Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-27 / 5. szám
Önök bizalommal fordulnak hozzánk leveleikkel, s mi igyekszünk azokra válaszolni, tanácsot adni. De gyakran megtörténik, hogy olyan leveleket kapunk, amelyekre nem lehet választ adni néhány sorban. Hagyomány már, hogy az ilyen leveleket a nyilvánosság elé tárjuk és az Önök Ítélőképességére, véleményére támaszkodva segítünk megoldani a bennük fölvetett kérdéseket, problémákat. „Hogy Anna és Péter boldog legyen", „Briliáns a kötényzsebben", „Kinek van igaza?11, „Teher-e a gyermek", „Mi az ön véleménye", „Teher-e a mama" — bizonyára emlékeznek még nagysikerű ankétjainkra. A most közölt levelekből arra következtetünk, hogy napjainkban, amikor életszínvonalunk állandó emelkedése mellett anyagi javaink egyre gyarapodnak, sokat foglalkoztatja az embereket, hogyan kell élnünk, hogy egyéni érdekünk összhangban legyen a társadalom érdekével, hogy mi a különbség a takarékoskodás és a harácsolás, a jólét és a fényűzés, a szerénység és a közömbösség között, hogy mi a képmutatás, a karrierizmus, az önzés ... Kritikus szemmel nézzük egymást, barátainkat, ismerőseinket, munkatársainkat. ■ Tanácstalanságomban, s elkeseredésemben fordulok önökhöz. Úgy érzem, igazságtalanul bántottak meg. Méghozzá az, akitől ezt a legkevésbé vártam volna el. A legjobb barátnőm. Egy iskolába jártunk, egy padban ültünk, s egy szakmát választottunk. Még férjhez is majdnem egy időben mentünk. Aminek a legjobban örültünk, még egy munkahelyre Is kerültünk. Szávai évekig minden rendben volt. Csak férjhezmenésünk után kezdett a viszonyunk megváltozni. Én szeretem a szépet, férjem jól keres, pontos beosztással élünk, de törődünk azzal, hogy jólöltözöttek, ápoltak legyünk. Szövetkezeti lakásunk van, kocsit vettünk. Járok fodrászhoz, kozmetikushoz. Nem dicsekvésképpen mondom, de elegánsnak tartanak. Nem járunk fölöslegesen sehová, kevés a barátunk, nem szeretjük az olcsó szórakozást. Viszont a jó lemezeket, színházi előadást, a könyvet nem adjuk a házibulikért, füstös vendéglői mulatságokért. Legutóbb, amikor azt mondtam a barátnőmnek, hogy nyáron Bulgáriába megyünk nyaralni, több kollégánk előtt nevetségessé tett azzal, hogy micsoda kispolgár lett belőlem, hogy „rázom a rongyot". Ebből nagy vita kerekedett arról, hogy ki a kispolgár. De én sem maradtam adós. Azt vágtam a fejéhez, hogy az irigység beszél belőle. Egyik napról a másikra élnek, annak ellenére, hogy keresnek annyit, mint mi. Nem tudnak beosztani, mindent megesznek, megisznak. Kérem, hogy válaszoljanak, jól tettem-e, kinek van igaza. Ügy érzem, hogy nekem I Magyarázzák meg, ki a kispolgár, hogy becsületes embereket ne sértegessenek ilyen módon. KALOCSAI ARPADNÉ, Kosice (Kassa) a ■.. Nehezen fogok a levélíráshoz. Nem szoktam meg, hogy panaszkodjak, s főleg azt nem, hogy másoktól kérjek tanácsot. De mindenkinek vannak olyan pillanatai, hogy magányosnak érzi magát. így vagyok most én is. Megbetegedtem, gyenge vagyok, A férjem dolgozik, reggel megy, este jön. Egész nap senki sem nyitja rám az ajtót. Se a rokonaim, se a szomszédaim. Igaz, nem nagyon járunk senkihez, nem szerettem soha, ha beálltak a tiszta konyhámba a piszkos cipőjükkel. A szobámba pedig csak úgy engedek be bárkit, ha leveti a cipőjét. Akinek takarítani kell, az megérti ezt, megbecsüli a rendet. Az én házam az én váram ... Tisztaság és rend van nálam, szép is mindenünk. Központi fűtés, vízvezeték, gyönyörű veranda, virágok. Túl nagy is a házunk kettőnknek, mert azt hittük, hogy a gyerekeink itthon maradnak, velünk élnek majd. De sajnos, a fiam és a lányom is máshová költözött. Sokkal kisebb, kényelmetlenebb lakásba, mint az Itthoni, De azzal magyarázzák, hogy jobb külön a fiataloknak. Itt többet félretehetnének, meg lehetne mindenük. De talán az nem tetszett nekik, hogy mindig figyelmeztettem őket: első a ház, az otthon fölszerelése, az autó, a kert. Nem kell moziba járni, utazgatni. Hiszen van televizió... De már eltértem a mondanivalómtól... talán azért, mert olyan jólesik, hogy panaszkodhatok. Nem tudom, mégis, miért nem törődik senki velem, Én senki sorsába, dolgába nem avatkoztam, nem kenyerem a pletyka, becsukom a kaput, nem érdekel, mi történik kívüle. Nem ártottam se szomszédnak, se rokonnak. A tiszteletet is megadom mindenkinek, hát miért ilyenek hozzám? Üdvözlettel: BUGAR DEZSÖNÉ, D. S. ■ Tizennégy éves vagyok, lói tanulok, szeretek olvasni. Különösen a világ keletkezésének természettudományos magyarázatai érdekelnek. Az Iskolában és a könyvtárban kaptam is hozzá elég könyvet, amit szívesen elolvas az apukám