Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-22 / 4. szám

harinnal édesített..., tejfel, amit nem liszttel sűrítenek ... ah ... mit tudja ezt egy férj, mennyi gondot, munkát zúdított Liza nénire ... És ha ráadásul elgondolja, hogy káposzta után tészta is dukál . .. Béla bácsi... túróscsuszára gon­dolt. Arra gondolt Liza néni is, de mivel nem ő mondta ki elsőként, rög­tön ellenkezésbe ment át. — Hogyis­­nel Még majd túrót is hajszolok ... meg gyúrni is nekifogok ... A végén nem is ízlik nekik. Ki tudja mesélt-e túróscsuszáról valamelyik ősük? Béla bácsi hagyta, hogy ezen a problémán Liza néni egymaga rágód­jék, csupán ennyit tett hozzá. — Ital­ról magam gondoskodom. Kávét is hozok ... Nosza, erre Liza néni pa­pírt, ceruzát szedett elő és megpró­bálta kiszámítani, mennyi pénzbe ke­rül a megtiszteltetés, hogy Amerikába származott honfitársak leszármazott­jait láthatják vendégül asztaluknál. De mivel az idő szaladt, és az ered­ményül kijött számjegy csak nem akart kevesebbet mutatni, abbahagy­ta a műveletet, vette bevásárló táská­ját és elindult, hogy még idejében elkészüljön. Elkészült! Került amibe került, idő­be, pénzbe, fáradozásba . . . együtt volt minden a fazékban, annak rend­je és módja szerint. Fiatal malachús (friss vágás), füstölt oldalas, kol­bász . . . (házi füstölés), pirított sza­lonnaszeletek a tetején. Sajaos, feltálalásra már nem kerül­hetett sor, mert a vendégek helyett rövidke levél érkezett „amerikai" nyel­ven ... (Béla bácsinak alkalma nyílt megint nyelvtudása érvényesítésére.) Ez volt életének legnehezebb tolmá­csolása, amikor Liza nénivel közölnie kellett, hogy akiket vár, azoknak sür­gős dolguk akadt Bécsben, máskor pótolják majd, amit most elmulasztot­tak Ezt ugyan soha! Káposztát ná­lam nem esznek! — kiáltott fel papri­kavörösen a néni. Béla bácsi pedig zsugorodni kezdett. Zsugorodott, zsu­gorodott. . . olyan aprócskára ment össze, hogy bizonnyal elsétálhatott volna cilinderben az ebédlőasztal alatt — ha lett volna ilyen kalapja. Liza néni... ennek arányában fej­lődött, puffadozott. . . mennél apróbb­nak mutatkozott Béla bácsi, annál hatalmasabbnak látszott a néni. — Jó lecke ez . . . — sziszegte végül — tanulság egyszer s mindenkorra, hogy ne hozzon a nyakamra minden­féle népeket! A Liza néni hangja ekkor sírásra változott. De mihez kezd­jek azzal a rengeteg káposztával? Szerencse, hogy a tésztát még nem főztem be . . . a túró, tejfel is eláll a hűtőszekrényben ... de a káposzta I És... istenem, mennyi hús! Béla bácsi zsugorodása, ekkor mint­ha lazulni kezdett volna. — Hát ha te nem tudsz takarékoskodni! — Jelen­tette ki magabiztosan. Minek főztél annyit? Miért raktál bele annyi húst? Liza néni magyarázni kényszerült, — hogy hát amikor az ember valaminek meg akarja adni az ízét, zamatát, nem kicsinyeskedhet... Különösen ha a hírét elviszik Amerikába is ... A húst be kell takarni káposztával . . . ennyit már tudhatna a bácsi. Béla bácsi ezt tudta, mégis vissza­nyerte eredeti térfogatát, sőt vissza mert feleselni. — Csinálj, amit akarsz — kiabálta .. . (mármint a káposztá­val) — és faképnél hagyta a nénit. (Ez a legkönnyebb.) Miután nem volt többé kivel veszekedni, Liza néni gon­dolkodni kezdett. Ha pedig ő gondol­kodni kezdett, mindig eszébe jutott valami. Most például az... hogy mi­után ők kettesben, annyi káposztával komoly gyomorrontás nélkül meg nem birkóznak, segédcsapatokról kell gon­doskodni... Világos! Ami vendég ré­szére készül, az vendég által fogyasz­­tassék el ... Ez elég dogmatikusan hangzik, de azért