Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-20 / 38. szám

s nagyanyja után ugyancsak a Jadwiga nevet viseli. Ez a fénykép más, mint a többi, ame­lyek nemrégiberr^készültek Szocsi kör­nyékén. A még a háború előtt készült, kissé már megkopott, megsárgult fel­vétel egy báli ftjhás, feketehajú kislányt ábrázol. Fiatal, nevető, üde arc tekint ránk a képről. Semmit sem mond ez a kép mindarról a hallatlan kitartásról, áldozatkészségről és hősiességről, amely erőt adott ennek a fiatal egyetemista lánynak a kórházban végzett kimerítő munkához, a börtönbüntetéssel és kon­centrációs táborral fenyegetett konspi­­rációs egyetemi tanulmányok folytatásá­hoz. Nem mond semmit a hősiességről és bátorságról, aminek köszönhetően volt erejük, hogy több mint egy évig rejtegessék a házukban a hitleristák által keresett szovjet tisztet. Sok-sok évvel később végre sikerült újra elutaznia Szocsiba, hogy felidézze nem is annyira saját gyermekkori emlé­­kait, mit inkább annak a másiknak, a hitlerista megszállás idején történt eseménynek az emlékét. Emlékezetében azóta is őrizte a Bazarnoja utca nevét. A szóban forgó utcában azonban sehol sem találta Matoszjant. Az utcában lakó emberek figyelmesen végighallgat­ták, de csak tagadólag rázták a fejü­ket: ennyi év után, ki tudná azt meg­mondani. Már minden reményt feladott, amikor utolsó kísérletként egy öreg­asszonynak újra elmesélte a történetét. S szinte maga sem hitt a fülének, ami­kor az öregasszony így szolt: „Szóval te vagy az a Lenal" S néhány perccel ké­sőbb már robogtak is a trolibusszal az egyik távoli városnegyedbe. Az egyik kertes ház előtt hirtelen újra szembe­találta magát Matoszjannal... Harminc esztendő. Varsó és Szocsi között több ezer kilométer a távolság. Sem az idő, sem pedig a hatalmas távolság nem volt képes kioltani az egy­szerű emberi hálaérzetet. Hiszen ez az egykori szovjet katonatiszt az eltelt har­minc esztendő minden napját, az életét, a lengyel nők hősiességének és halál­megvető bátorságának köszönheti. Matoszjan a következőt írja a levelé­ben: „ ... ez a magyarázata, hogy ha­zájuk számomra ma is a második hazát jelenti, s hogy gyönyörű fővárosuk, Var­só, amelyért harcoltam, második fővá­rosomként él szívemben ..." S nem csupán puszta szavak ezek. Amikor 1944 augusztusában Lengyel­­ország fővárosában kirobbant a hitle­risták elleni felkelés, Matoszjan azon nyomban maga is beállt a harcolók soraiba. A harcokban való részvételére vonatkozóan J. Garas A Népi Hadsereg egységeinek története 1942—1945-ben c. történelmi monográfiájában is emlí­tést tesz a Népi Hadsereg „Spanyol" (Henryk Wozniak) százados által veze­tett 3. zászlóaljról szóló részben. „A zászlóalj kötelékébe tartozott még egy hitlerista fogolytáborból szökött tisztekből és közkatonákból álló kb. tíz fős csapat is, amelynek Arkagyij Ma­toszjan (fedőneve: „Zsuk II") főhadnagy volt a parancsnoka." A Zolibórz nevű kerületben, ahol a Slowocki utca egyik házában Matoszjan is rejtőzködött, hangzottak el a varsói felkelés első lövései. Zolibórz volt az egyik olyan kerület, amely a legtovább, egészen 1944. szeptember 30-ig tartotta magát. A felkelés kirobbanásának pil­lanatában a városban állomásozó né­met helyőrség és katonai rendőrség összesen 20 ezer, jól felszerelt katonát számlált, akiket erős tüzérség, légierő és harckocsiegységek is támogattak. A felkelőknek ezzel szemben mindössze 600 géppuskájuk, 43 ezer kézigránátjuk és