Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-07 / 28. szám
KULTURÁLIS ÉVFORDULÓ-----------------------------------SEMMELWEIS IGNACRA (1818 — 65), az orvostudomány egyik legkiemelkedőbb alakjára emlékeztünk július elsején, születésének 155. évfordulóján. A magyar szülészorvos a bécsi szülészeti klinikán működött, ahol tapasztalta, milyen nagy a halandóság a gyermekágyas nők körében. Felelősségét mélyen átérezve kereste az okot. ami ezt előidézi. Kutatásának eredményeként rájött, hogy nem ragályos fertőzésről van szó, hanem a gennyvérűséggel azonos betegségről. Felfedezése miatt számtalan támadás érte szakkörökben, állításának helyességét nem akarták elismerni. Csak 20 évvel halála után. amikor a fejlődő orvostudomány felfedezte az aszepszis jelentőségét, ismerték el Semmelweis érdemét. Azóta őt tartják az aszeptikus sebkézelés megalapítójának. Klasszikussá vált könyvében rögzíti a gyermekágyi láz okának és megelőzésének tudományos magyarázatát. — Sokáig dolgozott a pesti Rókus kórház orvosaként, majd 1855-től a pesti egyetemen a szülészet tanára volt. Milliók emlékeznek hálával Semmelweis Ignácra, akit az „anyák megmentőjé“-nek neveznek. Pesten szobrot emeltek emlékének, budai szülőházát pedig Orvostudományi Múzeummá alakítják. Nyolcvan éve, június 15-én halt meg ERKEL FERENC (1810—93) zeneszerző és karmester, a romantikus magyar operairodalom legkiemelkedőbb alakja. Az akkori Pozsonyban tanult, majd a kolozsvári színtársulat karmestereként működött. Szívén viselte a zeneélet fellendülését és sokat tett ennek érdekében. Később Pesten élt és zongoristaként tűnt fel. Mielőtt a Nemzeti Színház karmestere lett, a budai magyar, majd német színtársulatnál működött. 1838-tól majd ötven évig volt a Nemzeti Színház karmestere. Fő szerzeménye Katona József Bánk bán c. drámájának megzenésítése, amelyet a szabadságharc bukása miatt bekövetkezett politikai légkör miatt csak 1861-ben mutattak be. További szerzeményei a Hunyadi László, Dózsa György, Brankovics György, István király, Báthori Mária, Névtelen hősök, ő zenésitette meg Kölcsey Himnuszát is. Az olasz és a francia zene hatott rá; a verbunkos-elemek is jellemzői zenei nyelvének. Operáinak szereplői a múlt nemzeti hősei, de a nép elnyomása, bánata, öröme nagy ösztönzői műveinek. — 1853-ban Filharmóniai Társulatot alapított, ő volt első karmestere is. A Zeneakadémia igazgatója volt és mint kitűnő karmester, európai színvonalra emelte a Nemzeti Színház, majd az Operaház zenekarát. Emlékezetére Erkel-díjat alapítottak, amellyel ma a kiváló magyar zeneműveket jutalmazzák. ÉNEK------------------PAVEL VÁLASZOL Azt hiszem nem kell bemutatni olvasóinknak Pavel Bartont, a fiatal cseh énekest. Ö volt az ez évi gottwaldovi Intertalent fesztivál, a Bratislavai Líra 73 pop-fesztivál hazai és nemzetközi versenyének győztese. Zdenék Marat és Vlado Postulka dalát énekelte Tou dálkou címmel. A fiatal előadó sikere egy évvel ezelőtt kezdődött, mikor megjelent az első Gaudeamus . . . című lemeze. — Várta ezt a szép helyezést? — Nem. Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy enyém az Arany Líra. — Hogy lett énekessé? — Egyszerűen. Katonakoromban volt egy énekesverseny, melybe én is beneveztem. Ott fedezett fel Bayerle karmester. — Fellépése előtt van-e lámpaláza? — Igyekszem másra gondolni, mint az éneklésre. — És ha nem sikerül? — Nem sikerülhet mindig minden. A NŐ KÖNYVESPOLCÁRA ---------Zoltán Péter: A KÉPZELET VARÁZSLÓJA A gyermekek, serdülők lázas érdeklődéssel olvasták már sok-sok évtizede és olvassák ma is Verne Gyula fantasztikus-kalandos regényeit, amelyeket az író páratlanul merész fantáziával, a múlt század tudományos ismereteinek birtokában írt. Az ő életútjával ismerteti meg az olvasót e könyv szerzője, a nagy ifjúsági író életére vonatkozó dokumentumok