van benne logika. Csak elő kell keríteni azokat, akik káposztaevés szempontjából számba jöhetnek. Mert van barát elég, de a java részük öregedőben . . . egyiknek magas a vérnyomása, másik epekö­vekkel rendelkezik ... aki fiatal, az ez idő tájt az Olasz-tengernél tömi ma­gát szárított hallal, vagy Bulgáriában fogyaszt saját maga szállította kon­­zervféleséget... No de ha Liza néni elszánja magát valamire, végre is hajtja azt. Hiszen Józsiék itthon nya­ralnak, úgyis régen tartoznak nekik vacsorameghívássai, évek óta náluk töltik a vigília estét... Igaz, hogy Jó­zsinak gyomorfekélye van, a felesége meg állandóan fogyókúrát tart, na de ha szépen megkéri, talán felfüggeszti azt egy estére. Am ha nem tennék, a Józsi fiára, menyére, a két nagyétkű kamasz unokájára feltétlenül lehet számítani . . . Remek ötlet, fog ez men­ni, csak Liza nénire kell bízni. .. már­is megy telefonálni... A telefonban — természetesen jött a szabadkozás. — Ugyan kedveskéim, miért is men­nénk hozzátok? Ráadásul hatan egy­szerre, mikor a karácsony estét úgyis nálunk töltitek . . . Eszetekbe ne jus­son ez idén elmaradni ... Mire Liza néni... Hisz éppen ez az, leikecském I Hogy évek óta folyton esszük a vacsoráitokat. Minden vigí­lián rántott hallal kínáltok! (És mi­lyen rosszal.) Káposztalevest tálaltok. (Most legalább megtudjátok, milyen íze van a káposztának!) Ideje, hogy viszonozzuk a kedvességeteket! A drót másik végén: — Szóra se érdemes, drágaságom . , . Csak nem tűrhetjük, hogy évről évre egymaga­tokban ünnepeljetek. Eleget vagytok egyedül egész évben ,. . — Fenét vagyunk! — villant át a néni agyán — csak szeretnénk lenni, de mindig behoz az ördög valakit.. . Ezt a beszélgetést rövidre fogom, csak annyit árulok el, hogy Józsi és családja összedugták a fejüket, mind a hatan. A kamaszoknak is elég értelmes fejük volt és kitalálták, hogy miután Béla bácsiéknál ez idő tájt se születésnap, se névnap nem esedé­kes, az ilyesmit ők számon tartják, nem lehet más okból a csoportos meghívás, mint házassági évforduló alkalmából. Ha pedig ilyen okosan kombináltak, üres kézzel nem mehet­nek oda. összevásároltak tehát egy csomó teljesen fölösleges holmit.. . (Amiket Liza néni karácsonykor úgyis tovább ajándékoz, csak arra ügyel, nehogy annak adja, akitől kapta.) Vittek Józsiék virágot is meg két üveg pezsgőt... Béla bácsi a felköszöntők alatt kí­nosan feszengett, Liza néni szerényke­dett. — Ugyan leikecskéim, minek vertétek költségbe magatokat? — No de azután túljutottak a szép szavakon és nekiláthattak a káposztának. Meg a túróscsuszának. Mert Liza néni azt is készített. Nagyon kellemes este volt, a végén mindenki örült, Liza néni annak, hogy kiürültek a fazekak, Béla bácsi, hogy ismét elmondhatta a tör­téneteit, a vendégek számára mégis az volt a legnagyobb öröm, hogy hazafelé kocsikázva nem találkoztak szondás járőrrel, mert abból igen nagy baj származhatott volna Sajnos, ritkán létezik tiszta öröm ... Ha ilyesmi létezne, ezt az írást be is fejezhetném. De mivel hogy nin­csen ... el kell mondanom, hogy más­nap reggel beállított Liza néniékhez Karcsi, a Béla bácsi testvéröccse, nagy szemrehányásokkal. — Hát min­ket kihagytatok a házassági jubileu­motok ünnepléséből? .. . Tudjátok-e, a feleségem mennyire megsértődött? Amíg Béla bácsi azon törte a fejét, hogy ebből a kátyúból miként mászik ki, Liza néni mór meg is tette az első lépéseket. — Ugyan, kedveském ... — hiszen tegnap még nem volt igazi ün­nepség, csak olyan előjátékféle, mivel­hogy én már nem bírok sok emberre főzni, azért