Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-08 / 10. szám
Golima három évig volt vitorlázórepülő, ózonban csupán sportnak, jó szórakozásnak tekintette az egészet, de ennél jóval többre vágyott: élethivatásul akarta választani a repülést. Kérvényt adott be, hogy vegyék fel a kalugal repülőiskola helikopter-tagozatára. Repülőiskolai növendék lett belőle: tűsarkú cipő helyett katonacsizmát viselt, s amíg más lányok táncolni mentek, 6 szolgálatban volt a laktanyában. Aztán elérkezett 1969. augusztus 15-ének csodálatos reggele. A repülőtér betonján, mint megannyi álmos madár, helikopterek sorakoztak mozdulatlanul. Csupán egyetlen gép motorja járt, indulásra készen. Szép látvány volt, amint a helikopter kecsesen végiggördült a kifutópályán, majd simán emelkedni kezdett. Nemsokára csengő női hang hallatszott a magasból az éteren át: „Föld, föld, hogyan hallani, vétel". „Kitűnően hallunk — hangzott a válasz. — Szerencsés utat!" Északon érdekes, változatos a helikopter-pilóták munkája. Ezen az úttalan vidéken ők biztosítják az ellátást, ők a mentőangyalok: a levegőből segítik a földet. Bárhol tudnak fel- és leszállni, egyszer a geológusok táborhelyére viszik a postát, másszor a beragadt traktort húzzák ki a mocsárból. Mindenki megszokta már őket. A kőolajbányászoknak a szemük se rebben, amikor helikopter száll le a fúrótorony tövébe. A pilóták napról napra megküzdenek a természettel, Ervje, a tyumrnyi kőolaj Lenin-díjas felfedezője azt tartja, hogy a helikopterek segítsége nélkül sok fontos lelőhely mindmáig feltáratlan maradt volna. Galima az első évben a szajgatyinói átkelőhelyen dolgozott. Ez volt a 700 kilométer hosszú tyumeny-szurguti távvezeték építésének legnehezebb szakasza. öt másik helikopterrel együtt Galima gépe szállította ide a nehéz tartószerkezeteket. Dermesztő hideg volt. A magasépítők, akik cirkuszi akrobaták ügyességével dolgoznak nyáron, az ötvenfokos fagyban olyan nehézkesen mozognak, mint a medve. Szó ami szó, nem könnyű dolog a méteres hóban, elgémberedett kézzel megkeresni a tartókötelet, vagy a helyére engedni a helikopter hasa alatt lebegő háromtonnás tartószerkezetet, miközben a légcsavar csak úgy kavarja a havat! Ennél a munkánál különösen nagy szerep jut a másodpilóta pontos szemmértékének. Nem véletlen, hogy ilyenkor a magasépítők így kérik Galimát: — Aztán jól figyelj áml Olyan a szemmértéked, mint egy vízszintezőnek, benned van minden bizalmunk! A télnél is rosszabb északon az ősz: ítéletidő tombol, a munka mégsem állhat le. De van egy nagy vigaszuk; ők lehetnek az új, még lakatlan területek első felfedezői. Itt északon csodálatos a természet; a tavak vizén ezres rajokban úsznak a vadkacsák, fehér hattyúk költögetik fiókáikat. A folyókban hemzseg a sok halfajta. A medve sem zavartatja magát az embertől, bátran csörtet a málnásba. A tajga bővelkedik cobolyban, hermelinben, nyestben. A fekete és vörös áfonya, a fenyőbogyó színpompás virágszőnyeget terít a sötét erdők köré. Az évszázados cirbolyák olajos magjukat kínálgatják az erdőjáró embernek. Aki itt dolgozik, lépten-nyomon viszontláthatja munkájának eredményeit. Galima például, ha Szajgatyinóba tart, nem a térkép alapján, hanem az Izsakszékesegyház kupolájánál kétszer magasabb, ezüstösen csillogó tartóoszlopok után tájékozódik, amelyek az Ob folyó széles tükrét áthidalva, fényt, meleget, villamos energiát továbbítanak a messzi északra. Ezer órát, 60 000 percet töltött Galima baleset nélkül a levegőben. Hamarosan leteszi a helikopter-parancsnoki vizsgát, és akkor már kapitány repül át a tajga felett, ahonnan ősszel a hatytyúk délre szállnak. Vlagyimir Volodkin A i címszerepben: UDVARDI ANNA A komáromi Magyar Területi Színház 1971. február 26-án