Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-12 / 28. szám
üílNAGYjüil Nemcsak munkatársi viszony létezik, amiről beszélni kell, hanem iskolatársi is. Nekünk, tanulóknak az iskola második otthonunk, s mivel a tanulás munka, ini is beszélhetünk ilyen értelemben munkatársi viszonyról. És az is igaz, Hbgy itt, az iskola padjaiban válunk felnőtté, itt válik el, hogy milyen munkatárs lesz belőlünk, ha kikerülünk az életbe. lényesen a dolgok fölött. Persze olyan esetek is előfordulnak, hogy ha egy fiatal tanárnő belép az osztályba, szinte hallani lehet néhány ifjú heves szívverését... Nem árt hangsúlyozni, hogy megbocsáthatatlan felelőtlenség, ha a tanár visszaél a fiatalos rajongással Visszatérve az osztályközösséghez: még elmondhatom, hogy mi, 6—8 órát töltünk együtt. Őszintén megbeszéljük gondjainkat, tudunk egymás örömeiről, sikereiről, tartós barátságok szövődnek körünkben. Ilyen baráti körben sokat vitatkozunk mi is jövendő hivatásunkról, életünkről. Szerintünk, aki valóban szereti a hivatását, és nemcsak azért dolgozik, mert keresetre van szüksége, az igyekszik, hogy jó munkatárs legyen, másoknak is segítségére Az iskolatársi viszony is lehet jó vagy rossz. A jó légkör lényege az, hogy ne csupán két-három tanuló között legyen megértés, összhang, hanem az egész osztályközösség kovácsolódjék össze, legyenek közös céljaik, terveik, közös élményeik. A jó osztályközösségét a „mindenki egyért, egy mindenkiért“ elv alapján képzelem el. Vagyis az egyén ne csak saját érdekeit tartsa szem előtt, hanem az egész osztályét, sőt az egész iskoláét. És nemcsak a tanulók között jöhet létre szép, közösségi érzés, kapcsolat, hanem a tanulók és tanárok között is kialakulhat, sőt meggyőződésem szerint kell is, hogy kialakuljon a jó embertársi viszony... Az olyan szerelem, mint Csilla és Imre között jött létre nemcsak munkahelyen alakulhat ki, hanem az iskolában is. Hány fiatal, alig felserdült lány szerelmes a tanárjába, aki -r Imréhez hasonlóan — tekintélyével, magabiztosságával, jó fellépésével megnyeri a fiatal lányok tetszését, vagy szerelmét. Az is a felelősségteljes magatartáshoz tartozik, hogy az ilyen tanár helyes útra tereli az érzelmeiben eltévedt diáklányt, és nem néz el fövan, nem zárkózik el a közösségtől, nemcsak a saját gondjait akarja megoldani, hanem a közösségét is ... Csak az tud irigykedő, féltékeny és közömbös lenni, aki önző, aki csak a mának és önmagának él, aki minden jóban ég rosszban csak önmagát látja, a mások sorsa nem érdekli. Az ilyen emberek általában lemaradnak a fejlődésben, látókörük leszűkül, túlságosan egyoldalúan ítélnek meg minden helyzetet. Mások sikere, előléptetése aztán irigységet, gúnyt vált ki belőlük. Bár egyedi esetekről van szó, mégis hatással vannak a kollektívára, mert az ilyen munkatársak megmételyezik a jó munkahelyi viszonyt, megbontják az egységet, az összetartozás érzését. Véleményem szerint, a ml társadalmunkban. ahol az életünket el sem tudjuk képzelni munka nélkül, már az általános iskolában is kellene foglalkozni olyan kérdésekkel, amilyeneket ez az ankét felvetett. J. Anna, gimnazista < Z К H < cs < tó W Ы & J и D И о о ь. Sok családot mutattunk már be olvasóinknak, és bemutatásukkor arra törekedtünk, hogy híven elmondjuk mindazt, amit láttunk, tapasztaltunk. Ezúttal kissé eltérünk a szokástól. Nem a riporter és a fényképész utazott egy családhoz, hanem szerkesztőségünk látta vendégül e heti családi körünk szereplőit, mégpedig