Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-01 / 1. szám
dlogattuk ; fintn - onnan l apókból L evelekból A prósdgok * N ői dolgok О rszdgok ■ F urcsasdgok ' É rdekességek Hí «mozik, bünOgyek 3 onyodalmak semények N éhdny szóban a [i ТУТ'1-' Két kedves emlék Idtgot szerkesztőségi nap. írógépek kattogása, zaj, rohangálás. Szokatlanul esendőién nyílik az ojté. Egy Idős falusi asszony lép be. Mint később klderUlt, panaszát a „Bizalom vonalán" keresztül intéztük. Mosolygás nyugalommal lóra* kodik, táskáját a szék mellé, kendőjét az ölébe teszi. Elmondja, hogy legalább megnézi, hol dolgoznak azok, akiknek a Jóvoltából elintézték a jogos nyugdíjemelési kérelmét. Köszöni szépen a segítséget, kérdezi, egészségesek vagyunk-о, hát a gyerekek. Az ő unokái Is nödögélnek. Vásárolt Is nekik a nyugdijából ezt-azt. Is már megy is, nem zavar tovább. De még kirak az asztalra egy nagy zaeské cukorkát. Szabadkozunk, dehogy fogadhatjuk el, vigye azt Is a kicsinyeknek. Ne sértsük meg, fogyasszuk egészséggel, mondja — és még az ajtóból visszaszól i In egész életemben olyan voltam, hogy örültem, ha adhattam valamit a szegényeknek , Harasztiné M. Erzsébet A nagy csallóközi árvíz alig vonult el, romok eltakarítása, ruhaelosztás, kölcsönkiutalások. Erről kellett riportot készítenem. Ki az, aki a Dunajská Streda-i SDunaszerdahely) járásban legjobban tbaigazit, aki a legtöbbet tudja mondani f Természetesen Oravocz Róza néni, aki nagyon szeret bennünket, de úgy általában az újságírókat nem tartja valami sokra, mindig talál valami kifogó - solni valót — ami a szivén, az a száján. El Is indul velünk. Por, hőség, rohanás. Ivóvíz még hiánycikk, másutt megállni nincs idő, adatokat feljegyezni, fényképezni, embereknek magyar ázni — szóval rohanni kell. Délutánra már egymáshoz szólni sincs kedvünk. Éhesek, szomjasak, izzadtak és porosak vagyunk, összorázott bennünket a megrongálódott utakon a rozoga szerkesztőségi kocsi. Róza néni érkezik haza elsőnek. „Hát azért hallod, nektek sem könnyű..." Ennél nagyobb és őszintébb elismerést ritkán kívántam magunknak.,. N SZERKESZTŐSÉGE Az újságíró tudja hogy zárt ajtóval, és terített asztallal, bizalommal és bizalmatlansággal egyaránt várják, hogy szidják és dicsérik, hogy minden szavát kétségbevonják és minden szavát szentirásnak veszik... vagyis az újságírónak tudnia kell, hogy hivatásának csak akkor szerezhet elismerést, ha ezt a nagyszerű és felelősségteljes munkát, amit a szocialista társadalom kijelölt számára, mindig becsülettel és lelkiismeretesen végzi. Ennek illusztrálására számtalan sztori kínálkozik. íme néhány a legkedvesebbek közül: Űtravaló Link Zlata Vissza kell nyúlnom az 1942-es évre, 10 évvel korábbra, mint ahogy a Dolgozó Nő 20 évvel ezelőtt elindult útjára. A vvhnei munkatáborban történt. Pénzünk, papírunk, sokszorosító gépünk nem volt, de szólást, mozgási szabadságunk sem, hiszen koncentrációs tábor lakói voltunk. Hogy önérzetre neveléssel, tájékoztatással, felvilágosítással szolgálhassunk, ún. élőújság szerkesztésébe kezdtünk. Л szerkesztőség minden egyes tagjának megvolt a rovata és munkatársai, és ami természetes, politikai feladata. Nekem a gyermekrovat futott. Meséltem, verset szavaltam, találóskérdések hangoztak el és előtornásztam, igyekeztem szórakoztatóan tanítani és edzeni, ami, azt hittem