Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-09-27 / 39. szám
MIELŐTT MONDANÉK. KEDVES JUDIT! Leveled első olvasásra olyan hatást váltott ki belőlem, hogy ha egy mondattal kellene rá felelnem, azt mondanám: az iskolát, a tanulást válasszad. Aki szereti munkáját és tudatában van annak, hogy az a társadalom, az emberek javára válik, az érzi, hogy nem hiába él, az jól érzi magát, boldog. Ha a munkánkat komolyan, becsületesen akarjuk elvégezni, akkor ennek sok figyelmet, időt kell szentelnünk, s bizony sokszor nem tudjuk összehangolni sok minden mással. Nyilván ezt . te is tisztán érzed, tudod, hiszen azért jársz főiskolára, képezed magad, hogy ez az öröm fokozódjon, s ha más örömet nem kapsz az élettől, ez teljes mértékben, kielégítsen. Igen, de nem értelek, miért kell az örömnek csak egyoldalúnak lenni? Miért kell választanod a férj és a hivatás között? Miért írtad le azokat a mondatokat, hogy a tolakodás a boltban, a cipekedés a teli táskákkal, a főzés, mosás, \fJO gyermeksírás — mindezek számodra csak terhet jelentenek? Miért nem nézel ezekre úgy, hogy szívesen várakozom a boltban és amit megvettem, szívesen viszem haza, mert abból a férjemnek finom vacsorát főzök, aminek örülni fog, s nekem elég az, ha ő örül, mert az már engem is boldoggá tesz: Gyermeksírás. Igaz, sok gond, baj van a gyerekkel, de ez mind elvész amellett a jó érzés mellett, amit akkor érzel majd, ha föléjük hajolsz s pár kedves szóval, simogatással megnyugtatod őket. Ha két kis puha kezükkel átölelnek, s azt mondják: Anyukám! Nincs ennél szebb érzés ... Ha két fiatal összeházasodik, azt azzal a céllal teszik, hogy együtt boldogok legyenek. Sajnos később ezt sokan elfelejtik. Az, hogy hogyan lesznek boldogok, kettőjükön múlik. Ha elkezded az iskolát, azt be is kell fejezned. De ez még nem jelenti azt, hogy a fiúval szakítanod kell, mert helyette a tanulást választottad. Én ezt ajánlom neked: Ha tényleg szereted a fiút, s ezt be akarod neki bizonyítani, akkor azt kell neki mondanod, hogy otthagyod az iskolát és hozzá mész feleségül. De mivel ő is szeret téged, s tudja, hogy az iskola milyen sokat jelent számodra, akkor neki nem szabad azt megengednie, hogy miatta lemondj a tanulásról, ki kell várnia azt a három évet, amíg befejezed a tanulmányaidat! Ha mind a ketten így gondol-Ü 'Z > *3 •Й > О 4J C £ kodtok, akkor már nem kell félni attól, hogy nem lesz meg a családi harmónia. Zsebík Gizella, Körtvélyes (Hruiov) KEDVES TANÁCSTALAN! Teljesen együtt érzed veled, tíz évvel ezelőtt pontosan én is így töprengtem a kérdésen, mint Te. S én az „igen“ mellett döntöttem. Ennyi idő távlatából azonban nyugodtan állíthatom: nem bántam meg. Néha úgy érzem, mindent megkaptam a házasságtól, amit csak kapni lehet. Megértést, megbecsülést, bizalmat, szeretetet, nyugalmat. Persze nem ment ez egyik napról a másikra. Két különálló lény vagyunk, különböző tulajdonságokkal, adottságokkal, kedvtelésekkel. Előbb egymáshoz kellett szoknunk, tulajdonságainkat, elképzeléseinket, kedvteléseinket össze kellett „hangolni“. Mindkettőnknek le kellett mondani valamiről a másik kedvéért. De ezt mindketten szívesen megtettük, gondolván, ha a másiknak ez a javát szolgálja, miért ne hoznánk ennyi áldozatot?! Emellett azonban egész idő alatt sikerült mindkettőnknek megteremtenie saját „énjét“, ami azt jelenti, hogy úgy nézünk egymásra, mint önálló lényre, semmiben sem korlátozzuk egymást; önállóságát, egyenjogúságát mindkettőnk megtartotta. Mi azt nem ismerjük, hogy ha ide akarsz menni — nem mehetsz, ha ezt akarod csinálni — nem csinálhatod. Mindketten saját elhatározásunk szerint cselekszünk, persze mindig a józan ész határán belül. Mi nem ismerjük a féltékenységet, az önzést. Mindketten hivatásunk „áldozatai“ vagyunk, vagyis munkánkat nem a nyolcórai munkaidő határozza meg — de emellett van időnk egymás számára is. Gyermekeinket is úgy neveljük, hogy minél több szülői szeretetben részesüljenek. A férjem szombat délelőtt szívesen kötényt köt, hogy megfőzze az ebédet, ha nekem sürgős hivatásbeli munkám van, vagy elviszi a gyerekeket a játszótérre, ha én nem érek rá. Persze ugyanezt teszem én is, ha neki akad elfoglaltsága. A családi harmónia kialakítása mindkét féltől függ. Mindkettőnek alkalmazkodnia kell a másikhoz. Mindkét félnek arra kell gondolnia: „Mindketten egyenértékű tagjai vagyunk a családnak és a társadalomnak is. Tehát mindkettőnknek egyforma joga és kötelessége van a családdal és a társadalommal szemben is. Nem várhatok többet a másiktól, mint amennyit én tudok nyújtani neki!“ Ez az én „receptem“ a kiegyensúlyozott, nyugodt házasságra. Kövesdi Sarolta, KoSice Kedves Olvasóink! Várjuk további hozzászólásaikat. A legjobbakat ankétünkben közöljük és honoráljuk, a vita befejezésekor értékes díjakkal jutalmazzuk. Címünk: Nő szerkesztősége, 80100 Bratislava, Prazská 5. A borítékra írják rá ankétünk címét: Ifjú szemmel. Hányon vannak? A Telek meg a Kovács család összesen — merthogy külön-külön már nehéz lenne őket számontartani, annyira összefonódtak. Egy bizonyos: a luéeneci (losonci) járás Kalonda nevű falujában mindenki tiszteli a család dolgos, szerény tagjait, akár a Telek, akár a Kovács nevet viselik. A két legidősebb, a „nagyapák": a 80 éven felüli Kovács Lojos bácsi és a 70 év körüli Telek Béla, özvegyemberek. Csak természetes, hogy minden örömük gyermekeikben és azok gyermekeiben van. Telekéknél két lány és egy fiú, Kovácséknál négy legény nőtt fel. Kérésünkre Kovács Laciéknál, Lajos bácsi egyik fiánál jön össze az egész család. A mosolygás háziasszony, — született Telek Klári, a tízéves Attila és a kilencéves Zsuzsika mamája —, félidőben van, harmadik gyermekét várja, de úgy sürög-forog a sok vendég körül, mintha most készülne az eljegyzésére szép szál Lacijával, a szövetkezet akkori traktorosával. Megérkezett már mindenki, csak a kisebbik Telek lány, Olga hiányzik a megszokott családi együttesből. ö óvónő és Trení (Tőrincs) faluba ment férjhez. Az egyébként tágas konyha elég szűknek bizonyult, de hát jó emberek vagyunk — elférünk. A szobák most nem alkalmasak vendégfogadásra — a család mór fél lábbal a közelben épült új házban van, valójában még se itt, se ott. Most hát a folyóiratokat nézegetjük, amelyek hamarjában az asztalra kerülnek a kérdésre: „Milyen sajtót fizet elő, vásárol és olvas a család egy-egy tagja?” Béla bácsi: Valamikor még az első köztársaság idején a méhész szaklapot járattam csak, mivel méhészkedtem. Más magyar sajtóról nem is tudtam itt Kalondán. Amióta az Uj Szó megjelenik, azóta rendszeresen járatom és az utolsó betűig el is olvasom. Mielőtt nyugdíjba mentem, a szövetkezetben dolgoz-ГAZ OLVASÓ KÉRDEZ a Nö válaszol L. M-né, egy koiicei aggódó édesanya kért tanácsot levelében: „Rájöttem, hogy 13 éves kislányom naplót ír, amit mindig gondosan a tanulókönyvei alá helyez. Eddig nagyon bizalmas viszonyban voltunk, de ez a napló most megzavart, ki tudja milyen titkai vannak.,. nagyon szeretném elolvasni, viszont nem szeretném, ha rajtakapna ..." Nos, a serdülő fiatalok, különösen a lányok, szeretnek naplót Írni. Vannak, akik azért kezdenek naplót írni, mert kedvenc regényük hősnője is írt, és vannak, akik „csak úgy", minden szándék nélkül, saját maguknak akarnak beszámolni gondolataikról, véleményükről, élményeikről, mert írásban talán könnyebben fejezik ki magukat, mint szóban. Minden fiatalt boldoggá tesz, ha megvannak a saját kis ártatlan titkai, — ilyen a naplóírás is. Gyermekének naplóját — bár-TORNÁZZON VELÜNK! Általános izomerösitö gyakorlat Álljon a nyitott ajtóba, karjait emelje magasba és próbálja kimozdítani helyéből az ajtórámát. Tudjuk, hogy ez nem sikerül, de 3—4 másodperces izom-
