Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-03-22 / 12. szám

MOSTOHAGYERMEKEI

Aki megáll Ankara központjában, a Kizlay-n, az Atatürkkörút és a Gazi-Kemal-körút sarkán, európai nagyvárosban érzi magát, pedig Ankara csak 1923 óta fővárosa Törökországnak. Ha a látogató véletlenül magyar, akkor bizonyos elégtétellel veszi tudomásul, hogy az előző főváros, Istanbul, vagy más néven Konstantinápoly Jelentősége hátterébe szorult. A magyarokat szomorú emlékek fűzik a Nagy Konstantin által 330-ban alapított városban még ma is fennálló épülethez, a Héttoronyhoz.

Az új főváros történetének kezdetét is a ködös múltban kell keresni. Az ókorban kereskedelmi központ volt, erre vezetett a Bizáncból Szíriába igyekvő karavánok útja, és mert a történelemből sajnos a véres emlék sem hiányozhat — 1402-ben a város mellett győzte le Timur Lenk I. Bajazid török szultánt.

De ki gondol a múltra, a véres ár-Akik ebben a negyedben élnek, aligha ismerik a város északi részén húzódó Bazárok utcáját, ahol a citadella málladozó falai alatt zsibárusok kínálják unott egykedvűséggel a portékájukat, bádogkanalat és bútort, rikítóan színes kendőket, szőnyegeket, üveget és porcelánt. Az egész utca csupa szín, csupa mozgás és csupa zaj, az emberek kiabálnak, mert a rézkovácsok kalapácsaitól nem hallják saját hangjukat.

A férfiak öltözéke szinte egészen európai, az „orientális“ ízlést csak a nők őrzik, bokáig érő színes nadrágok és tarka kendők viselésével. Az északi negyed utcái keskenyek, piszkosak, az imaházak tornyából nem a müezzin hívja imára az igazhívőket, hanem hangszalag sugározza naponta ötször az ima szövegét, de az igazhivők nem érnek rá imádkozni, mert sietni kell, dolgozni kell, mert az élet egyre nehezebb.

A szűk utcákban apró kunyhók

nyakra, amikor az üzletnegyed ragyogó kirakatait látja? Minden harmadik házban egy „bankasi“, bank kínálja szolgálatait, az úttesten autóoszlopok szeretnének száguldani, de csak vánszorognak. Harmincötezer taxi várja az utasokat, és közben ki tudja hány lakosa van a városnak? Talán 800 000, talán 900 000! Egyedül Allah a megmondhatója.

A római időkre emlékeztető traianus-oszlopok tetejét gólyafészkek díszítik, a hettita-művészet alkotásait a Régészeti Múzeumban őrzik, a város újkorát pedig a minisztériumok olajbarna épülettömbjei, a szélesen terpeszkedő parlament és a Cankayadombon emelkedő elnöki palota hirdeti.

düledeznek, a kunyhók között, az utca bokarontó kockakövein szemét és szennyvíz bűzlik, és a turistát perceken belül körülállják a gyermekek, kicsik és nagyok, egyformán piszkosak, egyformán éhesek és — koldulnak. Ebben a negyedben szinte megsűrűsödött a nyomor, és senki nem tudja, hogy ezer, vagy tízezer ember tengeti-e életét az ankarai „Soho“ban.

Nem ingyen kérik a pénzt, nem „alamizsnát“ kérnek, csak megkövetelik az idegenvezetőnek kijáró — valljuk be nagyon szerény — tiszteletdíjat. Ugyanis néhány garasért csapatostól kísérik az idegent a „román castello“ római vár romjaihoz. Ezer méter magasban épült ez a vár