Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-09-20 / 38. szám
s nagyanyja után ugyancsak a Jadwiga nevet viseli. Ez a fénykép más, mint a többi, amelyek nemrégiberr^készültek Szocsi környékén. A még a háború előtt készült, kissé már megkopott, megsárgult felvétel egy báli ftjhás, feketehajú kislányt ábrázol. Fiatal, nevető, üde arc tekint ránk a képről. Semmit sem mond ez a kép mindarról a hallatlan kitartásról, áldozatkészségről és hősiességről, amely erőt adott ennek a fiatal egyetemista lánynak a kórházban végzett kimerítő munkához, a börtönbüntetéssel és koncentrációs táborral fenyegetett konspirációs egyetemi tanulmányok folytatásához. Nem mond semmit a hősiességről és bátorságról, aminek köszönhetően volt erejük, hogy több mint egy évig rejtegessék a házukban a hitleristák által keresett szovjet tisztet. Sok-sok évvel később végre sikerült újra elutaznia Szocsiba, hogy felidézze nem is annyira saját gyermekkori emlékait, mit inkább annak a másiknak, a hitlerista megszállás idején történt eseménynek az emlékét. Emlékezetében azóta is őrizte a Bazarnoja utca nevét. A szóban forgó utcában azonban sehol sem találta Matoszjant. Az utcában lakó emberek figyelmesen végighallgatták, de csak tagadólag rázták a fejüket: ennyi év után, ki tudná azt megmondani. Már minden reményt feladott, amikor utolsó kísérletként egy öregasszonynak újra elmesélte a történetét. S szinte maga sem hitt a fülének, amikor az öregasszony így szolt: „Szóval te vagy az a Lenal" S néhány perccel később már robogtak is a trolibusszal az egyik távoli városnegyedbe. Az egyik kertes ház előtt hirtelen újra szembetalálta magát Matoszjannal... Harminc esztendő. Varsó és Szocsi között több ezer kilométer a távolság. Sem az idő, sem pedig a hatalmas távolság nem volt képes kioltani az egyszerű emberi hálaérzetet. Hiszen ez az egykori szovjet katonatiszt az eltelt harminc esztendő minden napját, az életét, a lengyel nők hősiességének és halálmegvető bátorságának köszönheti. Matoszjan a következőt írja a levelében: „ ... ez a magyarázata, hogy hazájuk számomra ma is a második hazát jelenti, s hogy gyönyörű fővárosuk, Varsó, amelyért harcoltam, második fővárosomként él szívemben ..." S nem csupán puszta szavak ezek. Amikor 1944 augusztusában Lengyelország fővárosában kirobbant a hitleristák elleni felkelés, Matoszjan azon nyomban maga is beállt a harcolók soraiba. A harcokban való részvételére vonatkozóan J. Garas A Népi Hadsereg egységeinek története 1942—1945-ben c. történelmi monográfiájában is említést tesz a Népi Hadsereg „Spanyol" (Henryk Wozniak) százados által vezetett 3. zászlóaljról szóló részben. „A zászlóalj kötelékébe tartozott még egy hitlerista fogolytáborból szökött tisztekből és közkatonákból álló kb. tíz fős csapat is, amelynek Arkagyij Matoszjan (fedőneve: „Zsuk II") főhadnagy volt a parancsnoka." A Zolibórz nevű kerületben, ahol a Slowocki utca egyik házában Matoszjan is rejtőzködött, hangzottak el a varsói felkelés első lövései. Zolibórz volt az egyik olyan kerület, amely a legtovább, egészen 1944. szeptember 30-ig tartotta magát. A felkelés kirobbanásának pillanatában a városban állomásozó német helyőrség és katonai rendőrség összesen 20 ezer, jól felszerelt katonát számlált, akiket erős tüzérség, légierő és harckocsiegységek is támogattak. A felkelőknek ezzel szemben mindössze 600 géppuskájuk, 43 ezer