is. Ateista vagyok, s ezt szüleim is tudják. Ügy érzem, a mi társadalmunkban élő fiatal nem is lehet, hogy más legyen, ha szivvel-lélekkel akar dolgozni. Pionírmunkát is végzek, segitek a gyöngébben tanuló osztálytársaimnak is. Bevallom, úgy érzem, hogy kicsit a példaképüknek tartanak. Ezért ne tessék engem szerénytelennek tartani. Csak azért Írom Így meg, mert összefügg azzal, ami miatt írok önöknek. Szüleim szeretnek, értelmes emberek. Olvasnak, s nem utolsók a faluban sem. Mégis azt akarják, hogy vasárnaponként templomba járjak, s hogy gyónjak is. Legutóbb sírtam is emiatt: miért kell színlelve ott ülnöm, úgy tennem, mintha érezném is azt, amire kényszerítenek. Édesanyám erre azt mondta, hogy „értsd meg kislányom, csak azért van erre szükség, hogy befogjuk a falu száját". Szerintem ez a képmutatás, a mások véleményéhez való alkalmazkodás, a „jaj, mit szólnak mások" — kispolgári tulajdonság. Tessék nekem megírni, vagy a lapban közölni olyan írást, amiből megérthetem: ki a kispolgár. Nagyon csalódnék, ha azt kellene hinnem, az én szüleim is azok ... NAGY ERIKA m Nemrégen jelent meg az új törvényrendelet az ebadó fizetésével kapcsolatban. Engem közvetlen érint ez az új intézkedés, mivel én is kutyatulajdonos vagyok. A szomszédok ugyan nem nézik jó szemmel az én négy lábú barátomat, noha én sem avatkozom az ő magánügyükbe. Mindezt akkor tudtam meg, amikor szegény Hajnalkám megbetegedett, s a férjemnek minden reggel startolni kellett a kocsit, hogy a kutyus időben megkaphassa az injekciót. Hajnalka ugyanis egy 35—40 kilós nőstény farkaskutya, és nem igen szeret autóbuszon, vonaton utazgatni. Igaz, az emberek is elhúzódnak tőle, mint egy vad hiénától, pedig nála szeretetreméltóbb négylábú nem él a világon. A múltkor is összenevettek a hátam mögött a hentesnél, amikor az marhatüdőt kínált a kutyámnak, de én inkább májat vettem neki. Az új törvény életbelépése előtt sok ember a parkokban és az utcákon „felejtette" ezelőtt kedvenc és dédelgetett barátját. Én szívesen megfizetem érte az ezer koronát és még az sem izgat, ha emiatt kispol- j górnak neveznek. Nincs igazam? ■ Kérjük olvasóinkat, a tanácskérő levelekre írják meg véleményüket, válaszukat. Segítsenek meghatározni nekünk, kit tartanak kispolgárnak és miért, milyenek azok a „kispolgári tulajdonságok" és hogy Önök szerint mennyit ártanak ezek mindannyiunknak, a társadalomnak — vagy hogy hogyan lehet ellenük küzdeni. Levelükre Írják rá rovatunk címét „Ifjú szemmel". A legjobb válaszokat közöljük és honoráljuk. A szerkesztőség Amíg fiatal volt, azért dolgozott, hogy az életét egy kicsit szebbé, jobbá tegye. Nem volt nagyigényű, inkább túl szerény mindenben. Sohasem panaszkodott, hogy sok a munkája. Pedig kézzel mosott, varrt, foltozott. Százötvenéves alacsony, süllyedt vályogházban laktak, napkeltétől napnyugtáig dolgoztak. Férjhez ment, jöttek a gyerekek. Hat egymás után. Érkezésük nagy öröm volt. Az örömnél csak a gondjuk volt nagyobb, Mert nem tudtak az új családtagnak külön ágyat tenni a szobába, a kis helyet kellett megosztaniuk. Csak egy valamit tudott adni az édesanya egyformán minden gyermekének: szeretetet. . . S közben, az évek múlásával megváltozott az édesanya életről alkotott elképzelése. Egyre kevesebbszer sóhajtott föl: Bárcsak nagyok lennétek már, hogy kevesebb dolgom lenne, hogy könnyebb lenne nekem isi A gyerekek K'hez forduljunk SZEMÉLYAZONOSSÁGI IGAZOLVÁNY Ez olyan okmány, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársaság polgárának személyazonosságát igazolja. A személyazonossági igazolványt minden 15. életévét betöltő fiatal kapja meg, a tartós lakhely szerinti járási közbiztonsági szerv állítja ki. Kérvényezni nem kell. Újabban a személyazonossági igazolványt az alapfokú kilencéves iskolában intézik és adják át a tanulóknak. Ez az igazolvány a különféle ügyintézésekben helyettesíti az abba bejegyzett iratokat. Elveszítését vagy ellopását azonnal jelenteni kell a közbiztonsági szerveknél. Megrongálását, hamisítását, az igazol„DIAKPAR" „A középiskola befejezése után főiskolára szeretnénk jelentkezni" — írja levelében. — Ez szép elhatározás, azt azonban vegyék fontolóra, hogy ilyen korán összeházasodjanak-e. Főiskolai tanulmányaik alatt sok nehézséggel kell majd megküzdeniük, és a házasság, a családi élet is egyre újabb és újabb kérdések megoldása elé állítja mindkettőjüket. Jelentkezzenek o főiskolára, segítsenek egymásnak a tanulásban, de a házassággal várjanak még. Egyébként családi pótlékra addig lehet Igényük, amíg nem házasodnak össze, ösztöndíjat pedig az oktatásügyi minisztérium