kb. 2—3 napra elegendő lőszerkész­letük volt. Kudarccal végződött a felke­lőknek az a terve, hogy a felkelés ele­jén gyors támadással elfoglalják a vá­ros kulcsfontosságú központjait: a hida­kat és a repülőtereket. Már a harcok első napja is óriási áldozatokkal járt: több mint 2 ezer felkelő elesett. A város rövidesen több egymástól elszigetelt körzetre esett szét, amelyeket a hitleris­ták a gyors ütemben a fővárosba össz­pontosított harckocsikkal körülzártak. Az egyik ilyen körülzárt körzet volt Zólibórz is, amelyet még a komoly erőkkel védett vasútvonal is elválasztott a város többi részétől. A felkelőknek Zólibórzban 2000 katonájuk volt, s ebből kb. 600 a Népi Hadsereg egységeihez tartozott. Ez utóbbiak közé tartozott Arkagyij Matoszjan is, az egyik páncéltörőpus­kás szakasz parancsnoka. A fegyvert a honfitársaitól kapták, amely a Rudenko tábornok 16. légihadseregének pilótái által a felkelők megsegítésére ledobott szállítmányokból származott. A lengyel néphadsereg I. hadseregének desztant­­egységei 1944 szeptemberében össze­sen három hídfőt foglaltak el a Visz­tula bal partján. A hídfőket a hatalmas német túlerő miatt azonban nem sike­rült megtartani. A varsói felkelés kb. 200 ezer áldozatának soraiban a de­­szantegységek 2056 katonája is ott volt. Mert sem ez a segítség, sem pedig a varsói lakosok hihetetlen hősiessége nem tudta megváltoztatni a harcok végső kimenetelét a felkelés utolsó, teljesen reménytelen szakaszában. Ebben az időben Varsó felszabadítása a Finn-öböltől egészen a Kárpátokig húzódó, s a hosszantartó támadások során kimerült szovjet front számára egyszerűen lehetetlen volt. iolibórzot már a felkelés első szaka­szától kezdve állandó tüzérségi tűzzel és az egyre gyakrabban ismétlődő légi­támadásokkal próbálták megtörni a fa­siszták. A Népi Hadseregnek az a bizo­nyos zászlóalja, amelyben Matoszjan harcolt, a védelmi vonal északi szaka­szát védte. Először egész körzetet véd­tek, később egyes utcaszakaszokat, s a végén pedig már csak egy-egy házért folyt о harc. A zólibórzi széles sugár­utak, a nagy kiterjedésű terek és kertek igen megnehezítették a felkelők helyze­tét, akik egyáltalán nem rendelkeztek messzehordó ágyúkkal és nehéz géppus­kákkal. A németek viszont a támadások előtt nehéz rohamágyúkkal és a hírhedt ún. Góliátokkal — célirányítású, robba­nóanyaggal töltött kis harckocsikkal — igyekeztek meggyengíteni a felkelők ellenállását. Az elesettek száma nőttön-nőtt, a há­zak pincéi kórházakká alakultak át. A felkelő egységek körül mind szoro­sabb lett a hitleristák gyűrűje. Elesett a híres varsói munkásnegyed, Wola is, ahol a hitleristák a felkelés első öt nap­ja alatt több mint 40 ezer polgári lakost gyilkoltak meg. Nem sokkal később el­esett az ógyútűzzel és légitámadások­kal egyetlen romhalmazzá változtatott Öváros is. Szeptember 27-én Mokotów is a hitleristák kezére került. Ezek után került sor Zolibórzra. A harcok szüneteiben Matoszjan be­­beugrott a Slowacki utcába, ahol a félig-orvos Helena a felkelők és a pol­gári lakosság kórházát vezette. A sza­badság oly közelinek tűnt, alig egy kő­­hajításnyira volt a Visztula ... Közelebb voltak azonban a fasiszták. Szeptember 29-én reggel a 19. német páncélos hadosztály általános támadást indított Zolibórz ellen. Először hatalmas tüzérségi tűzzel és légitámadással kez­dődött, majd megindultak a harckocsik és mögöttük a géppisztolyos roham­osztagok. Délről, nyugatról