Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-08 / 50. szám

Rövid riport keretében nem lehet mindenről szólni, nem is szándékom ez. Ebben az írásban csupán Liberecnek. ennek az észak-csehországi forgalmas városnak a szivére tapintok, lelkiismeretére, mely épp úgy képet nyújt az itt élő emberek gondolatvilágáról, erkölcsi felelősségéről, mint a virágos parkok, a tisztára sepert utcák, a jól működő közszolgáltatás^

Dombos, csendes, kertekkel övezett utcán ballagok felfelé — Liberecben a legtöbb utca hegynek fel, hegyről lefelé vezet — amíg egy kétemeletes manzardos családi házhoz érek. Valóban családi ház ez, bár nem a szó szokványos értelmezésében. Ebben az épületben szellemileg visszamaradt gyermekek kis csoportja tölti napjait. Nem afféle hideg-rideg menhely ez, hanem otthon, ahová a munkába igyekvő szülők reggelenként elhozzák gondozásra, felügyeletre szoruló gyermekeiket. Reggel hét órakor nyitja kapuját és fél négykor zárja be ismét, mert ilyenkor fejeződik be itt a nap. Az iskola igazgatónője Jitka Mevaldová vizsgázott pedagógus-pszichológus defektológus, készséggel vezet körül a világos, barátságos helyiségekben, a munkaszobán, ahol serdülő lányok hajolnak varrógépek, munkaasztalok fölé, tarka kartonból bevásárlótáskákat tűznek össze, gyöngyöt fűznek, dísztárgyakat készítenek. A fiúk az udvaron különálló

épületben asztalosmunkával, könnyebb fémtárgyak formálásával foglalkoznak.

— Az intézet 1969 augusztusában nyílt meg és 30 gyermeknek nyújt napközben otthont, de mód van rá, hogy ezt a kapacitást 40 személyre bővítsük. Az itt élő gyermekek korhatára 7 — 27 év. Hogy ilyen — viszonylag „idősebb" fiatalokat is befogadhatunk, az elsősorban kézműipari műhelyeinknek köszönhető. Ezek berendezésére a helyi nemzeti bizottságtól 250 000 koronát kaptunk. Az épületet a szülők és a családtagok társadalmi munkában építették 1970-ben. A munkához szükséges nyersanyagot: cérnát, gyöngyöt,

gondolunk, hogy a gyerekek hozzátartozóik születés- és névnapjára, nőnapon és egyéb családi ünnepeken apróbb ajándékokkal lepjék meg hozzátartozóikat. Szeretnénk, ha szellemileg egészséges társaik életét élnék. Igyekszünk bennük tudatosítani a hovatartozás érzését, megtanítjuk őket örülni, gondolkodni, beszélni, hogy ne legyenek kizárólag környezetükre utalva, családjuk terhére.

— Azért van említésre méltó jelentősége a mi kezdeményezésünknek — mondja a fiatal, kedves igazgatónő, miközben tekintetével végigsimogatja védenceit — mert itt a gyerekeket nem

Kislány a varrógépnél — az igazgatónővel és az egyik nevelőnövel

Munkában a fiúkl A mesterllk, Kozák elvtárs figyeli, jói dolgoznak-ef

A szeretet otthona Liberecben

V

kartont stb. különböző üzemektől kapjuk ajándékba. A lányokat lehetőség szerint konyhai munkára is befogjuk, egyszerűbb ételek elkészítésére is megtanítjuk. A kisebbeket önállóságra szoktatjuk, hogy saját magukat elláthassák. Azokkal, akik elvégeztek egykét osztályt valamelyik alapfokú iskolában, átvesszük a tanult anyagot, értelmüket fejleszteni próbáljuk. Beszédgyakorlatokat végzünk és igyekszünk a gyerekekkel megértetni a pénz értékét, hogy képesek legyenek kisebb bevásárlások elvégzésére. Minden nyáron táborozni megyünk, gyakran teszünk kisebb kirándulásokat. Növendékeink segítenek rendben tartani a városi kerteket, parkokat. A nálunk készült tárgyakból, az általunk elvégzett munkából befolyó összeget, részben a kultúralap céljaira fordítjuk, részben elosztjuk a gyerekek között, illetve bankkönyvecskén nevükre Íratjuk. Szórakozásra is jut idő naponta. Délutánonként műsorokat rendezünk, minden tanuló képességei szerint működik közre, táncol, énekel. Bábjátékokai rendezünk, felolvasunk, arra is

szakítjuk ki megszokott környezetükből, nem távolltjuk el családjuktól, a szülői háztól, a társadalomtól. A szülőknek sem kell felbontani munkaviszonyukat fokozottabb gondozásra szoruló gyermekeik miatt. Nem gyógyintézet ez, hanem napközi otthon és hogy vállalt kötelességeinknek eleget teszünk, abban nem kis része van a gyerekekkel foglalkozó kollektívának. A mi gyermekeinknek a gondoskodáson kívül soksok szeretetre van szükségük. Sokat köszönhetünk a városi szervezetek humánus megértésének is. A napot például szűrővizsgálattal, majd testgyakorlással kezdjük. Az egészségügyi vizsgálatra rendszeresen bejár egy ápolónóvér a poliklinikáról. Mozgástechnikai gyakorlatra az Ifjúsági Otthonból egy másik nővér jár ide. Kárpótolni igyekszünk a gyerekeket mindazért, amitől az élet megfosztotta őket.

— És mi lesz azután? Ha 27 évesek is elmúlnak, és elmúlnak 30 évesek is . . . Mi lesz akkor velük?

— Éppen ez a mi nagy problémánk. Azon fáradozunk, hogy az összeverődött kis család életfogytiglan otthonra leljen itt. Amennyiben túlélnék a szüleiket . . .

— Mig a gyermekotthonból agghajlék lesz . ..

— Vagy a kettő együtt. Nagy probléma ez, mondhatnám az egyik legnagyobb problémánk. Szeretnénk ennek a kis családnak a tagjait, akiket szerencsétlen sorsuk egymáshoz sodort, egymás közelében, testvérként összetartani, e házat, amíg élnek, valóságos otthonukká tenni,

— Szívből kívánjuk, hogy sikerüljön.

Elhagyjuk az épületet, de néha visszanézünk. Gyermekek integetnek felénk az ablakokból, örülünk. Ebben a zajos, háborgó világban egy kis szeretet ... A libereci defektológián találkoztunk vele.- dt -A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nő szerkesztőségének közös riportja

Az emberek részvétteljesen bólogatva mondogatják, ha balesetről hallanak: „Hát Igen, elindulunk otthonról reggel és nem tudjuk, hogy este épségben érünk-e haza.,." Es a legtöbben o következő pillanatban magukban már arra gondolnak, hogy velem nem történhetik Ilyesmi, mert én aztán vigyázok magamra. A statisztika azonban — sajnos — mást mutat. A megdöbbentően hatalmas adathalmazból, számrengetegből (amely mögött élő, szenvedő és sok esetben pótolhatatlanul kárvallott emberek állnak) a baleseteknek csak egy fajtáját, a munkabaleseteket ragadtuk ki. S a számok most nem is országos viszonylatban beszélnek, hanem csupán egy kerületről, a nyugatszlovákiai kerületről. Tehát: a nyugatszlovákiai kerületben az elmúlt tíz hónap alatt 86 halálos kimenetelű munkabaleset történt, a súlyos sérülések száma ugyancsok 86, a könnyebb sérülések száma — amelyek az elsősegélynyújtástól néhány napos munkaképtelenségig terjednek — évente 10—14 ezerl Es még egyszer hangsúlyozzuk, hazánknak csupán egy kerületéről van szól

Ezt mondják a számok, amelyek önmagukban véve Is enyhén szólva, elgondolkoztatók. De ha a munkahelyen, a munkafolyamatban előfordulható — és túlnyomórészt elkerülhető, veszélyeztető mozzanatokra szeretnénk rámutatni, akkor azoknak kell átadnunk a szót, akik a szenvedők, a károsultak, akik szereplői, okozói, és áldozatai annak, amit általánosan nemtörődömségnek, hanyagságnak, felelőtlenségnek, gondatlanságnak, elővigyázatlanságnak nevezünk.

Ez a márciusi reggel éppen olyan volt mint a többi. A pribetal (perbetel) szövetkezet csoportját, az asszonyokat, lányokat a Burgyal nevű szőlőben szerszám alá kéredzkedőn várták már a tavaszi rögök. A Burgyal messze van a falutól, így aztán az asszonyokat Sörös Ernő bácsi, a szőlészeti csoport vezetője — mivel o kocsis beteg volt — vitte ki a szőlőbe. A traktor rakodókocsija elé befogott lovak jámboran kocogtak a megszokott úton, fel az utolsó kaptotón Is, ahol az asszonyoknak tulajdonképpen ki kellett volna szállniuk, és aztán odagyalogolni a munkahelyre. De Sörös bácsi azt gondolta, minek talpaljanak, ha egyszer lovas fogattal mehetnek — még a lejtőn Is le akarta vinni őket. Aztán: a fék működött, de nem lehetett rögzíteni lefelé menet, a gyeplő is beakadva rándult egyet, és egy pillanat műve volt, o lejtőn felfordult a kocsi és a benne levők kizuhantak. Tudvalévőén veszélyes útszakasz volt, hiszen az ún. Rókalyukból a traktorosok azzal rohantak oda: „Hány halott van?l“ Aztán majd mindenki fölcihelődött, csak Jakab Elvira nem tudott mozdulni:

— El Is vesztettem az eszméletemet, mert csak arra ocsúdtam, hogy kiabálnak körülöttem. Mivel agyrázkódást Is szenvedtem, a komáromi kórházban nyolc napig jegelték o fejemet, o gerincsérülésemmel pedig nyolc hétig nyomtam o kórházi ágyat. De még most is, csaknem kilenc hónap után, munkaképtelen vagyok, azt mondják az orvosok, nem is fogok tudni már dolgozni, csak így valamicskét a ház körül... Úgy mondják, rokkant állományba helyeznek majd ...

— Van-e lényeges különbség a kereset és a táppénz között?

— Nemigen, A havi keresetem átlag 1200 korona volt, a táppénz valamivel több mint 1000 korona.- Ennek a munakabalesetnek másik súlyos sebesültje a 28 éves fiatalasszony, Judita Valachová, két kisgyermek édesanyja.

— Nekem a bal karom törött el több helyen, s mivel idegszálak Is megsérültek, jóformán megbénult ez a sérült karom. Látja, nem tudom felemelni, csuklóban sem tudom mozgatni és az ujjoim teljesen érzéketlenek.