Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-22 / 12. szám
§ 5 _0 3 ►. О *E £ '£ valamikor, és akit nem riasztanak vissza szeméthegyek, az a magasból láthatja Anatolia barna földjét. Baksis nélkül mozdulni sem lehet. Baksis nélkül a taxisofőr sem mosolyog rád, pedig nagyon udvarias, előzékeny .amikor beszállsz a kocsiba — fesztelenül bemutatkozik és elvárja, hogy te is közöld vele a nevedet. De utána — amíg a célhoz érsz — elbúcsúzol az életedtől, mert ha nem a zsúfolt főútvonalakat veszed igénybe, a barátságos gépkocsivezető „két keréken veszi“ a kanyarokat. A közlekedési szabályok ismeretlenek — elvégre úgy is az történik amit Allah akar. Persze gyakran előfordul, hogy egy autó a legforgalmasabb útvonalon defektet kap és megáll. A vezető kényelmesen kiszáll a kocsiból, kinyitja a motorházat, aztán odainti az arra haladó teaárust és nyugodtan, minden sietség nélkül — iszik egy csésze teát. A mögötte álldogáló gépkocsik vezetői türelmesen várakoznak. Ha azután egy-két óra múlva — megivott tíz teát — és kijavította a hibát, a forgalom újra megindulhat — persze: insch Allah — ha Allah akarja. A turista önkéntelenül az ország múltjára gondol, nem a selyemzsinóros történelmi-politikai, hanem kulturális-művészeti múltjára. Az iszfaháni Melik Sah nagymecsetre, a konyái Indzse Mináreli dzsámira, a türbékre, az első síremlékre és a medreszékre, a korán-iskolákra, a színtelen, vagy türkiz mázas kerámiákra, a mihrab és a mimbar díszítésére Szolgáló színes, növényi ornamentikával gazdagított csempékre. De azt is tudja, hogy Törökországban a régmúltban igyekeztek a szociális igényeket is kielégíteni, hiszen ezért épültek a népkonyhák, nyilvános fürdők, közkutak, kórházak és vízvezetékek, de mit nyújthat a jelen emberének az edirnei Szelim-dzsámi négytornyos csodája, ha látja a Bazár-utca környékének sötét, hihetetlen méretű nyomorát? Kit gyönyörködtetnek az arabeszkes usák, jórdesz, ladik, vagy az újkori bergamo, jürük és szmirna szőnyegek, ha tudja, hogy családok ezrei még rongyos pokrócokkal sem takarózhatnak. Ezt is Allah akarja így? A „Kizlay“ a központ. Mintha egész Ankara ezen a széles útvonalon sietne, de csak a férfiak, mert nőt alig-alig lehet látni az „elegáns negyed“ utcáin. Ismerősök, ha találkoznak, arccsókkal köszöntik egymást, az üzletek előtt kikiáltók ostromolják a járókelőket, az utcasarkokon cipőtisztítók ülnek, félig lehunyt szemmel, kissé lustán, ők nem törik magukat, egykedvűen, mozdulatlanul várakoznak... keresnek-e néhány garast?... insch Allah... ha Allah akarja. De jól vigyázzon, aki a főútvonalról a mellékutcákba téved! Nyitott csatornák, árkok, a járdára borult kapuszárnyak veszélyeztetik testi épségét. Óvatosan lépjen már csak azért is neborrv belerúeion az utcák mocskos, töredezett kövén alvó koldusokba. A valóban fényűző szállodák előcsarnokában török kereskedők tárgyalnak. Teát szürcsölnek és közben adnak és vesznek — vasat és sót, gépet és mérgeskígyót, mazsolát és lányt. Allah ugyanis nem tiltja a leánykereskedelmet. Ankara: a fény és az árnyék városa — a kevés fény és a sok árnyék városa! u veszedelem II. GYILKOSSÁG AZ ŐSERDŐBEN Erich Wustmann, a Wochenpost riportere, a közelmúltban tanulmányozta a brazíliai indiánok életét és erről írt beszámolójában több megdöbbentő tényt közöl. Az egyik az, hogy az országban élő Indiánok szórna — hivatalos becslések szerint — 50 000 — 80 000 fő, tehát hatalmas törzsek nyomtalanul kipusztultak. A másik, hogy a még létező törzsek tagjai többségükben férfiak, és a nők hiánya miatt ezeket a törzseket is a kipusztulás veszélye fenyegeti. Egyébként is: a szabadon élő indiánok hűvös vérmérsékletűek, egy-egy családban legfeljebb két gyermek van. A szaporodást erősen fékezi, hogy az indiánok bizonyos növényi kivonatokkal védekeznek a malária ellen és a kivonat mellékhatása a fogamzásgátlás. Egyes törzsek még a közelmúltban is egymástól raboltak'asszonyokat, ami viszont véres törzsi háborúkra és egyes törzsek teljes felmorzsolódásához vezetett. De a vörös bőrűek ilyen nagymértékű pusztulásának nem ezek az okail AZ ELŐ FÁKLYÁK A fehér faj hódításának útja vértől iszapos! Többmillió indiánt öltek meg válogatott kegyetlenséggel Latin-Amerika területén is. És a katolikus egyház évszázadokon át eltűrte, sőt jóváhagyta a gyilkosságokat. Brazíliában a fehér emberek tekintélyes része az indiánokat még ma is „kilőhető“ vadnak tekinti, és az egyház álláspontja a mai napig sem változott, a kormány pedig csak formálisan foglalkozik a pusztuló fajta problémáival. Ez