori állapotokról képet adhat az, hogy 1945-ben az egész év leforgása alatt Michalovcén (Nagymihályon) vagy 15 szülést jegyeztek be. Alighanem ilyen lehetett az arány itt, Rozsnyón is. Hogy hogyan állunk most, arról majd Valentová doktornő — a legfiatalabb és hadd áruljam el, a szülészetért rajongva lelkesedő kollegina tájékoztatja önöket. Várják meg, a szülőszobában van, ez az éjszaka úgylátszik kivételesen izgalmas volt. —A doktornőre vár? Vagy ... csak nem hozzátartozó? Kérem, itt szigorúan tilos idegeneknek tartózkodni a folyóson, kérem ... Pillanatokon belül tisztázódott a helyzet, s az összevont szemöldökű, erélyes hangú idősebb nővér rögtön megenyhült irányomban, a egy ablakmélyedésbe vont, ott beszélgettünk. — Amit itt lát, persze, nem hasonlíthatja össze egy fővárosi klinikával, de ez az összehasonlitás nem is lenne igazságos. Azt, ami most van, azzal kell összehasonlítani, ami volt! Tudja-e, hogy a felszabadulás előtt még bába is csak elvétve akadt itt keleten? A szülő nőnek mit gondol, ki segített? Nagyanya, szomszédasszony, sokszor még a nagyobbacska gyerek is, mikor ki volt kéznél. S jó dolga volt, ha ágyba fekhetett, ha eljött az ideje, mert ugye, hányat lepett meg az 1. Az egészségügyi középiskola harmadéves diáklányai gyakorlaton 2. Anna Cblebová, dobsinai fényképésznő ikreknek adott életet. Egy kisfiúnak és egy kislánynak. „Édesanyám családjában igen gyakran születnek ikrek, de így „párban" még soha! Azt hiszem, a férjemmel mi vagyunk a világ legboldogabb szülői 3. Ján Volcko doktor, főorvos boldogan mutatja az új épületet: „Egy egész emeletet kap a nőgyógyászat. Nemcsak hogy több lesz a hely, hanem mennyivel több levegőt, mennyivel több napot, fényt kapnak majd a kismamák." 4. Éva Valentová doktornő. Mindenki tudja róla, hogy még az éjszakai szolgálatának jó részét is, ha éppen nem kell a világra segitenie egy új emberkét, az újszülöttek között tölti. órája odakint a mezőn, erdőszélen. Ha nem volt a közelben senki? Segített magán ahogy tudott, pihent kicsit, s hazavánszorgott. Aztán szalasztottak a bábáért, ha éppen volt a faluban, ha nem, a javasasszonyért, vagy valakiért, aki jártas volt az ásszonydolgokban. — Negyvenöttől sem változott meg a helyzet, csak úgy egyik napról a másikra. Lassan ment az itt, mert honnan teremtett volna elő az állam annyi orvost, meg nővért máról holnapra, mint amennyi itt kellett volna. A szervezés itt úgy kezdődött, hogy először is szülésznőket képeztek ki, akiknek kedve volt, jelentkezhetett. Sok jelentkező volt. Én akkor huszonkilenc éves voltam. Huszonkét éve ennek, múlik az idő ... Húsz éve vagyok itt a kórházban, közben háromszor úgy is, mint páciens! Bizony, három felnőtt gyerekem van. Nem mondom, a kezdet nehéz volt — az első két évet kinn dolgoztam, mint ahogy nálunk mondják: a terepen. Annyira elmaradott vidék volt ez, hogy még a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején is nekünk kellett a terhes asszonyok után járnunk, szinte felkutatnunk őket. Végigpásztázni a mentőautóval nyaranta ezerszer is a határt, hogy legalább közvetlen a szülés után hozzuk be az asszonyokat amolyan első segélyben részesíteni, legalább az alapvető dolgokat megmagyarázni nekik. Ma már hihetetlennek tűnik, de azokban az években errefelé bátran állíthatom, egyetlen asszony sem akarta kórházban szülni gyermekét. Részben azért, mert akkor még fizetni kellett, s az Öregek szerint fizetni egy gyermekszülésért, kár a pénzért. Részben pedig azért nem akartak, mert féltek. A falusi ember akkor még úgy tartotta, az élt benne kiirthatatlan mély gyökerekkel, hogy ha a szegény ember kórházba kerül, onnan élve nem jön ki, hogy a kórházba csak meghalni mennek az emberek... — Látja, ha ezt vetjük össze a rozsnyói szülészet mai állapotával, akkor, ha nélkülözük is eztazt, mégis azt mondhatjuk, hogy hatalmasat léptünk előre. Felvilágosultságban talán egy évszázadot is... Anna Srámková okleveles szülésnő mondta el о О о J? « Í5 « CL
