Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-09-27 / 39. szám
tarn, ott előfizették nekünk a Szabad Földművest. Ügy hallom, mostanában gyérebben veszik, pedig sok jó szakcikk volt benne. Otthon elolvasok minden más újságot Is, amit a család többi tagja járat, a Szovjetbarátot, a TÉT-et, a Hét e. lapot,i a Nö-t és о Barátnőt Is. — Mindig találok elfoglaltságot; segítettem о gyerekeknek a családi házuk építésénél, mégis furcsa megszokni, hogy a szövetkezetből nyugdíjba mentem, hiszen 1951-ben a hat alapító tag egyike voltam. Bár azóta a körülmények is megváltoztak, mert három falu; Rapovce (Rap), Kalonda és Mul'ka (Mulyad) egyesült egy szövetkezetben. Klári (kisegítő munkaerő a helyi óvodában): Mi sokféle lapot járatunk, az Üj Szó mellett a Nö-t, a Barátnőt, Nők Lapját, a TÉT-et, a gyerekeknek az Iskolában rendelték meg a Kis Építőt. Bevallom, hogy bár nő vagyok, én elsőnek a TET-et nézem át. Nagyon érdekelnek a természettel és о tudománnyal kapcsolatban feltett kérdések, amelyekre mindjárt a választ is megadják. Ezekből nagyon sokat tanulok. Persze, szeretem a képeslapokat is, főleg ha folytatásos regények és versek is vannak bennük. Laci, Klári férje 36 éves, 190 centi magas és ezzel fordított arányban szelíd, békés természetű. Húsz éve dolgozik a kalondai EFSZ-ben. Eredetileg bányásznak készült, de azután engedett édesapja kívánságának és a mezőgazdaságban maradt. A legkülönbözőbb gazdasági munkákat végezte, végül is a teherautóvezetésnél kötött ki és mivel a szövetkezet о kocsiját leszerződtette a luöenecl (losonci) Középszlovákiai Konzervgyárhoz, hát 1964 óta nekik fuvaroz. Naponta néhány száz kilométert tesz meg, gyakran reggeltől talpon van. Olvas-e újságot és mikor? — Amikor a feleségem a kezembe adja — mondja nevetve. — Én csők örülök, ha figyelmeztet valami jó cikkre. Legszívesebben szintén a természet és a tudomány világáról olvasok, de átnézem az Üj Szó napi híreit is. Senki sem mondaná, hogy Laci édesapja, Kovács nagyapa már. о 82-ik életévét tapossa, de azt sem, hogy ennek ellenére még napi 8 órát ledolgoz a szövetkezet mázsahózában. Fiatalosan csillogó kék szeme meggyőző bizonyítéka szellemi frisseségének is: ö azután valóban minden elérhető könyvet és magyar sajtóterméket elolvas, sőt az unokák iskolai feladatait is ő ellenőrzi. Minden érdekli, a földrajz, a számtan, de különösen nagy súlyt fektet a nyelvtanra. A két Kovács-unoka: Attila és Zsuzsi az estéket vele töltik kis konyhájának szelíd lámpafénye alatt és mindegyik elmerül a maga olvasmányában: Zsuzsika a mesékben, Attila a kalandos történetekben és — mert az is izgalmas — az Új Szó rendőri jelentéseiben. A Telek-házban, ahol Béla nagyapával lakik Zoli, Marika és a két kisfiúk, ugyancsak tarka újságpalettára való gyűlik össze. Az eddig említettek mellett ők járatják a nemzedékükhöz illő Új Ifjúságot, Zoli a sportlapokat, Marika pedig, aki szlovák származású, a Slovenkát is rendszeresen olvassa. — A női lapokban az érdekes asszonyokról, a szerelem és a házasság problémáiról szóló cikkeket szeretem és jó hasznát veszem a háztartási, meg a kozmetikai tanácsoknak — mondja. Zoli viszont, aki „még" fiatalabb korában kalondai focista volt, először a sporthíreket olvassa el, főleg kedvenc és csodált csapatáról, az Inter Bratislaváról szólókat. Nagyobbik fiacskájuk, Robi, legfeljebb a képes újságok színeiben gyönyörködik még, a kis Zolinak pedig egyelőre jobb nem adni papírfélét a kezébe, mert abban bizony betű betűn nem maradna. Ha a látottak és hallottak után az ember felteszi a kérdést: mi köti össze ezt a két népes, kedves családot, a válasz így kerekedik ki: nemcsak a szeretet, a kölcsönös ragaszkodás és megbecsülés, de az a világító szellemi érdeklődés is, ami azoknak sajátja, akik nem önző módon, csak önmagukért, de a világ felé jó szándékkal és segíteniakarással kitárulkozva is tudnak és akarnak élni. mennyire is kínozza a kíváncsiság és a féltés — a szülőnek respektálnia kell. Olyan eset is előfordult már, hogy a gyermek kifejezetten menekült a naplóíráshoz, mert a túlzott szülői szigor lépten nyomon megnyirbálta kibontakozni készülő egyéniségét, korlátozta szabadságát, még legkisebb, mindennapi dolgokban is. Például van olyan szülő is, aki azzal a Jelszóval, hogy „az anyád vagyok, előttem nincs mit szégyellned" még azt is megtiltja, hogy a gyermek a fürdőszoba ajtaját magára zárja, ha fürdik. Vagy hány fiatal lány és fiú otthon még telefonálni sem tud zavartalanul, mert a mama árgus szemekkel jár körülötte és figyeli minden szavát. Arról már nem is beszélve, hogy felbontják gyermekeik levelét, vagy egész egyszerűen át sem adják a levelet. De térjünk vissza a naplóhoz; a szülő semmi esetre se olvassa el gyermeke naplóját (szinte úgy is mondhatnák; azért mert nincs rá joga), mert ha a gyermek rájön, elveszti szüleibe vetett bizalmát, sőt súlyosabb lelki konfliktus is bekövetkezhet. És még valami: a jó családi légkörben, a szüleivel bizalmas viszonyban nevelkedett gyermek semmi olyasmit nem ir a naplóba, ami a szülőt megbotránkoztathatná. megfeszítés után, ha lazít, meglátja, hogy felfrissül. A gyakorlatot minden korosztályhoz tartozók, férfiak és nők egyaránt, egymásután háromszor ismételjék meg. MINDEN HÉTEN EGY TANÁCS A mai divatos, műszálas függönyöket könnyű mosni. Nem árt azonban egyet-mást tudni a függönymosással kapcsolatban. A fürdőkádban készítsük elő a vizet, amelyben a függönyt mossuk. A mosóport oldjuk fel egészen, hogy szemcsék ne tapadjanak a függönyhöz. Kitűnő mosószer a Saponit, amely folyékony állapotban kapható. Az előre elkészített vízben áztassuk a függönyt. Csak akkor marad szép, sima, ha nem gyűrjük össze. Erre nincs is szükség, mert többrét összehajtogatva Is kiázik belőle a szennyeződés. A mosóporos viz után többször öblítsük ki, vigyázva arra, hogy ne gyűrjük őszsze. Utána — csavarás nélkül — hagyjuk egy kicsit „kilógni", hogy a viz kicsurogjon belőle. Ha már nem csöpög belőle a viz, kissé nedves állapotban akasszuk vissza a helyére, szépen kihúzódik és visszanyeri eredeti alakját. L. GALY OLGA CZEMÜNK FÉNYE Sok kismama teszi fel a kérdést, vegyünk, vagy ne vegyünk járókát a kicsinek? Több pszichológus és orvos azt tanácsolja, nem kell feltétlenül járókát venni a babának, mert ez megakadályozza, hogy a mászni tudó kisbaba felfedező útra induljon, önálló legyen. Megértem ezt az elvi ellenvetést — én mégis a járóka mellett vagyok. Praktikus okokból javaslom. Azért, mert nagy segítséget jelent, főleg az elfoglalt mamáknak. Ha a nappaliban vagy a konyhában állítjuk fel, ahol a mama dolgozik, a kisbaba társaságban van, amire saját szobájában nincs lehetősége és figyelheti, mi történik körülötte. Később órák hosszat elszórakozik azzal, hogy kiteszi a rácson a játékokat a földre, majd visszaveszi őket. Amikor már fel is tud állni, jól meg tud kapaszkodni a járóka rácsában és biztonságosan áll. Ha jó az idő, nyugodtan kint hagyhatjuk a verandán, a teraszon, ahonnan figyelheti a körülötte zajló életet. Ha a baba már áll a járókában, eltolhatja a helyéről, jó lesz, ha valamihez hozzákötjük, hogy ne mozdíthassa el. Mert könnyen előfordulhat az, ami nálunk, hogy a fiam a járókát tolva, eljutott az asztalig, ott belekapaszkodott a terítőbe, s addig húzta, míg a legszebb kristályvázánk földre hullva darabokra nem tört. Még nem is sajnálhattam a vázát — örültem, hogy nem esett a gyerek fejére. Ha olyan a szoba berendezése, hogy nem totyoghat, hempereghet szabadon az egész szobában, vagy nem tudunk számára valahol egy biztonságos sarkot elkeríteni, ahol kedvére játszhat — akkor vegyünk járókát. Persze esténként, amikor már közel a vacsora, vagy a fürdetés ideje, ki kell venni egy kicsit a járókából, hogy felfedező körútra indulhasson. Ha napközben veszszűk ki, sokkal nehezebb visszatenni.
