Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-02-12 / 7. szám

A.z asszonyok is hozzászólnak

AZ EGYSÉGES FÚLDMÜVESSZOVETKEZETEK Vili. KONGRESSZUSA ELŐTT

Földműveseink országszerte az egységes földművesszövetkezetek VIII. kongresszusára készülnek. Nemcsak amolyan formális ünnepi készülődésről van szó, mert a kongresszussal kapcsolatban két vitaanyag is megjelent. Ezek képezik majd a kongresszus fő napirendi pontjait, és az országos vita, a kongresszusi jóváhagyás után válnak dokumentumokká, határozatokká. Az első főleg a termeléssel, annak távlataival foglalkozik. Ezért is kapta ezt a címet: „Teljesítsük Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának a szocialista mezőgazdasági termelés további hatékony fejlesztésével kapcsolatos határozatát.“ A másik vitaanyag címe: „A földművesszövetkezeti törvényjavaslat tézisei.“ Ez a közös gazdaságok belső és külső jogi kapcsolatait, illetve viszonyait emeli majd törvényerőre a vita után.

Az első vitaanyaggal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodás eddigi eredményeit értékelve, a mezőgazdaság fejlődésének új szakaszában körvonalazza a távlatokat. Amíg évekkel ezelőtt az volt a feladat, hogy a földműveseket a kollektív gazdaságokba tömörítsük, ma már a tudományos és műszaki forradalom követelményeinek megfelelően olyan nagy kooperációs egységeket kell létrehoznunk, amelyek egyrészt biztosítják a többtermelést, a nagyobb munkatermelékenységet, másrészt emberibb munkakörülményeket biztosítanak a mezőgazdasági dolgozók számára.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy erről vitáznak majd a legtöbbet az asszonyok, hiszen az állatgondozók, fejők nagy része nő. Nemrég az Orechová Potőft-i (Dióspatony) szövetkezetben jártam, ahol az asszonyok elmondták, hogy nincsenek megfelelő helyiségeik, ahol tisztálkodhatnának. A Seéianky (Szécsényke) „Ipolymenti efsz“ két sertésgondozója, Trevalec Rozália és Mocsári Erzsébet napi 58 dekás súlygyarapodást ér el átlagosan sertésenként. Ezért az eredményért minden dicséretet megérdemelnek, a fizetésük sem rossz, azonban munkakörülményük miatt panaszkodnak. Nem is csoda, hisz amikor beléptünk az istállóba, olyan sűrű, párás levegő csapott meg, hogy abban órák hosszat tartózkodni nem lehet könnyű. A vitaanyag éppen az ilyen munkahelyekre gondolva, kooperációs alapon, korszerű, szellőztetéssel ellátott istállók építését sürgeti, amelyekben már

800—1400 borjút, 1000-2000 üszőt, 400—1000 tehenet, 10 000 vagy ennél is több sertést lehet gondozni. Eddig már 400 ilyen közös vállalkozással épült istállóról tudunk, amelyekben szinte gombnyomással, jó munkakörülmények között végzik a munkát az asszonyok és megfelelő szociális helyiségekben tisztálkodhatnak a napi fáradságos munka után.

A vitaanyag messzemenően hangsúlyozza, hogy az eddiginél sokkal fokozottabb mértékben kell gondoskodni a mezőgazdasági dolgozókról. Mindkét vitaanyagban, a termelési problémák mellett fő hangsúlyt kap az az elv, amely szerint legfőbb érték a dolgozó ember. Ezért van szükség a szövetkéz! tagok jobb szociális helyzetének megteremtésére is.

A vitaanyaggal kapcsolatban parázs vita kerekedett a Balog nad/lplom-i (Ipolybalog) „Üj élet“ szövetkezetben is, mégpedig a háztáji földek és a természetbeniek juttatása körül. Sokan nem helyeselték, hogy a háztáji földterület lecsökken 25 árra, és azt sem, hogy a szilárd berendezésű szövetkezetekben a természetbenit meg kell vásárolni. De vita közben kiderült, hogy a jelenlevők közül már senkinek nincs háztáji tehene és az asszonyok közül is többen úgy vélték, hogy könynyebb lenne az élet számukra, hogyha az efszben többet keresnének és nem kellene a háztájival vesződni szombat délutánokon és ünnepnapokon, mert a ház körüli munka bizony nagy mértékben leköti szabad idejüket és úgyszólván nincs idejük pihenésre.

Hiába, az új iránt — ha jó is — bizalmatlan az ember.

Ez a vitaanyag már azzal is foglalkozik, hogy egyes efsz-ek arról is dönthetnek, hogy esetleg teljesen megszüntetik a háztáji földeket és más módon juttatják a tagoknak ezek ellenértékét. Nagyon alapos, részletes törvényjavaslat ez, amely kiterjed a közös gazdaság és a tagok közötti viszonyon belül a tagok jogaira és kötelességeire. Természetesen a taggyűlés dönti majd el, hogy az új törvény hogyan kerül bele a házirendbe, mit hogyan valósítanak meg belőle.

