Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-08 / 50. szám
TESTVÉRI EGYSÉGBEN - OLVASÓINK OLIMPIÁJA Ismételten felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, olvassák el figyelmesen a szocialista országokra vonatkozó cikkeinket, mert a következő számunkban már közöljük az első országra vonatkozó kérdéseinket. Egyúttal ismertetjük azokat a nyereményeket is, amikkel a helyes választ beküldőket jutalmazzuk. amely oly nagy mértékben lendített az ország dolgozóinak a jólétén. — Hivatalos kísérőink és nem hivatalos ismerőseink, akikkel Santiagóban kerültünk össze, többnyire fiatal munkások és diákok voltak. Valamenynyien szíves és érdeklődő emberek, akiket fölöttébb érdekelt, hogyan élünk mi, hogyan dolgozunk és hogyan szórakozunk. És bizony sok olyan gazdasági, kereskedelmi, politikai jellegű kérdésük is volt, amelyekre nem is tudtunk kellőképpen válaszolni, hiszen angol nyelvismereteink eléggé hézagosak. Rendkívüli elismeréssel szóltak szociális vívmányainkról, nyugdíjrendszerünkről. Ezekről a dolgokról beszélgettünk a legtöbbet, és az volt az érzésünk, hogy szeretnének tőlünk tanulni. Mi meg megcsodáltuk azt a hatalmas munkakedvet, amit az élet minden terén tapasztaltunk. A diákok kisegítő munkát végeztek a mezőgazdaságban, a munkások és bányászok akkoriban meg az útépítkezéseknél brigádoztak. — Első fellépésünket úgy fogadta a chilei közönség, mint általában a megszokott kulturális eseményeket szokás. Am később már többel találkoztunk, mint tetszésnyilvánítással. A rokonszenv megnyilvánulásával, amit leginkább a fiatalok mutattak ki a szocialista Csehszlovákia Iránt. A harmadik, negyedik fellépésünk után szinte ostrom alá vették öltözőinket, s az itt megkezdett vitát nemegyszer a szállodai szobákban vagy kis kávéházakban folytattuk. Nagyszerű élmények voltak ezek a beszélgetések! — De bármilyen jól éreztük magunkat, búcsúznunk kellett. Még a repülőtéren is minden elképzelhető nyelven biztosítottuk egymást, hogy nem feledkezünk meg egyhamar erről a találkozásról, s hogy levelezni fogunk ... — És most, még erősebben gondolunk barátainkra, mint eddig. Azokra a lelkes fiatalokra és munkásokra, akik annyira szerettek volna egy demokratikus társadalmi rendet kialakítani. Allende elnök halott, és a szép és jó terveket keresztülhúzta a fasiszta junta. Számunkra megrázó volt minden hír. Eddig csak egyetlen barátunktól kaptunk levelet, akinek sikerült Santiagóból megszöknie, ö maradt egyedül életben azok közül a fiatal kommunisták közül, akikkel közelebbről is megismerkedtünk. A többi öt életerős, derűs, vidám fiatalembert meggyilkolták. Haláluk híre annál is inkább megdöbbentett, mert annyira bizakodón tekintettek hazájuk jobb jövője elé. MARIAN ÖLLÉ igazsághoz Bonyolult időszakban kezdtem el iskolába járni. Még a betűvetés nehézségeivel birkóztam, a számolás elemi részeivel. Olvasni nem tudtam, a világról még oly kevés ismeretem volt. De nyitott szemmel és nyitott füllel jártam mindenütt. Minden érdekelt, amiről körülöttem beszéltek. Főleg ha a felnőtteket hallgathattam . . . így történt aztán, hogy a kérdések bizonyos dolgok iránt halmozódtak bennem, s mert feleletet akkor még nem kaptam rájuk, egyre inkább összekuszálódott bennem minden. Nem értettem, az iskolában reggel miért énekeljük a munka dalát, ha délután hittanórára járunk. G. tanító néni miért beszél olyan érdekes, majdnem titokzatos dolgokat a Földünkről, ha a hittant oktató folyton egy más világról beszél. Nem értettem azt sem, miért kezdődik minden mese így; Túl az Óperenciás tengeren ... a nagy me_ seországban . . . ahol tündé" rek élnek.'.. Sokáig azt hittem a tündérország az a mennyország, a tündérek az angyalok, és hasonlók . . . Nehezen emlékszem vissza az évszámokra, de elég fiatalon, kisiskolás koromban már feltűnt az Is, hogy az anyám túl sokat imádkozik valamiért, ami rendszerint úgy sem sikerült neki. Még később szinte bántott engem és fájt nekem, hogy anyám annyira alázatos és rettenetesen szerény tud lenni, lemondó és türelmes. Mint aki a legmélyebb ösztönével hiszi, hogy földi szenvedése árán egy boldog másvilági élet vár rá. Csak jóval később, amikor anyám már rég nem volt, akkor értettem meg igazán; csak egyetlen élete van minden embernek. Hogy milyen volt az utam az igazsághoz? Nehéz lenne leírni. Nem voltak benne élesen elkülöníthető mérföldkövek, pontosan meghatározható napok, amik kiábrándítottak a vallásos világnézet tanításából és amik erősítették • materialista világnézetem kialakulását. Inkább apró mozaikokból áll össze az egész. Serdülőkorom nagy „felfedezéseiből", amikor először nyugtalanított a gondolat, hogy a világmindenségről, a Földünkről egyre többet tudjak. Verne fantasztikus regényeitől kezdve az Élet és tudomány ide vonatkozó írásáig mindent . . . Akkoriban makacsul állítottam, hogy csillagász leszek, vagy archeológus, vagy valamilyen tudós, aki a leghitetlenebb embernek is bebizonyítja, hogy a világmindenség végtelen, a tér és idő relatív, az anyag nem vész el, csak átalakul, az objektív világ titkai felfedezhetők . . . Még később, már a főiskola padjaiban azt is tudtam, hogy nagyszerű érzés hinni az emberben, hinni alkotó munkával világot megváltoztató erejében, hinni az emberiség fejlődésében . . . Itt, a főiskola padjaiban kezdtem tanulni a marxizmus — leninizmus tanainak alapjait. Emlékszem, a szemináriumok izgalmas, érdekes órák voltak. Ezt persze akkori tanárnőnknek is köszönhetjük. Ma már tudom, ml, a fiatalabb nemzedék tagjai, akik az iskolában már a materialista világnézet alapjait kaptuk, a tudomány mai állásával könnyen magunkévá teszszük ezt a meggyőződést. Azért nem állítom azt, hogy teljesen simán ment. Mi is bizonyos fokú lelki vívódáson mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Már csak azért Is, mert sokaknak közülünk még komoly tényezők gátolták ezt a fejlődését. Nekem például az édesanyám vallásos világnézete. Az édesanyámé, akit gyermekkoromban bálványként tiszteltem, sőt sok szenvedése miatt féltettem és sajnáltam. Ma, amikor édesanyám nincs többé, azért sajnálom, hogy világnézete miatt lelki korlátok között élt, és rövid életét sem tudta emberi módon leélni. Az én gyermekeimnek már könnyebb lesz. Az iskolában a materialista világnézet szellemében nevelnek, a mai, fiatal szülők is ezt a világnézetet vallják. Én mégsem akarom, hogy mindent készen kapjanak. Sokat fogok még nekik mesélni az én anyám életéről is, a saját gyermekkorom emlékeiről, lelki vívódásaimról, és egyáltalán arról, amilyen átalakulás bennem végbement. Mert hiszem, hogy az a meggyőződés, amelyhez saját lelki vívódásaink árán jutunk el, mélyebb, igazibb, mint amit gondolkodás nélkül elfogadunk. Olyan ez a meggyőződés, mint az igazgyöngy: minél nagyobb kínlódás, vívódás árán jön létre, annál értékesebb leszl Nagy Erzsébet, pedagógus
