Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Ne értsenek félre! Jandáné H. Magda nem в tudomány terén elért legújabb sikerei, hanem intim dolgai felöl kíváncsiskodik — egyenesen ajtót mutatott. Én álltam a sarat. Nem emlékszem már meddig vívtuk a szócsatát, csak azt tudom, hogy a hangerő egyre fogyott, még az örökiró sercegését is hallani lehetett, merthogy szaporán jegyeztem neves akadémikusunk vallomását. Schreiborová Katarina Életünk nem egyhangú Sőt néha annyira változatot és úgy zajlik, hogy félsebesség Is éppen elég lenne. A tempót azért nő létünkre Is férfiason álljuk. Vagy talán nem? A tempóról jut eszembe. Köztudott, hogy az újságíró — mozgó lény lévén — számtalan emberrel Ismerkedik meg és sokféle helyzetbe kerül, néha furcsába Is, amelyből valahofyan, bravúrosan vagy kínosan, de I kell vágnia magát. így jártam egyszer egy kisvárosban, egy nagyszabású kulturális rendezvény alkalmával. Fél óra Időm volt még az ünnepi est kezdetéig. Beültem a kis kávéházba és feketét rendeltem, Magányosan ülve kortyolgattam, mikor észrevett régi főnököm, odajött hozzám és barátságosan hívott, üljek ót az asztalukhoz. A szives Invitálásnak eleget téve, átmentem a társasághoz. A mosoly Ijedtemben lehervadt az arcomról, mikor kiderült, hogy egy szomszédos ország volt köztársasági elnöke és kísérete az a „társaság", amelybe csöppentem. A magos tisztséget viselő külföldi vendég udvarias, és közvetlen lévén, egy negyedórás általános beszélgetés után a világ Bertháné S. Ilona legtermészetesebb hangján Invitált, szálljak be az autójába, elvisznek az előadás színhelyére. Másnap korán reggel kiálltam az országút szélére, és vágyakozó szemmel néztem a suhanó autókat, a döcögő járműveket, a zsúfolt autóbuszokat. Egyik sem akart felvenni... Ahogy írtam, az újságfró élete fölöttébb változatos, Ü|86girÚ а nyeregben Diósiné M. Andrea Egy derűs októberi vasárnapon lóversenyre Indultam. Csak úgy szórakozni. A harmadik (utam eredményhirdetésénél ismerős névre figyeltem felt Jarmila Minaflková. Aha, 6 azl Egy fél évvel ezelőtt szerettem volna vele riportot készíteni, de csúnya bukása volt, a beszélgetés elmaradt. Hát most pótolom, — gondoltam magamban. És a szünetben máris a nyomába szegődtem. Jarmilán még látni lehetett a fáradságot, mélyeket lélegzett, arca kipirult, szinte nehezére esett a kérdéseimre válaszolni.- Nehéz egy lánynak megnyergelnl a lovat? - kérdeztem egy kicsit részvéttel, egy kicsit elismerően, hogy megjöjjön a kedve.- Próbálja megl - vágta rá gyorsan a talpraesett Jarmila.- Hát rajta, megpróbálom - határoztam el hirtelen, mig szemem rémülten fürkészte a ló oldalán látható „baljós“ 13-as versenyszámot. Aztán egy-két percre kihagyott az emlékezetem. Nem tudom mi történt velem... De arra már világosan emlékszem, hogy Jarmila segített talpra, és kicsit szánakozva, kicsit elismerő hangon megkérdezte:- Nehéz pálya az újságíróéi Próbálja meg — hebegtem közömbösen. — Jól van, akkor engedje meg, hogy kiegészítsem a jegyzetelt ... (Így történt, hogy a Leány a nyeregben c. riportom Igen rövidre sikerült.) Felejthetetlen utazás Két évvel ezelőtt Buzltáról egy színes riportot kellett Írnom. Karácsony után első nap elutaztam. Reggel értem Makrancra, ahonnan autóbusszal kellett tovább mennem. Igen ám, csakhogy az autóbusz aznap már nem ment. Elindultam hát gyalog, erősen remélve, majd csak utolér