Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-09 / 50. szám
JÓZSEF ATT I LA R A emlékezünk 1937 decemberének harmadik napja tragikusan irta be magát a magyar irodalomtörténetbe. Fgy Balaton mellék! kis falu, Balatonszárszó vasúti sínéinek hideg acélján tett pontot küzdelmekkel, csalódásokkal teli, alkotásban gazdag, de megértésben szegény élete után József Attila a legnagyobb magyar proletárköltö. A szomorú évforduló alkalmából közöljük a költő néhány versét, amelyeket éppen a válságos időszakban irt, és hangulatuk hiven tükrözi lelki vivódásait (Karóval jöttél...) Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat Ígértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe miért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, hires vagy, hogyha ezt okartad. S hány hét a világ? Te bolond. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajon ki űzött? Oyőzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. IMIKÉNT A TISZTA ŰRBEN...) Miként a tiszta űrben a világok, lebeg keringve bennem a hiányod majd árnyék leszek s te szorongva félsz: áh hát ne hagyj meghalnom, amig élsz. (A KÍNHOZ...) A kínhoz kötnek kemény kötelek, be vagyok fonva minden oldalon és nem lelem a csomót, amelyet egy rántással meg kéne oldanom. És szenvedek, de nem lesz kegyelem, ha megszabadít, aki egy velem, — amazon lesz minden fájdalom. (Drága barátaim...) Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal, nektek Írok most, Innen a tűzhely oldala mellől. ahova húzódtam melegedni s emlékezni reótok. Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével bennem a iassúdan s alig oldódó szomorúság. Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor. Szerelem — Neked jó — mondta a lány a fiúnak. Nekem? — Neked — mondta újra a lány. A fiú elgondolkodott. Ráncolta a homlokát, összehunyorította a szemét, és egyáltalán, megpróbált végtelenül okos, megfontolt, komoly képet vágni a dologihoz. Ez azonban nem valami nagyon sikerült neki. — Neked jó — mondta a lány és megállott a játéküzlet kirakata elótt, szemben a nagy fehér elefánttal. Nekem? — mondta a fiú meghökkenve. — Neked — mondta a lány. A fiú nézte a kirakatot, nézte a járókelőket, a lányt, aztán újra a kirakatot, a nagy fehér elefántot, és ráncolta a homlokát, beletúrt a hajába, és egészen okos képet akart vágni a dologhoz, de valahogy ez sem sikerült neki. — Neked jó — mondta a lány és továbblépett a szőke, göndör hajú baba elé? Nekem? — Neked — mondta a lány. A fiúnak hirtelen nevethetnékje támadt, aztán érezte, hogy rettenetesen elszomorodik. Nézte a lányt, a kirakatban a szőke, göndör hajú babát, a járókelőket, a fákról csüngő hópamacsokat, az embereket, akik ki-be jártak az üzletbe, és már sírni lett volna kedve... — Neked jó — mondta a lány és nem lépett tovább a szőke, göndör hajú baba elől.- Nekem? ■ Neked — mondta a lány. A fiú most ordítani szeretett volna. Szétrúgni a világot, letépni az eget, gyilkolni, ölni, törni, zúzni mindent... És még egyszer ordítani ... De csendesen mondta: — És csak nyolcvan koronába kerül... — és elhúzta a lányt az üzlet elől. Szerelem II. Azt mondod, szeretsz? Szeretlek. Nem hiszek én már neked. Nem is azért mondtam. Hallgatva ballagtak tovább. A város zaja elveszett abban a hatalmas dübörgésben, amelyet a ki nem mondott szavak csaptak az agy fogaskerekeibe akadva. Ballagtak egymás mellett, és közben szaladni, futni, rohanni lett volna kedvük ... De csak ballagtak, a hangjuk, ha szóltak, elfogódott volt, kicsit gyámoltalan is. Nem néztek egymásra, mégis csak egymást látták Azt mondod, szeretsz? — kérdezte a lány. — Szeretlek. — Nem hiszek én már neked — mondta a lány, és most a fiúra nézett. Nem is azért mondtam mondta a fiú, és állta a lány tekintetét. Űjra elindultak. Közben hullani kezdett a hó, s mindketten arra a téli estére gondoltak, amikor először találkoztak ... Aztán a fiú hirtelen dühös lett. Szólni ugyan nem szólt semmit, de a lány megérezte. .. A FIÜ ARRA GONDOLT: ö, ő teszi tőnkre a hitemet. Vásártakar; két deka ennyit, két deka anynyiért... Nem, azt hiszem, sohasem szeretett... A LÁNY ARRA GONDOLT: O, ő teszi tönkre a hitemet. Gyáva, gyáva. Nem vállal, csak akar... Nem, azt hiszem, sohasem szeretett Azt mondod, szeretsz? — kérdezte a lány egy kis idő múlva. Szeretlek. Nem hiszek én már neked. — Nem is azért mondtam. Egyszerre kezdtek el nevetni... Aztán a járókelők csodálkozva látták, hogy összefonódva fellibbennek, és a sűrű hóesés lassan eltakarja őket a szemük elől. Szerelem III. ja A hölgy a 43-as szobát kap-Köszönöm — mondta a fiú. Az öné az 50-es lesz .. a — Köszönöm — mondta a fiú, és mellette álló lányra nézett. — Ugyanaz az emelet... — tette még hozzá a nő, és a szemével mindentudón mosolygott. — Köszönöm — mondta ismét a fiú, és újra a lányra nézett. Az lehajtott fejjel állt mellette, de érezte, hogy a legszívesebben kiszaladna a világból. A fiú tudta, hogy mondania kellene valamit... Valamit a tisztaságról, a szépségről, de érezte, hogy jeges kéz szorítja össze a torkát. Ahogy a lányra nézett, tudta, megtört a varázs, és érezte, hogy valamit, valami nagyon fontosat vesztett el ... Legyintett, aztán fogta a kulcsokat meg a lány bőröndjét és elindult fel a lépcsőn. A jeges kéz most mintha a gerincét simogatta volna. Tudta, hogy a mögötte jövő lány a könnyeit nyeli. Nem nézett ugyan hátra, de tudta. „Szólnom kellett volna ... szidta magát. — „Meg kellett volna Csak akkor eszmélt fel, amikor maga előtt látta a 43-as számot. i A kulcsot gépiesen tette a zárba és kinyitotta az ajtót. A lány szinte bezuhant a szobába. Utána vitte a bőröndöt és az asztalra tette. A lány az ágy szélén ült. Szipogott. Olyan volt, akár egy kis fekete madár a havas ágon. Miért nem mondtad meg an-
