Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-01-04 / 1. szám

álltak — háttal. A sarokban egy szőnyegen fehér turbános férfi ült, maga alá húzott látjaickal. Amikor elfoglaltuk a kiterített szőnyegen felkínált helyet, az asszonyok elhagyták a szobát, és Ahmed illatos forró kávét tálalt elénk. Az első csésze kávét ő itta ki, jelezve, hogy az Ital ártalmatlan és já. — A ml kávénk fórrá, mint a Szaharában száguldó szél, de erős, mint a szerelem, fekete, mint az éj­szaka és keserű, mint a halál. Kóstolják meg tehát. Alighogy megittuk a halottat Is feltámasztó kávét, viziplpát hozott, ügyesén csavarta be a filigrán mo­tívumokkal díszített pipaszárat. Először maga szívott három mély kortyot, csak azután nyújtotta felém. Egy ideig szótlanul élveztük a hideg, illatos füstöt, azután következett a mézes kalács, amit datolyával, mandulával és fűszerrel ízesítenek, majd kemény juh­sajttal fejeztük be a lakmározást. A sajtot vendég­látónk — о barátság jeléül — darabonként tette a szánkba. Ahmed ezután közölte, hogy azért akart velünk be­szélni, mert látja, hogy szakemberek vagyunk. Majd a fehér turbános szakállas férfi folytatta. Elmondta, hogy édesapja, aki Abd el-Rasul lányát vette felesé­gül, apásától néhány szobrot és kőtáblát kapott azzal a feltétellel, hogy ezekhez csak akkor nyúlhat, ha házát nagy nyomor fenyegeti. A kincseket megőrizte édesapja is, ő is, de most valóban nagy a nyomor, tevéjük megdöglött, a földeket aszály fenyegeti, nincs aki vizet húzzon a csatornából. A turbános elhallgatott, mintegy erőt merítve az előadás »második felvonásához". Ml türelmesen for­gattuk a kőtáblákat és a szobrokat. Szakértelemmel; kopogtattuk, megnyálazott ujjal ellenőriztük a színét és minden részét érzékeny expoziihéterrel vizsgáltuk meg. A kilengést látva, sokatmondóan köhintettünk és Kételkedve forgattuk a fejünket. — Sajnáljuk — mondtuk a legmélyebb sajnálkozás hangján, — de ezek nem eredetiek, csak ügyes másolatoki A turbános felkiáltott: — 0, uraim ne is mondják további Ha ez így van, akkor ez a pokol művel.., — Talán d műszer téved valamiben — mondtam, mert nem akartam megsérteni vendéglátóinkat, — de AUbéetrora­­szelencék, em I- szobroeskák és etyéb „eredeti“ emlék- Urfytk elárusítói. Foto: Fr. SpéCIl о próféta szakállára esküszöm, hogy csak ennek az egynek lehet valami értéke. — Igen, Igen, csak mérjék meg újra... és éppen azért, mert nagy a nyomor és mert önök a barátaink, csak 23 dollárt kérünk érte. Tudjuk, hogy sok pénzbe került az utazás, ezért csak a tizedét annak, amit mástól kérnénk... — Ahmed — feleltem — Ilyesmit láttam Luxorban öt dollárérti Alighogy klmondtam, a turbános arab úgy zuhant a földre, mint a villám sújtotta fa, és levegőért kap­kodott, mintha az ájulás környékezné. Ez volt a har­madik felvonás, amelyben Ismét Ahmed volt a fő­szereplő. Allahot hívta, annak panaszkodott, keserű szavakkal kifogásolva, hogy milyen kegyetlenül bün­teti őt, aki úgy él, ahogyan azt a Korán parancsolja az Igazhitűeknek. Nem zavartuk őt a siránkozás közben, csak csodál­tuk színészi tehetségét. Még körülbelül egy ára hosz­­szat tartott, amíg sikerült a szobrot — jóval alacso­nyabb áron — megvásárolnunk. Amikor másnap Ismét találkoztunk Ahmeddal, mát messziről tiszteletteljesen köszöntött bennünket, mint régi barátokat, akikben egyenrangú, ügyes és ravasz kereskedelmi partnerekre talált. JURAJ BOGDÁN emberekkel való bánásmódban. Még soha nem fordult elő, hogy megsértet­tek vagy szemtelenkedtek volna velem. Azt hiszem, van valami a lényében, ami a legkötekedőbb utast is visszariasztja attól, hogy közönségesen viselkedjen. Kedves megjelenésével lefegyverez min­denkit. Az utast nem holmi portékának tekinti, hanem embernek. Akivel miután bezárja a Volga ajtaját s bestartol, kölcsönösen egymára vannak utalva. Amíg beszélgetek vele, egy ötletem tá­mad. Mi lenne, hogyha ezután