kézigránátjuk és kb. 2—3 napra elegendő lőszerkészletük volt. Kudarccal végződött a felkelőknek az a terve, hogy a felkelés elején gyors támadással elfoglalják a város kulcsfontosságú központjait: a hidakat és a repülőtereket. Már a harcok első napja is óriási áldozatokkal járt: több mint 2 ezer felkelő elesett. A város rövidesen több egymástól elszigetelt körzetre esett szét, amelyeket a hitleristák a gyors ütemben a fővárosba összpontosított harckocsikkal körülzártak. Az egyik ilyen körülzárt körzet volt Zólibórz is, amelyet még a komoly erőkkel védett vasútvonal is elválasztott a város többi részétől. A felkelőknek Zólibórzban 2000 katonájuk volt, s ebből kb. 600 a Népi Hadsereg egységeihez tartozott. Ez utóbbiak közé tartozott Arkagyij Matoszjan is, az egyik páncéltörőpuskás szakasz parancsnoka. A fegyvert a honfitársaitól kapták, amely a Rudenko tábornok 16. légihadseregének pilótái által a felkelők megsegítésére ledobott szállítmányokból származott. A lengyel néphadsereg I. hadseregének desztantegységei 1944 szeptemberében összesen három hídfőt foglaltak el a Visztula bal partján. A hídfőket a hatalmas német túlerő miatt azonban nem sikerült megtartani. A varsói felkelés kb. 200 ezer áldozatának soraiban a deszantegységek 2056 katonája is ott volt. Mert sem ez a segítség, sem pedig a varsói lakosok hihetetlen hősiessége nem tudta megváltoztatni a harcok végső kimenetelét a felkelés utolsó, teljesen reménytelen szakaszában. Ebben az időben Varsó felszabadítása a Finn-öböltől egészen a Kárpátokig húzódó, s a hosszantartó támadások során kimerült szovjet front számára egyszerűen lehetetlen volt. iolibórzot már a felkelés első szakaszától kezdve állandó tüzérségi tűzzel és az egyre gyakrabban ismétlődő légitámadásokkal próbálták megtörni a fasiszták. A Népi Hadseregnek az a bizonyos zászlóalja, amelyben Matoszjan harcolt, a védelmi vonal északi szakaszát védte. Először egész körzetet védtek, később egyes utcaszakaszokat, s a végén pedig már csak egy-egy házért folyt о harc. A zólibórzi széles sugárutak, a nagy kiterjedésű terek és kertek igen megnehezítették a felkelők helyzetét, akik egyáltalán nem rendelkeztek messzehordó ágyúkkal és nehéz géppuskákkal. A németek viszont a támadások előtt nehéz rohamágyúkkal és a hírhedt ún. Góliátokkal — célirányítású, robbanóanyaggal töltött kis harckocsikkal — igyekeztek meggyengíteni a felkelők ellenállását. Az elesettek száma nőttön-nőtt, a házak pincéi kórházakká alakultak át. A felkelő egységek körül mind szorosabb lett a hitleristák gyűrűje. Elesett a híres varsói munkásnegyed, Wola is, ahol a hitleristák a felkelés első öt napja alatt több mint 40 ezer polgári lakost gyilkoltak meg. Nem sokkal később elesett az ógyútűzzel és légitámadásokkal egyetlen romhalmazzá változtatott Öváros is. Szeptember 27-én Mokotów is a hitleristák kezére került. Ezek után került sor Zolibórzra. A harcok szüneteiben Matoszjan bebeugrott a Slowacki utcába, ahol a félig-orvos Helena a felkelők és a polgári lakosság kórházát vezette. A szabadság oly közelinek tűnt, alig egy kőhajításnyira volt a Visztula ... Közelebb voltak azonban a fasiszták. Szeptember 29-én reggel a 19. német páncélos hadosztály általános támadást indított Zolibórz ellen. Először hatalmas tüzérségi tűzzel és légitámadással kezdődött, majd megindultak a harckocsik és mögöttük a géppisztolyos rohamosztagok. Délről, nyugatról és északról egyszerre 9 ezer főnyi állig felfegyverzett hitlerista indult támadásba a felkelők ellen, a negyedik oldalon pedig ott volt a Visztula. Szeptember utolsó napján egy újabb sebesültet hoztak Helena „doktornő" kórházába: Matoszjant, aki a kilátástalan harcok során súlyos zúzódásokat szenvedett. Néhány órával később Zolibórz elesett. Helena és édesanyja a félig eszméletlen sebesültet kétoldalról támogatva igyekeztek elvegyülni a hitleristák által hajtott menekülők tömegében. Ott hagyni nem lehetett, mert az egyet jelentett volna a halállal. A hitleristák a visszomaradottakat kímélet nélkül halomra gyilkolták. Az iszonyú menetelés közben a hitleristák többször is megtizedelték a menekülők sorait. Egyszer Matoszjant is megpróbálták elragadni, de Helena határozottságának és lélekjelenlétének köszönhetően ez alkalommal is megmenekült. Az Amatuni-családdal együtt sikerült átvészelnie a menekültek ideiglenes tóborát is. A táborban a két hős lengyel nő újra megmentette a Németországba való elhurcolás elől. Végül is sikerült megszöktetniük a táborból, s a közeli Skarzyskban Garbaczowa doktornő házában Matoszjan újra menedékre lelt. Amikor a januári offenzíva során a szovjet harckocsik felszabadították a kisvárost, Arkagyij azonnal tovább indult a harcolókkal. Elindulása előtt búcsúzóul még odakiáltotta Helénának: — El nem felejtsd, Szocsi! Akkor még nem sejtette, hogy mennyi véres küzdelem vár még rá, s hogy milyen dicsőségben lesz része. Nem is gondolta volna, hogy a varsói felkelés során tanúsított hősiességért a Népi Hadsereg zólibórzi egységének parancsnoka, őt, a szovjet tisztet felterjesztette a lengyel Harci Érdemkereszt kitüntetésre. társ! Emlékezz Varsóra, Matoszjan elv-Wojsiech Kozlowicz Harminc év után Helena Amatuni varsói doktornő és Arkagyij Matoszjan szovjet katonatiszt, aki fegyverrel harcolt a varsói felkelésben. ipar. Akik eljöttek ide, láthatták, hogy a kiállított anyagok színösszeállításának, -mintázásának, minőségének és fazonjának színvonala emelkedett. A nyomottmintás és szövött formákban is nagy előrehaladás mutatkozott. Újszerűén hatottak ötletes formatervezésükkel a kötött garnitúrák és a különféle kiegészítők, cipők, táskák, kalapok, kesztyűk is. Mi újat hoz konfekcióiparunk az 1975-ös évben? Mivel a divatot sokan helytelenül a nők privilégiumának könyvelik el, kezdjük most rendhagyóan a férfiak divatjával. A trencíni Odevné závody blézeres komplékat készít kockás, színes anyagokból, új színeket és vonalvezetést visz a korábban merev férfi öltözetbe. Akik szeretnek sportosan öltözködni, bizonyára szívesen viselik majd a pasztell színű ingkabátokat is. Az alkalmi öltöny kétsoros lesz, széles kihajtóval, ünnepi alkalmakra a hagyományos fekete öltöny mellett divatos lesz a pepita is, melynek sálgallérját fekete tükör díszíti. A presovi Odevné závody kpt. Nálepku termékei közül különösen azok a gyermek-garnitúrák tetszettek, melyeket fiúk és lányok egyaránt viselhetnek. A gyermek-konfekció ipar egyik sok éve vajúdó problémáját, a biztonságos közlekedést elősegítő ruházatot is részben megoldották a presovi tervezők, akik a gyermekruhákat élénk, derűs színekből tervezték. A Makyta Púchov kollekciójában főleg a rakottszoknyás-blézeres komplék tűntek ki. Egyik legszebb modelljük, egy fekete-sárga színösszeállítású kétrészes, arany díjat nyert. A szoknyák hossza gyakran