az Olvasók Olimpiájának nyerteseiként. A véletlen két rokonszenves, fiatal házaspárral hozott össze. A két házaspár sok tekintetben hasonlít egymásra: Mindkét férj a fH'akovói (füleki) Kovosmaltban dolgozik és egyforma a foglalkozásuk is — öntödei formázok. Az asszonyok a zománcgyárban ismerkedtek meg férjükkel, és ugyanabban az esztendőben tartották meg esküvőjüket is. Mindkét családban a férj és feleség is olvasója lapunknak, részt vesznek különféle vetélkedőinkben. A sors úgy hozta, hogy mostani versenypályázatunkon a négyezer résztvevő közül mindkét család nevét kihúztuk a nyertesek között. Véleményük szerint miért van életükben olyan sok közös vonás? Csányi Andrásné: Talán azért, mert fiatalok és egy vidékről valók vagyunk, ahol egyformák a szokások és azonosak a szórakozási lehetőségek. Csányi András: Legfőképpen meg azért, mert egy gyárban, ugyanabban a műhelyben dolgozunk és egyforma a szakmánk, a munkakörülményeink, a gondjaink, az örömeink és az életstílusunk is. Az azonban csak véletlen szerencse, hogy most itt ülhetünk együtt Szuja Gyulával, meg a feleségével, hiszen Gömörből is nagyon sokan részt vettek az Olvasók Olimpiáján. Természetesen nagyon örültünk annak, hogy a nyertesek közé kerültünk és Bratisfavába utazhattunk. Csányiék Vel'ké Dravcén (Nagydarócon) laknak. A férj tizenkét éve dolgozik a Kovosmaltban. A fiatalasszony egy időre kimaradt a munkából, odahaza gondoskodik az ötéves Tündéről és a kétéves Gáborkáról. — Délelőtt autóbusszal városnézésen voltak. Hogyan tetszik fővárosunk? — Nagyon — felelték szinte egyszerre. — Csak kevés volt az idő. Sok mindent szerettünk volna még megnézni, mivel először járunk itt. — Egy jó szomszédunknak köszönhetjük, hogy eljöhettünk, ö vállalta magára a kicsik gondozását. \ * fills Szujáné is a Kovosmalt öntödéjében dolgozik, a magkészítő műhelyben. A Zoja nevét viselő szocialista munkabrigád tagja. Elmondotta, hogy a brigád nemrég ezüstérmet kapott. ' A Szuja-család a nagyszülőkre bízta a négyéves Andreát. Szuja Gyulóné: Mi Cakanovcén (Csákányházán) lakunk. A kislányunkat gyakran a nagyszülőknél hagyjuk, ha elutazunk. A kicsi szívesen megy hozzájuk, mert a nagymama mindenben a kedvét keresi, a kedvenc ételeit főzi. Mi is szeretünk egy kicsit kimozdulni hazulról, mindenkinek jót tesz egy kis változatosság. Tavaly, amikor a bolgár tengerpartra utaztunk, rövid időre Bratislavában is megálltunk. Persze, keve-Jól élünk... Érdeklődéssel olvastam a lapban Mikola Anikó „Megoldást kereső riport" c. cikksorozatát. A véletlen összjátéka folytán éppen a napokban vettem részt Koéicében, a Kosice-vidéki JNB plenáris ülésén. Leesett az állam, amikor a beszámolóból értesültem, hogy szlovákiai viszonylatban a kelet-szlovákiai kerület — ezen belül pedig a Kosicevidék-i járás vezet az alkoholfogyasztás terén. Sejtettem, hogy „előkelő" helyet foglalunk el eme dicséretesnek nem nevezhető statisztikában, de ekkora „siker" meglepett. Sokat beszélünk, Írunk az alkoholizmusról, mint egyre égetőbb problémáról. Szó esik romboló hatásáról, a társadalmat érintő anyagi veszteségről, a gyógykezelésről, csupán egy dologról nem: a megelőzésről. Az alkoholisták tábora egyre bővül, az alkohol rabjai pedig fokozatosan merülnek lejjebb, —- a lejtő törvénye szerint. Társadalmi rendszerünk fokozódó jólétet biztosit hazánk polgárainak. A magas életszínvonal jeleivel lépten-nyomon találkozunk. Ráadásul sokan igyekeznek külön hangsúlyozni, fitogtatni pompás
