Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-12-09 / 50. szám

SZOVJET PART- ES KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Leonyid Brezsnyev vezatiséval szovjet párt- él kormónyküldStt­­ség érkezett november 27-én a magyar fővárosba. A küldöttséget Kádár János, a MSZMP Kösponti Bisottságának első titkára fogadta. A déli érákban a küldöttség tagjai megkoszorúzták a Hősök terén és a Szabadság-téren a szovjet hősök emlékművét. Mint ismeretes, ez év tavaszán a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának elnöksége Lenin-renddel tüntette ki Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát 60. születésnapja alkalmából. A kitüntetést Leonyid Brezsnyev adta át mostani láto­gatása alkalmával Kádár elvtársnak. A harmaneci papír­gyárban új, nagy­teljesítményű gépe­ket helyeztek üzem­be. A próbaüzemel­tetés után egészség­ügyi szempontból előnyös papirabroszt és popirpelenkát fognak gyártani. Nem csak a hazai keresletet tudják ki­elégíteni, hanem ex­portra Is gyártanak majd. Képünkön Jó­zef Kamiik gépmes­ter az új gép műkö­dését irányítja. Szeretettel köszöntjük 30. születésnapján Katarina Lukáiovat, a Szlovákiai Nő­­szövetség Központi Bizottsága kultúr­politikai osztályának dolgozóját, akii jelentős életjubileuma alkalmával a nő­mozgalomban kifejtett sokéves munkás­ságaiért „A kiváló munkáért" államdljjal tüntettek ki. BEKÖSZÖNTÖTT A TÉL November utolsó vasárnapjának reggelén nagy öröm érte a szlovák tőváros apró lakóit. Beköszöntött a tél, hó lepte el a város utcáit, tereit. Az új városnegyedek házsorai között megkezdődött a hóemberek „gyártása". Képünkön a poíeni gyerekek „munka" közben, F i g у el e m ! Kedves olvasóink, lapterjesztőink, nőszövetségi tagok, iskolások, postoi dolgozóki Szeretnénk, ha lapunk még több családban segíthetne, ha olvasóink népes tábora tovább bővülne, ha — az olvasók kívánságára — új rovatokkal jelentkező lapunkat még többen olvasnák. Ehhez kérjük segítségüket, együttműködésüket. Kapcsolódjanak be önök is előfizető-szerző versenyünkbe! Mindenki jutalomban részesül, aki legalább őt előfizetőt szerez. Akik részt vesznek előfizető-szerző versenyünkben, a következő tár­gyi jutalmak közül választhatnak: 5 előfizető szerzéséért 10 15 20 25 30 35 40 45 50 könyv; abrosz vagy 2 törülköző konyhakés-készlet, Larisa-takará vagy 4 törülköző desszert evőeszköz, asztali lámpa vagy utazótáska gumimatrac, bizsu vagy camplngágy szintetikus paplan, pohárkészlet vagy műszálas kötőfonal étkészlet, villonymelegitő vagy gáz-complngfőző főzőedénykészlet, camplng-hűtődoboz vagy hálózsák mixer, karára vagy kristálytól evőeszköz-készlet, porszívó vagy ágynemű tranzisztoros rádió, kvorclámpa vagy óra. A legtöbb előfizetőt szerző olvasónk jutalma: háromnapos, három­személyes üdülés a húsvéti ünnepek alatt a Magas-Tátrában. Megrendeléseiket a mellékelt szelvényen, a postahivatal pecsétjével ellátva és az új előfizető aláírásával küldjék be szerkesztőségünk címére. Előfizető-szerző versenyünket február végén értékeljük ki. VERSENYEZZEN ÖN ISI MEGRENDELŐLAP Ezennel megrendelem a Nő képes hetilapot. Az esedékes előfizetési díjat (negyedévre 23,40 Kés-t) a nyugtával Jelentkező postásnál fi­zetem. Név: Cím: 1973. év .hó Az előfizető aláirása: Az előfizetőt szerezte: Cím: BARÁTI találkozás Az elmúlt hónap jó alkalom volt többek között arra is, hogy találkozókat szervezzünk szovjet asszonytársainkkal, barátainkkal Ezt az alkalmat használta fel a nőszövetség Dunajaká Streda-i (Dunaszerdahety) Járási Bizottsága is. amikor a csehszlovák —szovjet barátság hónapja