Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-14 / 20. szám
Az apa a CSAD dolgozója, tehergépkocsivezetó. Sok százezer kilométert tett már meg a magyar gyártmányú, 5 tonnás tehergépkocsin, minden követ, minden gödröt ismer az utcákon. Kitüntetések, elismerő oklevelek tanúsítják, hogy az üzem kiváló dolgozója. — Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, semmink nem volt. Mi mindent a szocialista társadalomtól kaptunk: pénzkölcsönt, tanulási lehetőséget, elismerést a munkáért... annak idején lisztért és zsirért cseréltem el harmonikámat, gyermekeimnek az új harmonika mellé zongorát is vettem, van televíziónk, gépesített háztartásunk, autónk, és ha sikerül nagyobb lakást kapni, azt is lesz miből berendezni... Jólétben, kiegyensúlyozott életet élhetünk s mindezért az egymáshoz, az emberekhez, a munkához való jó viszony, a felelősség- és kötelezettségtudat, amit viszonzásul adhatunk társadalmunknak ... Erre neveljük Gyurit és Ildikót is ... Egészséges, jövőbelátó szemmel, szülői példamutatással formálják gyermekeik egyéniségét. Ezt bizonyítja a következő eset is. Sallainé hét évig naponta eljárt beteg édesapjához, — akit a kis lakás miatt nem tudtak magukhoz venni —, hogy gondozza, ápolja. Tavály, amikor a nagyapa meghalt — esti tagozatra jelentkezett a Pedagógiai Főiskolán. Szerette volna elvégezni a magyar-német szakot, hogy gyermekeinek a tanulásnál minél többet segíthessen. És férje egyetértett vele. Vállalta a háztartással járó többletmunkát, hogy felesége munkaviszonyban maradhasson és egyúttal tovább képezze magát. A jelentkezést pedagógiai gyakorlat. hiányában elutasították, de a szándék jelentőségéből ez mit sem von le. — Anyuka, még nem késel el? — figyelmeztet tapintatosan mindnyájunkat Ildikó, hogy már indulni szeretne. Gyurika lefut az udvarra kinyitni a garázsajtót. Elbúcsúzunk. Ildikó lábujjhegyre áll és a fülembe súgja: — Szedünk anyukának virágot, de ne tessék elárulni!... A kék Moszkvics kigördül a kapun. A gyerekek sokáig integetnek. Hogyan élnek Sallaiék? Példamutatóan. S ezért értékes tagjai szocialista társadalmunknak. JANDANÉ H. MAGDA mondotta Sona Dzurendová, a Szlovákiai Nőszövetség eperjesi járásának (Presov) titkára, amikor megkérdeztük, milyen érzés Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusi küldöttjének lenni. matostól megtérül a társadalomnak, lelkiismeretes munkában, még kiválóbb eredményekben, az ifjú nemzedék nevelésében. 2 ’S > % «м C C EMLÉKEZETES ÜNNEPSÉG A csatai (Cata) iskola feldíszített tornaterme szép ünnepség színhelye volt. A pirosnyakkendős pionírok tapssal köszöntötték a szovjet vendégeket, akik az iskola meghívására érkeztek a pioníravatásra. Az ünnepi beszédben megemlékeztek Lenin születésének 101. évfordulójáról és a pionírszervezet megalakulásának 22. évfordulójáról. Ezután következett a pioníravatás, és a gazdag kultúrműsor. A labdarúgópályán később a szovjet vendégek meggyújtották a tábortüzei. A fel-felcsapó lángokat körülállták a pionírok, és sokáig zengett a dal az ünneplők ajkán. Bende József ío — Úgy érzem, közéleti munkám jutalma ez, amelyet 1948- tól végzek. S annál becsesebb a kitüntetés, mivel tudom, hogy nők, anyák, asszonyok százai dolgoznak ugyanúgy, mint én, lelkesek, szorgalmasak — bármelyikük ugyanúgy megérdemelné, hogy ott legyen. Ezért azzal a tudattal veszek részt a kongresszuson, hogy őket is képviselem. Nagyszerű dolog tudni, hogy egész társadalmunk, népünk, üzemeink és szövetkezeteink dolgozói tevékeny munkával, felajánlásokkal üdvözölték a kongresszust, a CSKP jubileumi évfordulóját. A mi járásunk kötelezettségvállalásának értéke is több mint másfél millió korona. Közös igyekezettel, akarattal így gyarapodik, gazdagodik hazánk. — Úgy tapasztaltuk, hogy közéleti tisztséget betöltő, társadalmi-politikai munkát végző asszonyaink szerénysége, munkájuk, eredményeik arányában