Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-26 / 30. szám
törzsek után érdemes volt kikaparni a földből és megőrizni az utókor számára. A hosszú évszázadok viharai, — a hunok, avarok, bizánciak és törökök dúlása sem tűnt el nyomtalanul. Minden korból maradt valami emlék. Római utak maradványai és oszioptöredékek, bizánci stílusú épületek, pravoszláv templomok, török fürdők alagcsövei, szélesen terpeszkedő dzsámik karcsú minaretekkel... Persze hosszú lenne a leírás és nem is ez a célom. Ezt elmondják helyettem pontosabban a prospektusok, útikönyvek. Az én Szófiában, mondom Mariának minduntalan a múlt találkozott a jelennel. A gyorsan rohanó napokban új barátaimmal jártam az öreg várost. Dianával, aki nemrég került ki az egyetem padjaiból, pszichológus, de újságírásnak adta a fejét; Magdelenával, aki Budapesten tanult nemzetközi jogot. S miközben a bolgár fiatalokról beszélgettünk, a szófiai egyetemek perzsgő életritmusáról, a diákvárosról, kísérőim minduntalan a múltba vezettek vissza, amikor felhívták valami nevezetességre a figyelmem: ez a fehérgránit aranykupolás templom a Nevszki székesegyház, érdemes meghallgatni esti harangjátékát, megtekinteni az oroszlános pátriárkatrónust; az a komor bizánci stílusú pedig a Szvetá Nedelja, csupa értékes ikonnal, majd pedig a Szvetá Szófija templom, a város névadója. Mögötte Ivan Vazovnak, a Rabigában szerzőjének a sírja, amelyet a nagy író végakaratához híven csak egyszerű szürke kőlap jelez. A sír fölé terebélyes szomorúfűz borítja árnyát. Aztán megcsodáljuk az iszlám hagyományok utolsó mohikánját: a Banja Basi-dzsámit; Szófia egyetlen épségben maradt mohamedán templomát. És eljutottunk az archeológiái múzeumba, hogy megtekintsük a görög, római és trák leletek eredeti darabjait. Az etnográfiai múzeumban pedig megcsodáltuk a népművészet egykori szín-, ötlet- és formagazdagságát. Megtekintettük a Nemzeti Könyvtárat és az egyetemnél kötöttünk ki. Űjra a fiataloknál ... Még egyszer hangsúlyozom Mariának, az én Szófiám ilyen kettősségben marad meg bennem. Aztán még szólhatnék a Dimitrov Mauzóleumról, az emlékművekről, a rendezett tágas terekről, parkokról, új szállodákról a Nevszki stadionról, a lakótelepekről, de erre most már nincs is idő... Elhagyjuk Szófiát, autónk lassan kapaszkodik fel a hegyoldalba, mintha csak időt akarna hagyni, hogy még innen is a város képében gyönyörködjünk. Nem is mulasztjuk el. Útközben meghallgatom a bojanai templom szomorú balladáját, aztán az aranyhidaknál megtekintjük a természet csodáit, a kőmorénákat, majd a felvonó néhány perc alatt a Vitosa havas csúcsára repít bennünket. Innen tekintünk le a hegy lábánál elterülő városra, amely csupa fényözön, színáradat: csillogó aranykupolás templomok, komor évszázados épületek, zöld parkok, rózsaligetek, körös-körül pedig gyárkémények, mint vigyázó őrtornyok... Újra úton vagyunk a rilai kolostor felé. A regényes völgybe szorult, fák zöldjéből előbukkanó monumentális, öt szárnyépületből álló kolostor őrzi a bolgárok nemzeti múltjának legértékesebb maradványait, emlékeit. Egyetlen turista sem kerüli el ezt áz utat. A Plovdiv felé vezető utunk sem kevésbé látványos. Falukat, városokat hagyunk el. Könnyű összefoglalni a látottakat: új kőházak, egyenes utcák, erkélyes épületek, előttük (ez szinte szabály) virágoskertek, rendezett falvak. A falukat elhagyva, nagy kiterjedésű dohányföldek, buja növényzet, kövér legelők. A