is az SZSZK megalakulá­sának 50. évfordulója alkalmából széleskörű plenáris ülést hívott össze. Ezen az ülésen kedves vendégek — szovjet elvtársnők is részt vettek. Az ünnepi ülést Mária Borská, a nőszö­vetség járási bizottságának elnöke nyitotta meg, majd a pionírok köszöntötték a részt­vevőket. Az aktíva fő beszámolóját Szlovák Magda, az SZLKP KB dolgozója tartotta. Előadásának témája: Mit adott az SZSZK ötvenéves fennállása alatt a nőknek? Az asszonyok érdeklődéssel hallgatták az előadást, utána pedig élénk vita alakult ki. Dr. Anna Leflerová, a Nemzetek Kama­rájának képviselője arról beszélt, hogy álla­munk milyen óriási anyagi befektetést esz­közöl dolgozóink egészsége érdekében, s gyak­ran ml magunk nem kíméljük legdrágább kincsünket. Paksi László, a járási pártbizottság ne­vében többek között a következőket mondot­ta — Pártunk politikája nemcsak pártta­gokra irányul, hanem minden emberre. A fejlődés miatt nem kell szégyenkeznünk, járásunkban van mivel büszkélkednünk A mezőgazdasági termelést illetően, országot viszonylatban az elsők között vagyunk, d< európai viszonylatban is megálljuk a he­lyünket. Am az anyagi jóléttel párhuzamo san kell növekednie szocialista öntudatunk­nak la, és ennek nemcsak a munkában, ha nem a társadalmi aktivitásban is meg kel mutatkoznia. Nemcsak azért dolgozunk amiért fizetést kapunk, hanem kivesszük ré­szünket a társadalmi munkából: vért adunk ha kell, elmegyünk egy gyűlésre, ahol a mi ügyünket tárgyalják ... Az önzés, konven­ció, önelégültség nem a mi társadalmi rend­szerünk erkölcsei Az aktíván részt vevő asszonyok konkrét kérdéseket tettek fel a szovjet vendégeknek: Hogyan élnek, dolgoznak, milyen segítség­ben, támogatásban részesülnek a dolgoz? anyák, hogyan vesznek részt a nők a társa­dalmi munkában és az irányításban? A? elvtársnők készségesen válaszoltak a kérdé­sekre, Így közvetlen, baráti beszélgetés ala­kult ki. — Többen saját maguk is tapasztalhatták az elhangzottakat — mondotta végül beszá­molójában Halzok Mária, a nőszövetség já­rási bizottságának titkárnője —, hiszen járá­sunkból az utóbbi időben több asszony járt a Szovjetunióban. A nőknek ott Is — ha­sonlóan mint nálunk —, nagy részük van a társadalmi fejlődés eddigi eredményeiben, és fontos küldetésük, szerepük van a további tervek eredményes teljesítésében. A tartalmas aktíva befejeztével a jelen­levők határozatot fogadtak el, amelyben biztosították pártunk és államunk vezetőit, hogy a dunaszerdahelyi járás asszonyai to vábbra is felelősségteljes és elkötelezett munkát végeznek. Egyúttal tiltakozó Írvei­ben emeltek szót az amerikai csapatok viet nami agressziója ellen. A Szlovákiai N ószövetség hetilapja — Főszerkesztő: Harasztiné Mé­száros Erzsébet — Föszerkesztőhelyettes: Jandáné Hegedűs Magda - Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Szlovákiai Nő­szövetség KB Zlvena kiadóvállalata, Bratislava, Nálepkova 15 - Szerkesztőség: Bratislava, Praíská 5 — Telefon: főszerkesztő: 468-21 szerkesztőség: 475-00 — Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata — Meg­rendelhető bármely postahivatalban vagy a kézbesítőnél — Előfizetési díj negyedévre 23,40 korona — A külföldi megrendeléseket a Posts Központi Sajtókiviteli Szolgálata - PNS, Űstredná expedícia tlaée Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 VII. intézi el — Magyarországon terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V. József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj egyéni: évi 180,— Ft, közületi: 220,- Ft. Csekkszámlaszám: MNB. 215-96162,

Next

/
Oldalképek
Tartalom