Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-29 / 13. szám
HÍDÚRlASOK és FELHŰKARCOLÚK Éjjeli megvilágításban a Grand Avennu, a kinal negyed központja. Ilyenkor kihalt, de napközben alig lehet mozogni a zsúfolásig megtelt utcán. San Francisco leghíresebb utcája a Market Street, amely az 8b01t61 egyenesen a félszorosig nyúlik, nyolc mérteid hosszúságban. Forgalmas útján villamos is közlekedik. A San Franclsco-l OblOt keresztfllszelO emeletes Oakland Bay Bridge a világ leghosszabb hídja. Háttérben a város körvonalaival. Los Angelesben az este mindig csodálatos. Megtisztul a levegő, enyhül a hőség és a lenyugvó nap utolsó narancssárga sugaraival megvilágítva a város nyüzsög, mint egy hangyaboly. Munka után az emberek ezrei csavarognak az utcán, sétálnak, bevásárolnak vagy kocsijukkal a zsúfolt úttestről próbálnak kiszabadulni és parkolóhelyet keresni, hogy utána szórakozni, vacsorázni men, jenek. Leggyakrabban a színház, a show-ok, sportműsor, mozi az, ami a hétköznapi szórakozást jelenti — házon kívül, vagy pedig marad a tv és az otthon előállított vacsora. Már csak a közeli Pasadénában volt műsoron a Bonnie és Clyde ismert története, hát egyik este mi is, a tradíciónak megfelelően, programunkba iktattuk a megtekintését. Az omerikai mozikban rendszerint két filmet adnak egy este, a másik filmet csak a népszerű főszereplő, Steve MacQeen miatt akartuk megnézni. Meglepetésünkre a szünet után (amikor is vajjal öntözött és sózott pattogatott kukoricát rágcsáltunk), egy vérbeli amerikai krimi következett, amely csak fokozta az előző filmből származó feszültséget, és amikor megláttam a San Francisco-i felhőkarcolókat és a képekről már jól ismert Market Street-et, ki sem lehetett volna kergetni a teremből. Hazafelé menet már az úton elhotároztam, hogy ezt a várost megnézem. Nem telt bele egy hónap sem, és már én is a híres Market Strret-en sétáltam a bankok, szállodák, üzletházak árnyékában, és gyönyörködtem az Európában főleg hatalmas hídjairól ismert városban. Hogy milyen érzés az, amikor egy elképzelés valóra válik, azt gondolom, mindenki ismeri. Én is határtalanul boldog voltam, amikor magam előtt láttam a Golden Gate Bridge-t, a nyugati part narancssárgára mázolt „kapuját", amely lezárja a 90 km hosszú San Francisco-i öblöt. Igazán nehéz volt betelni a sok látnivalóval. Reggeltől estig száguldoztunk a terasz-szerű utcákon, lejtőn le és fel, de a körülményes közlekedéssel és a szokatlan dombokkal nem tudtunk kibékülni. A rendelkezésünkre álló négy napot igyekeztünk a maximálisan kihasználni. ША HÉTKÖZNAPI , SZTÁR Marie Dubois — úgy látszik — ismeri a francia nők örökifjúságának titkát, s ezért nem titkolja a korát. Mindenhol pontosan megírják róla, mindenkinek szívesen elárulja, hogy 1937. január 12-én született, Párizsban . . . Nincs szüksége a kegyes „fiatalító" csalásra, hiszen ha leereszti szőke hajkoronáját, felveheti a versenyt bármelyik mai húszévessel! — Csodálkozom azokon a nőkön, akik hétköznapi bevásárlásaikra is ragasztott, dupla szempillával mennek. A magánéletben zavar a festék. Ügy érzem, mintha álarc volna rajtam. Bájos, friss és egyszerű . . . Beszélgetés közben az volt az érzésem, mintha csak egy órácskára lépett volna ki új filmje, a Jacques Doniol Valcroze rendezte „Borieház* romantikus, vidéki környezetéből. Marié egyáltalán nem sztár-típus, pedig már nyolcéves korában határozottan kijelentette, hogy színésznő lesz. Lehúzta az ágyterltőt, magára vette palástnak, s a tükör előtt szavalt. Szülei nem vették komolyan játékait, de amikor később, már felcseperedve, eléjük állt, hogy színiiskolába akar menni — rémületükben csaknem rázárták az ajtót! — Szüleim szemében a „szlnészkedés" egyet jelentett az erkölcstelenséggel. Féltettek, de ma már nem bánják, hogy mégis én voltam az erősebb, az én akaratom érvényesült. Utólag megértem őket, hiszen nekem is van egy nyolcéves kislányom, Dominique. A férjemmel, Serge Rousseauval éppúgy féltjük őt, ahogyan a szüleim óvtak engem. között? Milyen a viszony a mama és a lánya —■ Kisfiút akartam, de ha még egyszer szülnék, csak kislányt szeretnék . . . Dominique olyan, mint egy kis cica, de nem csak hízelegni tud: dirigál is engem! Nem sok tekintélyem van előtte, inkább az apjától tart. Néha előveszi a családi albumot, amelybe beragasztottam filmbeli fényképeimet is. Ilyenkor fejcsóválva nézi, hogyan ölelgetnek engem más bácsik.