Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-03-04 / 10. szám
HERBERJ OTTO '+AVXO& a gólyák költöznek Susanne elmondta, hogy megfigyelte: a hím rigók a kertben megfutamodnak előle, és a fehér rigó nem érti a dolgot. Valószínűleg, mert nem tudja, hogy fehér. Susanne mindezt egyszerűen csak elmondta, minden mellékzönge nélkül, és Wolfgang csak jóval később fedezte fel benne a személyes vonatkozást. És most úgy hozta az élet, hogy megint véletlenül egymás mellett élő albérlők lettek egyazon háziasszonynál. Máról holnapra. A véletlen szabja meg, hogy találkoznak-e. Udvariasan köszönnek majd egymásnak. Miért nem mondta Süsannenak, hogy jó lenne, ha leülnének, és kibeszélnék magukat? Feltétlenül olyan benyomást keltene vele, mintha elhatározása megmásítására akarná rábírni Susannét, vagy mintha nem ismerné el azt a jogát, hogy ő maga döntsön úgy, amint szükségesnek tartja? Az asztalon kiterítve hevert a következő szemeszter előadásainak anyaga, az egyik teljesen új, a másik lényegesen átdolgozott formában. Az élet megy tovább. Természetesen. A fák gyorsan nőnek. Huszonöt év múlva, de annál nem hamarább, jelentkezik először a népgazdaság szempontjából számba vehető haszon. A mai facsemeték addigra tizennyolchúsz méter magas, mintegy negyven centiméter átmérőjű fákká nőnek; szilárd, alig gyúlékony faanyag, amin nem fognak ki a kártevők, nagyon könnyű, és a metszete selymesen csillogó fényű. Vége a faellátási gondoknak. ö maga addigra túl lesz az ötvenen. Életének fő vonala ki van jelölve, rátalált a feladatra, amelynek új meg új megoldásai be fogják tölteni az életét. A feladat nem változik. Csakhogy Susannénak nyilván nagyobb része volt benne, semmint 6 maga gondolta volna. Milyen nagy és mennyire lényeges volt a része? Vagy talán a tekintetben követett el mulasztást, hogy önmaga létének egy részét, mintegy kiegészítését látta Susannéban, és kevéssé törődött azzal, hogy mivel járul hozzá ő Susanne életéhez? Susanne már ágyban volt, eloltotta a lámpát, és hallotta, hogy Wolfgang távozik a lakásból. Heves önvád gyötörte, hogy vétkes és csaló, éppen mert Wolfgang nem hagyta el magát, nem siránkozott, és nem játszotta a megcsaltat, aki régi tulajdonjogát védelmezi. Megszégyenítette Wolfgang bánata, noha csupán azt tette — még ha ebben a józan állapotban nem is tudatosan —, amit Wolfgang szokott tenni, és amiről oly sokszor beszéltek: a meglevő dolgok érvényességét felülvizsgálni új tapasztalatok alapján. Az eddigi felülvizsgálatok pozitív eredményre vezettek, hiszen Petrusszal összehasonlítva Wolfgang jó lelkű, szerény, erős alkatú ember, ezért végül is megszerette. Két héttel ezelőtt még minden jónak és tartósnak látszott» Túlságosan alacsonyra szabta talán az igényeit, vagy a hébe-hóba felmerülő kétségeket nem vette volna elég komolyan? Megtörtént volna ugyanez akkor is, ha egy évvel később találkozik Christiannal, már mint férjes asszony, esetleg mint fiatal anya? Milyen alaposan kell felülvizsgálni? Mennyire lehet az ember biztos a dolgában? Kit tehetsz felelőssé azért, ha az élettárs megválasztásának mércéje később alkalmatlannak bizonyul? És mi minden függ ettől a választástól, amit senki emberfia nem hajthat végre helyetted? Ki ad választ erre, és miféle válasszal jutsz valamire? Az anyja biztosan azt mondaná: „Wolfgang jó jellemű ember, ezt már az első nap észrevettem. Szerelem? A szerelemmel semmire se mégy. Csak elvakít, és elég, akár a gyertya. A jellem maradandó. Azzal kell együtt élned. Az apád silány jellemű ember volt, a nagyanyád tudta is, de nem szólt. Tanult kovács volt, mi hárman voltunk lányok, és nem akarták, hogy a kovácsműhelyünk idegen kézre jusson. Engem elvakított a szerelem, és csak akkor ismertem ki a jellemét, amikor már késő volt. Az anyám a halálos ágyán megvallotta, hogy kezdettől fogva tudta, kit hozok a házba. Monika ekkor már iskolába járt. Karlheinz pedig éppen akkor született. Hanem jobb jellemű embert, mint ez a te Wolfgangod, nem is kívánhatsz magadnak. Olyan' csöndes, finom ember. Meg művelt is. Biztosítva van mellette a jövőd. Az meg csak valami cigánylegény lehet, akiről az imént beszéltél. Aki a bőröndjéből él, és egyetlen este megiszik húsz üveg sört. Ismerem a fajtáját. Nem a hozzád illő jellem. Hogy manapság mi mindennel nem tömik a fejeteket. Jellemformálás — újfajta divatos szamárság. Hidd el, drága gyermekem, jellem dolgában én sokkal jobban eligazodom.“ 'Ez a helyzet a kérdéseiddel, mindenkitől másféle választ kapsz, a helyes választ azonban végül is magadnak kell megtalálnod. Wolfgang visszaérkezett. Hallotta, ahogy halkan bezárja a lakás ajtaját. A folyosón megállt, visszafordult, és Susanne ajtajához lépett. — Susanne? Tessék. Bejöhetek? Gyere. Wolfgang nem gyújtott villanyt. — Hol voltál? — Jártam egyet. — Ülj le. Lehetséges, hogy majd az idő segít? Egyszerűen ki kell várni, hogy megszűnjön az idegenség? Végül mégis kikérdezte Christian felől. Kint már hajnalodott, de a beszélgetés még javában folyt, és közben Susanne megpróbálta kialakítani az álláspontját, amely csak fokozatosan öltött testet, és lezáratlan maradt. öt nem tudom annyira csodálni, mint téged, gondolta, sokkal nyersebb és szögletesebb nálad, de bevon az élete mozgalmas középpontjába. Nálad is a középen voltam, a közép pereme táján, ahol nagyobb a nyugalom, és te beéred annyival, hogy ott vagyok. ö nem éri be ennyivel. Ügy viselkedik, hogy kedvem támadjon a mozgalmassághoz. Mire is menne a puszta jelenlétemmel. Ezt a gondolatát azonban nem mondta ki. Wolfgang bebizonyitotta volna róla, hogy hézagos és éretlen. — A szüléidhez azért elviszel? — kérdezte Susanne. — Velem jönnél? Természetesen. Miért kérded ? — Azt kérdezem, hogy azért mégis elviszel-e ? 21 Christian az udvaron állva nézelődött, mint az első este. A kocsmától egészen a templomig lélekszakadva futott, mivel sokkal korábban akart ideérkezni, és most egyszerre megijedt, hogy talán már késő. Susanne szobájában nem látott világosságot. Christian átmászott a kapun, és halkan kiáltotta a nevét. Az ablaka mintha be lett volna csukva. Soká lesz még éjfél, de elöl» Erdmannéknál sem égett a lámpa. Mind moziba mentek volna? Hol van ma vetítés? Talán Lüzenben. Kinyitotta a hátsó ajtót, sokkal rövidebb idő alatt, mint annak idején: minden fogás könnyebb, ha már gyakoroltuk. Odament-kopogtatott, de már el is vesztette a reményt: lakatlan szoba ajtaján hangzik így a kopogtatás. Megfordulhatott volna, de mégis belépett, és ott állt a sötétben. Ahhoz elég világos volt, hogy felismerje, amit már amúgy is tudott. A szoba mintha még Susanne emlékét őrizte volna. A kerek, rózsaszín szappan illata és enyhe almaszag vegyült a levegőbe. Az ágyon ott voltak • a lehúzott takarók, szép rendesen összehajtva. Leült az ágyra, az ócska szék úgy állt, mint azelőtt, amikor Susanne ült rajta, és őt figyelte, hogy kiokosodja, vajon hazudik-e vagy csakugyan olyan .léha fráter, amilyennek látszik. Mikor megszületünk, nincs bennünk bizalmatlanság. Végül talán mégis azt hihetted, hogy hazudok. De akkor kifogott rajtad a gyanakvásod. Rossz tanácsadó. Mindabban, amit ezeken a napokon és éjszakákon tettem és mondtam, szemernyi hazugság sem volt. Egyet-mást talán eltúloztam, vagy nagyon is letompítottam, vagy nem gondoltam meg eléggé, és talán több naivitásra és kevesebb józanságra lett volna szükségem, hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy néha kedvem lett volna. Ilyenformán igazán elképzelhető, hogy fogalmad sincs róla, milyen állapotban vagyok valójában, miért rontottam fejjel a falnak, és miért rendeztem akkora cirkuszt semmiért. (folytatjuk) Balézs Anna (4 r ^ m (Kivonatosan) Sűrű volt a levegő a kis helyiségben, A bőr nehéz szaga beivódott a ruhákba, és a nyersgumiragasztó szálló benzinje teletöltötte a tüdőt. Szűk volt a műhely Csak úgy tudtak az asztalok között elmenni, hogy súrolták egymást testükkel A munkásnők előtt alumíniumdrót futott azon feküdtek a kiszabott féiigkész vagy éppen munkába fogott divatövek színe! csomói. A varrógépek sebesen lökték előre a hosszú bőrcsíkokat, egyenes varrások díszes kacskaringókkal váltakoztak. Ott formás csatok hulltak oldalra, a kis asztalra a fekete Rózsi keze alól. Ezt vigyázva kellett varrni. A bőrrel bevont csatok vasból préselt részére ráugró tű egy pillanat alatt eltörött és nemcsak a munkát akasztotta meg, hanem a morc főnök pillantását is odavonta. „Megint egy tű? Ha sokat tör, le fogom vonni . . .“ A lány tehát figyelmesen hajolt a munka fölé, nagy sötét szeme *nem fordult félre soha. Nem áll! meg, nem eresztette le húsos kis kezeit munka közben. A háta meghajolva borult a gép fölé. A fojtó meleg megállt a kis műhelyben, ahol mindig minden munka sürgős volt. Az órabéres munkások untig hallgatták: „Sietni! Sietni! Kilenckor érte jönnek, tízkor érte jönnek!" Megszokták a gyors munkát. Némán dolgoztak, a főnök úr nem tűrte a beszédet. „Nem színház ez, hanem műhely" — mondta, és ez elég volt, hogy elvegye a kedvüket minden mondanivalótól. Ma egy sovány, magas lány lépett be. Sok volt a munka. Az új munkásnő keze alól szélsebesen kerültek ki a kész övék. Pillanatok alatt bevonta, kisimította a csatokat, melyeket a belvárosi szalonok küldtek. Az első órában csendesen hajolt a munka fölé. Oldalt nézett a lányokra és aztán egyszer csak, mikor valami nagyon szépen sikerült, megszólalt: — Ide nézzen — mondta a fekete Rózsinak —, ide nézzen, ennek aztán van formája, mi? Kitartotta kezén a finom kis csatot. A feszülő, leheletvékony anyagon könnyen átüthetett volna a ragasztó. Nem sikerült soha egy-két kisebb folt nélkül, de ezen sehol semmi, egyetlen foltocska sem. Boszorkány ez a lány. A fekete Rózsi felemelte fejét. A lába megállóit a géppedálon, és rácsodálkozott a csatra. Ez igazán gönyörű — mondta félhalkan és gyorsan visszakapta pillantását, máris rátaposott a pedálra és ideges sietséggel meghajszolta. Nem nézett a főnök felé, de biztosan tudta, hogy összeráncolta a szemöldökét és idenéz. Furcsa, összeszoritott szája sarkában két kemény ránc támad. Ezt ők már mindnyájan tudták és azt is, hogy az első szóra éles, kel-Szózötven éve, 1817-ben született epikai költészetünk legkiválóbb képviselője, Arany János. A földművescsaládból származó, európai szintű költő csodálatos nyelvi- és képgazdagsággal, kristályos tisztasággal alkotta örök irodalmi értéket képviselő költeményeit: a Toldi-trilógiát, történelmi tárgyú és balladisztikus verseit, társadalomszemléletét tükröző szatirikus költeményeit, szépséges Űszikéit. Nagyszerű műfordításai is időtállóak. Arany János együtt élt, lélegzett népével, amelyből sarjadt, és melynek gondolatvilágát olyan megejtő erővel fejezi ki költészete. О 5* 3 '2 V) U Este van, este van: kiki nyugalomba I Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppon akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornya^. Udvaron fehérük szőre egy tehénnek: A gazdasszony éppen az imént fejé meg; Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta, Pedig éhes borja nagyokat döf rajta. Ballag egy cica is — bogarászni restel — Óvakodva lépked hosszan elnyúlt testtel, Meg-megáll, körülnéz: most kapja hirtelen- Egy iramodással a pitvarba terem.