legelőkön birkanyáj legelész, napbarnított arcú juhász a botjára támaszkodik és hosszan néz robogó autónk után. Egy pillanatra úgy érzem, hazai tájakon járunk, gyermekkori emlékek villannak fel bennem, s aztán újra lenyűgöz a táj, a gyantaillatú csend, a Rodope-vidék varázsa. A rodopei táj csupa lágy dallam. Maria meg sem tudja állni, hogy ne dúdoljon közbe. Népdalokat, szomorú balladákat kőszirtekról, folyókról. Szakaszonként forrásvíz tör elő s megfáradt utazóknak, vándoroknak kínálja hűsítő vizét. Maria hirtelen abbahagyja a dúdolást és megkérdezi: Tetszik? Hát itt született Orfeusz, a híres szerelmes dalnok, aki énekével mozgásba hozta a köveket, a vizet, és megszelídítette a vadállatokat... és gyorsan hozzáteszem: Ezért van hát, hogy a bolgárok szívéből ma is forrásként fakad a dal... Maria örül a megjegyzésemnek és a legközelebbi boltban hanglemezeket vásárol nekem. Világhírű énekeseik hangját hozom haza magammal. Hazatérve mindent gondosan elraktározok. Nem Szófia tiszteletet parancsoló patinájára, s nem is elkápráztató ultramodernségére fogok emlékezni. Hanem a városok kavargó színfoltjaira, új barátaim szívélyességére, sugárzó emberszeretetükre, balladát síró patakvölgyekre, kőszirtekre. Orfeusz földjének leírhatatlan szépségére és lágy dallamára. MEGYERI ANDREA ЛУ.УЛУ.У.УЛУ.У.У.УЛУЛУ . РЩ Ш Ш ’74 Mint azt az efezusi Herakleitosz már időszámításunk előtt mintegy 500 évvel oly bölcsen megállapította: „Panta rhei" — „Minden mozgásban vanl" Mi emberek különösen igazoljuk ennek igazságát: helyváltoztatásunk, mozgásunk tudatos, sőt — céltudatos. Mivel azonban a fügefalevelet már régen „kinőttük" — nyilvánvaló, hogy ha a világban jövünk-megyünk, szükségünk van megfelelő ruhaneműre is. Ma a turisztika óriási virágzása idején ezt maximálisan figyelembe kell vennie ruházati-, illetőleg textiliparunknak, mert nem mindegy, hogy az utas hány darab, mekkora és főleg, ha repül — milyen súlyú útitáskákat visz magával. Kétszeresen érvényes ez a női utasokra, akiknek természetesen többféle holmira van szükségük. Textiliparunk nagy lélegzettel, gyorsított ütemben igyekszik lépést tartani a korszerű követelményekkel és a műszálas, praktikus anyagok felhasználásával olyan fehérneműt és felsőruhákat gyártani, amelyek könnyen moshatók, gyűrtelenítettek és leveszik az említett gondokat az utazók válláról. Véletlen módon magam is turistaként kerültem el hazánk legnyugatibb, a tengerszint feletti magasságát tekintve (634 m) egyik legmagasabb fekvésű városába, amely beékelve képez határt az NDK és az NSZK felé. As városka régi település, textilipara a 18. század végén létesült. Ma mégis a „fiatalok városaiként emlegetik, amit annak köszönhet, hogy hazánk felszabadulása óta rendkívül nagy fejlődésnek indult és mágnesként vonzza magához a fiatal munkaerőket. A múlttal kapcsolatban még meg kell említeni, hogy az ipari munkások itt aktív proletármozgalmi erőt képviseltek. A dolgozók nagy része — nemzetiségi különbség nélkül — részt vett a német megszállás idején az antifasiszta mozgalomban. Ennek ellenére az 1945 utáni kezdet itt is nehéz volt, és mondhatni: talán csak az utolsó tíz év hozott komoly fejlődést a városka és lakói számára. Ez a fejlődés elsősorban As — és az ún. Chebvidék büszkeségének a fő kenyéradójának — a TOSTA textilgyárnak köszönhető. Turistacsoportunk előtt szívesen megnyíltak az üzem kapui és Bohuslav Verner, a kereskedelmi részleg