Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-22 / 4. szám
harinnal édesített..., tejfel, amit nem liszttel sűrítenek ... ah ... mit tudja ezt egy férj, mennyi gondot, munkát zúdított Liza nénire ... És ha ráadásul elgondolja, hogy káposzta után tészta is dukál . .. Béla bácsi... túróscsuszára gondolt. Arra gondolt Liza néni is, de mivel nem ő mondta ki elsőként, rögtön ellenkezésbe ment át. — Hogyisnel Még majd túrót is hajszolok ... meg gyúrni is nekifogok ... A végén nem is ízlik nekik. Ki tudja mesélt-e túróscsuszáról valamelyik ősük? Béla bácsi hagyta, hogy ezen a problémán Liza néni egymaga rágódjék, csupán ennyit tett hozzá. — Italról magam gondoskodom. Kávét is hozok ... Nosza, erre Liza néni papírt, ceruzát szedett elő és megpróbálta kiszámítani, mennyi pénzbe kerül a megtiszteltetés, hogy Amerikába származott honfitársak leszármazottjait láthatják vendégül asztaluknál. De mivel az idő szaladt, és az eredményül kijött számjegy csak nem akart kevesebbet mutatni, abbahagyta a műveletet, vette bevásárló táskáját és elindult, hogy még idejében elkészüljön. Elkészült! Került amibe került, időbe, pénzbe, fáradozásba . . . együtt volt minden a fazékban, annak rendje és módja szerint. Fiatal malachús (friss vágás), füstölt oldalas, kolbász . . . (házi füstölés), pirított szalonnaszeletek a tetején. Sajaos, feltálalásra már nem kerülhetett sor, mert a vendégek helyett rövidke levél érkezett „amerikai" nyelven ... (Béla bácsinak alkalma nyílt megint nyelvtudása érvényesítésére.) Ez volt életének legnehezebb tolmácsolása, amikor Liza nénivel közölnie kellett, hogy akiket vár, azoknak sürgős dolguk akadt Bécsben, máskor pótolják majd, amit most elmulasztottak Ezt ugyan soha! Káposztát nálam nem esznek! — kiáltott fel paprikavörösen a néni. Béla bácsi pedig zsugorodni kezdett. Zsugorodott, zsugorodott. . . olyan aprócskára ment össze, hogy bizonnyal elsétálhatott volna cilinderben az ebédlőasztal alatt — ha lett volna ilyen kalapja. Liza néni... ennek arányában fejlődött, puffadozott. . . mennél apróbbnak mutatkozott Béla bácsi, annál hatalmasabbnak látszott a néni. — Jó lecke ez . . . — sziszegte végül — tanulság egyszer s mindenkorra, hogy ne hozzon a nyakamra mindenféle népeket! A Liza néni hangja ekkor sírásra változott. De mihez kezdjek azzal a rengeteg káposztával? Szerencse, hogy a tésztát még nem főztem be . . . a túró, tejfel is eláll a hűtőszekrényben ... de a káposzta I És... istenem, mennyi hús! Béla bácsi zsugorodása, ekkor mintha lazulni kezdett volna. — Hát ha te nem tudsz takarékoskodni! — Jelentette ki magabiztosan. Minek főztél annyit? Miért raktál bele annyi húst? Liza néni magyarázni kényszerült, — hogy hát amikor az ember valaminek meg akarja adni az ízét, zamatát, nem kicsinyeskedhet... Különösen ha a hírét elviszik Amerikába is ... A húst be kell takarni káposztával . . . ennyit már tudhatna a bácsi. Béla bácsi ezt tudta, mégis visszanyerte eredeti térfogatát, sőt vissza mert feleselni. — Csinálj, amit akarsz — kiabálta .. . (mármint a káposztával) — és faképnél hagyta a nénit. (Ez a legkönnyebb.) Miután nem volt többé kivel veszekedni, Liza néni gondolkodni kezdett. Ha pedig ő gondolkodni kezdett, mindig eszébe jutott valami. Most például az... hogy miután ők kettesben, annyi káposztával komoly gyomorrontás nélkül meg nem birkóznak, segédcsapatokról kell gondoskodni... Világos! Ami vendég részére készül, az vendég által fogyasztassék el ... Ez elég dogmatikusan hangzik, de azért