Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-18 / 3. szám

Két csinos, mintás szövésű szövetruha. Az egyik kötényruha, egybedolgozott mellény­szerű felsőrésszel, álló galléros kabátkával. A másik elöl végig gombolódik. Dísze a nagy csattal ellátott, azonos színű antilopöv. Nagyon ízléses, egyszínű-mintás jersey kom­bináció. A szoknya egyenes vonalú. Ötletes a blúz hosszabbított derékrésze és a majd­nem könyökig érő manzsetta. Sötétkék vagy fekete gyapjú zsor­zsettből, bársonyból a legmutató­­sabb ez a mély nyakkivágású, strasszgombokkal és övvel díszített alkalmi ruha. А СИ SZAKÁCSKÖNYVÉBE SAJT SZUFLÉ (előétel) 10 dkg zsír, 15 dkg liszt. Ebből világos rántást készítünk, forró tejjel felengedjük, majd 10 dkg re­szelt sajtot, kevés sót teszünk bele. Ha kihűlt, 6 to­jássárgáját és a tojások kemény habbá vert fehérjét vegyítjük a sajtos masszába. Kikent, lisztezett for­mában gőz fölött Vt óráig főzzük. Vajon sült mor­zsával tálaljuk. SZERECSEN INGBEN 6 Vz dkg vajat 6 Vj dkg cukorral és négy tojás­­sárgájával habosra keverünk. Adunk hozzá 6 Vi dkg reszelt csokoládét, 6 Vs dkg őrölt mandulát vágy diót, végül hozzákeverjük a négy tojásfehérjéből vert kemény habot. A masszát kizsírozott, lisztezett formában 3A óráig gőz fölött főzzük. Ha elkészült, a formából kiborítjuk és tejszínhabbal vagy cukros habbal tálaljuk. Cukros hab: 3 tojásfehérjét 6 dkg cukorral és egy kevés vaníliával gőzön felverünk. Beküldte: Záborsky Mária, Nitra BANÁN CSOKOLÁDÉBAN Hozzávalók: 4 banán, 5 dkg csokoládé, 2 kanál ribizlidzsem, tejszínhab, vágott dió. A banánokat félbe vágva tányérra tesszük és meg­kenjük ribizlidzsemmel. A csokoládét elkeverjük 1 kanál forró vízzel és leöntjük vele a banánokat. Az egészet tejszínhabbal vonjuk be és bőségesen megszórjuk vágott dióval. SZILÁNKSZELETEK Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2 to­jássárgája, 5 kanál tej, 1 kanál rum, 12 dkg vaj. A díszítéshez: 10 dkg mazsola, 10 dkg durvára vágott mandula, 2 tojás habja, 10 dkg cukor. A fenti anyagból tésztát gyúrunk. Kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk és tepsibe tesszük. Ha félig megsült, rá­szórjuk a mazsolát, a mandulát és a cukros habot a tetejére kenjük. Ha teljesen megsült, keskeny sze­letekre vágjuk. Beküldte: Tamás Cecília, Bratislava Vasárnap: Csontleves daragaluskával, gom­bás sertéskaraj, sült burgonya, kávékrém­mel töltött torta, na­rancs. Hétfő: Zöldborsó leves, rakott krumpli kol­básszal, tejfellel. Kedd: Lebbencsleves, levárosbukta, kompót. Szerda: Zöldségleves, rántott hús rizzsel, Florida saláta. Csütörtök: Ürühús fe­hérbabbal, vanília­krém. Péntek: Rizsleves, sült véreshurka burgonyá­val, uborka. Szombat: Aprólékleves, csirkepaprtkás galus­kával, madártej. „Florida" saláta MIT FŰZZÜNK A HÉTEN? Hozzávalók 4 személyre: 2 alma, 1 zeller, 1 csésze zöldborsó, 1 zacskó hámozott mandula, 2 narancs, 1 kis csésze majonéz (lehet készen is kapni), só, egy kis erős paprika, egy fél citrom leve. Az almát kimagozzuk és kisebb darabokra vágjuk A zellert nyersen hosszúkás szeletkékre vágjuk (esetleg lereszeljük). Hozzákeverjük a zöldborsót és a mandulát. Két narancsot félbevágunk, kanállal kivájjuk a belét, majd éles késsel kicakkozzuk a széleket. A narancsok belét kis kockákra vágjuk és hozzákeverjük az almához, zellerhez stb. Hozzáadjuk még a majonézt, a fél citrom levét, megsózzuk, megpaprikázzuk, és megtöltjük vele a narancshéjakat. Vajas pirítóssal tálaljuk. Urühús fehérbabbal Hozzávalók 4 személy részére: 250 g fehérbab, 1,5 li­ter víz, 2 hagyma, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 50 g füstöltszalonna, 375 g ürühús (legjobb az oldalas vagy a lapocka), 4 sárgarépa, 2 szál póré, 1 zeller, 2 — 3 bur­gonya, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, babérlevél, 2 db szekfűszeg, fél kávéskanál kakukkfű, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje. A fehérbabot éjszakára lehűtött forralt vízbe áztatjuk, hogy megpuhuljon. Egy nagyobb lábasban a szalonná­val együtt megpirítjuk a kockákra vágott hagymát, ha szép világossárga, rátesszük a nagyobb darabokra vágott ürühúst, a karikára vágott répát, pórét és zellert. Végül hozzátesszük a babot. Körülbelül egy órát főzzük. Egy óra múlva beletesszük a felszeletelt burgonyát, az össze­nyomott fokhagymát, sót, borsot, babérlevelet, a 2 szek­­fűszeget és a kakukkfüvet. Még mintegy 20 percig főz­zük, majd hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet. Aki szereti, ízesítheti még egy kis paradicsompürével, ecettel és cukorral. Kávékrémmel töltött torta A készen vásárolt kerek piskótatortát három részre vágjuk, és a lapok közé krémet töltünk, amellyel kivülről is bevonjuk a tortát. Kávékrém: 2 kanál darált babkávéból 1 deci vízzel kávét főzünk, 2 tojássárgáját 12 deka porcukorral víz­gőz felett felverünk, majd hozzáadva a kávét sűrűre keverjük, a gőzről levéve hozzáadunk 10 deka vajat és azzal tovább keverjük, amíg kihűl. Azután összekeverjük 2 deci, előzőleg cukorral kemény habbá felvert tejszínnel. A torta tetejét ízlés szerint díszítjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom