Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-02-26 / 9. szám
szenvedtünk, semhogy megengedhessük a régi idők visszatérését!“ Ez is bizonyítja, hogy a munkásosztály tisztában volt feladatai horderejével. Egyszer s mindenkorra a kapitalizmushoz való visszatérés ellen, a szocialista rendszer mellett döntött. Ennek köszönhető, hogy az ellenforradalmi puccs szervezői — az 1968-as jobboldali és ellenforradalmi erők höz hasonlóan — 24 évvel ezelőtt döntő vereséget szenvedtek. A munkásosztály harcát — a CSKP vezetésével — tehát siker koronázta. Nem volt könnyű dolguk, annyi bizonyos, de a tét: a szocializmus ügye drága volt, melyet a legnagyobb kockázat árán is meg kellett védeniük. Ez a tudat adta az erőt a népi milíciába tömörült munkásoknak, akikkel vállvetve nem egy nő küzdött. Anna Horálková a CKD Dukla gyár üzemi őre is közéjük tartozott. Munkáscsalád sarja. Az édesapja, a testvérei, sőt a férje is kommunista volt. — Jól emlékszem még a München előtti köztársaságra, a munkanélküliségre, nyomorra, melyből családommal együtt én is bőségesen kivettem részemet — vallja. — Természetesnek tartottam tehát, hogy a felszabadulás után belépjek a pártba és hogy 1948 februárjában férjemhez és társaimhoz hasonlóan én is fegyvert ragadjak... Akkoriban a fiatal asszony még nem igen volt tisztában — de nem is lehetett — a népi milícia fogalmával és kötelességeivel az éppen megalakult szervezetben. Csupán azt tudta, hogy szükség van rá, a segítségére. Ezért engedett a hívó szónak, a párt szavának, bár a gyárban végzett munkáját — öt gyermeknek volt az édesanyja — háztartás gondjai tetézték. Nem, ez a ma már 58 éve ellenére is fiatalos mozgású, határozott fellépésű, erélyes asszony nem szokta meg a henyélést. A kényelmet soha nem ismerte. Ifjú korától kezdte a közügyek intézéséből is tevékenyen részt kért. A Vöröskereszt egykori katonája éppen olyan kitartással és buzgalommal munkálkodott a nőbizottságban, vagy a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetségben, mint a Polgári Honvédelmi Szövetségben. Nagyot sóhajt, de meggyőződéssel mondja: — Sokat dolgoztam az életben, még több lemondásban volt részem. De ha újra kezdeném, megint csak ezt tenném. A 24 esztendő előtti események ma is úgy élnek emlékezetében, mintha csak tegnap történtek volna. Az üzemi pártbizottság elnöke a CKD Dukla gyárban Urbán elvtárs volt. Tőle értesültek a dolgozók a fejleményekről, arról, hogy mire készülődik a reakció. Szerencsére az üzem munkatársainak a többsége megbízható volt. Mégis elsősorban a kommunisták köréből válogatta ki a népi milícia tagjait az elnök, akikről tudta, hogy nem élnek vissza a beléjük helyezett bizalommal. Csakhamar azonban a kommunista párttal rokonszenvező pártonkívüliek, illetve más politikai pártok tagjai is felvételüket kérték az üzemi őrök, majd a népi milícia soraiba. Értékes segítségüket a saját üzemükön kívül mások is igénybe vették. Anna Horálková mint üzemőr 1958-ban a CKD Stalingrad üzem portája előtt — Az izgalmas és fárasztó napok kitörölhetetlenül belevésődtek emlékezetünkbe — folytatja Anna asszony. Napközben a gyárban dolgoztak, éjszakánként pedig a rend és a nyugalom fölött őrködtek. Csupán felváltva, néhány órára heveredtek le az őrszobában... , Horálková elvtársnő váltáskor rendszerint hazaszaladt. Megmosakodott, majd enni adott a gyerekeinek és — más választása nem lévén — távoztakor rájuk zárta az ajtót. A kislányának — akkor már 10 éves volt — úgy-ahogy megmagyarázta a helyzetet... Kétségtelenül a lelkesedés és a kommunista öntudat adta nekik az emberfeletti erőt a kitartáshoz, melynek jutalma nem maradt el. Február 25-én történt. A kora délelőtti órákban lőszerekkel és puskákkal megrakott teherautó jelent meg a CKD Dukla üzem udvarán. A bizalom kétségtelen jele, a legnagyobb kitüntetés volt ez a párt részéről — A fegyvereket nekünk, a gyár munkásainak szánták, akik a népi demokráciáért egytől egyig hajlandóak voltunk az életünket is feláldozni — tájékoztat Anna asszony. — Azonnal munkához láttunk. Az üzemi pártbizottság tagjai szétosztották közöttünk a küldeményt. Azokat pedig, akik nem tudtak bánni a fegyverekkel, kiképzésben részesítették. Horálková elvtársnő emlékei hatása alatt ma is elérzékenyülten beszél ezekről a napokról. Felejthetetlen pillanat volt, amikor feltárult a gyár kapuja és a munkások büszkén, emelt fővel indultak el a főváros utcáiba. Első útjuk az Óvárosi-térre vezetett, ahol a többi prágai üzem munkásőreivel együtt meghallgatták Gottwald elvtárs beszédét, majd a Vencel térre vonultak, hogy onnan a Nemzeti Színház irányában Smíchovra meneteljenek, a járdákat övező tömeg lelkes üdvözlő kiáltásai és tapsa közepette... Az emberek, különösen az idősebbek, akik átélték az első köztársaság nyomorát és munkanélküliségét, ujjongtak, voltak, akik sírtak a boldogságtól. Igaz, akadtak közöttük reakciósok is, akiknek nem volt okuk az örömre, mert végre megértették, hogy elvesztették a játszmát... — Boldog vagyok — folytatja meghatottan Anna asszony —, hogy munkásosztályunk a CSKP vezetésével a békét, a jólétet, valamennyiünk boldog életét választotta 1948 februárjában. 1968- ban nehéz időket éltünk át, az ellenforradalmárok népi milíciánk tekintélyét megtépázták, sőt a létezését is veszélyeztették, ám aljas tervük szerencsére csődöt mondott. Szövetségeseink és barátaink — elsősorban a Szovjetunió — segítsége időben érkezett és megakadályozta a már-már készülő vérfürdőt... Így beszél az az asszony, aki tisztában van azzal, mivel tartozik a pártnak, hazájának, az egész társadalomnak. Aki jól tudja, hogy milicistának lenni nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősség is, melyről soha egy pillanatra sem feledkezhetik meg az ember, akár az esztergapadnál, a rajztáblánál, akár az íróasztalnál ülve keresi meg kenyerét. KARDOS MARTA >* О a > о c о se Halász Mária és Zátori Rozália a sziszál-részleg legjobb dolgozói közé tartoznak. Kántor József, az üzem termelési vezetője rendszeresen ellenőrzi a kész termékek minőségét. Ezekből az exportra alkalmas minőségűek eljutnak a KGST tagállamok feldolgozó üzemeibe is. A Rácz lányok kezei közt már a kési spárga fut, ez a gépsor a göngyölítést végzi. Az osztályozó részleg szocialista munkabrigád-^ jónak egy csoportja: Molnár Erzsébet, Horváth Júlia, Kolónyi Irén és Csicsola Jolán. Balról a harmadik Kolónyi Irén, a brigád vezetője. 1950-től_ dolgozik az üzemben, több Ízben kapott kitüntetést eredményes munkájáért. S' »-О N «Л «Л •Ф-ж Ф a »Ф 2*
