Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-15 / 7. szám
NAGYMAMI Hányszor hangzik el fiatalasszonyok ajkáról: — Jó annak, akinél otthon van a nagymama és vigyáz az unokára ... Könnyű annak. Nem kell korán reggel cipelni a kicsit az óvodába ... Ha beteg, nem kell otthon maradnia stb. De hallani olyan anyától is véleményt, akinek gyermekére a nagymama vigyáz: — Jó annak, aki óvodába viszi a gyermekét. Nem „rontja el“ a nagymama. Szakszerű nevelést kap. A közösségi életre nevelik. Nálunk mindig vita van a gyerek miatt, elkényezteti, mindent megenged neki. De nem adhatom óvodába, mert kész a harag ... Ezek után felmerül a kérdés: Vajon melyik nevelési forma jobb? Nehéz lenne egyértelműen egyik vagy másik mellett szavazni. Ez nagymértékben függ a gyermek egyéniségétől, egészségi állapotától, egyéb körülményektől. Például, ha sokat beteg a gyerek, feltétlenül előnyösebb az otthoni nevelés, de ha ún. „problémás“ családi környezetben él, akkor az óvoda jelenti a biztonságosabb nevelést. Az óvodai nevelés neveléstudományi alapokon nyugszik, feltétlenül helyes irányt követ. De milyen a helyes otthoni nevelés? Milyen az ún. „ideális nagymami“ ? Kerestem és találtam „ideális nagymamit“, aki gyermekei legteljesebb megelégedésére neveli unokáját. Hogyan? íme a módszere: c s A L* A D B A N — A gyermeknevelési problémáimat mindig megbeszélem gyermekeimmel. Utóvégre az ő gyermekük, ők szeretnék nevelni. Én már felneveltem az én gyermekeimet az én régi módszeremmel. Ma már mások a követelmények és én ezt természetesen megértem. Ha valamilyen nevelési elvükkel nem értek egyet, akkor azt meg is mondom, és nyugodt légkörben megbeszéljük. Hiszen mindannyiunknak egy a célja; hogy helyesen neveljük a kicsit. Egy biztos: nem minden rossz, ami régi, és nem minden jó, amit gyermekeim modern nevelési elvnek tartanak. Ezt a két szemléletet kell közös nevezőre hozni, — a gyermek érdekében. Nekem a legnagyobb segítséget az jelenti, hogy sokat olvasgatok gyermeknevelésről szóló könyveket! Igyekszem ezeket a tanácsokat betartani, és belekeverek egy kis „régimódi szeretetet“ is. Ez a jó recept! Elgondolkoztam okos szavain. A legfontosabb, hogy a fiatalokkal egyetértésben neveli a gyermeket! Nem él vissza helyzetével, hogy a fiatalok rászorulnak, és nem saját csalhatatlannak hitt elvei szerint neveli unokáját. Ha már segít, igyekszik értékes segítséget adni. Törekszik arra, hogy gyermekei segítségére legyen. Megbeszéli azt is, ha valamivel nem ért egyet. Nem vitakeltés céljából, hanem segítőkészéh, a gyermek érdekében. A modern nevelést követi, a régi elvekből ő „csak“ a szeretetét adja. De milyen értékes ez! Nem vakítja el a szeretet, hanem kellő mértéket talál, kellő utat szeretete kifejezésére. Példát mutat arra, hogy nem szégyen egy nagymamának sem tanulni, sőt! Ez még magasabbra emeli emberi értékét és azt a segítséget, amelyet gyermekeinek ad. FÁSI KATALIN _r-% síi S&ídó /&[f «--'ke ^szál (J^bák Amikor meglátták a feldíszített tszótermet, a szájuk is tátva aradt az ámulattól. Hát még ikor a nővérek rájuk adták a 'ruhát!.. . Az egyik szakács, a másik cowboy, a harmadik királyisasszony — alig ismertek egyásra. Tágra nyílt szemmel, csodálkozó tekintettel várták, mi lesz után. A nővérke körbe állította fehér kalapos szakácsokat, s elkezdte a verset: „Én vagyok a kis szakács..." S a gyerekek már torokkal fújták is utána, tán következtek a lányok a babákkal. őket sem kellett buzdítani, az egyik túlkiabálta a másikat, gy énekelték a dalt. A gombás éne is jól sikerült. Csak úgy lenéit a pettyes szoknya . .. A nővérek elégedettek voltak — „főpróba“ sikerült. Heteken át tanították, gyakorolták a verseket, jnekeket, táncokat, hogy egy kis ársangi karnevállal lepjék meg szülőket. Persze tudták, nagy teljesítményre nem számíthatnak, de hiszen mit is lehet várni a 15—36 hónapos bölcsődés gyermekektől?! ... Nem is ezen volt a hangsúly — élményt akartak szerezni a gyerekeknek, s ezt már a feldíszített játszótérén, a színes öltözék is meghozta. A bratislavai Cervenová utcán levő hetes bölcsőde nővéreinek tíztagú kollektívája, Nadeida Hollá vezetésével mindent elkövet, hogy a gondjaikra bízott negyven gyermek jól érezze itt magát. Az ö munkájuk felelősségteljesebb és több szeretetadást, megértést követel, mint a napos bölcsőde vezetőié. A gyerekek, akik egész héten nem látják a szüleiket, tőlük várják a szép szót, a simogatást, a mosolyt. S ebben nincs is hiány. Az itt dolgozó gyermekgondozó nővérek minden igyekezetükkel azon vannak, hogy hét közben amennyire lehet pótolják a szülőket. Ez a farsangi karnevál is egyike az ötletes szórakozásnak, a célszerű nevelésnek. S hogy sikerült a bemutató? Amint kinyílt a játszóterem ajtaja, s a gyerekek az üvegfal mögött meglátták a szülőket — vége lett a fegyelemnek. — Ott van az én anyukám!... — Ott van az én apukám!... — Hozzád megyek nagymamika! ... És már nem érdekelte őket a nagy szakácskalap, sem a fakanál, mellyel eddig vidáman hadonásztak — szaladtak volna a szülőkhöz. Percekig tartott, amíg meggyőzték őket, hogy az anyukák, apukák nem mennek el nélkülük, ellenkezőleg, éppen azt várják, daloljanak nekik valamit. De bizony sem a vers, sem az ének már nem sikerült olyan jól, mint a „főpróbán“. A gyerekek le nem vették tekintetüket a szülőkről, alig várták, hogy hozzájuk bújhassanak. A kis futballista sírva futott az apukájához, s olyan szorosan átfogta a nyakát, mintha többé el sem akarná ereszteni. A királykisasszony büszkén integetett anyukájának, a színes népviseletbe öltözött kislány pedig olyan erősen gyűrte szoknyája fodrait, hogy azok csaknem leszakadtak. A műsor végén, amikor már mindnyájan közösen énekeltek, felengedett a feszültség, s vidáman, jókedvűen ropták a táncot. Szemükből csak úgy sugárzott az öröm, a boldogság. A szülők pedig meghatódva, fátyolos szemekkel gyönyörködtek gyermekeikben. Zs. S. Kedves Rózsika! Mindig is szerelted a jó könyvet, színházat, jó Hímeket és nagyon becsülöm benned, hogy családanya létedre sem csökkent az ilyen irányú érdeklődésed. Igaz, most már a háztartás, a család miatt kevesebb időd jut kedvenc szórakozásaidra, hiszen a mindennapi kötelességek oly kevés időt hagynak az olvasásra, moziba s színházba meg még kevésbé járhatsz olyan gyakran, mint annak előtte. De, amint mondtad, nem olyan nagy a baj, hiszen ott van a tv, amely végső fokon pótolja azt, amiről anyai és feleségi kötelességeid miatt részben le kell mondanod. Ha az olvasást nem is, de a színházat, mozit „házhoz szállítja“, s amint meggyőződtem róla, szenvedélyes tv-néző lett belőled. Ez nem is lenne baj, hiszen a tv ezért van. Am a múltkori találkozásunkkor enyhén szólva megdöbbentett a túlzott — rajongásod. — Tudod, imádom a tv-sorozatokat!... — mondtad. Persze, ha jó a sorozat, mindenki örömmel várja, ez természetes. De ez a te rajongásod valahogy mégis kellemetlenül meghökkentett. Ugyanis — s erre lelkes, átszellemült szavaid szolgáltattak okot — rájöttem arra, hogy te túlságosan rajongsz a nagyszerű darabok, a nagyszerű filmek, az óriási sorozatok hőseiért és hősnőiért. Túlságosan! Hévvel ecsetelted Kloss kapitány hősiességét, bátorságát és bonyolult fejtegetésbe bocsátkoztál, amikor ennek a pozitív figurának a jellemét boncolgattad. Aztán jött a Forsyte saga. „Láttad?" „Megfigyelted?" „Észrevetted?