Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-14 / 20. szám
pompás fürdőhely, számomra azonban túlságosan nagystílű és zajos. Ez a csend szigete, ez vonzott. Itt. valahogyan az orvosoknak is több idejük jut számunkra, mindenki szívélyes, nincs rohanás. Nagy kár, hogy sokan nem is tudják, hol van tulajdonképpen Brusno. Sok besztercebányai lakos sem volt még itt, pedig alig egy hajításra van onnan... És tudja, hogy a főorvos akupunktúrával is kezel bennünket? Nem, honnan is tudnám! Ezek az emberek itt, a fenyvesek tövében, mintha kissé szófukarok lennének. A főorvos is. Amíg szó nélkül rágyújt egy cigarettára, biztos kezét nézem. Milyen csendesen nyit ajtót az idős néninek, s milyen biztonsággal szúrja a klasszikus kínai hosszú tűt a páciens testébe. Ha szükség van rá, ezzel az ősrégi kínai gyógymóddal egészíti ki a komplex gyógykezelést. Az eddigi eredmények biztatóak. — A továbbiak majd teljesebb képet adnak — tereli el a beszédtémát. Nyújtsunk inkább egy kis támogatást a Vöröskeresztnek — mondja és Foto: Havran én lélekben már rászánom magam a véradásra. Ehelyett azonban a Vöröskereszt sorsjegy-doboza kerül elő, s mi szerencsét próbálunk. És természetesen, fizetjük a sorsjegyek árát. Az egészségügy is kiadhatna valamilyen gyógyfürdő-sportkát, — gondolom közben — bizonyára mindenki szívesen rászánna néhány koronát. Elvégre ebben a játékban senki sem lenne vesztes. Gyorsabban épülnének az új gyógyfürdők is talán, s újulnának a régiek. Mert Brusno bánata is a régmúltból ered. Az elhanyagolt kis szlovákiai fürdőhelyet nem lehet néhány év alatt helyrehozni. Amint MUDr. Lackó, a Slovakoterma orvosigazgatója tájékoztatott, ebben az ötéves tervben végre sorra kerül Brusno is, felépül egy új kétszáz ágyas gyógyfürdő épülete, s további kétszáz fekvőhelyes gyermekgyógyintézet. Elképzelhetetlen, hogy Szlovákiában ne legyen mód a fertőző sárgaságból kigyógyult, máj- és gyomorbetegségben szenvedő gyermekek gyógykezelésére. — Ott, azon a lankás domboldalon építjük majd a gyermekpavilont — mutatja MUDr. Smiral főorvos az ideálisan szép terepet és vele együtt remélem, hogy ez a vágyálomnak beillő terv nemsokára megvalósul. Annál is inkább, mert teljes támogatást élvez az Egészségügyi Minisztérium, a Slovakoterma és a besztercebányai kerületi nemzeti bizottság részéről is. Amíg azonban ez megvalósul, a kis problémák egész sorát oldhatnánk meg. Nemcsak a páciensek elszállásolása jelent gondot, a nagyobb távolságból érkező látogatókat még egy turistaszálló sem várja. Sokan nagyon szívesen jönnének ide beutaló nélkül is, csakhogy élvezhessék a gyógyforrások vizét, a kitűnő termálfürdőt és a gondos orvosi kezelést. De az elszállásolás megoldhatatlan. Nem beszélve az idevezető útról... A brusnói fürdő dolgozói, akik egytől egyig bekapcsolódtak a „mindenki szocialista módon“ jelszó alatt folyó munkaversenybe, nemcsak arra tettek kötelezettségvállalást, hogy szakmai téren gyarapítják ismereteiket és növelik egészségügyi szolgálataik színvonalát, de a fürdő és környékének szépítésére is. Bizonyára akadna lelkes fiatal az új út építéséhez is, ha ezt az illetékesek elkezdenék... Mert a csend gyógyító szigete sok betegnek adja vissza egészségét. Megérdemelné, hogy viszonzásul az emberek is törődjenek vele... mélyéről feltörő kiáltásból kiérződik a vád, a tiltakozás, a fenyegetőzés, és elkeseredés, amit egy férfihármas tenorban és baritonban előadó biztató kurjongatás állandóan fokoz. A végén elcsattanó „Olé!" maradéktalan benyomást kelt: a vendégek nem bírják ki, hogy ne kiáltsák maguk is: Olé! A dalok szövege szép lehet, Carcia Lorca verseire emlékeztet, nemcsak a szép spanyol nő tánca, a férfiak gitárja és mandolinja, hanem annak a néhány spanyol szónak varázsa is, amit jóformán mindenki megért: juventa, donna, amico, senjora, coro mio, amore, bakon, ciela, luna, silencio, spezanza, canzona ... Ha ezek a szép szavak így féligismerten is csak egymás után következnek, ki ne tudná elképzelni mit mond a szöveg, ha Garcia Lorca sok szép versét életében legalább egyszer is olvasta. A szép táncokhoz hozzájárulnak a táncosnők gyönyörű ruhái. A vörös vörös< zöld zöld, a fekete fekete és a fehér fehér. Nem csekélyebb benyomást kelt a kelme minősége, tapadása, omlása, suhogása és röppenése, amikor a nő hirtelen fordul egyet vagy méltóságteljes mozdulattal, de szenvedélyesen és utánozhatatlanul magasba emeli egyik karját. Ilyenkor nem tudod: a csengő szoprán, a határozott dobbanás, a színek varázsa vagy a ruha suhanása ragad-e magával. MC MINCS Új A NAP ALATT! NRégi, 1937-es évfolyamú képesújságokban lapozgattam, ahol a képek tanúsága szerint ugyanúgy hordtak a divathölgyek miniszoknyákat (persze csak nyáron) mint a közelmúltban és ma. Midihosszt és maxihosszt is láthattunk, sőt, Tolnay Klári a hosszúnadrágot is bemutatta, mégpedig a ma divatos alul bővülő vonallal. Lehetett találkozni a shorttal is, amit ma „forró nadrágocska” néven becéznek, de kedveltek voltak a széles, hullámos karimájú kalapok is. A hímzés a ruhákon, valamint a puffos ujj ugyancsak nem új dolog. De hát a divattal is úgy vagyunk mint a viccekkel, hogy nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak, mert az újszülöttnek minden vicc új. Ezt az állítást igazolta kollégám is, aki — mikor mutattam a régi divatképeket, mondván: nézd, midi is volt akkor, meg mini is, hogy a shortról ne is beszéljünk, — ezt felelte: — De mi nem voltunk még akkor. Hát ez igaz. A mai 30—35 éveseknek még új ez a divat. A sok szó helyett azonban beszéljenek a képek. ÚJVÁRI MAGDA 0 I. K.