felhasználásával. A kötet a Madách Könyvkiadó gondozásában jelent meg. — Próbálkozott már zeneszerzéssel vagy szövegírással? — Persze. Mikor katona voltam, írtam egy dalt, melynek címe: „Láska je múza“ volt. — Sikere volt a számnak? — Igen. Nagyon meglepődtem, mivel az elsők közé kerültem. — Legközelebb milyen zenei rendezvényen fog énekelni? — A Decínska kotva dalfesztiválon és Alexandriában egy nemzetközi táncdalfesztiválon. — Kedvenc énekesei? — Tom Jones és Neil Diamond. — Hobby? — Repülőmodellezés, de sajnos erre most nem jut idő, mivel minden időmet elviszi az éneklés. Pavelnak gratulálunk az eddig elért eredményhez, melyet nem egész egy év alatt vívott ki, és további sok sikert kívánunk! B. G. JÁTSSZUNK együtt! wtuBtor * MELYIK GYEREK NE SZERETNE HOMOKBAN JÁTSZANI? Az óvodások tormákkal előállított pogácsákat és más figurákat készítenek, a nagyobbak alagutat, várat építenek homokból... A homokban játszani valóban egészséges és szórakoztató dolog. Ezért különös gondot kell fordítani a homokozó építésére, ügyelnünk kell a hírnök tisztaságára. Ezért azt ajánljuk, a homokozó szélét határoljátok körül téglával vagy lapos kövekkel. Ha van rá lehetőség, ássatok sekély gödröt és béleljétek ki deszkával. A megnedvesitett homok jól formálható. Sok ötletes dolgot készíthettek Ezt □ homokozót deszkával határolták körül. A deszkákat a bedölés megakadályozására cövekekkel rögzítsétek belőle! Deszkák, lécek, ágak felhasználhatók, de a játék beíejeztekor ki kell szednetek a homokból. Ezúttal még egy ötletes játékra hívjuk föl a figyelmeteket. Tavat is létesíthettek otthon, amelyen vitorlásversenyeket rendezhettek I A tavat építhetitek a homokozóba, vagy a földbe is. .Erre a célra szükség van egy nagyméretű, áttetsző, vékony fóliára. Ássatok a rendelkezésre álló fólia méreténél valamivel kisebb, alacsony mélyedést. Kb. 8—12 cm mélységűt. A feneke egyenletes, vízszintes legyen. Ebbe helyezzétek bele a fóliát, és a „parton" a szegélyeket erősítsétek meg téglával, esetleg homokkal. Nemcsak szögletes, hanem köralakú vagy ovális tavat is épithettek. Nagyobb, mélyebb tavat nem ajánlatos építeni, mert a fólia könnyen elmozdul, és kifolyik a víz. A PVC-fóliát 8—12 cm-re helyezzük a gödörbe. A szélét, a „partot" téglákkal erősítsük meg. Kör alakú tó, téglával, földdel vagy homokkal rakjuk ki a széleket. Ezen a tavon vitorlásversenyeket rendezhettek! Az ábra szerint készíthettek vitorlást. Kb. 12/30 cm átmérőjű erős papírlapra van szükség, amit az ábra szerint hajtogassatok, illetve ragasszatok meg! Ha elkészült, kezdődhet a versenyt Iá utat! A vitorlás alaprajza. A rajz szerint felhajtjuk és ragasztjuk a végeket. Az árbocot hurkapálcára vagy vékonyabb botra erősítjük. REJTVÉNYÜNK! Ezúttal tulajdonképpen nem is rejtvényt adunk fel, hanem ötletet várunk tőletek. írjátok meg, sikerült-e a játék, és milyen újítást csináltatok ti magotokI De annak is örülnénk, ha ti is elküldenétek azokat a játékleírásokat, rajzokat, amelyeket ti szoktatok játszani a nyár folyamán. Szívesen közzétesszük, hiszen akadnak olyan gyerekek is, akik talán éppen az általatok beküldött játékokat nem ismerik! A beküldők között jutalmakat sorsolunk kil És ne felejtsétek, azokra a gyerekekre kellemes meglepetés vár, akik a szünidőben is rendszeresen elolvassák rovatunkat és beküldik a rejtvényeket! Várjuk tehát leveleiteket. Címünk: Nő szerkesztősége, 810 00 Bratislava, Prazská 5. Gyermekeknek. A lapunk 23. számában közölt rejtvény megfejtése: József Attila. Jutalomban részesülnek: Szabó Erzsébet, Levkuska (Lőkös), Sípos.János, Besa (Bés), Száraz Terézia, Jahodná (Eperjes). A következő — 24. számunkban — közölt rejtvény helyes megfejtése: Hahó, Ocsil Nyertesek: Majer Agnes, Tön (Tany), 2ácik István, Trnovce n/Váhom (Vágtornóc), Popália Viktória, Kráf. Chlmec (Királyhelmec).