“ „Es amikor...“ stb. felkiáltásokkal hirtelen elém varázsoltad a főszereplők jellemvonásait, tulajdonságait, amikor klauzális öszszefüggéseket magyaráztál, hogy Fleur vagy Michael miért cselekedtek úgy és nem másként, amikor rátértél a Különleges ügyosztály-sorozatra, szinte istenítve az igazság csodálatos bajnokát, Jason Kinget (sajnálatos módon azt már nem tudtad, hogy ki játszotta, ezt nem figyelted meg: különben Peter Wyngarde volt, aki „mellesleg" elsősorban mind Shakespeare-szinész hires hazájában Angliában), majd ismét hosszas fejtegetés következett „Az egy hölgy arcképe" hőseinek lelkivilágáról, és Így tovább. Egyszóval, elemedben voltál, mert hiszen én jó hallgatóságnak bizonyultam. így múlt el ritka találkozásaink egyik délutánja. Késő este csalódottan búcsúztam el tőled. Csalódottan azért, mert semmit sem beszéltél magadról, serg a családodról. Úgy tűnt, mintha egymagad élnél hőseid és hősnőid messzi világában. Es akkor arra gondoltam, vajon kiről tudsz többet, Kloss kapitányról, vagy 15 éves Hadról? Vajon melyiküknek a lelkivilága áll hozzád közelebb? S ha azon töröd a fejed, hogy a hős miért képes arra, hogy az életét kockáztassa a jó ügyért, akkor tudod-e közben azt is, hogy a kisfiad ma miért hozott rossz jegyet az iskolából, vagy tegnap miért volt olyan „lehetetlenül" savanyú és feleselő, vajon tudod-e, hogy miért jött egy félórával később haza, mint ahogy megígérte? Es elgondolkoztál-e legalább annyira aprólékosan a tizenhat éves lányod lelkivilágáról, mint ahogyan a Saga közvetítésekor Winnifred és Fleur lelki életével tetted? Mert amikor megkérdeztem, hogy van a lányod, azt válaszoltad, olyan „fura" az utóbbi időben, szemtelen és örökké mehetnékje van ... Hát igen, azt elmondtad, hogy az a szegény lány ebben a filmben miért került válságba, de a tizenhat éves lányodról, csak annyit tudtál mondani, hogy olyan „fura" mostanában. Hát miért nem tudod, hogy miért „fura"? Kerested-e, kutattad-e az okát, igaz anyai szeretettel és tapintattal, hogy miért van „örökké mehetnékje"? Tudod-e, hogy miért kéri kölcsön az elegáns fekete pulóveredet, ha moziba megy? Tudod-e kivel megy moziba? Gondoltál-e arra, hogy ez a te tizenhat éves lányod — amikor olyan „fura" — nem került-e konfliktushelyzetbe, csak éppen nem mondhatja meg neked, mert tudja, hogy soha „sincs időd"...? A tv-böl természetesen értesültél arról is, hogy az a fránya Vili. Henrik hatszor váltott feleséget. De, sajnos, csak ezt jegyezted meg magadnak. Az már nem érdekelt, hogy milyen uralkodó volt, milyen szerepet töltött be korának történelmében, s hogy nemcsak a feleségei révén lett figyelemreméltó történelmi személyiség, hanem azért is, mert egymaga szembe mert szállni a római pápával, akitől pedig minden uralkodó rettegett. Henrikről tudod, hogy miért fáradt, miért ingerült, miért kedvetlen, miért teszi ezt, vagy azt. De Karcsiról, a férjedről, tudod-e, hogy miért olyan szófián már napok óta? Miért maradt ott az üzemi mulatságon a szokottnál tovább? Gondoltál-e arra, hogy a férjednek % munkahelyén komoly problémái lehetnek. Szórakozzál továbbra is a tv-vel, nézd továbbra is a filmeket, sorozatokat, de kérlek, talán kevésbé lelkesen. Mert te nem a kedvenc hőseid világában élsz, hanem a magadéban, nem az ő életüket éled, hanem a magadét. Ne egymagad töprengj azon, hogy a hős, vagy a hősnő Így meg úgy, ne ezeknek az általában fiktiv személyeknek és helyzeteknek a miértségét kívánd tudni, hanem elsősorban azt, hogy környezetedben, a munkahelyeden ki miért olyan, amilyen ... Szeretettel üdvözöl