igazgatóhelyettese kíséretében végigjárhattuk, végignézhettük a csaknem 4500 dolgozót foglalkoztató nagyüzem néhány részlegét. Ha még azt is hozzáteszem, hogy a dolgozók 70 százaléka nő — érdeklődésünk csak fokozódhat: mit, menynyit, és milyen körülmények között gyártanak a TOSTA vállalatnál. A szortiment, vagyis a legyártott textilnemű sokféle. Készülnek itt: női és férfi fehérneműk, női felsőruhák és blúzok, tréningruhák (mai kifejezéssel élve unisex — férfiaknak és nőknek egyaránt alkalmas fazonban), háziruhák, nadrágos ún. tv-öltözékek, kismamák részére különlegesen szabott fehérnemű, sálak és kesztyűk — nagyon sokféle színben, mintával, a tervezőknek a gyakorlati célokat és az esztétikai hatást szem előtt tartó ötletei szerint. Verner igazgatóhelyettes elárulja, hogy a vállalat monopolterméke — a kesztyű! — Éppen most vannak nálunk kereskedelmi tárgyalófelek az NSZK-ból — mondta —, hogy kesztyű-kollekciónkat megtekintsék. Hasonló az érdeklődés pl. Magyarország részéről a RAMONA nevű krepp női kisnadrág iránt, amelyeket két automatagép dobál ki óriási mennyiségben. A tréningruhákkal a hazai piac ellátása mellett sikerült betörnünk Angliába és az északi országokba. Nagyon aktív megrendelő partnerünk a Szovjetunió is. De azt is meg kell mondanom — folytatta Verner elvtárs —, hogy a terv teljesítése nem csekély gondot okoz nekünk. A tréningruhákhoz például az erős, jó fonalat a bratislavai MD2 cérnagyártól kapjuk, amely bizony nem mindig szállít időben. — Nehézségeink azonban nemcsak külső okok miatt vannak. Nagy vállalat vagyunk, szétosztott részlegekkel, amelyeknek irányításához az üzem vezetőségének, a részlegek pártcsoportjainak, valamint a mellettük működő pórtaktíváknak komoly öszszefogására van szükség. Dolgozóink közt sok a tehetséges, fiatal, de mivel a többségük nő — ezzel összefügg a másik problémánk: a gyakori kiesések anyasági- és betegszabadságok miatt. Ennek ellenére — őszintén bevallva csakis túlórák és sok szabad szombat ráfordítása árán — az 1970—73-as években jól teljesítettük a munkatervünket. Bár jelenleg is mintegy 80 munkaerőnk hiányzik — május végéig az évi terv 44 százalékát teljesítettük. Azt talán mondanom sem kell, hogy dolgozóink erőnlétét és életszínvonalát a magunk részéről igyekszünk támogatni, jó üzemi étkezdénk, óvodánk és gyönyörű környékünkön üdülőházaink vannak külön a felnőttek és külön a gyermekek számára. Kérdésemre, hogy hogyan állnak a divat változásának követelményeivel, illetőleg mennyi idő alatt tudnak átállni új fazonok gyártására — így felelt az igazgatóhelyettes: — Ez egyik legigényesebb és a legnagyobb rugalmasságot megkövetelő feladatunk. Állandóan figyelnünk kell a világpiacot, a nemzetközi kiállítások modelljeit. Az új fazonok gyártására való áttérés a beindítástól a kész termékig mintegy fél évet vesz igénybe. Ezt az időt igyekszünk megrövidíteni. Szívesen megtöltöttük volna útitáskáinkat az üzemrészleg mintatermében látott csinos chemlonruhákkal és -blúzokkal, kreppchemlon, polyamid és műselyem fehérneműkkel, a gyapot és krepp keverékéből gyártott elegáns vonalú tréningruhákkal, kesztyűkkel, de a látogató-vendég nem hord magával útitáskát. így azután csak azzal a nagy elhatározással vettünk búcsút vendéglátóinktól és a festői Ágtól, hogy megfogadjuk a jó tanácsot: ezentúl a legkorszerűbb fügefalevéllel — a TOSTA termékeivel tesszük utazásainkat kényelmesebbé, kellemesebbé. L. GALY OLGA