Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-19 / 29. szám
kát szenvedtem, de nem csüggedek, mert nem vagyok egyedül. Nemcsak a családom, hanem a társadalom is mellettem áll, intenzív orvosi kezeléssel, állandó egészségügyi gondoskodással, anyagi támogatással segít bennünket. A régi társadalomban már rég elpusztultam volna. Ezt tudatosítom nap mint nap és hálás vagyok azért, hogy betegen is úgy érezhetem: szükség van rám . Vonal alat.t Írta: GÁL ETA Fényképezte: I. GROSSMANN MIT TUDTAM MEG DÉLUTÁN 16.00 és 16.20 KÖZÖTT? Megtudtam, hogy ó úgy kora tavasztól kitartóan fixírozza azt a nagy üvegablakot, ahol a címben jelzett időpontban én is állottam, hogy onnan, a szemben levő irodaház első emeletének balról a harmadik ablakából tekingetett föl, előbb mélán ábrándozva, majd lassan mind kedvesebben és kedvesebben mosolyogva, hogy a múlt hétfőn meg-megállt az itteni ablak alatt az utcán, kedden ugyanott hosszan ácsorgóit, szemmel láthatólag várakozva, szerdán már elszegődött kísérőnek az autóbuszmegállóig, csütörtökön fölszállt ugyanarra a buszra, pénteken félénken, halkan köszönt, bemutatkozott, s szombaton végre mozijeggyel kedveskedett. Megtudtam, hogy milyen a haja színe, meg a szeme, hogy nem visel nyakkendőt és csak a Pepsit szereti, hogy aki kíváncsi, jöjjön csak ide föl, de még három előtt, mert szemben akkor végződik a munkaidő, s akkor akárki megnézheti, hogy néz’ föl az édes az íróasztala mellől... Hogy hallgatóztam? Dehogy! Nem is kellett volna, mert a három elárusító-kisasszony nem tett hangfogót a nyelvére. Nem, nem szóltam közbe, gondoltam* csak befejezik, még mielőtt véget érne a csúcsforgalom. És csakugyan befejezték. Ketten kacagva elrohantak, a harmadik ott maradt egy kicsit álmodozni. így történt hát, hogy ilyen sok mindent megtudtam. Igaz, hogy csak azt nem, amit akartam: hogy menynyibe kerül az a piros frottírruha... Mert amikor, végré, megkérdezhettem, a kisasszony udvarias mosolylyal, kis kezének pillekönnyű mozdulatával a végtelenbe vesző pult másik végébe mutatott, úgy mondta: — A kolléganőhöz tartozik ... — és ellibbent. Én pedig siettem a pult másik végéhez, ahol megtudtam: hogy 6 úgy kora Aavaí/.tól... / ОиыЛс чГАА az igazsághoz Az igazság útjának keresése társadalmi és egyben egyéni érdek is. Mindenkinek az a célja, hogy megtalálja helyét a társadalmi, közösségi életben, hogy képességeihez és tudásához mérten maximálisan érvényesüljön, s ennek függvényeként megtalálja egyéni boldogságát is. Természetesen bonyolult fejlődési folyamatról van szó. Annyi azonban bizonyos, hogy a világnézeti kérdéseket minden embernek elsősorban önmagában kell tisztáznia^Ma, amikor az emberiség a fejlődés magas fokán áll, szinte elképzelhetetlen, hogy a vallásos ember megtalálja egyéni boldogságát, az emberi szabadságnak és méltóságnak a törvényei szerint éljen. Ezzel ellentétben még nem biztos, hogy az ateista ember szükségképpen hasznos tagja a társadalmunknak, és egyéni életében is példaképül állítható mások elé. Példaként hozhatnék fel olyan fiatalokat, akik szakítottak a vallással, a társadalmi normákat azonban figyelmen kívül hagyják és bűnözőkké, alkoholistákká válnak. Az ilyen fiatalokból vajon milyen apák, anyák lesznek, s hogyan fogják nevelni gyermeküket, milyen egyéni példát mutatnak majd nekik? A világnézeti kérdéseket tehát csakis a többi erkölcsi kérdéssel együtt vizsgálhatjuk. A tudományosan megalapozott materialista világnézet része a kommunista erkölcsnek, de ehhez még sok tényező tartozik. A kommunista erkölcsű ember jellemvonásaihoz tartozik: az Igazságszeretet, becsületesség, önmagunkkal szemben támasztott igényesség, mások iránti tisztelet, a szép értékelése, ápolása, példamutatás, önzetlenség, szerénység, önfeláldozás, határozottság, őszinte nyílt jellem, munkaszeretet. Ügy gondolom, ezen erények közül minél többel rendelkezik valaki, annál hasznosabb, értékesebb tagja társadalmunknak. Én falun, vallásos környezetben nőttem fel. Középiskolás koromig idealista nézeteim voltak. Ekkor, a felnőttkor küszöbén kezdődött az utam az igazság felé. Nem merem azt állítani magamról, hogy már eljutottam az igazságig. Azért nem, mert a tudományos világnézet annyi természettudományi és társadalomtudományi ismeretet feltételez, hogy az csak lassan épülhet be a tudatunkba, amit csak a tapasztalás és idő érlel bennünk meggyőződéssé. Ez a tökéletesedés az élet célja. Éppen ezért az az út szerintem végtelen út. Tanáraim felvilágosító előadásai, beszélgetései mellett a tudományos könyvek tették rám a legnagyobb hatást. Bíztam a könyvekben. A gondolkodásom, a tapasztalataim, és a logikám segítségével szűröm át magamnak az ismereteket, és raktározom el azokat. Az olvasás, a megfigyelés, az elmélkedés útján megismertem a valóságot, a természet és társadalom mozgatóerőit, s így egy folyamatos fejlődés eredményeképpen — a vallást tiszteletben tartva — törvényszerűen a materialista világnézet felé fordultam. A vallás olyan szerepet töltött be szellemi fejlődésemben, amit egy hasonlattal fejezhetek ki legjobban: Csak addig volt rá szüksége a fejlődő növénynek, amíg meg nem kapaszkodott a tápdús talajban, és nem érett meg az önálló életre. KORCSMAROS LÁSZLÓ, katona
