Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-19 / 21. szám
/ „A prágai várban magas állami kitüntetéseket, a Klement Gottwald állami dijat, a „Szocialista munka hőse" megtisztelő címet és más kitüntetéseket adtak át az élenjáró kollektíváknak és egyéneknek, akik különösképpen jelentősen hozzájárultak az elért eredményekhez. Ezek az elvtársak velünk együtt részt vesznek a május elsejei felvonuláson. Szívélyesen üdvözlöm őket és jókívánságaimat fejezem ki nekik kitüntetésük alkalmából.“ (Gustav Husák elvtárs május elsejei ünnepi beszédéből.) a kötelesség. Közben egy brigádvezetővel, a mesternővel, a munkásnőkkel beszélgettem, akiknek véleménye vezetőjükről mindenben megegyezett: — Csodálatosan tud bánni az emberekkel, nyugodt, megfontolt, tiszteli mindenkinek a nézetét. Élvezettel hallgatjuk, ha a munkáról, az emberek egymáshoz való viszonyáról, vagy a közösségben egymás segítségéről beszél. Érezzük, hogy szeret bennünket, ha kell, kiáll értünk, gondjainkat, bajainkat szinte a sajátjának érzi. Nincs ember, akit ne fogadna, ha hozzá fordul tanácsért, hogy ne segítene, ahol csak tud. Így aztán I nemegyszer megtörténik, hogy saját munkája estére marad. Nem ritkaság, hogy a késő esti autóbusz utasaként érkezik haza családja körébe, boááni otthonába. Számára nincs megszabott munkaidő, csak a jól végzett munka érzete. Igazi szocialista ember ő, akinek mellére, ha nincs is kitűzve, akkor is meszszire fénylik a munkával és emberséggel kivívott magas kitüntetés aranycsillaga. VARGA MAGDA mi feladatunk, hogy hazánk számára hasznos, jó dolgozókat neveljünk belőlük, becsületes állampolgárokat. Nem mondom, hogy mindegyik egyformán nevelhető, de hát van két egyforma ember? Legtöbbet jelent számukra az idősebb munkásnők példaadása. Azt mondják, hogy a cipőipar — könnyűipar, ezzel én nehezen tudok egyetérteni, szerintem egyáltalán nem könnyű. Mi iparcikkeinknek nemcsak gyártói, hanem fogyasztói is vagyunk, éppen ezért saját lábunkon tapasztaljuk, hogy milyen munkát végeztünk, vagyis hogy — „hol szorít a cipő“. A fiatalokat is beávatjuk az üzem problémáiba, mert csak így érezhetik, hogy fontos munkát végeznek. Javaslataikat meghallgatjuk, jó ötleteiket megjutalmazzuk, nem akarjuk, hogy a varrógépek egyik alkatvizsgázik holnap az üzemi iskolában, át kell szervezni a munkát. További gondok. Huszonkét „Szocialista munkabrigád“ dolgozik a műhelyben, közülük tizenhárom már megújította címét, a többi még a cím elnyeréséért versenyez. Trlandová elvtársnő a fiatalok nevelésével törődik a legjobban, a gyengébbeknek segít a legtöbbet, hogy ők is minél előbb a legjobbak között legyenek. Nem hiába nevezik a fiatalok mamájának a műhelyben. Erről ő maga így nyilatkozik: — Nekem is van két lányom, az egyik tizenkét éves, a nagyobbik másodikos gimnazista. Tudom, mit várhatok tőlük, mennyire képesek. Az én védenceim se jobbak, se rosszabbak a többinél, de a részévé váljanak, hanem hogy uralják a gépet ügyességükkel, értelmükkel, tökéletes, szép munkájukkal. Minden pár hibátlan cipő az üzem hírnevét növeli a cipőipar világpiacán. De jól dolgozni csak emberséges, megértő, egymás apró hibáit ismerő, jó munkakörnyezetben lehet. Ezt pedig fiatal korban kell belenevelni az emberekbe. Megállunk a 224-es Szocialista brigád mellett. Még nem volt ideje eddig megdicsérni őket, hogy a május elseje tiszteletére külön vállalt tisztasági versenyben a harmadik helyen végeztek. Viera Hruboftová brigádvezető elpirulva fogadja a dicséretet. Egy-két elismerő szó milyen boldoggá tudja az embereket tenni! Viera Trlandovát többször elszólítja — Jólesett a kitüntetés, a munkám elismerése, de hősnek nem érzem mapam. Csak azt adom tovább, amire engem is neveltek, és nagyon szeretem a munkámat. — így érzi Viera Trlandová. A 224-es Szocialista munkabrigád mesternője és brigádvezetője örül a dicséretnek. ► — Hiányozni fogs: nekünk, várjál még a felmondással.. — de Mária ToriJ- kovára most a kislányának van szüksége. Váltás után is akad mondanivaló ... Igor Grossmann felvételei