a mai álláspont. Ezt vallják nemcsak a nagybirtokosok, hanem — sajnos — a szegényebb telepesek is, akik a gyors meggazdagodás mámorától kábulton, „jogosnak” tartják az indiánok ellen indított hajtóvadászatot. A fehér ember még nem is gondolt a gumira, amikor az indiánok már megcsapolták a hevea-fákat és tejéből gumiszerű anyagot készítettek. A hevea-fa, a kaucsuktermő csoda, az Amazonas partján húzódó őserdők kincse. A fehér emberek azonban irtóztak az őserdő nehéz, párás levegőjétől, féltek fenyegető veszélyeitől, ezért a munkát inkább a bennszülöttekre bízták. Azonban az ipar fejlődésével azonos ütemben nőtt a kereslet, egyre több gumira, tehát — rabszolgára volt szükség. A megoldás egyszerű volt: megtámadták az indián falvakat, az asszonyokat és a gyermekeket lemészárolták, a férfiakat pedig elhurcolták a „rabszolga-karámokba". Manausban utcán hevert a pénz, egymást követték az ünnepségek és a karneválok, impozáns színházat építettek, de a kalandorok és a szerencselovagok az őserdőkben Is rendeztek „ünnepélyeket". Szurokba mártották az indiánokat, majd meggyújtották és az élő fáklyákat az Amazonas vizébe hajszolták, ahol lelőtték őket. A Derűi lauito'ban Déldóul 75 000 indiánt öltek meg ilyen állati kegyetlenséggel. Nem csoda, hogy igen sok törzs még ma is gyűlöli a fehér embert. Persze, ha néha előfordul, hogy eltűnik az őserdőben egy expedíció, a fehér közvélemény azonnal „felhördül" és véres megtorlást követel, de tudni kell, hogy az indián soha nem támad ok nélküli Mariono da Silvo Rondon 1910- ben alakította meg az Indiánokat Egy népes indián család a kunyhója előtt. CSTK - felvételei Az észak-amerikai indián rezervációkban még virul a híres fazekasmesterség: Az agyagkorsókra gyönyörű, ősrégi mintákat festenek. Védő Szövetséget (Servicio de Protecao aos Indios — rövidítve SPI). Egész életét о jó ügynek szentelte, és ha mégis akadtak a szervezet vezetői között olyan fehér emberek, akik a szerencsétlen Indiánok verejtékéből, véréből szűrték az aranyat, ez nem az alapító hibája. Bár az SPI nem tudott minden államban eredményt elérni, nagyon sok gyilkosságot megakadályozott, számos törzs számára állandó lakóhelyet biztosított, és megakadályozta a földrablást. A MAGANTULAJDON ÖRDÖGE Az indiánok vagyonközösségben éltek, azonban az SPI ajándékokkal halmozta el a törzsfőnököket, hogy segítő szándékukat megnyerjék. Előfordult, hogy lovakat és teheneket ajándékoztak. A lovak elfutottak, a teheneket levágták, és a törzs néhány napig ünnepelt. Ez még veszélytelen volt. Amikor azonban néhány törzsfőnök megtartotta az ajándékokat, felébredt a birtoklási vágy és az ősközösség osztályokra bomlott. Ez volt a civilizáció erjesztő baktériuma. Egész törzsek felbomlottak. a családok a fehérek szolaálatába álltak, és proletarizálódtak, vagy szegényparaszti életformában élnek, gyümölcsöt és zöldséget termelnek nyomorúságos kis földdarabokon, és a szegényes termés eladásából tengetik életüket. A gyermekek nem járhatnak iskolába, az egészségügyi gondoskodás hiányzik, a misszionáriusok pedig a túlvilág! boldogsággal biztatják a nyomorgókat. Az SPI — Rondon halála után szövetkezett a nagybirtokosokkal és az indiánok védelme helyett, rabszolgatoborzó-központtá vált. Egy régi brazíliai törvény értelmében az indiánok által lakott terület nem bocsátható áruba. A nagybirtokosok tehát — az SPI tudtával és hallgatólagos beleegyezésével — egyszerűen lemészárolták a megkívánt területek indián lakosságát. A brazíliai kormány kénytelen volt feloszlatni az SPI-t és az indiánok védelmére új testületet hozott létre: A Nemzeti Indián Alapítványi (Funai). Az alapítvány vezetője néhány nappal ezelőtt minden szépítés nélkül kijelentette: „Nem tudom hogyan kezdjek hozzá. Ismernem kellene a törzseket, életkörülményeiket és problémáikat. De nem juthatok el hozzájuk, mert akkor ki végzi el о munkámat itt a központban!" A FUNAI-nak köszönhető, hogy az utóbbi években néhány törzs számára „nemzeti parkokat” (tehát ismét Az őserdőben lakó Suara madonna. csak rezervációkat) létesítettek és nagyobb gazdasági és egészségügyi segítséget is kapnak. De ezt csak néhány törzs szómára tudiák biztosítani, míg a törzsek többséget teljes pusztulással fenyegeti a szinte leírhatatlan nyomor. De közben egyre-másra épülnek a FUNAI irodaházai. A szervezet költségvetése 7 millió új cruzeiros (kb. 30 millió koronái), de ennek nagy részét elnyeli az apparátus, a felduzzasztott bürokrácia, amely igazgatja, irányítja, iktatja és nyilvántartja — az indiánok nyomorátl