részletekben ünnepelünk. Az igazi évforduló ma van .. . éppen most akartam telefonálni nektek . . . Nem kell esküvel bizonyítanom, hogy a néniék csupán újabb vacsora árán evickéltek ki ebből a hazugság­ból. De, amikor harmadnap Feri bácsi is beállított, a család leghívebb ba­rátja, Béla bácsi régi harcostársa, akkor már elfutotta Liza nénit a puly­kaméreg. — Hát hány napig fogunk egyetlen füllentést ünnepelni? — kér­dezte ingerülten. Vacsorára ezúttal nem. kerül sor, mert Feri bácsi még jól emlékezett a bácsiék esküvőjére — tanúként szerepelt, megkérdezte hát, hogy nem tévesztették-e el a dá­tumot? Vagy talán áthelyezték januárt augusztusra, mint manapság szoká­sos? összevissza dobálni a napokat? Nagy kő esett le a Liza néni szíyéről, szinte hallani lehetett a koppon,ását. Elő is rukkolt gyorsan az igazsággal, elmondott mindent úgy, ahogy történt. (Csak itt-ott színezte ki a hatás ked­véért.) Az pedig nem maradt el. Vé­gül nagyot nevettek mind a hárman, de arra megkérték jóbarátjuka(, ne adja tovább, amit hallott, főleg Jó­zsiék társaságában tegyen lakatot a szájára, ö meg is ígérte, meg is tar­totta az ígéretét, nem szólt senki más­nak — csak a feleségének... Az se mesélte el senkinek, csak az irodá­ban a kolléganőknek, azok közül az egyik annál a fodrásznál hennáztatta a haját, amelyiknél a Józsi menye .. . így esett aztán, hogy az idén Béla bácsiék kettesben ünnepelték a kará­csony estét, a bácsi hallgatóság híján nem hajókázhatott képzelete dereg­lyéjén, nem mesélhette kedvenc törté­neteit, teljesen a televízióra voltak utalva, ami azért volt számukra mind­ennél nagyobb büntetés, mert abba bele se beszélhettek ... (A műsor is csapnivaló volt.) El is szunnyadtak mind a ketten ... de ha felébredtek, nem feledték el szidni az amerikaia­kat, akik ezt a helyzetet előidézték ... meg is mondta Béla bácsi lefekvés előtt. — Hallod-e, mama! Baj van azzal az Amerikával, jó lenne annak a Nixonnak jobban a körmére nézni,,, Kedves gyerekek! Ha ügyesek vagytok, fejtsétek meg a versiKeben elrejtett találós kérdést és egy levelezőlapon küldjétek be a neveteket .és a pontos címeteket is! A helyes megfejtőket kisorsoljuk és ha szerencsétek van, egy szép mesésköny­vet nyerhettek! Négy kis tipi>talpa, két kis hegyes gombja, hosszú mesterségét mindig igazgatja... Mi az? Kerekecske— dombocska Mészöly Miklós meséje Nézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem. Ha kinyitom — akkor sincs, ha be­csukom — akkor sincs. De most mutasd, hol a tiéd. Most majd én nézek a tenyeredbe! Meglátom, mi búvik benne ... Ö, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett ker­­tecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska. Jót ivott a nyulacska. Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hol lehetne bemenni? Házacskában aludni? Körbejárja, kerülgeti — de az ajtót csak nem leli. Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó — hopp, de itt egy kicsi ablak! Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja — aztán bátran be­zörget. Ám a házból egy mérges hang ki­­dörren: Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít! Megijedt a nyulacska. Ideszalad, odafut, de előbbre mégse jut. Kerekecske-dombocska itt szalad a nyulacska! Erre megyen, itt megáll, itt egy kör­utat csinál. Erre-erre, zöld mezőre, jó forrásra, legelőre. Ideugrik, odaugrik — itt elbújik, ott felbukik. Bokor alatt megbúvik! Búvik, búvik, furakodik! Ott nem látja meg a kuvik, aki a kicsi házban lakik ... Kuvik, kuvik — vik, vik, vik!

Next

/
Oldalképek
Tartalom