mutatta be Július Baró- Ivannak, az ötvenes években elhunyt, tehetséges szlovák drámaírónak Az anya című háromfelvonásos drámáját. Barő-Ivan művének ez lesz az első magyar nyelvű bemutatója. A darabot Konrád József rendezi. A címszerepben Ud/vardi Annát látja a közönség. Az egyik képről csinos fiatal nő, a másikról tisztes matróna, ősz hajú öreg hölgy néz ránk. Pedig mindkettő: Udvardi Anna. Színészi pályafutásának egvik érdekessége, hogy már 1956-ban egy ugyanilyen című dráma címszerepét aliátszotta a MATESZ-ban. Karel Capek: Az anya című drámájában, akkor még egész fiatalon is tökéleteset alkotott. És most, tizenöt év után újra ezt a szerepet alhkítja Barő- Ivan drámájában. ' Udvardi Anna, a Magvar Területi Színház tagja annak megalakulása óta. A szerepek egész „kor-skáláját“ játszotta el. Volt kisfiú, csitri lány, érett nő, öregasszony és sok-sok szerepben: édesanya. (Talán kissé erre a szerepkörre is skatulyáztuk be őt.) Kedves és hamvas volt a „Csodálatos erszény“ mesejáték kislányában. Leányszerenei: az Ármány és szerelem Miller Lujzája, az Aranvember Tímeája, a Makrancos hölgy Biankája, a Kalandor grófnő Erzsikéje mind azt bizonyították, hogy a korának megfelelő szerepkörben is kitűnő. De a színház azért színház, hogy kísérletezzen, a színésznő azért színésznő, hogy minden szerepet lehetőleg egyforma művészi alázattal és alkotókészséggel formáljon meg. így került sor Udvardi Anna „öregítésére“ már a színház első bemutatóján, a .Tűzkeresztségben, amelyben Lina nénit játszotta, fiatalon. Majd jött a Capek-darab, és a színház úgy könyvelte el Annát, hogy öregetfiatalt egyaránt tud játszani. Neves anyaszerepei még az Ilyen nagy szerelem és a Kisunokám anyaszerepe, az Éjféli mise KubiSnéja, a Szent Péter esernyője erdésznéje. Anyát játszik a Romeo és Júliában, és ugyancsak felejthetetlenül kedves öregasszony a Ványa bácsiban is. (Képünkön.) Fiatalon — öreget játszani nem kis színészi feladat. Hisz sokszor kell magára öltenie egy nálánál több évtizeddel idősebb nő figuráját. És nem csupán a külsőségekben, mozdulatban, járásban, de annak a figurának a lelkivilágában is otthonosnak kell lennie. Mielőtt a színházhoz került, a budapesti színiiskolában Pethes Sándor volt egyik kedves tanárja. Pethes már fiatal korában is remek érzékkel játszott öregembert. Tehát jó iskolája volt Udvardi Annának. Most, amikor felidézem magamban további kedves kislányszerepeit, a Finom úriház Méláját, a Boldogultak bálja fiatal grófnőjét és a többi, remekül megformált alakítást, úgy hiszem, Udvardi Annáról elmondhatjuk, hogy a MATESZ egyik legsokoldalúbb művésznője. A műfajt tekintve is. Hisz még játssza a színház a Szalmakalapot, amelyben a mulatságosan kedves bárónő szerepében a Pipacsokról énekel és táncoL És másnap A nagy műtétben már Platon Krecset édesanyja, harmadnap pedig újra kislány a színpadon. Az anya szerepét nagy lelkesedéssel és mély hivatástudattal tanulta. Tudja, hogy egy színésznek állandóan bizonyítania kell, estéről estére, hogy a közönség hitelesnek érezze őt minden szerepben. Az anya szerepe nehéz. Bányászözvegy, nehéz napokat látott öregasszony, akinek drámája egyben az anyai szeretet és önfeláldozás himnusza is. Udvardi Anna szerepében törékeny, fiait szerető és féltő anya. S a sors folytán Anni nem is ismeri az anyai érzést, gyermeke nincs és mégis ... Mégis úgy tud szeretni, a gyermekéért szenvedni, mint az igazi anyák. Hát egy kicsit ez a művészet. Azt is eljátszani, amelyből az élettől nem kaptunk élményanyagot. A kritika és a néző dolga, hogy egy színészt értékeljen és méltó „helyére tegyen“. Ha tőlem kérdik: Mi a véleményed Anniról? — csak ezt tudom felelni: „Sokoldalú művész és a legszerényebb kolléganőm.“ SIPOSS JENŐ