növekszik, s hogy nem szívesen beszélnek önmagukról. De hadd erősítse most kivétel a „szabály"-ti Mit vár a kongresszustól? — Biztos vagyok benne, hogy pártunk XIV. kongresszusa tárgyilagosan értékeli pártunk és társadalmunk elmúlt időszakának eredményeit, problémáit és különös érdeklődéssel, várakozással tekintek a jövő feladatait meghatározó irányelvek, határozatok elé. Mint a nőszövetség . funkcionáriusa örülök, hogy a kongresszusi előkészületek során különös figyelemmel vizsgálták felül a nők részvételének arányát a politikai és a közéletben, s hogy legfelsőbb pártszerveink, vezetőink nagyra értékelték a nők részvételét, hozzájárulását hazánk építésében, s hogy olyan nagy gonddal készítették elő élet- és munkakörülményeik javításának irányelveit az ötödik ötéves tervben. Meggyőződésem, hogy a nőkről való gondoskodás ka— Valóban így van. Az embernek nehéz önmagáról beszélnie, különösen eredményekről úgy szólnia, hogy ne tűnjön szerénytelennek. Tizennyolc évig tanítottam, megkaptam a „Példás tanító" kitüntetést. Négy éve vagyok a nőszövetség eperjesi járásának titkára. Ezt a munkát is olyan szívesen végzem, mint amilyen kedvvel tanítottam. Hiszen lényegében ez is nevelés. Az asszonyokat tanítjuk. Gyermekeket nevelni éppúgy, mint sütni-főzni, — $ tanulni. A mi járásunk Szlovákia legnagyobb, legnépesebb járása. S azt hiszem, a „legproblémásabb" is. A szó olyan értelmében, nincs olyan terület — közellátás, szolgáltatások, munkalehetőségek, munkakörülmények, nevelés — amelyen ne várna ránk tennivaló. De éppen ez tölt el bennünket tennivágyással, s akarattal, mert az asszonyok szomjazzák a jót, az újat, a szépet. Hálásak minden segítségért, ötletért, jó szóért. Az elmúlt években nagy munkál végeztünk a szervezés terén, megnyertük az asszonyokat a nőszövetségbe. Előadássorozatokat rendeztünk számukra a nevelésről, a család és otthon légkörének kialakításáról. Most komoly felkészültséggel végezzük politikai-eszmei nevelésüket, hogy képességeikhez, tehetségükhöz mérten felkészítsük VAGYOK. HOGY ILYEN KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLHETTEM -őket a közéleti tevékenységre, megnyerjük őket pártunk tagjai sorába. — Néhány mondattal utal csak a saját személyére, pedig jó lenne tudni, mi a titka annak, hogy Dzurendová elvtársnő szivvel-lélekkel a munkájának élhet? Talán otthoni körülményei? — Igen, valóban otthoni körülményeim révén tudom minden erőmet a munkámra fordítani. Csak éppen másképpen értve, mint ahogyan eddig — főként a férfiak véleménye szerint — közhiedelemmé vált. Általános vélemény ugyanis, hogy csak az a nő állhat helyt vezető beosztásban, funkcióban, akinek nincs családja, nem kell gyermekekkel törődnie, tehát „önálló" ember. Nos, nekem négy gyermekem van. Igaz, hogy nem volt könynyű, amíg mind kicsinyek voltak. De most éppen a férjem és az ő segítségük adja meg a biztonság, a kiegyensúlyozottság érzését, amely nélkül nem lehet dolgozni. Elvégzik az otthoni tennivalók nagy részét, természetesen viszonzásul én is azon igyekszem, hogy otthonunk nyugodt, meleg légköre mindannyiunk számára új erő forrása legyen. Nem szeretném, ha egy pillanatig is úgy tűnne, hogy eredményeink személyes sikereim. Falvaink, üzemeink nőszervezetei, dolgozó asszonyaink — sokszor még nem eléggé értékelt — munkája, erőfeszítése hozza létre az eredményeket. Életbölcsességük, tárgyilagosságuk arra ösztönöz bennünket, hogy valóban mindent megtegyünk érdekükben, ami csak lehetséges. A „fizetetlen" funkcionáriusok — elnökségi tagok, szervezeti elnöknők egész sora fáradozik, áldozza fel szabad idejét a nőszövetségi munka számára. Nélkülük, lelkesedésük nélkül nem jutnánk előbbre. Mivel azonban serény munkában, aktivitásban nincs hiány, a Dzurendová elvtársnőhöz hasonló kommunisták vezetésével előbbre jutunk: a békés, boldog jövő — szocialista építésünk útján. HARASZTINÉ M. E.