sikerült is, mert nagy visszhangra talált. De itt kezdődött a baj. Néhány napra rá, hogy az újság megjelent, illetve elhangzott, bizony elfelejtettem a szavakat, csak a tartalmat és az Irányvonalat tudtam. Ez a gyermekseregnek nem volt elég, ők ragaszkodtak a pontos szöveghez, s én veszni éreztem a belém helyezett hiúimat. Ez baji Nem maradt más hátra, mint hogy a nehéz napi kényszermunka után este felírni, amit meséltem, hogy ha kell, elismételhessem az előbbieket. így lettem publicista, s amit útravalónak adtak a gyermekek: hű maradni az igazsághoz, állni a szó mögött, magammal vittem. Remélem nem szegtem meg azt, amit elvártak tőlem a kicsinyek, s később a Dolgozó Nő majd a NO olvasói, hiszen a mai napig munkatársa vaivok a lapnak, Futok a riport után Itt в N6 szerkesztősége • • Kőszegi Zsuzsa Hétfő a szerkesztőségi ülések napja: feladatok megbeszélése, elosztása, — utána uccu a riporttémák és alanyok után. így volt ez augusztusban is, amikor néhány nap leforgása alatt anyagot kellett hozni a Szlovák Nemzeti Felkelés színhelyéről, bejárni Podbrezovát és környékét, meglátogatni a Nyári Ifjúsági Tábort a roiáaval (Rozsnyó) járás keleti csücskében: részt venni a Magas Tátrában a Nemzetközi Ifjúsági Találkozón, a rozftaval Járási Nemzeti Blzottságon érdeklődni, milyen stádiumban vannak a választási előkészületek, és a járási nőbizottságon megállapítani, asszonyaink hogyan kapcsolódtak be a „Jó ötlet aranyat ér" akcióba. Ilyenkor Igénybe vesszük a közlekedés valamennyi eszközét, melyhez „sajnos" alkalmazkodni kell. A rendelkezésre álló idő rövid, mi pedig száguldani szeretnénk, hopp Itt, hopp ott alapon, s ezen úgy segítünk, hogy autóstoppal Is utazunk. Az elszámolásnál azonban be kell Imi, hogy milyen Járművel futottam be a „célba", így történt, — mivel az autóstopp nem szerepel az útiszámla-nyomtatványon, a gyaloglás jelét, a „P"-t (peio) választottam, A könyvelőiénben áprilisi tréfának gondolták, sehogy sem akarták megérteni, hogy a hosszú kilométereket olyan gyorsan'miként lehetett megtenni, milyen újfajta „Szárnyas FlfP módszer feltalálásával. Eddig még ilyen útiszámlával nem találkoztak, közölték zavartan és ezt nem fizethetik ki... Czéréné N. Mária Evekkel ezelőtt gépfrónőként kezdtem dolgozni a szerkesztőségben. Amikor titkárnővé minősítettek, azt hittem, egyszerűbb munkám leaz. De azóta rájöttem, hogy a titkári teendőket ellátni nem la olyan könnyű dolog. Kt tudná megszámolni, egy nap hányszor kell jelentkezni) Itt a Nő szerkesztősége. Mennyit kell gépelni, intézkedni, szervezni, megrendelni.,. Hogy mit? Többek között lapunk rendszeres kézbesítését ai új előfizetőknek. Nem panaszképpen mondom, hogy sok a munkám, mert szeretném, ha még több lenne, ha naponta tlzszerhúszszor több új laprendelést küldhetnék a hírlapterjesztő szolgálatnak. Lapunk olvasóitól csak azt kérem) „Aki hallja, adja át“ .,. írjam ki vagy ne írjam ki ? Friedrichné L. Iva Ámbár nem jellemző az újságíró munkájára, de megesik, hogy minden úgy megy, mint a karikacsapás: jó a téma, jól sikerült felvenni az anyagot, jó az Írógép Is, jól indul a cikkírás is. És akkor egyezerre, mint derült égből a villámcsapás, kiugrik egy gonosz kis szó, egy egyszerű, mindennapi kifejezés, amit mégsem lehet leírni, mert másképpen hangzik élőszóban és másképpen fest nyomtatásban. Tehát egy másikat kell kitalálni, megkeresni akárhonnan, de azt a bizonyos kifejezést megfelelő formában akár a föld alól is elő kell teremteni. Persze, mondanom sem kell, hogy ilyenkor a megoldás sokkal egyszerűbb, semhogy az embernek azonnal eszébe jussonl Újságírói gyakorlatom alatt döbbentem rá többek között arra is, hogy a férfiakat vallomásra bírni nem könnyű dolog. Ne értsenek félre! A dolog úgy történt, hogy néhány évvel ezelőtt március nyolcadikára bokréta helyett a férfiak nőkről alkotott véleményét szedtük csokorba és ezzel kedveskedtünk lapunk olvasóinak. Én három interjút készítettem. Kettőt minden zökkenő nélkül. S talán éppen ez okozta, hogy a harmadik, köztiszteletben álló, nevas egyéniséghez már biztosra mentem. De tévedtem. Rossz napja volt. Та- Ып Ьа1 lábbal kelt fel. Már a fogadtatás sem volt a legbarátságosabb és amikor meghallotta, hogy a tolakodó újságíró Forduljon hozzdnk bizalommal. Sebőknó Sí. Ilona TM ?kkw mí* Dolgozó Nőt 10 éves évfordulója küszöbén ismertem meg, amlkoria a „Vaőerník“ napilap apróhirdetései között felfehlíí,e‘<iüke*' Azóta összeeíímmS „élf*emet » uPPaI, »hol örömmel dolgozom. Tíz év alatt a szerkesztőségben előforduló adminlsztráolós munka minden csfnját- Wnját megismertem. Ma a különféle panasa-, probléma- és tanácskérő levelek elintézését Igyekszem minden kedves olvasónk megelégedésére megválaszolni, ami nem Is olyan könnyű, mivel nemcsak asszonyok, anyák, lányok, de sok esetben férfiak, apák Is tanácsunkat kérik bonyolult ügyeikben, bajaikban. Ha sikerül kéréseiknek eleget tenni, nekünk éppúgy öröm, mint a kedves olvasónak. Cimlaptúl a szerkesztőségig Balláné T. Regina Kedves lapomat, a Nő-t mindig magaménak tartottam. Mint a Vyikovce n/Ipfom-l (Ipolyvlsk) ®Г** könyvelője, és a nőszövetség elnöknője, állandóan terjesztettem falunk dolgos asszonyai között. Gyakran részt vettünk ankétokban, versenyeken és néhányszor mint riportalanyok Is szerepeltünk a lapban. Szövetkezetünk virágkorában kétoldalas képes riport készült rólunk. A riport Írója előre megmondta, hogy méltón emlékezik meg az aratóünnepélyről, és az élen járó asszonyok fényképét közli a lapban. Türelmetlenül vártuk tehát a Dolgozó Nő legújabb számát. Végre a posta meghozta a legfrissebb példányokat. Szokás szerint leszaladtunk az Iroda alatt levő postára, hogy minél hamarább kinyithassuk kedvenc újságunkat. Nyomban felfedeztük a nagy riportot és a fényképről felismertük a legjobban dolgozó asszonyokat. Mivel engem is fényképeztek, kerestem a képemet az asszonyok között, de nem találtam. Kolléganőm egyszer csak felkiáltott) - Te az első oldalon vagyl Hirtelen összecsuktam az újságot és nyomban leültem a meglepetéstől. Csak a ruhámról ismertem magamra. Annyira kiszínezték a képet, hogy még a legjobb barátnőim Is azt állították, hogy az a kép egy esöppet sem hasonlít rám. Otthon tizenhárom évig viaskodtam a számokkal, a lapnál ugyanerre a sorsra vagyok Ítélve. Női, ilyen zökkenő lendített ki az „öcsikére is vigyázni kell" című cikk megírásánál a „svungból". Bevallom, hirtelen nem tudjam minek nevezzem azt, amiről lényegében szó volt. Mert úgy, hogy a kisfiú „pisilője“, vagy közhasználatú szóval „fütyülője" mégsem lehet csak úgy dirnixmirnlx leírni, nem igaz? Tessék? Hogy most mégis leírtam? De kérem, most műhelytitkokról csevegtünkl