valamilyen járműi... Az első kilométeren még kellemesnek is találtam a csípős hideget, romantikusnak a hólepte tájat. A második kilométerkőnél már az ujjalm megdermedtek a hidegtől. A harmadik kilométer után nem mertem a fülemet megérinteni, mert attól tartottam, letörik. Számoltam a lépéseket, s minden tizediknél hátranéztem, nem jön-e valami. De bizony ameddig a szem ellátott, én voltam az egyedüli élőlény az úton. A negyedik kilométernél már azt hittem, megfagyok, s a méregtől kicsorduló könnyeim gyöngyként fagytak arcomra. Hrtanné Zz Sarolta Dühös voltam magamra, hogy elindultam, de már minden késő volt, vissza sem fordulhattam, mert az út felén jártam. Ügy látszik, a szerencse mégsem hagyott el teljesen, mert amikor már azt gondoltam, ez az utolsó rlportutam — a távolban megláttam egy autót. Amikor megállt mellettem, az örömtől nem találtam szavakat. Jegyzetfüzetembe felírtam a sofőr nevét. Le is fényképeztem. Megígértem, Írok róla a lapban. Bevallom, mai napig is adósa vagyok. Fényképe valahol a fiókom mélyén van, a Jegyzetfüzetemet Is meg kellene Keresni. Mostanában u. 1. másfajta elfoglaltságom van. 19 hónapos kislányomat és 7 hónapos kisfiámat gondozom otthon. „Kereszteli' e nyomdáben Szívesen emlékszem vissza a kezdet első Izgalmas hónapjaira. Akkoriban a lapot még Bratialavában, a Dukla-utcal nyomdában nyomták, s mivel ez lényegesen közelebb volt, mint Kolice (Kassa), ahol a mostani nyomdánk van, ha eszükbe jutott valami, feltelefonáltak a szerkesztőségbe, és én, buzgóságomban minden apróságért leszaladtam a nyomdába. Lapunkkal rokonszenvező, nagyon kedves fiatalemberek dolgoztak ott. Nem Is volt semmi bajunk egymással, csak kissé „nehezen“ adták tudtomra, hogy ők is meg vannak elégedve az együttműködéssel. Egyszer különösképpen siettem, mert még rengeteg szaladgálnlvalóm volt a városban. Néhány perc alatt elintéztük amit kellett, és én máris rohantam tovább. Már a sarki papírboltnál voltam, amikor észrevettem, hogy az aktatáskám irgalmatlanul nehéz. Hiába törtem a fejem, mit tehettem bele, nem jöttem rá. Amikor lihegve a dpeléstől (úgy éreztem, hogy karom már a térdemig húzódott ki), végre hazaértem, óriási meglepetés ért: a táskám tele volt ólomtöredékekkel. Súlyuk nem kevesebb mint ? kiló és 30 dekagramm volt! Állítólag minden újdonsült grafikai szerkesztőnek át kell esnie a „keresztelőn“ a Koprlóné V. Magda Kutyariport Lattan a mátodlk X-het közeledő újtáglrái munkám olatt bizony nem egytzer drágán megfizettem a szakma tanalját. Egytzer rajtam kívül állá dolog, máskor iáját tapasztalatlanságom kevert nevetséges helyzetbe. így volt ez Brnóban Is, ahol a nemzetközi kutyakláliltás többszörösen dijat nyert puliját kellett felkeresnem. Információt a „gazdi" kiléte és lakhelye felől a bmói Vadászszövetségtől kellett kérnem, de először azt Is meg kellett találnom, A Bratltlavában kapott címen azonban ez a tábla állt: „Cesky mysllvecky tpolok", Elolvastam kétszer Is, de úgy gondoltam, hogy ez valamiféle vallási — mondjuk baptista — szekta táblája, Körüljártam kétszer Is a házat, sőt az egész teret, de a vadászszövetségnek megfelelő „Zvöz porovnlkov" feliratot sehol sem találtam, Végül Is a megadott házszám alatt levő képaeretező üzletben érdeklődtem a szövetség után. — Az nagyon messze van, kedvesem — mondta mosolyogva az üzletvezető. — Nem baj, ml autóval vagyunk — Tudja