és északról egyszerre 9 ezer főnyi állig felfegyver­zett hitlerista indult támadásba a fel­kelők ellen, a negyedik oldalon pedig ott volt a Visztula. Szeptember utolsó napján egy újabb sebesültet hoztak Helena „doktornő" kórházába: Matoszjant, aki a kilátás­talan harcok során súlyos zúzódásokat szenvedett. Néhány órával később Zoli­bórz elesett. Helena és édesanyja a félig eszmé­letlen sebesültet kétoldalról támogatva igyekeztek elvegyülni a hitleristák által hajtott menekülők tömegében. Ott hagyni nem lehetett, mert az egyet je­lentett volna a halállal. A hitleristák a visszomaradottakat kímélet nélkül ha­lomra gyilkolták. Az iszonyú menetelés közben a hitle­risták többször is megtizedelték a me­nekülők sorait. Egyszer Matoszjant is megpróbálták elragadni, de Helena határozottságának és lélekjelenlétének köszönhetően ez alkalommal is meg­menekült. Az Amatuni-családdal együtt sikerült átvészelnie a menekültek ideig­lenes tóborát is. A táborban a két hős lengyel nő újra megmentette a Német­országba való elhurcolás elől. Végül is sikerült megszöktetniük a táborból, s a közeli Skarzyskban Garbaczowa doktornő házában Matoszjan újra me­nedékre lelt. Amikor a januári offenzíva során a szovjet harckocsik felszabadították a kis­várost, Arkagyij azonnal tovább indult a harcolókkal. Elindulása előtt búcsú­zóul még odakiáltotta Helénának: — El nem felejtsd, Szocsi! Akkor még nem sejtette, hogy mennyi véres küzdelem vár még rá, s hogy mi­lyen dicsőségben lesz része. Nem is gondolta volna, hogy a varsói felkelés során tanúsított hősiességért a Népi Hadsereg zólibórzi egységének parancs­noka, őt, a szovjet tisztet felterjesztette a lengyel Harci Érdemkereszt kitünte­tésre. társ! Emlékezz Varsóra, Matoszjan elv-Wojsiech Kozlowicz Harminc év után He­lena Amatuni varsói doktornő és Arkagyij Matoszjan szovjet kato­natiszt, aki fegyverrel harcolt a varsói felke­lésben. ipar. Akik eljöttek ide, láthatták, hogy a kiállított anyagok színösszeállításának, -mintázásának, minősé­gének és fazonjának színvonala emelkedett. A nyo­mottmintás és szövött formákban is nagy előrehala­dás mutatkozott. Újszerűén hatottak ötletes forma­­tervezésükkel a kötött garnitúrák és a különféle ki­egészítők, cipők, táskák, kalapok, kesztyűk is. Mi újat hoz konfekcióiparunk az 1975-ös évben? Mivel a divatot sokan helytelenül a nők privilégiu­mának könyvelik el, kezdjük most rendhagyóan a férfiak divatjával. A trencíni Odevné závody blézeres komplékat készít kockás, színes anyagokból, új szí­neket és vonalvezetést visz a korábban merev férfi öltözetbe. Akik szeretnek sportosan öltözködni, bizo­nyára szívesen viselik majd a pasztell színű ingkabá­tokat is. Az alkalmi öltöny kétsoros lesz, széles kihajtóval, ünnepi alkalmakra a hagyományos fekete öltöny mellett divatos lesz a pepita is, melynek sál­gallérját fekete tükör díszíti. A presovi Odevné závody kpt. Nálepku termékei közül különösen azok a gyermek-garnitúrák tetszet­tek, melyeket fiúk és lányok egyaránt viselhetnek. A gyermek-konfekció ipar egyik sok éve vajúdó problémáját, a biztonságos közlekedést elősegítő ruházatot is részben megoldották a presovi tervezők, akik a gyermekruhákat élénk, derűs színekből ter­vezték. A Makyta Púchov kollekciójában főleg a rakott­­szoknyás-blézeres komplék tűntek ki. Egyik legszebb modelljük, egy fekete-sárga színösszeállítású két­részes, arany díjat nyert. A szoknyák hossza gyakran térdközépig, vagy fél lábszárig ér. A ruhák felső­része általában követi a test vonalát, de a szoknya bő, rakott, vagy plisszírozott. Az őszi-téli nadrág­kosztümöket — ujját, gallérját, elejét — műplüss díszíti. A bokfis ruhákon nagyon sok, és tegyük hozzá csinos, az applikáció. A Bánovce nad Bebravou-i Zornica nagyon sok szép ingkabátot, ingblúzt és klasszikus vonalú férfi inget mutatott be. Az ingek anyaga pettyes, kockás és az egyszínű anyagok skálája széles. Ha a szép nyakkendőket is figyelembe vesszük, örömmel látjuk, hogy a férfiak öltözködése egészen más irányba tere­lődik, a lehetőségek és ízlésük alapján egyénivé válhat. Ami az inganyagokat illeti, biztos nagy érdek­lődés kíséri majd a ruzomberoki Bavlnárske závody kísérleti termékét, az arany díjas AMBRA-t, amely női blúznak is alkalmas. A Tatrasvit kiállított gyártmányainak zömét a gyer­mekruhák alkották. Tetszetősek és célszerűek: sportos vonalú, kétrészes gyermek- és női garnitúrák pamut, polyeszter és egyéb műszál keverékéből. Vonalveze­tésük előnyös a mozgás szempontjából, az anyagok színe, mintája, kombinációja ötletes. A gyerekek, fel­nőttek egyaránt szívesen viselik majd. A Slovenka Banská Bystrica sok meglepetést tarto­gat azok számára, akik előszeretettel viselnek kötött­ruhát. Formatervezőjük új szabásvonalú, nyomott­mintás, vagy apró, figurális díszítésű modellekkel gazdagítják az üzem kollekcióját. Női és gyermek kötöttárui mellett ezúttal a bakfi­sokra is gondolt a Banská Bystrica-i Piéta. Újszerű anyagokból, mint a Velane, Toraylon, Maion, Slotera és egyebek, csinos modelleket készít a fiataloknak. Akik szeretik a szép fehérneműt, megcsodálhatták a kiállításon a Trikota Vrbové fehérnemű kollekció­ját. Nagyon szépek voltak a kétrészes háló-garnitú­rák, a pasztellszínű szilon csipkéből kreált hálóing­köntös együttesek. Kinek hogy, de nekem nagyon tetszett a Carmen, illetve banánszoknya szabású hálóing. A fiatalok körében biztosan nagy sikere lesz. Nem mehettünk el szó nélkül a kiegészítők mellett sem. Megszokjuk már, hogy elkápráztat a jabloneci bizsutéria, most is méltóképpen dekorálta az alkalmi ruhákat. De ami különösen meglepett, az cipőipa­runk új kollekciójának bemutatója volt. Különösen a partizánskei Augusztus 29. Cipőgyár mintapéldá­nyai voltak szépek. Az újonnan kikísérletezett puha műbőrből remekbe szabott cipelők magukra vonták az ember figyelmét. Különösen tetszettek a kényel­mes, sportos fazonok. Hármat közülük „Fatimá"-val tüntetett ki a zsűri. A táska és kalap készítő üzemek nem sok újat hoztak ugyan, de örülünk annak is, hogy a kiegészítők színárnyalatban már összehangol­hatok. Ha tehát valakinek például narancssárga ki­egészítőkre van szüksége, talál majd áruházainkban cipőt, táskát, övét, kesztyűt, kalapot-narancsszínűt. Legalábbis merem remélni, hogy talál, hogy a be­mutatott áruk után a vásárlónak nem kell majd csak sóvárognia, örömmel hallottam ugyanis a kiállítás igazgatójának és a zsűri elnökének, Ján Hajmach mérnöknek kijelentését a sajtótájékoztatón, hogy jö­vőre a vetélkedő feltételei közé kerül az a pont is, hogyha a kitüntetett mintadarab egy éven belül nem kerül legyártásra, vissza kell szolgáltatni az „Arany Fatimát" és a pénzjutalmat is. Hiszem, hogy erre az intézkedésre egyetlen esetben sem kerül sor. Nem­csak a szégyen miatt, de azért sem, mert kár lenne minden modellért, amelyet nem vásárolhatnánk meg. Jandáné H. Magda

Next

/
Oldalképek
Tartalom