Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-18 / 3. szám
Hímzett uzsonnaabrosz На vendéget várunk uzsonnára, szebb, díszesebb abroszt használunk a terítéshez. Az itt látható, és a felnagyított minta szerint könnyen elkészíthető abrosz ünnepélyesebbé teszi a terítéket. Készülhet fehér vászon alapon színes mintákkal. Rózsaszín, sárga, borsózöld alapon fehérrel, vagy más pasztell színnel. A lepke szárnya tüllrátéttel is készülhet. A MEGSZOLGÁLT PÉNZ KABARD MES£ Volt egy embernek egy lusta fia. Az apa látástól vakulásig dolgozott, a fia napkeltétől napszálltáig lustálkodott. Nem is tudta, mi a munka, nem értett hozzá; azt ette, azt itta, amit készen tettek elébe, olyan ruhákban járt, amit más keze varrt. De az apja pénzét se kímélte: számolatlan költötte. Megelégelte az apja. Elhatározta, hogy munkára fogja, takarékosságra szoktatja a fiát. Elvitte hát a szomszéd faluba, és béresnek adta egy esztendőre, egy aranypénzét. Nem volt ínyére a legénynek a béreskedés, de nem mert ellenszegülni az apjának. A gazdája azonban megtudta, hogy a lusta legény jómódú szülők fia, és azt gondolta magában: „Miért dolgoztassam ezt a legényt úgy, mint a többi béresemet? Bizonyosan nem azért adták hozzám. Ha agyondolgoztatom, még megharagszik rám az apja!“ És nem fogta munkára a legényt. Jól táplálta, ruházta a fiatal naplopót. Letelt az esztendő, a gazda kiadta a legénynek az aranypénzt, amiben megegyeztek, és útnak bocsátotta. Hazatért a legény. — No, fiú, dolgoztál-e? — kérdezte az apja. — Dolgoztam. — Megkaptad-e a béredet? — Megkaptam. Add csak ide! A legény odaadta az apjának a bárét, az aranyat. Az apja fogta a pénzt, még csak meg se nézte, belehajította a folyóba. A legény még csak nem is csodálkozott, nem is törődött apja különös tettével. Meg aztán nem is volt az nagy pénz — egy árva arany mindössze. — No, fiam — mondta ezután az apja —, dolgozz még egy esztendőt! És elvitte a fiát egy másik faluba, egy másik gazdához. Ezzel a gazdával is megállapodott, hogy a fia kereken egy esztendeig dolgozik nála, és egy aranypénzt kap a munkájáért. Akár az első, ez a gazda is azt gondolta: „Meglehet, azért hozta ide ezt a legényt az apja, hogy kipuhatolja, milyen ember vagyok. Nem, nem fogom munkára a legényt, mert még azt mondják, hogy könyörtelen vagyok!“ Nem kényszerítette a leg Ínyt, hogy dolgozzék, az meg úgy élt, ahogy neki tetszett. De jól tartotta a lustát, sz'pen is öltöztette. Amikor az esztendő letelt, odaadta neki az aranyat, és útnak eresztette. Hazament a legény, az apja elé állt. — No, fiam, dolgoztál-e? kérdezte az apja. — Dolgoztam. — Kaptál-e fizetséget <» munkádért? — Kaptam. — Add csak ide. Odaadta a legény az aranyat. Az apja fogta, és ezt is beledobta a folyóba. Rá se ügyelt a fiú, még csak meg se kérdezte, miért dobta az apja a folyóba a pénzt. Látta az apja, hogy nem úgy fordult a dolog, ahogy ő akarta. A harmadik esztendőben egy messzi faluba vitte a fiát, és béresnek adta. — Látom — mondta a gazdának —, hogy szegény ember vagy, ezért nem is kérek pénzt a fiam munkájáért Dolgozzék ingyen! Sejtette a gazda: oka van annak, hogy ezt a legényt beszegődtette hozzá az apja Már az első napon keményen megdolgoztatta béresét, percnyi pihenőt se engedett neki. Csak este adott ennie, amikor lenyugodott a nap. így telt egyik nap a másik után; a gazda már pirkadatkor talpon volt, dolga után látott, és felkeltette a bérest is. Fáradhatatlanul dolgozott maga is, és a legényt se hagyta tétlenkedni. Nehezére esett a lusta legénynek a munka: nyögött, sóhajtozott, verejtékezett de a gazda úgy tett mintha észre se venné. Csak azt hajtogatta: Ahogy én dolgozom, úgy dolgozz te is! Semmiben se maradj el mögöttem! Ne légy lusta! Ne légy ingyenélő! Látta a lusta legény, hogy nem tud kibújni a munka alól. Egy idő múlva úgy beleszokott a munkába, hogy már nógatni se kellett. A gazda azelőtt hajtotta, szidta, most pedig még meg is dicsérte néha. Dolgozott a legény egy esztendeig, kérges lett a tenyere, elnyűtte szép ruháját. Jerseyruha lakk övvel és a ruha anyagából készült széles sállal. Amikor az esztendő letelt, azt mondta a gazda: — Apád nem kért fizetséget a munkádért, de olyan derekasan dolgoztál, hogy nem bocsáthatlak el üres kézzel. Itt van két arany. Vidd haza! Hazaért a fiú. Az apja ránézett, csöndesen a bajuszába mosolygott és megkérdezte: — No, dolgoztál-e, fiam? — Dolgoztam.- Aztán jól-e? Jól. — Fizetett a gazda a munkádért? — Két aranyat adott. — No, add csak ide! Odaadta a legény a két aranyat. Az apja fogta, és már meglendítette a karját, hogy a folyóba vesse a pénzt, de a fiú odaugrott hozzá, és elkapta a kezét. Az apja ránézett és megkérdezte: — Miért ijedtél meg olyan nagyon? . A fiú akkor felkiáltott: \ — Ne dobd, apám, a folyóba ezt a két aranyat! Nehéz munkával szereztem! Elmosolyodott az apja, és azt mondta: — Látom, fiam, hogy megszolgáltad ezt a pénzt! Amit pedig megszolgált az ember, azt nem szórja hiába! Érted-e most már? Értem, apám!