mit, Inkább elkísérem ... — és kivezetett az üzlet melleti kapuhoz, felmutatott a táblára, ahol ez állt: „Ceski? mysllveckj) spolok", A második emeletet díszítő agancsok láttán már tudtam, hogy jó helyen Járok. A puli gazdájának pontos elmével pulykamérgesen mentem viszsza az autóhoz, ahol fényképész-kollégám ült... Hogyan lehet az ember űrrepülő? Soha nyilvánosan nem dicsekedtem el, ml volt a háttere és kezdete a tátrai csillagvizsgálóban dr. Ludmila Pajduilakova cslllagásznővel készített riportomnak. Hát most elmondom: A csillagásznő, amikor megtudta, ml Járatban vagyok, enyhén szóval ordítani kezdett, hogy ő utálja az újságírókat, mert azok mind dilettánsok, akik összetévesztik a mikroszkópot az frógéppel és csak blamálják a tudósokat. Nos, én hagytam őt kiabálni, ml mást tehettem volna, és mikor kifáradt, csendesen rászóltam a velem érkezett fotorlporter kollégára: „Nincs mit tenni, visszamegyünk Bratlslavába. Pedig az iskolában szerettem a csillagászatot ..," A napfoltok híres megfigyelője, akiről csillagot Is elneveztek, erre rámnézett, és mint akit elvarázsoltak, lecsillapodva így szólt: „Hát, ha szereti a csillagokat, talán mégis próbáljuk meg .. Megpróbáltuk. Még a kupolát is szétnyittatta a kedvemért, minden kérdésemet szívesen megválaszolta, délben pedig nyugágyat tétetett nekünk Is az épület elé, hogy vele és akkor még kicsiny, aranyos Péter fiával együtt élvezzük a napnak a Kőpataki tó körüli különösen Intenzív Ibolyántúli sugárzását. Azután elkészült a riport, amelyben írtam mlkroszkápókról, optikai műszerekről, különleges tükrökről és csillagászati távcsövekről, de írógépről egy szót semf Lörinczné 0. Olga Éjszakai csúcsteljesítmény a szállodában Egy kelat-szlovákiai riportkörút utolsó állomása az egyik városka kórháza volt, ahol az éjszakai készenléti mentőszolgálatról vettünk fel anyagot. Éjjeli két órakor hullafáradtan zuhantam a szállodai ágyra. Első édes álmom azonban nem tartott sokáig, megérkezett szobatársam a cimborájával és egy üveg borral. A búcsúzkodás beletellett egy kis időbe, majd a szobatárs lezuhant az ágyra, és én folytattam az alvást, ahol abbahagytam. De a sors másodszor is próbára tette a türelmemet, ám ezúttal megtörtem. Ismeretlen lakótársam könyörtelenül bemutatta a horkolás magasiskoláját. Mit mondjak, valóságos hangorgia volt, a leggyöngédebben hangzó pihegéstől a bosszú harsogó basszbaritonig. Mit volt mit tennem, más fekvőhely után kellett néznem. összecsomagoltam hát, a hátamra vettem egy fotelt, lementem és bebocsáttatást kértem az étterembe. A recepcióban szunyókáló hölgy mélységesen felháborodott a „rendzavarásért", de én magyarázat helyett mégegyszer fölmentem, kinyitottam a szobám ajtaját s mire leértem, már a recepcióban is hallható volt az áradó éjjelt szerenád. A hölgyben azonnal felébredt a felebaráti szeretet, vaságyat állított be az étterembe, s itt már semmi sem zavart reggelig. Azt azonban még máig sem sikerült eldöntenem, hogy ilyen horkolás! csúcsteljesítményhez milyen mennyiségű alkoholra van szükség! KOVAC TIBOR gépkocsivezetőnk nem akart kötélnek állni — ö a volánt tudja forgatni — nem a tollat! Pedig élménye rengeteg lehet, hiszen 6 kocslkáztatja riporternőinket széltében, hosszában. Ogy látszik, az, amiért ők a tollúkkal harcolnak — a nők rátermettségének elismerése — Tibornál túlságosan jól sikerült Igor Qroiiipann