csak nő­ket alkalmaznának a közlekedésben. Ilyen kedves, előzékeny nőket, mint Brú­nóvá. Mennyi kellemetlen perctől sza­badulnánk megl Am ez a munka egészséges, erős fizi­kumot követel. Taxisofőrnek lenni nem leónyálom. Havi 2500 km-t lefutni s köz­ben az autóról is gondoskodni, kivéve a téli időszakot, amikor generáljavításra küldik, éppen elég. — Nem bánta meg így utólag, hogy nem választott annak idején valami nőiesebb foglalkozást? — Egy cseppet sem. Tizennyolc év alatt rengeteg embert ismertem meg. S mór ezért is érdemes volt. Elrobog a Kolibo felé, ahol, kedven­cei, a pozsonyi színészek, már várják „Aniékát". KOVÁCS MAGDA Foto: M. Mátyás és Könözsi GYILKOSSÁG 1УШ а а A mecjelöbbento töilóiH'l szereplőit a sor* uVrlIouiil hazier össze. Mind össze 90 percre. Ez <r rövid idő is elérj volt ahhoz, hogy Giannct Piantella, 30 éves tanítónőt Iné!ki várja a (erje a torinói állomáson, és ahhoz, hocjy Ficrndro Fcrntino, 16 eves zenei közép iskolai diák romba döntse a maga és özvegy édesanyja életét. Piantella tanítónő szüleinél volt la togotóban I idan/óban. Onnan távira tozott a (érjenek, a I iát müvek egyik mérnökének, hegy az esti expresszel, 23 órakor érkezik Torinoba. [(ért«», vár ja az állomáson. Ficrndro Fcrntino, egy jő megjelenő síi, korahoz képest korán serdült csinos fiatalember, erz ersti Giuseppe Verdi zenei középiskola diákja, keresztszülei* nél volt látogatóban Milánóban, Ugycrna/na|> utazott haza édesanyja hoz, Astiba. Vele volt elmaradhatatlan hangszere, a cselló. A milánói gyorsról őt kellett szállnia ci torinói expresszre, mely útközben Astiban megáll. Milánóban vásárolt az útra egy re­gényt és egy kést, hogy a fűzött köny­vet felvághassa. Az expresszvonaton abba a fülkébe szcrllt, amelyben Piantella tanítónő utazott. A csinos fiatalasszony a peder gógus közvetlenségével, szíves szöveti válaszolt cr jo megjelenésű fierterl ember udvoiicts kérdéseire. Rövid hu szélgetés után elővett eejy könyvet és olvasni kezdett, majd később clszen dergett. Gianna Piantella, a meggyilkolt tanítónő f iandro Fcrntino megmutatja, hol dobta ki a kést a vonatból Fiandio felvágta a detektivregényt és maga is olvasásba merült. A vonat puha rugózása, vagy ct félálom követ­kezteben et tanítónő szoknyája kissé feljebb csúszott. Fiandro észrevette er f«4g meztelen női lábakat. Életében előszói utazott egyedül. Már nem ta­delt olvasni, fiatal fantáziája messze kalandozott . . . Ki tudja milyen úti élményt remélt... A ragyogó fiatal asszony előbbi szives szavait félig cjyeimekésszel és félig éretlen féríi­­éssz.'l másra magyarázta . . . A tanítónő barátságos szavait vala­miféle bátorításnak vette . . . Nem tu­dott ellenállni feltörekvő vagyainak és . . megfogta a tanítónő lábát, térden felül. A vaiatlon és szokatlan közeledési módra Piantella asszony fehiudt lél­almából, és a pedagógus rutinjával hatalmas pofont mért útit úr sa arcára. A vonat közeledett Asti állomáshoz. Már csak néhány kilométer és néhány perc közös át volt háttér. A vér Fiandro agyéiba tolult. Az átélt szégyentől el­vesztette az eszét, és a mellette heverő késsel ötször mellbe szúrta a mit sem sejtő fiatalasszonyt. A tanítónő a hely­színen meghalt. A vonat megállt Astiban. Fiandro, mint aki jól végezte dóig út, vette a hangszerét és hazament. Másnap reggel tartóztatta le a rendőrség, miután az éjszaka folya­mim több mint egy tucat olyan fiatal­embert hallgattak ki, akit megelőző nap csellóval láttak. Arra a kérdésre, miért követte el szörnyű tettét, Fiand­ro így válaszolt: A leszállás előtti utolsó percek­ben útvillant az agyamon, mi ’esz, ha anyám, vetgy az iskolában megtudják, milyen illetlenül viselkedtem ct fülké­ben, és főleg azt, hegy milyen mélyen megalázott útitársnőm azzerl a pofon­nal. A kellemetlen történet egyetlen szemtanúját cl kellett tenni láb alól. Az Oggí nyomán LD

Next

/
Oldalképek
Tartalom