Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-27 / 5. szám

VOLTAM AZ ESTE... De vajon mese ez, vagy Igaz történet? Az én fülemnek úgy hangzik, mint a mese. En, aki az atomkorban születtem és élek, egy olyan korszakban, amelyben ifjú nemzedék még nem nőtt fel előttem, így kezde­ném, a történetet: Egyszer volt, hol nem volt, talán Igaz sem volt... Pedig igaz lehetett, ér­zem, ha érdes asszonyt kezükre tekintek, barázdás arcukba, bá­natos szemükbe nézek. Szóba kerül sok minden toll­­fosztás közben. A család, a be­vásárlás, azok a gondok, örö­mök, amelyek a mai életben bukkantak fel. így folyik a be­széd. és telik az idő. Az óra mutatója tíz felé jár. Ekkor szokták abbahagyni a munkát és másnap este újra kezdeni a megszokott időben, amíg tart a toliból. S az utolsó este van az áldomás. Finomabbnál finomabb sütemények kerülnek a toll he­lyett az asztalra, mellé a frissen főzött párolgó tea, és a tea mel­lé a nótaszó. Ám az ajtón ko­pogtatás hallatszik. Jönnek a férjek a feleségükért. S Jön Irma néninek is a férje, Béni bácsi. Hóna alatt a citera. ö a falu híres citeraegyüttesének egyik tagja. Rázendít felesége kedvenc nótájára. A hangulat jó, s a toll­­fosztásból tollasbál lesz. A falusi esték csendes szépsé­gét, hagyományát őrző tollfosz­­tás igy ér véget. Pihen a csend, s ebben a békés esti pihenésben messzire hallik a citcraszó. Át­élni ezt a szépséget vajon tud-, ja-e a képzelet? Ezt csak az tud­ja, aki itt születik és itt él. SZÁRAZ PÁL Karácsony előtt levflet kapott a képviselőnő, amelyből érdemes idéz­ni: „önnek és a bizottság valameny­­nyi tagjának nagyon köszönöm, hogy oly sokat törődtek velünk. Az önök segítsége nélkül nehezen boldogul­tam volna. Elnézést, hogy oly sokat zavartam magukat, de úgy éreztem, segíteni akarnak nekünk. Éppen ezért kötelességemnek tartom, hogy elmondjam, hogyan alakult azóta az életünk. A férjem kezdetben bárhogy is haragudott azért, hogy elvitték, most ő is hálás, akárcsak én, mert otthonunkba ismét visszatért a nyu­galom. Én mindent megbocsátottam neki és azt hiszem jól tettem." Egy eset, amely arra ösztönzi az embert, hogy segítsen. Mert érde­mes bízni és tenni is érte. GÁL ETA UJ > A FUTÓSZALAGON ezért nagyon kell ügyelni arra, hogy minden a legnagyobb rendben, pon­tosan, tökéletesen, mint az óramutató menjen. A futószalagoknál mesternők irányítják a munkát. Egyikük Purger Ilona, kitanult bőrdíszműves, aki 12 éve dolgozik itt. örömmel újságolta, hogy az új üzemben 30 százalékkal növekedett a munkatermelékenység, a jobb munkakörülmény jobb terme­lési eredményeket biztosít. Fehér Zdenka elvtársnő a SZNT kép­viselője is ügyel arra, hogy a körzeté­be tartozó munkahelyeken eleget te­gyenek a szociális követelményeknek, hogy az új üzemnek tervezői, építői mindenre gondoljanak, ami megköny­­nyíti a dolgozók, a dolgozó nők hely­zetét. Ami a somorjai Kozatex alkal­mazottainak étkezését illeti, egyelőre egy büfében vásárolhatják meg a szükséges élelmiszereket, ahol bő vá­lasztékot találnak sajtfélékből, salá­tákból, hentesáruból, üdítő italokból. A múlt hónapban megkezdték a fél­készáruk eladását is, ami nagy segít­séget jelent a háziasszonyoknak. A Jednota helyi üzeme rövidesen me­leg ételt — levest vagy teljes menüt — is biztosít a Kozatex dolgozóinak. Bizonyára örömmel fogadják a So­­morja környékén élő nők azt a hírt, hogy a Kozatex már ebben az évben további dolgozókat vesz fel és beta­nításuk után az üzem fokozatosan rá­tér a kétváltásos műszakra. Ez azt je­lenti, hogy rövidesen kétszáz további nőnek nyújt érdekes, szép munkát és jó kereseti lehetőséget a Kozatex sa­­moríni fióküzeme. J. N. A bőrárukon fityegő „K02ATEX" védjegyet sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják, hogy a divatos és mutatós kézitáskák nagy része Csallóköz kisvárosában, Samo­­rínban (Somorja) készül. Húsz évvel ezelőtt, 1953-ban egy huszonhat nővel dolgozó részleg kezd­te meg működését Somorján, amely az évek során egyre több munkaerőt fog­lalkoztatott. Az elmúlt két évtized alatt ebben a fióküzemben dolgozó lányok és asszonyok ügyes keze, igyekezete is hozzájárult ahhoz, hogy a „KOZATEX" védjegyű bőrárú külföldön Is nagy el­ismerésnek örvend. A Kozatexben ké­szült kézitáskákat hordanak a nők a Szovjetunióban, a Német Demokrati­kus Köztársaságban és Lengyelország ban is, azokat a táskákat, amelyek éppen itt, a somorjai részlegben ké­szülnek. Csak a múlt év folyamán 12 és fél millió korona értékben szállítot­tak innen különféle formájú, színű, nagyságú kézitáskákat a Szovjetunió­ba. És mivel az érdeklődés a szocia­lista országokban és a hazai piacon egyaránt nő a jó minőségű, divatos kézitáskák iránt, az üzemnek' terjesz­kednie kellett, több munkaerőre és olyan munkahelyre volt szüksége, amely esztétikai és higiéniai szem­pontból is megfelel a dolgozóknak. A Dunajská Streda-i (Dunaszerda­­hely) Járási Építővállalat jóvoltából tizennyolc hónap alatt felépült az új, korszerű üzem, amelyet a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 55. évfor­dulója alkalmával adtak át rendelte­tésének. Ma a Kozatex samoríni részle­gének 190 dolgozója van, közöttük 90 százalék a női munkaerő. Lányok, asz­­szonyok, akik egy éve még mezőgazda­sági Idénymunkások, háziasszonyok voltak vagy lakóhelyüktől távol esett a munkahelyük, ingázó dolgozók vol­tak. A húszesztendős Jazam Júlia a leh­­nicei (Nagylég) efsz kertészetéből jött, ahol télidőben nem akadt munka szá­mára. Hudec Erzsébet Veiké Pákáról (Nagypaka), aki a fővárosban dolgo­zót kisegítő munkaerőként, boldogan cserélte fel egy közelebbi munkahel­lyel a régit, hogy munka után gyorsab­ban hazaérjen és többet foglalkozhas­son hároméves kisfiával. Futószalagon készülnek a táskák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom