Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-28 / 31. szám

vételt, az idősek a család funkcionális részeként élhettek. Napjaink rohanó társadalmában szinte rendszerként alakult ki, hogy az öregek utolsó éveiket egyedül töltik, magukra hagyatva, pozitív lelki élmények hijjával, „kiesve" a közösségből, esetleg az aggok házában, szociális otthonban. Sajnos, nem lehet egyedi eseteknek tekinteni azt sem, ha a nagyapa a kocsmában keresi a kapcsolatot a világgal s a nagymama a templom rideg félhomályában igyekszik megszabadulni keserűségétől. De ez távolról sem megoldás, sőt súlyosbítja helyzetüket. Hogyan oldjuk fel hát az idősek magányát, hogyan ébresszük fel bennük újra az élet igenlését? Anyagiakon kívül hogyan segítsük, támogassuk őket életútjuk utolsó szakaszán? Hogyan hassunk az öregek lelki életére?

Nos, ezen a téren is megint csak a társadalom lép előtérbe. Azon kívül, hogy államunk bizonyos munkalehetőséget is kínál nyugdíjasainknak, szórakozásukról, kikapcsolódásukról is gondoskodik: hazánkban egyre több nyugdíjas-klub nyitja meg kapuját.

Lucenecen (Losoncon) a nyugdíjasok és rokkantak klubja ez év januárjában nyílt meg, nem messze az állomástól. Lauko Erzsébet, aki mór 1968 óta nyugdíjas, a klub elnöke, tizenhárom tagú tanáccsal együtt igazgatja a klubot.

— Nemcsak arra törekszünk — mondja Laukoné — hogy vendégeink estéről estére jól érezzék magukat a klubban, vagyis nem csak az a célunk, hogy „legyen hova menniük". Ezért aztán megszerveztünk néhány orvosi előadást, filmvetítésre is sor kerül, s ezen a nyáron az első közös kirándulásunk lesz Vrátna Dolinába. A betegekről sem feledkezünk meg, a tanács nemrég határozatot hozott, hogy ha valaki megbetegszik, meglátogatjuk. Sőt nagy vállalkozásba is kezdünk nemsokára: pianinót kaptunk, igaz nem új és föl kell hangoltatnj, de őszre már biztosan összeáll az énekkarunk...

A losonci nyugdíjasok klubjának különben két nagy, modernül, ízlésesen berendezett helyisége van, az egyik a dohányzó, a másik, amelyben a tv áll, nem dohányzó. Az irodahelyiségben van a kis kölcsönkönyvtár, a bejáratnál pedig az aprócska konyhából kávéillat száll. A tagok 1 —1,50 koronáért vehetnek citromos teát, vagy feketekávét, de bolti áron kekszet, cukorkát is.

Aznap, amikor ott jártam, hamar sötétedett, csöndes nyári eső szemerkélt, a légáramlat meglibbentette a könnyű függönyöket. Az imént még kártyázó, sakkozó, beszélgető klubtagok lassan átszivárogtak a nem dohányzóba, mert a tv izgalmas futballmérkőzést sugárzott. A képernyő fénye szép, tiszta arcokat világított meg, amelyek ugyan magukon viselték a hosszú, munkás évek barázdáit, ám derűs és magabiztos kifejezésük minden szónál érthetőbben adta tudtul: mi itthon vagyunk, magunk között vagyunk, ez a mienk . . .

A gyógyszerek, a kímélő életmód, a helyes étrend, a gyógyfürdő csak egy része az öregekről történő gondoskodásnak. A másik, ugyanilyen fontos része az, amit úgy nevezünk, hogy „a jó emberi kapcsolatok kialakítása”. S erre pedig ne csak az államnak, hanem mindannyiunknak legyen gondja.

LANG ÉVA

szánt összeg évi átlagban körülbelül 44 ezer korona. Ebből a keretből nyújtanak egyszeri, 300 koronás segélyt a megözvegyült asszonyoknak, ugyancsak 300 korona erejéig támogatják azokat a nyugdíjasokat, akiknek kiskorú gyermekei üdülésen vesznek részt, de más, különböző esetekben is folyósítanak segélyeket. Nagyobb összeget fordítanak a nyugdíjasok közétkeztetésére is, ami azt jelenti, hogy idős emberek a Jednota kifőzdéjében 1—2 koronáért kapnak ebédet, a lobbit a nemzeti bizottság pótolja. Érdekes módon ettől a tehermentesítéstől a kajali nyugdíjasok kezdetben erősen húzódoztak, mindössze tizenhárom jelentkező volt. Sokan berzenkedtek, hogy csak nem fognak ők is a „kolduskonyhára" járni. Időbe lelt, amíg belátták, hogy ez nem megalázás, hanem hathatós segitség, különösen akkor, ha az ember magára marad . . . Ma mór több mint 40 kosztos ballag a Jednota felé délidöben. Azaz nem egészen negyven, mivel egymást is segítik: aki beteges és gyenge, annak az ebédjét elhozza a legközelebbi szomszédja.

Társadalmunk tehát biztosította az idős polgárok létalapját. De az anyagi biztonság nem minden . . .

KAPCSOLAT

A gerontológusok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a pszichológiai és a társadalmi erőnek az öregedési folyamatra kifejtett hatására. Azelőtt, amikor a nagy családok képezték a szabályt és nem a ki1. Rozália Martimcká (71) és Anna Izdinská (60) a klub törzstagjai. — Számomra valóságos felüdülés ez a „klubélet" — mondja Martinickó asszony (jobbra). — A lányom háztartását vezetem, és amióta özvegy vagyok, bizony nagyon magányosan éreztem magam. Otthon szeretnek, megbecsülnek, de a fiataloknak soha sincs idejük, hogy a nagymamával elbeszélgessenek ... Itt meg egymás között vagyunk és szívesen megosztjuk gondjainkat és örömeinket is ...

2. A kajali Öllé Jánosné (65) nagyon dicséri a konyhát: — Magányos özvegyasszony vagyok, s ha magamnak kellene főznöm, bizony sokkal többe kerülne . . . Hogy mi van a másik táskában? Abban is ebéd. Kiss Ilona néninek viszem a szomszédba, ő már nagyon beteges és gyönge . . .

3. A 83 éves Kiss Béla bácsi a 79 éves Anna nénivel a falu végén laknak, igen messze a konyhától. A nemzeti bizottság elintézte, hogy Béla bácsiéknak nemsokára házhoz szállítják majd az ebédet.

4. jólesik a délutáni kártyacsata a klubban a mór megszokott partnerekkel