Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-05-21 / 21. szám

ma dolgozunk, úgy fogunk élni holnap tásóhoz. Ebben jelentős szerepet játszik a kiskereskedelmi árak szintje, stabili­tásának politikája, valamint valutánk vásárlóereje megszilárdításának politi­kája. Természetesen az életszínvonal első­sorban a gyárakban, a földeken, az üzletekben és minden más munkahelyen dolgozók, becsületes, jól szervezeti munkájától függ, annak az elvnek az értelmében, hogy úgy fogunk élni hol­nap, ahogy ma dolgozunk. Elsősorban döntő mértékben növel­nünk kell a tudományos-műszaki fejlő­dés hatását az anyagi termelés folya­mataira, nemcsak a saját tudományos kutató erők alapján, hanem azoknak a nagy lehetőségeknek a céltudatos ki­használásával is, melyeket ezen a téren a szocialista országokkal folytatott el­mélyülő együttműködésünk és a Szovjet­unióval való szoros együttműködésünk biztosít, A tudományos-műszaki forra­dalom fokozódó hatása valamennyi ágazatot érinti, de a legszembetűnőb­ben a fejlődés kiválasztott Irányzatai­ban nyilvánul meg, azokban, melyek a tudomány és technika terén folytatott együttműködés tárgyai, mint pl. a nukleáris technika, a kibernetika, a ve­gyi folyamatok stb. A fiatal nemzedék nevelése megköve­teli az állami szervek, a társadalmi szervezetek, elsősorban a szakszerveze­tek konkrét, céltudatos és rendszeres segítségét. Minden család és iskola felelős a fiatal nemzedék szocialista neveléséért. A sajtónak, rádiónak és televíziónak, az összes kulturális intéz­ménynek és társadalmi szervezetnek támogatnia kell a család és az iskola egységes nevelő hatását. Társadalmunkban jelentős szerepet töltenek be a nők. Fontos kérdés a nők — a dolgozó és az anya — két funk­ciójának egybehangolása. Társadal­munk kötelessége, hogy kedvező felté­teleket biztosítson a nőknek, hogy több idejük jusson a családra, a pihenésre a művelődésre és a kulturális életre Ennek érdekében energikusabban kell megoldanunk a szolgáltatások, a gyer­mekintézmények, létesítmények, az üzlet­hálózat stb. színvonalának emelését. Egyúttal meg kell teremtenünk a fel­tételeket ahhoz, hogy a nők nagyobb mértékben, elkötelezetten részt vegye­nek az állam, a közélet, a gazdasági és társadalmi élet irányításában. Reméljük, hogy a nők szervezete to­vábbra is jelentős politikai-nevelő sze­repet tölt be a nők körében. Meggyő­ződésünk, hogy asszonyaink és lányaink még nagyobb igyekezetei fejtenek majd ki munkahelyeiken a feladatok teljesí­tésében, és mint anyák a szocialista haza iránti szeretetre fogják nevelni gyermekeiket. Csehszlovákia Kommunista Pártja a nemrégi válság után a marxizmus— leninizmus elvein ismét egyesülve, bel­sőleg megszilárdulton, akcióképesen készen áll — éppen úgy, mint egész ötvenéves története alatt —, hogy né­pünket újabb szocialista sikerekre ve­zesse. Biztonságot kölcsönöz az a tudat, hogy a szocialista közösség országai­nak nagy családjába tartozunk, bizton­ságunkat növeli a testvéri Szovjetunió­hoz fűződő barátságunk és szövetsé­günk. A program, amellyel pártunk a nép elé lép, kifejezi a dolgozók legsajáto­sabb érdekeit, azt az akaratukat és igyekezetüket, hogy egyre jobb gazda­gabb és teljesebb életet éljenek. Gazdag, a szocialista köztársaság évei alatt kifejlődött termelési műszaki bázissal rendelkezünk. Fejlett, tehetsé­ges, szervezett munkásosztályunk van, amely a társadalom életében képes a haladás érvényesítésére. Áldozatkész szövetkezeti parasztjaink vannak, akik­nek lénye összefonódott a szocialista nagyüzemi termelési formával. Népes értelmiségünk van, amely előtt a szo­cializmus nyitotta meg a művelődéshez vezető utat, és teszi lehetővé alkotó­erejének érvényesítését. Életképes ifjú-FMllP iimíti ш súgunk van, amely lelkesedik a techni­kai és a társadalmi haladásért. Tehát minden feltételünk megvan ahhoz, hogy elérjük kitűzött céljainkat, Ehhez megvan az erőnk, és megvannak a lehetőségeink. Üj alkotó aktivitásra köteleznek ben­nünket pártunk dicső hagyományai, szo-A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában tartotta ülését május 13—15-én Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. A kongresszus légköre kifejezte a marxizmus— leninizmus és a proletár internacionalizmus halhatatlan eszméi iránti hűséget, valamint azt a szilárd elhatározást, hogy hozzájáru­lunk szocialista társadalmunk további fej­lődéséhez, és egyben a jogos büszkeség érzését ama eredmények felett, amelyeket dolgozóink a párt vezetésével a politikai és a gazdasági konszolidációban elértek. A szlovákiai kongresszust a Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása 50. év­fordulójának alkalmából rendezett ünnep­ségek és a XIV. kongresszus előkészületének jegyében tartották meg. cialista jelenünkért vívott ötvenéves küz­delme. Éljen Csehszlovákia dicső Kommunista Pártja, dolgozó népünk pártja! Viruljon a szocialista Szlovákia a szo­cialista Csehszlovákiában! A lenini úton előre a szocializmus újabb győzelmei felé hazánkban I

Next

/
Oldalképek
Tartalom