A törvényjavaslat második részében figyelmet érdemel a munkaviszonnyal kapcsolatos bekezdés. Az 57-es számú cikkely a) pontja így szól: „Ha a terhes asszony, vagy 9 hónapnál fiatalabb gyermek anyja, olyan munkát végez, amelyet nem lenne szabad, vagy ami az orvosi vélemény

szerint veszélyezteti a terhességet vagy anyai küldetése betöltését, az illető kérheti a szövetkezet vezetőségét, hogy más, könnyebb munkára ossza be.“ A további pontok aztán meghatározzák, hogy a szövetkezet köteles az ilyen asszonyt könnyebb munkára beosztani. Ezzel kapcsolatban is bizonyára élénk vita alakul ki, éppúgy mini a szociális intézmények létesítésének lehetőségeiről.

Földművesasszonyaink derekasan megállják helyüket a szövetkezetekben, tehát joggal szólnak az efsz-ek VIII. kongresszusának vitaanyagaihoz. És ha alapos megfontolás után mondanak véleményt, ha a jövőre gondolva teszik meg javaslataikat a vitaanyagokkal kapcsolatban, bizonyára jobb munkakörülményeket teremtenek sajátmaguk és gyermekeik számára. A kedvező munka- és életkörülmények között dolgozó emberek pedig képesek lépést tartani a műszaki és tudományos fejlődéssel, és legjobb képességeik, tudásuk szerint tovább emelni nagyüzemi mezőgazdasági termelésünk színvonalát.

BÁLLÁ JÓZSEF

a hazai és nemzetközi közvélemény asztalára, amely ugyan tartalmát tekintve alig különbözik az előzőektől, viszont annál díszesebb kiállítású. Tény ugyanis, hogy a Fehér Ház gazdája ismét megkerülte a lényeges problémákat: nem jelölte meg a csapatkivonások végleges időpontját, konkrét válasz nélkül hagyta a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány és a Vietnami Demokratikus Köztársaság javaslatait, viszont — bár közvetve — letette a garast Thieu reakciós saigoni rendszere mellett.

Nixon elnök, nyilván főtanácsadója, Henry Kissinger sugallatára — határozottan tetszetős formulációkkal ..spékelte“ meg rendezési tervezetének legújabb változatát. Ravaszdi manőverezéssel „fokozott hangsúlyt“ helyezett a csapatkivonások ütemének meggyorsítására, majd egy váratlan fordulattal általános és demokratikus választásoktól tette függővé az amerikai jelenlét végleges felszámolását. Vitathatatlan, hogy a

demokratikus és általános választások követelménye időről időre a DIFK, illetve a VDK javaslat-tervezeteiben is felbukkan. Viszont a Nixon elnök által javasolt plebiszcitum elképzelhetetlen az amerikai fegyverek árnyékában és a Thieu-klikk segédletével.

Nem kerülheti el figyelmünket az a momentum sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mélyen hallgat az amerikai támaszpontok felszámolásáról, az amerikai flotta jelenlétéről Indokína partmenti vizein, sőt a szárazföldi csapategységek kivonása ütemtervének felgyorsításával egyidejűleg nem említi a bábrezsim zsoldosainak nyújtott légitámogatás megszüntetését. Nem meglepő tehát, hogy Nixon javaslatait mind a hanoi, mind a dél-vietnami forradalmi vezetés elfogadhatatlannak^ tartja. Annál is inkább, mert Washington a hadifoglyok szabadon bocsátását kéri cserébe kétes értékű kompromisszumaiért. Közismert tény, hogy a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány messzemenő engedményeket tett az amerikai hadifoglyok ügyében, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányával egyetértésben csupán egyetlen feltételhez köti szabadon bocsátásukat: az intervenciós csapatok végleges és feltétel nélküli kivonásához. Nixon elnök ezt az axiómaként elfogadott alapelvet szeretné ügyeskedő köntörfalazással megkerülni, tulajdonképpen ezt szolgálja a „vietnamizáció“ nagy hangon meghirdetett programja is. A „vietnamizáció“ persze kétélű fegyvernek bizonyult, végeredményben a háború további eszkalációját eredményezte. A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének prágai nyilatkozata többek között leszögezte: „Az Egyesült Államok kormánya arra kényszerül, hogy csökkentse csapatainak létszámát Dél-Vietnamban, de a háború „vietnamizálására“ törekszik és politikája eszközeként Saigonban hatalmon tartja és támogatja Nguyen Van Thieu bábkormányát.“ Tán nem szükséges különösképpen hangsúlyozni, hogy e frappáns megállapítás minden tekintetben fején találja a szöget. Washingtonban jól tudják, hogy a forradalmi erők által javasolt széles koalíció megteremtése egy csapásra véget vetne a jenki-befolyásnak, az országot feltétlenül a pozitív semlegességi politika vizeire terelné, sőt egy következő stádiumban nyilván időszerűvé válna Vietnam újraegyesítése.

A felsorolt szempontokon túlmenően természetesen a tények egész sora szól amellett, hogy Nixon elnök délkelet-ázsiai politikáját, amelynek gyökerei a hírhedté vált guami doktrínában keresendők, a szó szoros értelmében megbukott. A nixoni koncepció — bármelyik variációját elemezzük — az erőszakos és törvénytelen rendezésen alapszik, ignorálja Indokína népeinek szuverén jogait, a függetlenségről, szabadságról, együttműködésről hangoztatott frázisok és silánnyá koptatott közhelyek mögé rejti agresszív szándékait. (P.)