Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-19 / 51-52. szám
Meleg szobában, a karácsonyfa gyertyáinak vidám fényénél, terített asztalnál ülve ünnepelünk, pihenünk, Örülünk az ajándékoknak, hozzátartozóink örömének. Elégedettek vagyunk. Megdolgoztunk ünnepeink öröméért, terített asztalunkért. S ha a meghitt percek nyugalmában a hétköznapokra készülve tervezgetünk, visszagondolunk az idei esztendőre, munkánkra, amelynek eredményeinket köszöntjük. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, csatlakozva a CSKP KB 1973. november 27—28-án megtartott üléséhez, megtárgyalta, hogyan folyik a CSKP XIV. kongresszusának és az SZLKP KB kongresszusa irányvonalának teljesítése Szlovákia népgazdaságában az ötödik ötéves terv első három esztendejében. Megtárgyalta továbbá az 1974-es állami terv feladatait és az 1976—1980-as évekre szóló népgazdaságfejlesztési terv irányelveit. Az SZLKP KB megállapította, hogy egészében véve sikeresen folyik a párt gazdaságpolitikájával kapcsolatos feladatok megvalósítása. Ebben az évben felgyorsult az ipar, az építőipar, a mezőgazdaság és a többi ágazat fejlődési üteme. A gazdaság több területén jobb eredményt várunk, mint amilyent a terv kitűzött. Az ötödik ötéves terv első három esztendejében lényegesen emelkedett népünk életszínvonala s tovább erősödik az állampolgárok létbiztonsága. Ezeket az eredményeket mindenekelőtt azzal értünk el, hogy tovább növekedett a párt aktivitása, hogy a CSKP politikáját teljes mértékben támogatják a dolgozók tömegei, amelyet az emberek széles körű kezdeményezése is igazol. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nagyra értékeli azoknak a kollektíváknak és egyéneknek az erőfeszítéseit, akik, illetve amelyek dea MUNKA a REND és a BEKE / „Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy menedéke, Embert egekbe emelő. A munka a rend és a béke, Az életünknek lelke 6 ...“ (Juhász Gyula: A munkásotthon homlokára) rekas munkájukkal kiveszik részüket az eredmények eléréséből. Az 1974. évi terv Szlovákia népgazdaságának valamennyi ágazatában igényes feladatokat tűz ki. Ezek megvalósításának jelentős mértékben hozzá kell járulnia a jelenlegi ötéves terv célkitűzéseinek a megvalósításához úgy, hogy kedvező feltételek alakuljanak ki a népgazdaság, 1975, év utáni folyamatos és dinamikus fejlődéséhez. Az SZLKP Központi Bizottsága ezzel kapcsolatban a jövő évben is szükségesnek tartja, hogy a szlovákiai pártszervek és szervezetek figyelmét a népgazdaság további sokoldalú, hatékony fejlesztésének a növelésére, a lakosság és a gazdaság igényeinek teljesebb kielégítéséhez szüksé-Ses feltételek megteremtésére, az iparon szükséges szerkezeti változások Néhány képben szeretnénk röviden érzékeltetni annak az országos igyekezetnek az eredményeit, amellyel az intenzív népgazdaságfejlesztés eredményein túl is dolgozó népünk igyekszik biztosítani az életszínvonal állandó emelkedését. 1. A bratislavai Március 8 cérnagyár dolgozói nemrég kapták meg a Csehszlovák Békedijat az 1972. évi termelési eredményért, a hős vietnami népnek nyújtott segítségért és a világbéke, a biztonság megőrzéséért tett sikeres fáradozásokért. Az üzem dolgozóinak 75 százaléka nő, akik nemcsak példásan teljesítik feladataikat, hanem sikeresen küzdenek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért is. Az üzem legjobb brigádja a Daniela Gaiová vezetésével 5 L