van benne logika. Csak elő kell keríteni azokat, akik káposztaevés szempontjából számba jöhetnek. Mert van barát elég, de a java részük öregedőben . . . egyiknek magas a vérnyomása, másik epekövekkel rendelkezik ... aki fiatal, az ez idő tájt az Olasz-tengernél tömi magát szárított hallal, vagy Bulgáriában fogyaszt saját maga szállította konzervféleséget... No de ha Liza néni elszánja magát valamire, végre is hajtja azt. Hiszen Józsiék itthon nyaralnak, úgyis régen tartoznak nekik vacsorameghívássai, évek óta náluk töltik a vigília estét... Igaz, hogy Józsinak gyomorfekélye van, a felesége meg állandóan fogyókúrát tart, na de ha szépen megkéri, talán felfüggeszti azt egy estére. Am ha nem tennék, a Józsi fiára, menyére, a két nagyétkű kamasz unokájára feltétlenül lehet számítani . . . Remek ötlet, fog ez menni, csak Liza nénire kell bízni. .. máris megy telefonálni... A telefonban — természetesen jött a szabadkozás. — Ugyan kedveskéim, miért is mennénk hozzátok? Ráadásul hatan egyszerre, mikor a karácsony estét úgyis nálunk töltitek . . . Eszetekbe ne jusson ez idén elmaradni ... Mire Liza néni... Hisz éppen ez az, leikecském I Hogy évek óta folyton esszük a vacsoráitokat. Minden vigílián rántott hallal kínáltok! (És milyen rosszal.) Káposztalevest tálaltok. (Most legalább megtudjátok, milyen íze van a káposztának!) Ideje, hogy viszonozzuk a kedvességeteket! A drót másik végén: — Szóra se érdemes, drágaságom . , . Csak nem tűrhetjük, hogy évről évre egymagatokban ünnepeljetek. Eleget vagytok egyedül egész évben ,. . — Fenét vagyunk! — villant át a néni agyán — csak szeretnénk lenni, de mindig behoz az ördög valakit.. . Ezt a beszélgetést rövidre fogom, csak annyit árulok el, hogy Józsi és családja összedugták a fejüket, mind a hatan. A kamaszoknak is elég értelmes fejük volt és kitalálták, hogy miután Béla bácsiéknál ez idő tájt se születésnap, se névnap nem esedékes, az ilyesmit ők számon tartják, nem lehet más okból a csoportos meghívás, mint házassági évforduló alkalmából. Ha pedig ilyen okosan kombináltak, üres kézzel nem mehetnek oda. összevásároltak tehát egy csomó teljesen fölösleges holmit.. . (Amiket Liza néni karácsonykor úgyis tovább ajándékoz, csak arra ügyel, nehogy annak adja, akitől kapta.) Vittek Józsiék virágot is meg két üveg pezsgőt... Béla bácsi a felköszöntők alatt kínosan feszengett, Liza néni szerénykedett. — Ugyan leikecskéim, minek vertétek költségbe magatokat? — No de azután túljutottak a szép szavakon és nekiláthattak a káposztának. Meg a túróscsuszának. Mert Liza néni azt is készített. Nagyon kellemes este volt, a végén mindenki örült, Liza néni annak, hogy kiürültek a fazekak, Béla bácsi, hogy ismét elmondhatta a történeteit, a vendégek számára mégis az volt a legnagyobb öröm, hogy hazafelé kocsikázva nem találkoztak szondás járőrrel, mert abból igen nagy baj származhatott volna Sajnos, ritkán létezik tiszta öröm ... Ha ilyesmi létezne, ezt az írást be is fejezhetném. De mivel hogy nincsen ... el kell mondanom, hogy másnap reggel beállított Liza néniékhez Karcsi, a Béla bácsi testvéröccse, nagy szemrehányásokkal. — Hát minket kihagytatok a házassági jubileumotok ünnepléséből? .. . Tudjátok-e, a feleségem mennyire megsértődött? Amíg Béla bácsi azon törte a fejét, hogy ebből a kátyúból miként mászik ki, Liza néni mór meg is tette az első lépéseket. — Ugyan, kedveském ... — hiszen tegnap még nem volt igazi ünnepség, csak olyan előjátékféle, mivelhogy én már nem bírok sok emberre