Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-02-12 / 7. szám
NOK GYÁRTJÁK NŐKNEK A lengyelországi Milanóweki Hernyóselyem Gyárnak gazdag hagyománya van. 45 évvel ezelőtt alapították. Finom, mintában és színezésben utánozhatatlan, kézzel festett hernyóselyem anyagot gyártanak, amely a legigényesebb nők ízlését is kielégíti. Jelenleg a gyár termelésének 85 százaléka az „A“ minőségi csoportba tartozik. A gyár csak 1970 harmadik negyedévében 2000 méter kézi festésű selymet termelt exportra, amelynek különösen nagy a keletje Angliában, Olaszországban és Svájcban. A gyárnak a művészeti laboratóriumban alkalmazott saját képzőművészei vannak, ezenkívül kiváló varsói és lódíi képzőművészek is dolgoznak a gyár számára. Hazai múzeumok speciális megrendelésére Milanówekben ún. reprodukált dekorációs bútorszövetet is gyártanak, amelyet XVII., XVIII. és XIX. századbeli bútorokhoz és szobabclsőkhnz használnak fel. OSKAR KOKOSCHKA az elkötelezett festő A belső szükségszerűség kifejezését hirdető német expresszionizmus, az úgynevezett elvont képzetek ’(félelem, remény stb.) ábrázolását akarja megvalósítani a festészetben, amely a láthatóval a láthatatlant kutatja és miként az északi gótika, valamint a német romantika, az ész állítólagos korlátozó uralma ellen lázad, s céljainak elérése érdekében a torzításoktól sem riad vissza. Legművészibb képviselője ennek az irányzatnak a független, egy csoporthoz sem tartozó Oskar Kokoschka, a cseh származású osztrák festő, aki — ahogyan az egyik önvallomásából kitűnik — megtagadja a harmónia itáliaiklasszikus konvencióit és „állást foglal a kifejezés gótikus transzcendentálisa mellett“ (Herbert Read), kifejezetten hangsúlyozza a látomás, a vízió létjogosultságát a művészetben. Ám ennek ellenére, egy pillanatra sem tépi szét az összefüggések vonalát a látható valósággal. Alkotásai azt bizonyítják, hogy állását is. „A bécsi nyárspolgár számára Burgerschreck voltam,“ jegyzi meg az eseményekkel kapcsolatban lakonikusan O. Kokoschka. Barátai, a brnói származású Adolf Loos, a Jiéínből elszármazott Karl Kraus és a roudnicei születésű Max Dvofák — valamennyien elismert osztrák kulturális tényezők — azonban segítségére sietnek és a festő rengeteg portrémegrendelést kap, utazhat Európa-szerte és úgy dolgozhat, ahogyan azt művészi és emberi meggyőződése, belső kényszere diktálja. „Lemeztelenített lélekkel akartam az embert vásznamon megörökíteni,“ írja egyik cikkében, s elhatározását a gyakorlatban következetesen meg is valósítja. Az álmokat, elképzeléseket és terveket azonban szilánkokra tépi az első világháború. O. Kokoschka súlyos mell- és fejsérüléssel tér vissza a keleti frontról. Felgyógyulása és leszerelése után Berlinben telepedik le, s hírneve egyre A prágai Károly-hid a festő humanizmusa kora ifjúságától kezdve a mai napig, vörös fonálként vonul át életművén. Apja Prágából elszármazott cseh aranyműves, akit a megélhetési gondok szürke hullámai vetettek partra Bécsben, a gazdag császárvárosban. Osztrák nőt vett el feleségül, s második fiúgyermekük Oskar, 1886-ban született a Duna melletti Pöchlarnban. A fiatal Oskar Kokoschka, akinek bibliája még ma is J. A. Komensky Orbis Pictusa, az érettségi után a bécsi Iparművészeti Iskolára iratkozott be. Tanárai közt nem voltak egyéniségek, s így aztán a bécsi képtárakat bújta. „Tizian, Brueghel és Rembrandt voltak a tanítóim, — mondja. — Brueghelnél az emberi társadalmat fedeztem fel, az embert, aki dolgozik és szórakozik, az embert, aki a természettel van összekötve, a kis emberek világát, ahogyan azt egy zseniális művész látta. Brueghel világa az Orbis Pictus folytatása volt, amely rávezetett arra, hogyan kell új, festői módszerekkel behatolni az ember lelki világába.“ A közönyös Bécsből Svájcba megy, majd Berlinbe, ahol nehéz kezdet után sikereket ér el. És berlini sikereinek visszhangja kihat Bécsre is. A bécsi Iparművészeti Iskola egyik esti tanfolyamán taníthat, s ugyanakkor a Hagenbundban megrendezik első bécsi kiállítását is. Ám Ferenc Ferdinánd trónörökös durva beavatkozásának következtében sikeresnek mondható kiállítását bezárják, s ugyanakkor elveszti nő. Thomas Mann is örül, amikor Kokoschka elvállalja egyik könyvének az illusztrálását. Az érzékeny, humanista művész azonban egyre nyugtalanabbá válik. Izgatja őt az európai politikai helyzet fejlődése. Látja a fasizmus előretörését. Hindenburg elnökké való megválasztását a vég kezdetének véli, ami 1933 elején, Hitler hatalomrajutásával be is következik. O. Kokoschka Olaszországba menekül, majd Bécsbe tér vissza. Édesanyjának és hű barátjának, Adolf Loosnak a halála azonban elviselhetetlenné teszi számára Bécset. Kapóra jön a prágai meghívás, ahol műveinek kiállítását tervezik. Így kerül 1934 augusztusában Prágába, s ott éri őt a hír, hogy Hitler parancsára a német képtárakból több mint négyszáz alkotását távolították el, mint az elfajzott művészet megnyilvánulásait. Prágában rengeteget dolgozik. Többek közt megfesti az Aranyos város hét, örökértékű panorámáját... A spanyol polgárháború kitörésekor elkészíti a fasiszták által meggyilkolt F. Garcia Lorca költő képmását, s amikor Hitler bombázói romhalmazzá változtatják Guernicát, a „Segítsétek meg a baszk gyermekeket“ című nagyszerű plakátjával fordul Európa lelkiismeretéhez. A müncheni árulás után Prágából Londonba menekül, ott vészeli át, szorgalmas munka közepette a második világháborút és 1953-ban a svájci Villeneuverben vet véglegesen horgonyt. Az erkölcsi igenlés O. Kokoschka