térdközépig, vagy fél lábszárig ér. A ruhák felsőrésze általában követi a test vonalát, de a szoknya bő, rakott, vagy plisszírozott. Az őszi-téli nadrágkosztümöket — ujját, gallérját, elejét — műplüss díszíti. A bokfis ruhákon nagyon sok, és tegyük hozzá csinos, az applikáció. A Bánovce nad Bebravou-i Zornica nagyon sok szép ingkabátot, ingblúzt és klasszikus vonalú férfi inget mutatott be. Az ingek anyaga pettyes, kockás és az egyszínű anyagok skálája széles. Ha a szép nyakkendőket is figyelembe vesszük, örömmel látjuk, hogy a férfiak öltözködése egészen más irányba terelődik, a lehetőségek és ízlésük alapján egyénivé válhat. Ami az inganyagokat illeti, biztos nagy érdeklődés kíséri majd a ruzomberoki Bavlnárske závody kísérleti termékét, az arany díjas AMBRA-t, amely női blúznak is alkalmas. A Tatrasvit kiállított gyártmányainak zömét a gyermekruhák alkották. Tetszetősek és célszerűek: sportos vonalú, kétrészes gyermek- és női garnitúrák pamut, polyeszter és egyéb műszál keverékéből. Vonalvezetésük előnyös a mozgás szempontjából, az anyagok színe, mintája, kombinációja ötletes. A gyerekek, felnőttek egyaránt szívesen viselik majd. A Slovenka Banská Bystrica sok meglepetést tartogat azok számára, akik előszeretettel viselnek kötöttruhát. Formatervezőjük új szabásvonalú, nyomottmintás, vagy apró, figurális díszítésű modellekkel gazdagítják az üzem kollekcióját. Női és gyermek kötöttárui mellett ezúttal a bakfisokra is gondolt a Banská Bystrica-i Piéta. Újszerű anyagokból, mint a Velane, Toraylon, Maion, Slotera és egyebek, csinos modelleket készít a fiataloknak. Akik szeretik a szép fehérneműt, megcsodálhatták a kiállításon a Trikota Vrbové fehérnemű kollekcióját. Nagyon szépek voltak a kétrészes háló-garnitúrák, a pasztellszínű szilon csipkéből kreált hálóingköntös együttesek. Kinek hogy, de nekem nagyon tetszett a Carmen, illetve banánszoknya szabású hálóing. A fiatalok körében biztosan nagy sikere lesz. Nem mehettünk el szó nélkül a kiegészítők mellett sem. Megszokjuk már, hogy elkápráztat a jabloneci bizsutéria, most is méltóképpen dekorálta az alkalmi ruhákat. De ami különösen meglepett, az cipőiparunk új kollekciójának bemutatója volt. Különösen a partizánskei Augusztus 29. Cipőgyár mintapéldányai voltak szépek. Az újonnan kikísérletezett puha műbőrből remekbe szabott cipelők magukra vonták az ember figyelmét. Különösen tetszettek a kényelmes, sportos fazonok. Hármat közülük „Fatimá"-val tüntetett ki a zsűri. A táska és kalap készítő üzemek nem sok újat hoztak ugyan, de örülünk annak is, hogy a kiegészítők színárnyalatban már összehangolhatok. Ha tehát valakinek például narancssárga kiegészítőkre van szüksége, talál majd áruházainkban cipőt, táskát, övét, kesztyűt, kalapot-narancsszínűt. Legalábbis merem remélni, hogy talál, hogy a bemutatott áruk után a vásárlónak nem kell majd csak sóvárognia, örömmel hallottam ugyanis a kiállítás igazgatójának és a zsűri elnökének, Ján Hajmach mérnöknek kijelentését a sajtótájékoztatón, hogy jövőre a vetélkedő feltételei közé kerül az a pont is, hogyha a kitüntetett mintadarab egy éven belül nem kerül legyártásra, vissza kell szolgáltatni az „Arany Fatimát" és a pénzjutalmat is. Hiszem, hogy erre az intézkedésre egyetlen esetben sem kerül sor. Nemcsak a szégyen miatt, de azért sem, mert kár lenne minden modellért, amelyet nem vásárolhatnánk meg. Jandáné H. Magda
