Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-07 / 19. szám
Ä/ЖА NEM FELEJT! 1945. május 9. A világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája befejeződött. A megtizedelt emberiség sötétséghez szokott szemét lehunyta egy pillanatra, mert megvakitotta a szokatlan, elfelejtett fény, a bombák borzalmas sikolyához szokott fülek megsüketültek a csendtől, a lélegzet elállt... de csak egy pillanatra, hogy aztán az elfojtott emberi érzés átcsapjon a mámoros boldogságba és a virágba borult természettel együtt zengje a feltámadás igazi ünnepét, a békét. Aki már, vagy még nem élte át az ujjongásnak ezt a sose látott tündérvilágát, annak a fantáziája nem is tudná követni a legnagyobb nyomorúságból mint egy varázsütésre feltörő, egymásra boruló, kalaplengető, slrva-kacagva táncoló, elfojtott szeretetben, szerelemben sugárzó csodavilágot. Ablakok, virágok, börtönök nyíltak . . . nem, ilyen május nem volt még soha. Az ember azonban hamar megszokja a jót, beleveti magát egyéni életének sima vizébe, kis örömeibe, bánataiba, élveceteibe, munkájába, a sebek begyógyulnak — és felejt. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére. Oe az a keskeny kis celluloidszalag, amely szerényen ott lapul tűzbiztos fedezékében, az emlékezik. Ott leselkedett titkos kis gépekbe zárva a mélyponton, öt év minden borzalmát ugyanúgy megörökítette érzékeny hártyáin, mint a felszabadulás boldogságát, mert sok igaz emberrel szövetkezve tudta, hogy ennek az ördögi körnek egyszer vége lesz, és hogy se Írás, se költemény, se festmény, se maga az emberi szív sem tudja a következő generációnak dokumentálni a megtörténteket úgy, mint 6, Edison, Estmann, a Lumiére fivérek korszakalakító felfedezettje — a film. Hogy a háborúról és az ezt követő békéről készült filmek éppen a szovjet kinematográfiában jelentkeztek fölényes mennyiségben, az magától értetődő. Hiszen talán egy nép sem szenvedte meg a háborút minden aljasságában és méreteiben úgy, mint éppen a Szovjetunió népe. Ez a valóban békés alaptermészetű, a szentimentalizmusig kitárulkozó, a gyermeket a legnagyobb ajándéknak valló nép határtalanul vágyakozott a békére. És mikor végre eljött, filmjeiben bosszú, hosszú éveken át — de még ma sem tud betelni a béke propagálásának tényével. A nemzetközi filmszakemberek szerint az orosz filmgyártásnak már át kellene térnie a hétköznapi életet tárgyaló filmek gyártására. Meg is teszik, de vajmi ritka az a filmjük, amely valami módon ne lenne átitatva a háború elítélésének és a béke boldogságának mondanivalójával. És igazuk is van. Minden háborútól szenvedett nép ugyanezt teszi. A világ egyik legjobb filmje, A nagy illúzió című francia film, amely az első világháború után íródott (Renoir mestermunkája) ma is hervadhatatlan. A film nem felejt! Emlékeznek a Ballada a katonáról (Csuhraj) című filmre? Aljoskára? Az egyik Aljoskára a sok közül? Nem ok nélkül kapta meg a cannesi nemzetközi fesztivál nagydiját. Ugyanúgy mint a Szállnak a darvak (Kalotazov). Emlékeznek rá? A béke első boldog napjaiban a katonákat hazahozó vonatok között szaladó Veronyikára? Mikor halott kedvese virágait szétosztja az élők között? Vagy Solohov remekére az Emberi sorsra, Szokolovra, aki a békében az élet hőse lesz, és elpusztult családja helyett magához vesz egy hadiárvát és azt hazudja neki, hogy ő az apja? Emlékeznek? Vagy a Béke első napja és ennek az egyetemről álmodozó, a béke fehér zászlaját lobogtató fiatal Platonov hadnagyára, akit egy SS orvul lelő? Emlékeznek a Mi házunk (Kulidzsanov) a Tiszta égbolt (Csuhraj) című filmekre? A béke himnuszaira. A film emlékeztet! Ez a Májusi csillagok, hazánk felszabadulását leheletfinom négy kis epizódban örökíti meg és mindennél maradandóbban a béke első napjainak örömmámorát. Dusán, az okos kis prágai gyerek és nagy barátja a generális, a Tankista, az idős orosz katona, aki civilben villamoskalauz és úgy vágyik a munkája után, hogy megkéri prágai kollégáját, engedje át neki néhány percre a villamos vezetését. Emlékeznek? Tiszta poézis, Askenázi műve. A szlovák filmgyártás még gyermekcipőben járt, mikor ránk köszöntött a béke, de a Szülőföld című színes filmben majd a Falu a hegyek között (Heiko regénye nyomán) hallatta szavát a béke mellett. Emlékeznek a Budapesti tavaszra? Vagy a Város alatt című magyar filmekre, a szétrombolt város felrobbantott világhírű hidjai újjászületésére, a békés munka mámorára? Az Álba Regiára? A film nem felejt! A jugoszláv nép szörnyű gyötrelmei is rányomták bélyegüket a filmjeikre mind a mai napig. Egyik legkiválóbb, a békét dicsőítő filmjük A béke völgye (Stiglic), amelynek vezérmotlvuma a gyermek békevágya. Miért? — de kínzóbb a felnőttek minden vádjánál, hitük, hogy kis lábaikkal elérnek a béke völgyébe, erősebb minden hitnél. Emlékeznek? Vagy a felszabadult, munkás életet éltető Zenica című filmre? A daloló Olaszországot is végigseperte a háború leprája, békéért sóhajtó filmjeinek se szeri, se száma. Ezek közül is kiemelkedik Della Rovera tábornok, de Sica mesteri alakításában. Emlékeznek rá? A béke filmjei közé kell sorolni a dokumentumfilmeket is, a Thorndike házaspár filmjeit, a Normandie — Nyemen szovjet — francia közös produkciót, amely hirdette a békét, ami akkor vált valósággá, mikor a Reichstag falára egy szovjet katona kitűzte a vörös zászlót, szemfedőnek a fasizmus koporsójára. Emlékeznek? A szülőföld dala Ezek a keskeny kis celluloid szalagok ott húzódnak meg szerényen egy-egy tűzálló dobozban, hogy kívánságra bemutathassák a jövő generációnak, hogy bár .elhunytanak legjobbjaink a hosszú harc alatt", bár a gazság rombolt és égetett, de 1945 májusában kisütött a nap és a világ ünnepelt. Bár a föld minden háborúval sújtott népe őrizhetné már tűzálló dobozokban háborúja dokumentumait, és csak az emberek okulására nyitná fel azokat. Mert a film nem leieju SIMKÖ MARGIT Falu a hegyek között A néma barikádok Emberi sors. Szokolov (Bondarcsuk) fiává fogadja a hadiárvát ^ Az első szerelem az utolsó is. Ballada a katonáról
