Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-07-26 / 30. szám

A budapesti Európa-bajnokságon: Faith Mária akkori edzőjével Simu­­nekkel egyet jelentett a sportolás feladá­sával. Asszony lett a lányból. Faith Máriából Mraőnová és csakhamar kismama. Ahogyan azt tervezte. — Így van ez a női sportolók­kal — legyintett dr. Jaroslav Si­­munek edző. Akkoriban ő foglal­kozott Máriával. — Megszületik a gyerek és... Mi is azt hittük, hogy Máriát végképp törölhetjük az atlétika nagykönyvéből. Szlovákia legru­galmasabb hajadona az atlétikai pályát felcseréli a bölcső ringa­­tásával. Hogy nálunk már nincsenek bölcsők? Igaz, de előítéletek, be­gyökerezett szokások vannak. Ha a lányból asszony lesz és kisma­ma, akkor minek a sportolás? No­csak, keresd az asszonyt a ver­senypályákon, fürdőmedencékben, elvétve találsz egy-két kivételt. Mária esetében azonban kiderült, hogy őt más fából faragták. Csak úgy egyszerűen abbahagyni az at­­letizálást? Csaknem tíz sikeres esztendő után? Hát lehet azt? A KISMAMA ÚJRA KEZDTE A budapesti atlétikai Európa­­bajnokságon kérdeztem meg tőle először: — Meddig még, Fája? Mosolyogva válaszolta: — Ameddig megy az ugrás. Akkoriban nagyon ment. Igen ám, közben azonban eltelt tíz esztendő és történt egy és más. Az Európa-bajnokságon negye­dik lett. A verseny után úgy nyi­latkozott, hogy jó formában érzi magát és még sok versenyen sze­retne sikeresen szerepelni. Bár azt sem titkolta, hogy a magán­életében is vannak céljai. — Férjhez megyek és gyerme­ket is szeretnék — pirult el egy kissé, pedig különben nem szé­gyenlős természetű. Gyermekszülés. Azelőtt szinte Az 1970-es esztendő utolsó he­tében megszülte a kis Pétert, az­tán 1971 márciusában kitolta a gyerekkocsit a pályára és „neki­vetkőzött“ az edzésnek. — Kell egy kis mozgás — mondta szinte mentegetőzve. Hát így kezdte el újból. Elkezd­te és folytatta. A versenyzést is. Kiderült az is, hogy a gyermek­­szülés nem árt a rugalmasságá­nak. Szakértők állítják, hogy gyakran előnyös is. Máriának azonban három műszak szakadt a nyakába. — Három munkakört kell el­látnom: a háziasszonyit és anyait, a dolgozó nőét és a versenyzőjét. Mraénová Faith Mária 27 esz­tendős. Kislány korától atletizál, sok szórakozásra nem volt lehető­sége, hiszen az élsportolóknak meg kell dolgozniuk a „formá­jukért“. Edzés és megint csak ed­zés és sok-sok versenyzés. Sokat utazott, járta a világot, de az összpontosítások, edzőtáborozások során nem sokat láthatott és csak alig-alig szórakozhatott. Hát ilyen az élsportolók élete. Aztán a ta­nulmányok. Éppúgy kellett vizs­gáznia, mint a többieknek, csak jóval kevesebb ideje maradt a tanulásra. A tanulmány volt a második műszak, ezt felváltotta a hivatása. — A műszaki főiskola vegyé­szeti tanszékén dolgozom, az ál­talános testnevelést tanítom, to­vábbá az úszást és az atlétikát. Kollégáim megértéssel vannak ugyan, ám senkitől sem kívánha­tom, hogy helyettem húzzon. Ezért fel kell adnom az aktív verseny­zést. Háromesztendős a kismacská­ja. Ez az a kor, amelyben szinte anyjuk nyakában csüngenek a gyerekek. Vele is kell foglalkoznom mondja Mária. A „kell“-t ne tes­sék szó szerint értelmezni. Azért kell, mert a kismama is így akarja. A férjem segít, amiben tud. De tud-e mindenben? Az anya pótolhatatlan. A család a harmadik műszak, atlétika, hivatás, család. Mégis újra kezdte. Nem is akár­milyen eredményekkel. Annak idején a Mexikói Olimpiai Játé­kokon hatodik volt holtverseny­ben Valentovával és Schmidttel. Hogy most mennyit ugrik? A kö­zelmúltban éppen hogy csak le­verte a 185 centimétert. Viliam Lendel jelenlegi edzője is azon a véleményen van, kár volna most abbahagyni. Országos viszonylat­ban is az élvonalhoz tartozik, sőt világviszonylatban is jegyzik az eredményét. A Csehszlovákia— Kuba—Magyarország hármas via­dalon a népszerű Fája 187 cm-es új szlovákiai csúccsal győzött. Mária bizonyítja: igenis, lehet sportolni a férjhezmenés, gyer­mekszülés után is. Háromműsza­kos életritmusban is lehet, sza­bad időt szakítani egészségünk érdekében. — os — Vonal alatt Már akkor rokonszenvesnek tűnt, amikor nem csukta be orrom előtt az ajtót, megvárta míg lihegve felugrok a villamos lépcsőjére. Mosolyogva nyújtotta felém a jegyet, csengetett és az „1“-es már száguldott is felfelé az SZNF téren. A fényjelzésnél várni kellett néhány pillana­tig. A villamosvezető nem tétlenkedett. Figyelme­sen közölte utasaival, hogy a következő megálló: a Húrban tér. — Tessék megkapaszkodni, mert indulunk — szólt hátra, amikor elővillant a sárga fény. A tömött utasszállító vonaglott, ahogy fel­vonszolta