főzni, azért részletekben ünnepelünk. Az igazi évforduló ma van .. . éppen most akartam telefonálni nektek . . . Nem kell esküvel bizonyítanom, hogy a néniék csupán újabb vacsora árán evickéltek ki ebből a hazugságból. De, amikor harmadnap Feri bácsi is beállított, a család leghívebb barátja, Béla bácsi régi harcostársa, akkor már elfutotta Liza nénit a pulykaméreg. — Hát hány napig fogunk egyetlen füllentést ünnepelni? — kérdezte ingerülten. Vacsorára ezúttal nem. kerül sor, mert Feri bácsi még jól emlékezett a bácsiék esküvőjére — tanúként szerepelt, megkérdezte hát, hogy nem tévesztették-e el a dátumot? Vagy talán áthelyezték januárt augusztusra, mint manapság szokásos? összevissza dobálni a napokat? Nagy kő esett le a Liza néni szíyéről, szinte hallani lehetett a koppon,ását. Elő is rukkolt gyorsan az igazsággal, elmondott mindent úgy, ahogy történt. (Csak itt-ott színezte ki a hatás kedvéért.) Az pedig nem maradt el. Végül nagyot nevettek mind a hárman, de arra megkérték jóbarátjuka(, ne adja tovább, amit hallott, főleg Józsiék társaságában tegyen lakatot a szájára, ö meg is ígérte, meg is tartotta az ígéretét, nem szólt senki másnak — csak a feleségének... Az se mesélte el senkinek, csak az irodában a kolléganőknek, azok közül az egyik annál a fodrásznál hennáztatta a haját, amelyiknél a Józsi menye .. . így esett aztán, hogy az idén Béla bácsiék kettesben ünnepelték a karácsony estét, a bácsi hallgatóság híján nem hajókázhatott képzelete dereglyéjén, nem mesélhette kedvenc történeteit, teljesen a televízióra voltak utalva, ami azért volt számukra mindennél nagyobb büntetés, mert abba bele se beszélhettek ... (A műsor is csapnivaló volt.) El is szunnyadtak mind a ketten ... de ha felébredtek, nem feledték el szidni az amerikaiakat, akik ezt a helyzetet előidézték ... meg is mondta Béla bácsi lefekvés előtt. — Hallod-e, mama! Baj van azzal az Amerikával, jó lenne annak a Nixonnak jobban a körmére nézni,,, Kedves gyerekek! Ha ügyesek vagytok, fejtsétek meg a versiKeben elrejtett találós kérdést és egy levelezőlapon küldjétek be a neveteket .és a pontos címeteket is! A helyes megfejtőket kisorsoljuk és ha szerencsétek van, egy szép meséskönyvet nyerhettek! Négy kis tipi>talpa, két kis hegyes gombja, hosszú mesterségét mindig igazgatja... Mi az? Kerekecske— dombocska Mészöly Miklós meséje Nézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem. Ha kinyitom — akkor sincs, ha becsukom — akkor sincs. De most mutasd, hol a tiéd. Most majd én nézek a tenyeredbe! Meglátom, mi búvik benne ... Ö, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett kertecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska. Jót ivott a nyulacska. Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hol lehetne bemenni? Házacskában aludni? Körbejárja, kerülgeti — de az ajtót csak nem leli. Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó — hopp, de itt egy kicsi ablak! Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja — aztán bátran bezörget. Ám a házból egy mérges hang kidörren: Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít! Megijedt a nyulacska. Ideszalad, odafut, de előbbre mégse jut. Kerekecske-dombocska itt szalad a nyulacska! Erre megyen, itt megáll, itt egy körutat csinál. Erre-erre, zöld mezőre, jó forrásra, legelőre. Ideugrik, odaugrik — itt elbújik, ott felbukik. Bokor alatt megbúvik! Búvik, búvik, furakodik! Ott nem látja meg a kuvik, aki a kicsi házban lakik ... Kuvik, kuvik — vik, vik, vik!