magát az emelkedésen, de vezetője biz­tatta: — Gyerünk kisöreg, munkába, s a vonatra sietnek az emberek A felszálló utasokat kedvesen üdvözölte. A villa­mosjegyeket legyezőszerűen fogta, s úgy kínálta: Tessék húzni, tessék vá|asztani, minden jegy felér egy sorsjeggyel, valaki biztosan kihúzza a főnye­reményt! Kerek holdvilágképe felcsillant, ha az utasok valamelyike élcelődve visszavágott. A Pionírpalotá­nál egy kismama gyerekkocsival és két idős ember szállt fel. Felkérte az utasokat segítsenek elhelyez­ni a babakocsit és biztosítsanak ülőhelyet a nénik­nek. Mint a hangyaboly, olyan lett az utasszállító belseje. Ketten, hárman nyúltak a kocsi után és három-négy ülőhely is szabad lett. Mindenki igye­kezett, mindenki segíteni akart. A villamosvezető vidáman csengetett és dúdolni kezdett: Ravell Boleróját. Végig a Békevédők útján az utolsó előtti megállóig. — Mély út — szólt hátra, még mielőtt a villa­most lefékezte volna és én rádöbbentem, hogy le kell szállnom. Furcsa, de sajnáltam. Még elhall­gattam volna egy ideig az ismert melódiát, meg a villamosvezető tréfás-figyelmes megnyilatkozá­sait utasai felé. Hiszen a szürke hétköznapokon olyan ritkán találkozik ilyesmivel az ember. De így is felért nekem — meg talán a többi utasnak is — egy „főnyereménnyel" ez az utazás. Szinte fényesebb lett ez a reggel, barátságosab­bak az emberek ... És a munkahelyemen vidáman láttam munkához. M 2 < 00 < S О >­z и О mj Ы 1Л AZ V Kremnica történelmet idéző ősrégi utcáin menetelük dobaja hallatszik. A felvonulók, akik minden évben meg­koszorúzzák az elesett hősök emlékmű­vét, ezúttal nem oszlanak szét az ün­nepély befejeztével, hanem tovább mennek, fel a hegyekbe, Skalka felé, a Görgey alagúthoz. Itt ünnepélyes pil­lanatok várják az ide érkezőket: ma van a felkelés tiszteletére elhelyezett emléktábla leleplezése. Görgey alagútját a 16. században vájták ki a bányászok, a nevét pedig akkor kapta, amikor 1848—1849-ben a szabadságharc idején erre járt Görgey Artúr. A Szlovák Nemzeti Felkelés ideje alatt — és jóval előtte is — fontos tör­ténelmi szerepe volt ennek a helynek. Találkozás az 5. osztag parancsnokával A felkelés előtti illegális munkát és a német megszállók elleni harcot Krem­­nicán és környékén nem idézhetjük fel Lackó Gejza szakaszparancsnok emlí­tése nélkül. Az 5. partizánosztag pa­rancsnokát kremnicai otthonában ke­restük fel, és megkértük, jöjjön el ve­lünk Skalkára, felidézni a harminc év előtti eseményeket. Tulajdonképpen jóval a felkelés előtt, 1939-ben kezdődött a dolog — mesé­li Lackó elvtárs —, amikor a járási pártszervezet illegális vezetősége fel­kért néhány elvtársat, — közöttük en­­gemet is —, hogy készítsük elő a fa­siszták elleni nyílt harc tervét. Ez a munka nagyon sok nehézségbe ütközött, mivel magában a városban és a környező falvakban is nagyszámú né­met lakosság élt, omely rokonszenvezett a fasizmus eszméivel, a hitleri Német­országgal és a szlovák állammal. A politikai munka eredményes volt A lankadatlan meggyőző munka meg­hozta a maga eredményeit: 1939-ben fellázadt a kremnicai katonai helyőr­ség, és megtagadta a frontszolgálatot. Lengyelország ellen kellett volna har­colniuk. A katonák és az illegális dol­gozók továbbra is kapcsolóiban marad­tak egymással, s a katonák a későb­biek folyamán a partizánok oldalára álltak. Nagy részük volt a város fel­szabadításában is, amely 1945. ápri­lis 3-án következett be. Az agitáció eredményeképpen az il­legális dolgozók sorai is gyarapodtak. 1942-ben a csoportnak már 60 tagja volt, s ezek az emberek harcra készen várták a felkelés kirobbanását. Ez azonban nem ment zökkenő nél­kül. Például a SZLKP KB IV. illegális Központi Bizottságának betiltása a töb­bi járásban is sok letartóztatást hozott magával. Kremnicán pedig még az is súlyosbította a helyzetet, hogy tizenkét német lakosú falu volt a környéken, amelyek értelmisége — főként a taní­tók — a szudéta-német heinleinistákkal rokonszenveztek, s akadt köztük olyan, aki a haladó szelleműek börtönbe jut­tatásából akart magának érdemeket szerezni. Mindezek ellenére о mozga­lom egyre erősebb lett, még ezekben a falvakban is. Sikerült illegális nemze­ti bizottságokat alakítani, és éppen ez о tizenkét falu adott hetven elszánt har­cost a felkelésnek. 1944. július végén, amikor oz illegá­lis munko Kremnicán már sok akadály­ba ütközött, néhányon feljöttek ide a hegyekbe. Lackó elvtársat helyettese, Jozef Vajs elvtárs is követte, később sok közös hősi tett után mindketten a Stefónik partizónbrigód tagjai lettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom